10.-Magyarország!

Hy Darlings!! :D Sajnálom, hogy nem tegnap tettem fel a részt, de sokat tanultam és ma még suliba sem mentem xD :D Na mind egy, köszönöm a komikat és mindent! :D Jó olvasását, és ehhez is várok véleményeket! :D 

Harry

Már majdnem 2 hónap eltelt, azóta, hogy a testvérem kiesett és elment. Sűrűn felhív, és váltig állítja, hogy boldog, de én tudom, hogy nem. Nekem nem tud hazudni, a hangja mindent elárul. Hiába járja az országokat, és mesél nekem minden jót és mondja azt, hogy boldog, nem az. Tudom. Érzem. Ikrek vagyunk, a tesók megérzik ezt.

2 hónap 61 nap, és én most itt állok a fináléban a három legjobb barátommal, és még két finalistával, akik ugyan olyan feszülten próbálnak nem a versenyre gondolni, mint mi. Szörnyű bűntudatot érzek amiatt, hogy én itt állhatok a színpadon, miközben két ember is rosszul érzi magát. Az egyik Liam, aki összetört álmokkal hajtja párnára a fejét, és próbál nem a jövőre gondolni. A másik pedig Danielle, aki ezzel a versennyel a szerelmét vesztette, és nem láthatja addig, amíg haza nem jön. Idegesen várja a napot, amikor bátyám végre haza jön, és nem ül minden héten repülőre.

Az ujjaimat tördelve léptem fel a színpadra megint, és álltam meg a srácokkal egy vonalba. Simon közöttünk állt, és átkarolt minket. Rebeca és Michel volt a két másik ember, akik ugyan úgy várták az eredményhirdetést. Ma minden eldől. Győztesek leszünk, vagy pedig vesztesek. Nem akarom, hogy az életemnek ez a része itt és most lezáruljon. Én ezt a munkát akarom végezni addig, amíg a színpadon nem fogok összeesni és ott meghalni. Ezt már elterveztem, de lehet, hogy most ebben a pár percben a One Direction-nek vége, és nem fogok többé énekelni.

- És…akik ma este nem kapták meg az elegendő nézői szavazatot…. és haza kell menniük… - a műsorvezető szinte ennél lassabban beszélni sem beszélhetett volna. Tenyeremet arcomba temette, de ekkor egy kezet éreztem meg a hátamon. Lou hatalmas tenyere pihent rajta, és egy magabiztos mosollyal jelezte, hogy minden rendben lesz. Ő az az ember, akihez a legközelebb kerültem. Zayn és Niall is nagyon jó barátom lett, de Lou teljesen olyan mint én, és ezért vagyok száz százalékosan biztos abban, hogy Liammel is nagyon jól ki fognak jönni.  – Aki ma este nagyon jól szerepelt, de a szavazatok még sem lettek elegek… Az nem más…. Mint…. A… One Direction! – a stúdióra csend telepedett. Senki nem szólt semmit. A rajongók, akik eddig a nevünket skandálták elhallgattak, és csak könnyes szemmel néztek ránk. Kiestünk, tényleg vége mindennek. Most már tényleg tudom, hogy mit érezhetett Liam, mikor Simon megmondta neki kétszer is, hogy vége.

- Srácok, mi lesz ezek után? – Richard felénk tartotta a mikrofont, de nekem egyszerűen nem volt erőm beszélni. Még fel sem tudtam fogni, hogy mostantól vissza kell térnem az átlagos élethez. Nem mehetek minden nap próbára, nem hülyülhetek többet a srácokkal, és nem énekelhetek szombatonként egy egész világnak.

- Még mi sem tudjuk, de egy biztos, rólunk még hallani fogtok. A One Directionnek itt nincs vége!

- Önök is hallhatták. Hölgyeim és Uraim, a One Direction, az a 4 fiú, akik párbaj nélkül jutottak el a fináléig, és a dobogó harmadik fokán végezték! – hatalmas tapsvihar tört ki, ami felemelő érzés volt. Én ezt akarom csinálni. Azt akarom, hogy az emberek szeressék a zenémet, és szeressék, azt amit csinálok.

Liam

Az eső esett, szinte bomba robbanás hangjaként csapódtak az üvegnek az esőcseppek. A Twittert böngészve hallgattam a TV-t, amiben éppen a testvéremék kiesését mondták be. Megfogadtam, hogy többet még csak az X-Faktor logójáról, vagy akár a létezéséről sem akarok tudni, de még is csak a testvérem csapata az egyik finalista. A egész Twitter az 1D-től volt hangos. Minden tweet-ben benne állt a nevük, és hogy nem lehet vége a bandának. Azonnal kiléptem belőle, és az ablakhoz sétáltam. Most Harry is ugyan azt érezheti, amit én éreztem két teljes hónapja. Még mindig nem tudom megbocsájtani Simon-nak, hogy kétszer törte össze a szívem, de úgy látszik a sors ezt szánja nekem.

A kilátás csodás volt. Magyarországra jöttem, amiről mindig is sokat hallottam, és a történelem órán is számomra érdekelt országgá vált. Kicsi, de még is nagy. Több híresség is megfordult már itt, és nekik is elnyerte a tetszésüket ez a gyönyörű ország. Most gondolom, felmerül mindenkiben a kérdés, hogy honnan is van ennyi pénzem utazgatni. Egyszerű. 10 éves korom óta gyűjtögetek, és elég szép kis összeget sikerült összegyűjtenem, így most mindent az utazásra fordítok. Eddig voltam Olaszországban, Amerikában és most Magyarország. Az emberek itt sokkal kedvesebbek, mint bármelyik országban, és a fiatalabb lányok tudják, ki vagyok. Szörnyen jó érzés, mikor odajönnek hozzám, és átölelnek, és támogatnak.

Telefonom szólalt meg, és az a bizonyos csengőhang már elárulta, hogy ki is hív. Harrynek most támogatásra lesz szüksége. Hiába van ott neki Lou, Zayn és Niall, neki én fogok kelleni. Én vagyok az, aki mindig is tudta mit is érez. Nekem mindent elmondd, és talán emiatt is vagyok még ezen a világon. Az éjjeliszekrényhez sétáltam, és felvettem a zölden villogó telefont.

- Szia. Hallottam – szomorúan szóltam bele.

- Szóval nézted. Liam, annyira rossz ez, most már tényleg át tudom érezni, hogy neked milyen rossz lehetett!

- A One Directionnek nincs vége. Tesó, több lány rajong értetek, mint amennyi van is a világon, ti lehettek az új Beatles. A menedzserek nem fogják hagyni, hogy egy ilyen marketingfogás kicsússzon a kezük közül.

- Ne legyél tapló! – hangján hallatszott, hogy sírt, de most már nevetett.

- Akkor most haza mész?

- Igen, és jó volna te is jönnél. Most hol vagy?

- Magyarországon, és egyszer neked is el kell jönnöd ide. Egyik ok az, hogy gyönyörű ország, és az emberek is kedvesek, a másik pedig, hogy annyi rajongótok van itt, mint az eső Angliában.

- Akkor ott a helyem. Ha 1D-vel, ha 1D nélkül, de elmegyek oda! 

09.-Bár meg se születtem volna!

Hyy! :D Bocsánat a sok késésért, de hát túl sok a doga, a TZ...Remélem tetszeni fog nektek, bár kétlem, mert nagyon összecsapott lett:// Mostanában nem vagyok a toppon, sajnálom.

Milyen lett a félévitek? Nekem nagyon jó :))

Örülnék pár megjegyzésnek, és aki elolvasta hagyjon egy pici nyomot maga után. Nektek pár kattintás, nekem pedig egy heti öröm! :) Köszönöm a kommenteket az előző részhez!

Harry

Senki sem ismeri jobban Liamet mint én. Mindenki azt hiszi, hogy mindent el tud viselni, képes akár a földről újra és újra felkelni. Pedig nem. Megviselt. Tönkretett. Összetörték.

Simon döntése volt, hogy én és a másik három srác tovább jussunk, és ezért hálás vagyok neki, de a szívem még is telis tele van gyűlölettel iránta. Megbántotta a másik felemet, a testvéremet, aki most szenved. Legszívesebben én is azt mondanám most, hogy akkor köszönöm, de nem jövök többet vissza. Csak miatta, megtenném, mert én is ugyan azt érzem mint Ő, tudom, hogy most mindenkit a pokolba kíván. Elátkozza az egész eddigi életét, a sorsát, a szeretteit, de legfőképpen az X-Faktort.

- Harry! Akkor most mi lesz? - Zayn kapott el még az ajtóban, mikor ki akartam lépni a hatalmas ajtón. A tapéta piros és fekete volt és rajta egy X betű virított. Vajon miért is?

- Meg kell keresnem Liamet! Kárt fog tenni magában, és ha most nem megyek utána, akkor meglehet, hogy soha többet nem látom - szavaim fájtak. A velem szemben álló fiú szeméből még mindig potyogtak a könnyek. Megértem. Neki is teljesültek az álmai. Ha minden sikerülni fog, akkor többet nem kell nyomorogniuk, és folyton spórolniuk. A családját is megmentheti ezzel.

- Sok sikert, és mondd meg neki, hogy sajnálom és remélem még találkozunk! - apró karjai közé fogott és megveregette a hátamat.

Liam

London. Az a város, mely' esélyt ad, aztán összetör. Tudom, nem szabadna a város hibáztatnom, de Wolverhamptonban soha, semmi rossz nem történ velem. Most pedig, ahogy feljövök egy ismeretlen környezetbe - bár 2 éve ugyan ez megtörtént velem - megint pofára esek. Fáj, rettentően, de nincs mit tenni.

A piros busz megállt a Wolverhamptonban üdvözlő tábla után, én pedig keserves tekintettel köszöntem egyet a busz sofőrének és leszálltam. Kezeimet zsebre dugtam, így próbáltam védekezni a hideg ellen, de sikertelenül.

 Amint a házunkhoz értem megálltam. Hosszasan fújtam ki a levegőt, mikor megpillantottam szüleim kocsiját a garázs előtt. Ha most az ajtón megyek be akkor még jobban megaláznak. Az idei első válogatáson anyám szemében láttam egy kis büszkeséget, és úgy érzem Ő megváltozott. Mióta apám bántotta és mi megvédtük, már nem olyan mint régen. Foglalkozik velünk, és érdeklődik irántunk.

A számomra jól ismert barna, fa kerítés felé igyekeztem, majd egy ügyes mozdulattal már az udvarunkban találtam magam. Azt hiszem, egy kezemen már meg sem tudnám számolni, hogy hányszor szöktem, vagy szöktünk ki itt. Olyan könnyű volt mindig is átugrani, és elszaladni. Bár nem értem, hogy miért nem az ajtón közlekedtünk, hisz' a szüleimet amúgy sem érdekelte hol vagyunk.

A szobám ablakához egy hatalmas fa vezetett, aminek a tetején másodperceken belül fent voltam. A jól ismert három ütés kellett az ablaknak, és már is kinyílt. Nem mertem felemelni a tekintetemet, azonban egy számomra mindig is kincsként őrzött tárgyba botlottam. A gitárom a földön hevert, és mellette egy dalszöveg feküdt. Még a válogatás utolsó estélyén írtam. A címe : "Ne feledd, honnan jöttél!,,

Bár elfelejthetném.

Bár visszatekerhetném az időt, és el sem mennék megint az X-Faktorba.

Bár meg sem születtem volna.

Nem szeretem ha valaki sír, hisz' az a gyengeség jelét mutatja. És én még is könnyeket eresztek. Nem csoda, hiszen a szerelmemnek körmölök egy levelet, aki éppen halálra aggódhatja magát miattam. Igen, szeretem Daniellet, és vissza jövök érte. Egy szép napon együtt fogunk élni, és nem hagyom el örökre. Csak egy kis időre megyek el. Felejteni akarom, mindent, és mindenkit. Kivéve Őt, és Hazzat.

A bőröndöm tetején ülve olvasgatom újra meg újra a sorokat, amit az imént fejeztem be.

"Kedves Dani, és Hazza!

 Miért csak hozzátok szólok? Ti vagytok az életemben a legfontosabbak, mit is kezdenék nélkületek. Szeretlek titeket, ez a legfontosabb, és ígérem sietek haza! Nem megyek el sok időre, ezért szeretném, ha Danielle megvárnál. Haza jövök, de előtte kell egy kicsit utazgatnom. Pénzem van, ne kérdezzétek honnan.

Szeretlek titeket! 

Liam!xx,,

08.-Sajnálom Liam!

Hyyy :D Szóval, ez a rész, egy... hát végül is itt kezdődik minden tragikus dolog, talán ez a mély pont. Nem tudom jellemezni, majd ti rájöttök milyen xD Köszönöm a biztató kommenteket, annyira, de annyira jól este komolyan mondom. Köszönöm tényleg, és a 3000 oldalmegjelenítés is meg lesz/van! :D

Jó olvasását!: TESSÉK VÉLEMÉNYEZNI! :D

Nézzétek el, hogy Styles van odaírva :D

- Harry Styles! – Hazza neve harsogott a váróteremben, és mindenki felénk pillantott, ahogyan felálltunk és követtük a statisztát. Az utolsó meghallgatás. Talán ez dönti el, hogy sztárok leszünk, avagy sem. Valóra válik az álmunk, vagy még sem. Féltem. Rettegtem, hogy újra haza kell mennem, úgy, hogy többet nem kell készülnöm a hétvégi meghallgatásokra. Nem akarok többé összetörni, és nem is fogom ezt hagyni. Megmutatom a világnak, hogy még is ki az a Liam Payne, és nem hagyom azt sem, hogy kitöröljenek a szívükből. Emlékezniük kell a nevemre, és azt mondani, hogy: „Igen, Ő tudott énekelni!”

- Gyerünk tesó! – megveregettem Harry vállát, és egy kisebb lökéssel a színpad felé irányítottam. Kócos haját igazgatva lépkedett a nagy X felé, és látszott rajta, hogy fél. A kezében a mikrofon remegett, és nagy csodának számított, hogy nem ejti le. Danielle átkarolta a kezemet, és a fejét a vállamra hajtotta.

Amint az ismerős zene felcsendült eszembe jutottak a gyermekkori emlékek. Mikor kicsik voltunk Hazza-val ez volt a kedvenc számunk. Kelly Clarkson egyik dalát énekelte el. Szemeimet lehunytam, és hagytam, hogy emlékek tömkelege lepje el elmémet, és játszódjanak le a szemem előtt, mint egy kisfilm. Jók s rosszak egyaránt előjöttek, de ez most nem tudott izgatni. A szüleim szinte egyetlen egy emlékképben sem szerepeltek. Maximum, mint gondviselők, akik csak eltartják a gyerekeket.

- Nem bánt, hogy nincsenek itt a szüleitek? – Dani elemelte vállamról a fejét, és hatalmas barna szemeivel az enyémet nézte. Pillantásából sajnálat volt kivehető. Soha sem szerettem, ha sajnálnak, és nem is sajnáltatom magam.

- Egyszerűen már nem tud érdekelni. Szerinted miért vagyunk itt? Azért, hogy sikerüljenek az álmaink, amikben ők soha sem hittek, és végre megszabadulhassunk tőlük! – válaszom nem volt éppen a legmegfelelőbb, de utáltam az otthoni körülményekre gondolni. Gyűlöltem azt, hogy apám szemében én egy senki voltam mindig is, és az is maradok. Soha sem leszek több, egy fiúnál, aki nem méltó a jó jövőre, az álmainak megvalósítására, és még sorolhatnám napestig. Egyszerűen utál. Szemeimbe akaratom ellenére is könnyek gyűltek. Ha ennyire rossz volt a gyerekkorom, akkor ezek után valami jónak kell jönnie, vagy nem? Ha Isten rosszat ad, akkor utána jót is szokott.

- Liam, te jössz! –csak testvérem hangjára lettem figyelmes, és egy puha ajakra a számon. Dani könnyes szemekkel nézett rám, és mosolyogva biccentett a színpad felé, ahol már a zsűrik vártak rám.  – Most vagy soha!

A zsűrik nem szóltak egy szót sem, csak mosolyogtak rám. A zene felcsendült, és én boldogan kezdtem el énekelni, a színpadon úgy mozogtam, mint tornász a gerendán. Számomra ez jelentette a megnyugvást, az életet, és az otthont. Ha van egy színpad, akkor nem hagyhatom el úgy azt, hogy ne énekeljek rajta.

***

- Már csak egyetlen egy hely van, és az nem másé, mint… - az a név, amit kimondtak nem az enyém volt, de még csak nem is a testvéremé. Apámnak igaza volt, egy nagy kalap ürülék vagyok. Nem érek semmit, és még is csak a gyárában kell majd dolgoznom, amit persze inkább felgyújtanák legszívesebben. Konzervgyár. Minek is az nekem, miközben énekes akarok lenni? Nem az én műfajom az.

Könnyek között lépkedtem le a színpadról, ahol Danielle várt ránk, és egyből ölelésébe zárt volna, de nem engedtem. Semmire sem vágytam volna jobban, mint egy üres szobára, ahol nincsen senki, és ahol egy hatalmasat lehetne ordítani.

- Most mi lesz? – Harry rekedtes hangja akadozott, és teli volt félelemmel.

- Nem tudom…

- Akiknek a nevét mondom, fáradjanak fel a színpadra! – egy magas, barna hajú, jól öltözött férfi jelent meg előttünk, és papírokkal a kezében pillantott ránk. Elmondott vagy négy nevet, de én már nem akartam rá figyelni. Mi értelme lenne? Az én énekesi karrieremnek ezennel vége. Többet még csak zenét sem akarok meghallani. – Louis Tomlinson, Niall Horan, Harry Payne, Zayn Malik, és Liam Payne! – még öt név, amiben az enyém is szerepel. Egyik szemöldökömet az égbe emelve indultam meg a többi velem egykorú srác után, akik könnyiket próbálták felitatni valamelyik ruhadarabjukkal, azonban kevés sikerrel.
A mentorok előtt megállva szívem ismét vad vágtába kezdett. Miért vagyunk most itt? Miért csak kilencen vagyunk? És mit akarnak tőlünk?

- Dave, Janett, Jessica és Jakson! – Simon a mellettünk ácsorgó két fiúra, és lányra pillantott, akik alig tudták felfogni ki is beszél hozzájuk, nemhogy még azt, hogy egy bandában folytathatják a versenyt. A négy fiatal ugrándozva szaladt le a színpadról, miközben egymást ölelgették, pedig nem is ismerték egymást. Talán ez vár miránk is? Mi öten egy bandát fogunk alkotni?

- Harry, Louis, Niall és Zayn! Túl tehetségesek vagytok ahhoz, hogy elengedjünk titeket csak így. Azt szeretnénk, ha ti egy bandaként folytatnátok tovább a versenyt! – Simon szavait most már én nem tudtam felfogni. Mi van velem? Én is itt vagyok! Engem miért felejtenek el mindig? Miért hagynak ki mindenből?
Bár, ha jobban belegondolok, lehet, hogy engem egyedül akarnak tovább engedni, hisz’ minek is hívtak volna ide vissza, hacsak nem azért, hogy még jobban összetörjék a szívemet.

- Liam! – Simon most már rám nézett vaskos tekintetével. Olyan szigorú volt, mint egy apáé, aki haragszik a fiára. Félelmetes! – Te vagy a legnehezebb döntés számomra. Te még nem vagy készen erre az egészre. Benned meg van a tehetség, amit tudsz is kezelni, de a szíved olyan lágy, hogy összeroppannál a teher alatt, ami itt rád rakódna, és éppen ezért is hívtalak ide vissza. Az kérem, hogy gyere vissza egy év múlva, és minden habozás nélkül tovább engedlek, és meg merem kockáztatni azt is, hogy első leszel. A te lelked olyan törékeny, hogy én ezért nem szeretnék felelősséget vállalni. Egy év múlva gyere vissza! – a szavakat nehezen találta, és látszott rajta, hogy fáj neki, amit mondd, ugyan úgy, ahogy nekem is. Kiestem. Mindenki rajtam fog nevetni, apám minden egyes nap az orrom alá fogja dörgölni, hogy ő megmondta, és én ez ellen nem tehetek semmit. Nem kenhetem minden egyes nap a falhoz, nem verhetek be neki ok nélkül egyet. El kell majd tűrnöm az újabb és újabb megaláztatásokat. Szó nélkül fordultam meg, és leszegett fejjel indultam meg a színfalak mögé. – Sajnálom Liam! – az utolsó két szó, amit valaha is hallottam Simon-tól.

Harry

Amint meghallottam, hogy a három sráccal, akik mellettem állnak egy bandában folytathatjuk tovább a versenyt, önfeledten ugrálni kezdtünk. De miért csak három? Hisz’ négyen állnak mellettem. És miért nem hallottam a felsorolásban Liam nevét? Miért látom azt, hogy Simon külön beszélget vele, és Liam arcáról patakokban folynak le a könnyek? Ez akkor azt jelenti…? Vége. Ennyi volt, de benne meg van minden tehetség, ami ide kell. Benne meg van az a bizonyos X, ami másokban nincs.

Már csak annyit láttam, ahogyan testvérem lesétál a színpadról, és én ez ellen nem tehetek semmit. El kell mennie. Ő többé már nem tartozik ide. Kiesett, és én még is bent maradtam. Hogy lehetséges ez? Tehetséges, isteni hanggal áldotta meg ő is az ég, akkor miért kell most lemennie a színpadról?

Értetlen tekintettel meredt Simon-ra, aki csak jobbra-balra illegeti a fejét, és szinte könnyes tekintettel nézi testvéremet, ahogyan lépked le a színpadról.

- Miért? – ez az egy kérdés motoszkál a fejemben, mióta megszülettem. Mindenre ezt a kérdést felelném.

- Mert tönkremenne!

- Most fog igazán tönkremenni. Az ikertestvérem, ugyan olyanok vagyunk. Az adottságaink egyformák, akkor miért nem lehetett volna őt is bele rakni a bandába? – egyre közelebb lépkedtem a zsűri asztalhoz, és éreztem egy fajta fájdalmat. Azt, amit Liam érez most. A szívem ezer darabra hullott, pedig én mehetek a mentorok házába. Tudom mit érez a bátyám, és örök életemben tudni is fogom.

- Túl fogja tenni magát ezen. És ennek a bandának, csak erős énekesek kellenek, Liam pedig egy olyan srác, aki minden sértés miatt összetörne. Még nem elég érett a sztársághoz! Sajnálom Harry, de ez a döntésem, és ez végleges! – tekintetét már nem a szemembe vezette, hanem a földet bámulta, majd egy határozott mozdulattal kifordult a székéből, és elindult ki a stúdióból.

Szaladva kerestem Liam-et mindenhol, de nem találtam. Megnéztem minden mosdót, öltözőt, próba és zene termet, de egyikben sem találtam őt.

- Danielle! – megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amikor megláttam a barna, göndör hajú lányt, aki éppen bemelegített a többi barátnőjével, akik mellesleg nem is voltak annyira csúnyák. – Merre van Liam?

- Nem veled van a színpadon, ahol a zsűrik beszélni akarnak veletek? - a homlokomhoz emeltem a kezemet és mutató ujjammal dörzsölni kezdtem.

- Ez nem lehet igaz! Én és még három velem egy korú srácot egy bandába tettek, de Liam kiesett. Simon csak azért hívta be oda, hogy elmondja neki, jöjjön vissza egy év múlva. Aztán leszaladt a színpadról, és azt hittem egyből hozzád jön, de akkor ezek szerint meglépett, és féle, hogy…

- Hogy kárt tesz magában! – Dani egyből be tudta fejezni a mondatomat. Ijedten nézett végig a váró termen, ahol tartózkodtunk, de hiába kereste szerelme keserves pillantását, úgy sem találná meg. Liam többé nem jön vissza erre a helyre, és van egy olyan sejtésem, hogy többet a zenéről hallani sem akar majd. Meg utál minden egyes hangszert, ami valaha is létezett, de legfőképpen az egész X-Faktor mizériát fogja, ami tönkretette az álmait immáron másodszor. És hogy harmadszorra is visszajöjjön, annak az esélye egyenlő a nullával.

07.-Példakép!

Sziasztok! Tudom, hogy most ez egy kicsit rövidebb lett, de csütörtökön hozom a kövi részt, ami eléggé szomorú lesz. PIPÁLJATOK? ÉS KOMIZZATOK!!! Félek, hogy nektek nem tetszik... :/

Jó olvasást!

„- Sajnálom Liam, de nem vihetlek tovább! Egyszerűen képtelen vagyok téged, ilyen érzelmek elé kitenni, sajnálom – Simon hangja ismét fájdalmas érintette lelkemet. Megint megtörtént ugyan az. Itt állok egy gyönyörű fehér villában, Simon Cowel és Demi Lovato előtt, és megint hallanom kell azt a borzalmas szót. Nem. Nem. És nem. Nem történhet meg velem ugyan az, én énekesnek születtem, és nem eshetek megint pofára. Az én életem nem lehet ilyen borzalmas.

- Szóval az apám még is megtette, azt hittem, hogy téged nem lehet pénzzel megvenni, de még is – összeszorított fogakkal szaladtam el, és a farzsebemből egy kis pisztolyt húztam elő. Azonnal a ravaszra tettem a kezemet, és amint megláttam apám fülig érő arcát a súlyos ólom tárgyat magam elé emeltem és elsütöttem. Geoff Payne élettelenül és a szívét fogdosva rogyott térdre, majd terült el a földön!,,

Lihegve ültem fel az ágyon, ami nem az enyém volt. Harry is azonnal felriadt, és látszott rajta, hogy azt sem tudja hol van. Sebesen körbe néztem, és a szívem megkönnyebbült, mikor rájöttem, hogy még mindig Hazza szobájában vagyok. Tegnap este a sírás álomba nyomott minket, és ez is csak annak a része volt. Egy rémálom, ami nem történt meg, és apám biztosan már az ágyában fekszik, ahogyan anyámat hallottam, hisz’ képes volt felvonszolni Őt az emeletre, és betenni az ágyába. 

- Mi a fenét ugrándozol?

- Csak egy rémálom! – hosszasan fújtam ki a levegőt, majd visszadőltem Harry mellé, és próbáltam újra az álmok fellegeibe repülni, de most már szeretnék inkább jót álmodni, mint rosszat.

Az X-Faktor stúdiójában sok ember várakozott. Mindenki a kezét tördelte és álmos tekintettel várta, hogy megmutathassa utoljára a mentoroknak, hogy a mentorok házába való. Innen már csak egy köpésre van a siker, ami számomra is egy új életet jelentene. Nem kellene többet a szüleim veszekedését hallgatnom.

Egyébként. Anyám nem dobta ki a pámat. Azon a reggelen részeg volt apám, és állítása szerint oda van az én drága anyámért. Persze. Ez olyan hihető, mint hogy én a fiúkat szeretem. Most komolyan, miért nevetteti ki magát? Harry és én is nagyon jól tudjuk, hogy minden egyes kis libával megcsalja anyát, aki persze elhiszi, hogy dolgozni volt, és nem nézte az órát, mert annyira belemerült. Mi pedig jó gyerekekhez híven egy szót sem szólunk, mert nem akarunk megint balhét.

- Ügyes leszel drágám! – Danielle hatalmas segítség számomra. Itt van velem, és nem hagyja, hogy idegeskedjek. Minden félét mondd, csak hogy ne gondoljak arra, hogy esetleg itt elvághatják az álmaimat, és még is apám gyárában kell dolgoznom.

Egy halvány mosoly jelent meg az arcomon és fejemet a vállára hajtottam. Pontosan ma vagyunk együtt 1 hónapja. Ugye milyen sok? Oly’ távolinak tűnik már minden, és most nem csak arról beszélek, amikor összejöttünk. Hanem mindenről. Felnőttünk, amit soha sem akartam. Harry is felnőtt, és egyszer el fog felejteni. Talán ha énekes lesz, akkor a legrosszabb rémálmom fog valóra válni, a testvérem elfog felejteni. A gyerekkoromból én is sok emléket szeretnék kitörölni, de nem lehet.

- Köszönöm, hogy itt vagy. Nagyon szeretlek! – egy csókot adtam neki, majd felálltam és elindultam a mosdó felé. A sok fiatal mind végig nézett rajtam, és egy bíztató mosolyt is eresztettek felém. Amint beértem a WC-be egy szőke hajú, velem egy magas fiú emelte rám a kék szemeit.

- Szia, van egy zsepid?  - a vérző ujját a szájához emelte, és bekapta. Elmosolyodtam rajta, majd átnyújtottam neki egy fehér papírt. – Köszi. Amúgy Niall vagyok! – amint rátekerte az ujjára a zsepit, a kezébe vett egy kis konzervet, a zsebéből előhúzott egy kis bicskát, és egy kenyérszeletet – amit még én sem értem honnan szedett – megkent májkrémmel.

- Hogy tudsz ilyenkor enni?

- A stressz. Habár, ha bele gondolok, én minden helyzetben tudok enni. Tudod, ez valami adottság, de még a fene sem tudja. Imádom a hasamat, és imádok enni. Tudod az evés a mindenem. Ha meglátok valami kaját, megeszem! – fura egy srác, az már biztos. A fél perces mondandójában, vagy ötször kimondta azt a szót, hogy étel, csak több változatban. Komolyan, ha ő nem jut be a mentorok házába, akkor majd bebeszéli magát.

- Értem, amúgy de bunkó vagyok. Liam Payne vagyok! – jobb kezemet felé nyújtottam, de ő nem viszonozta. Ehelyett tátott szájjal bámult, mintha még életében nem látott volna fehér embert.

- Az a Liam Payne, aki 2008-ban is jelentkezett, éső nem viszonozta. Ehelyett tátott szájjal bámult, mintha még életében nem látott volna fehér embert.

- Az a Liam Payne, aki 2008-ban is jelentkezett, és a mentorok házában kiesett? Haver, te vagy a példaképem. Olyan kitartó voltál. Minden nap ott ültem a Tv előtt és szinte bőgtem, hogy vajon tovább jutsz-e, most meg itt vagyunk egy budiban! – az első, amit gondolni tudtam, az az, hogy van ám szövege a csávónak. A második pedig, hogy példakép, Én? Nem tettem semmit, csak az álmaimat akartam valóra váltani! És ő emiatt még is felnéz rám, amire nem is találom a megfelelő szavakat. Ilyenkor mit kell mondani? Köszönöm? Nem sablonos az egy kicsit?

- Rossz példakép lennék én, hidd el…

- Csinálnál velem egy képet? Tudom, hogy egyszer nagy sztár leszel, és szeretnék egy emléket! – zsebében kotorászott a törött telefonjáért, majd miután elkészítette a képet a mosdóban hagyott, de persze a köszönés és a pacsizás nem maradt el. Még hogy én sztár? Bízok magamban, de már annak örülnék, ha a mentorok házáig eljutnák, és nem hoznák megint szégyent magamra. 

06.-Vedd le azt a bizonyos maszkot!

Sziasztok. Mivel elég lerombolódott kedvemben vagyok az elkövetkezendő részek is ilyenek lesznek! 

Köszönöm a komikat, a pipákat, de most is nagyon jól esne egy kis támogatás. Szörnyen érzem magamat.... 

Hangos ajtócsapódásra lettem figyelmes, amire persze azonnal lefordultam a kanapéról. A fenekemhez nyúltam, ami oly' annyira fájt, hogy 10 tűszúrás is jobban esne az embernek. Ráadásul a villanyt is felkapcsolta az illető, aki "betört" a lakásba. Harry tegnap éjjel már nem várt, amit már nem is akartam tőle teljesen elvárni. Valamikor tizenegy felé értem haza, és akkor Ő már a kanapén durmolt. Felébresztettem, és egy hangot sem kiejtve a száján felcsoszogott a szobájába.

- Mi a franc? Nyomd már le azt a rohadt lámpát! - csak foltokat láttam, ahogy kinyitottam a szememet, és ez egy cseppet sem volt kellemes. Mi van, ha valaki egy késsel a kezében éppen le akar szúrni, én meg itt fogdosom a hátsó felem, miközben azon próbálkozok, hogy kivegyem a két alakból, hogy még is kik ők? De most komolyan, ha betörő volna, akkor a kulcsra zárt ajtón hogyan jött volna be?  És miért csapta volna be azt, ha valamit el akar vinni. Logikus Payne, az illető itt lakik.

- Kisfiam, neked ágyban volna a helyed. Holnap iskola! - látásom kitisztult, és anyám aggódó tekintetét pillantottam meg. Miért is láttam én abban aggódást, hisz’ maximum akkor izgul valami miatt, ha az papír, és értékes. Apám idegesen kotorászott a konyhában egy pohárért, hogy a kezében pihenő Martinit meg tudja inni. De hát Ő soha sem iszik. És, mintha már részeg is lenne! Jaj, Liam, megint vízióid vannak, biztos csak azért mert leestél a kanapéról.

Ordításra ébredtem. Az órám a hármas számon pihent. Az ajtómhoz igyekeztem, és kirántottam gyorsan kiléptem azon. Harry is ugyan úgy a szobája előtt ácsorgott és fülelt, mint én. Értetlen tekintettel meredtünk egymásra, azonban egyikünk sem tudta, vajon ki kiabált.

- Mi volt ez?

- Olyan volt, mint anya hangja! - Harry rekedtes hangján hallani lehetett, hogy még kómás állapotban van, azonban arcára rémület ült ki.

- Mintha még mindig lent lennének. Hallgatózzunk - azonnal csöndbe maradtunk és a lépcsőn leosontunk. Pia szag terjengett a nappaliban, és már kezdett felkúszni az emeletre is. Szörnyen büdös volt, de biztos vagyok benne, hogy azt a rengetek piát mind apám fogyasztotta. – De miért vannak itthon? Azt mondták vasárnap este jönnek, és ma még csak csütörtök van!  - szemöldökeimet az égbe emelve kémleltem testvérem foltos arcát. A foltok, pedig a párnája ráncai miatt éktelenkednek az arcán, ugyan is a párnahuzat ráncai összenyomták az arcát.

- Geoff, nem csak engem kell hibázatnod. Te kötöttél üzletet azzal a férfival, és te kényszerítettél ágyba is vele! – anyám hangjában félelem lakozott, és amint elhangzott ez a mondata apám idegesen vágott le egy poharat az asztalra, majd anyám csuklója után nyúlt. Egy lépést előre tettem meg, de egy kéz megállított.

- Még ne, Liam! Előbb legyen okunk megállítani!

- Biztos vagyok benne drágám, hogy elszúrtál valamit, ugyan is a pasi felmondta a támogatást, így az éttermünk már nem lesz olyan híres, mint eddig volt. A te hibád minden. Csak annyit kértem tőled, hogy a pasas ágyában teljesíts jól! – feszült volt mindenki. Ez az étterem fontos volt a szüleim számára, de fogalmunk sincs miért. Soha sem voltak itthon, mikor kellettek volna, hanem inkább abban a trágyadombban güriztek. Miért ez a véleményem róla? Mert egy pokol tőle az életem. Csak a testvéremre számíthatok, a szüleim a szeretetünket pénzzel próbálják megvenni, és mindenki azt hiszi, hogy tökéletes életünk van, pedig közel sem.

- Kártérítést fizetnek, amit persze nekem köszönhetsz! – anyám kirántotta kezét a felette tornyosuló férfi karjai közül, de nem volt rest, és a derekát kapta immáron el. Azonnal felszisszent, hisz’ látszott, hogy teljesen belevájja ujjait.

- Ez a Payne család égköve, a megélhetésünk gyökere, a nagyapám apámra hagyta, apám pedig rám. Én pedig szeretném, ha Harry sztár lenne, és Liam pedig az étterem tulajdonosa, és ugyan olyan ember, mint én! – mindig is tudtam, hogy utál engem, azonban ebben a mondatában érzékelhető volt a büszkeség, és a lenézés is. Soha nem akarta, hogy én sztár legyek. Harry volt számára az az igazi Pop herceg, én pedig egy szutykos étterem tulajdonos. Azonban azt várhatja, az első adandó alkalommal megpattanok innen, és vissza sem jövök. Könnyű is ezt mondani, mikor minden ide köt. Itt van a testvérem  - bár ha szupersztár lesz, akkor egyel kevesebb ok, amiért itt maradjak-, és itt van a barátnőm, akit napról-napra egyre jobban szeretek. A bizonytalanságnak bennem helye sincs, mikor vele vagyok.

- A Payne család égkövei a gyerekeink. Bennünk meg van a tehetség, bár még nem mondunk nekik, de belőlük még sztár is lehet. Világhírűek lehetnek Geoff! – anyám hisz bennünk. Nem kell már többé mást mondania, én tudom, hogy benne van egy csöppnyi kis szeretet is irántunk! – Geoff, engedj el, ez már fáj!

- Nem! Az én feleségem vagy! És Liam nem lesz sztár, ha kell, lefizetem a zsűriket, vagy kiszedetem a hangszálait, de neki az éttermet kell továbbvinnie!

Az a bizonyos pumpa kiütötte a mércét, és most már sokkal biztosabban léptem le az utolsó lépcsőfokról. Szemeimmel azonnal az ittas apámat kerestem, és ökölbe szorított kezeimmel egy hatalmasat behúztam neki, mikor anyámról már a pólót akarta letépni. Az egy dolog, hogy részeg és ilyeneket mondd, de azt már nem hagyom, hogy egy nőt bántson. Felőlem az lehet olyan is, aki nem szeretett soha sem, nem olvasott nekem mesét, nem vitt el az iskolába, de akkor sem hagyom, hogy egy ujjal is hozzá merjen érni.

- Egy apának az a dolga, hogy szeresse a fiát, nem az, hogy keresztbe tegyen neki ott, ahol tud! – még egy utolsót ütöttem, és már láttam, hogy azonnal bealszik. Harry lerángatott róla, és a szobámba vitt. Nem érdekelt mi történik vele, az adrenalin teljesen felszökött bennem. Még soha nem voltam ennyire ideges, senkire sem.

- Ne haragudj rám. Nem kellett volna délután olyan dolgokat a fejedhez vágnom, nem te vagy a hibás azokért a dolgokért – azonnal Hazza nyakába ugrottam, és hagytam, hogy egyetlen egy könnycsepp végig szántsa az arcomat, és a göndörke pólóján váljon tócsává.

- Ugyan! Azt hiszed, hogy ennyi miatt megharagszom rád? Ahhoz több kell, hogy ne szóljak hozzád! És különben is, szerinted ki intézte el, hogy Danielle-vel csináljátok meg a matek leckét? – kissé elhúzódtam tőle, hogy láthassam, azt a jellegzetes mosolyát, amit mindig is az arcára fest. Én tudom, hogy ez nála is csak egy álca.

Tudom, hogy neki is elege van ebből az életből, ami körülöttünk folyik.

Tudom, hogy neki is kedve lenne elszaladni, megfutamodni.

Tudom, hogy Ő is napokon keresztül csak sírni tudna, de nem teszi. Nem tesszük. És miért nem? Mert csak a gyengék sírnak, az erősebbek pedig inkább büszkének, és boldognak mutatják magukat, ahogyan mi is tesszük. Ez fog minket megölni. Az ideg teljesen fel fog falni bennünket belülről, és akkor már csak egy test maradunk. Egy üres, érzelem mentes váz, amit már senki sem tud majd felvillanyozni.

- Harry, előttem nem kell azt a maszkot felvenned. Nyugodtan tedd félre, és sírj, ha ahhoz van kedved. Üvölts, kiabálj, tombolj, csak ne lássam azt a műmosolyt!

- Meg kell nyernünk az X-Faktort, vagy legalább az élő show-ig eljutnunk. El kell szabadulnunk ebből a házból. Egyszerűen megöl az unalom, a szenvedés, és legjobban az fáj, hogy itt a pénz a minden! – most már biztos voltam azokban a könnyekben. Láttam, ahogyan lefolynak az arcáról, és még csak takarni sem próbálja őket.

Az ágyán feküdtünk mind a ketten, és csak sírtunk. Igen, mi fiúk sírtunk. Megvan mindenünk, de még sincs semmink. Van pénz, tökéletes élet, csodálatos küldő, énekhang, zenetudás, de nincsenek szüleink. Számunkra már csak egymás, és a barátnőink a menedékeink!

05.- Batman lány!

Hy!!! Itt is a kövi rész nincs sok hozzáfûzni valóm, csak annyi, hogy ez a töri nem egy Liam -Dani románc lesz,hanem csak az eleje! Az "Ű" betűim furcsán vannak írva, mert az egészet egy éjszaka telefonról írtam :D

Ja és köszönöm a komikat! :)

Az órám nagymutatója az ötös számon pihent, ami azt jelenti, hogy Harry még mélyen alszik, és van bõven 2 órám az ébresztõ vinnyogásáig. Nem voltam álmos, egyáltalán. Az agyamban levõ kis kerekek úgy döntöttek, hogy elkezdik a mai mûködést, had agyaljak hajnalok hajnalán. A nap már próbálkozott egyre feljebb és feljebb jutni az égen. Az esõ már nem egészen egy hete nem esett, ami miatt kicsit aggódni kezdtem. Vajon az égiek meghallották a könyörgésemet, miszerint nem kell több esõ?

Felültem a puha matracomon, és az ágytámlának dõltem. Sötét volt a szobában, de ez egy cseppet sem zavart, ilyenkor a legjobb a gondolataimat rendbe rakni.

Danielle este nyolcig volt itt nálunk. Csodálatosan éreztük magunkat, és állítása szerint jó társaság vagyok. A szobámért egyszerûen oda van. A bézs színû fal a bordó sötétítõ függönnyel, és a sok Batman -es cuccal megbabonázta. A 20 éves lány - ahogy belépett a szobámba - átváltozott, egy kisiskolás lánnyá, aki meg van õrülve Batman -ért. És igen, 20 éves. Én is kissé meglepõdtem a dolgon, de nem zavar különösebben. Mindig is idõsebb voltam a koromnál, és ezért is jövünk ki ennyire jól. Az emberek véleménye hidegen hagy, ha két ember szereti egymást, akkor ott mit számít a kor, a magasság vagy a tömeg? Még nem vagyunk a szerelem dolognál, de szerintem és szerinte is lehet ebbõl még akár az is. Mellette elfelejtek mindent. Kimegy a fejembõl az X-Faktor, az idegesség, a szüleim, és az idõ is megáll. A mosolya egyszerûen belégett az elmémbe, és minden egyes pislogásnál azt látom. Megbabonázott.

Ez volt az egyik ok, amiért nem tudtam aludni. A másik viszont az éjszakai folytonos felébredések oka volt. A drágalátos testvérkém és barátnője egész éjjel hancúroztak, és nekik hála egy szemhunyásnyit sem aludtam. Hálát adok az égnek - és a szüleimnek is - hogy egy plusz szoba van a házban, amit Harry megkapott, mikor 12 évesek lettünk. Azonban a szoba az enyém mellett van, és a falak papírvékonyak. Bezzeg mikor én és Shannon akartunk éjjelente csinálni valamit az üres lakásba mentünk.

Miután minden gondolatom a helyére került, és megvitattam magammal Danielle tökéletességét a konyhába mentem, hogy egy kávét készítsek. Igen, rászoktam, csak tudnám is minek. Ha nem iszom meg a reggeli adagomat fájni kezd a fejem, olyan mint a drog. Ha nem kapom meg a cuccot megőrülök. Telefonomat előkutattam a nappaliban és felmentem Twitterre. Az adatlapomat nézegetve láttam, hogy a kis boríték kékre színeződik, és egy egyes jelenik meg mellette. Azonnal rányomtam és megláttam a számomra jól ismert, és szívmelengető nevet.

"Danielle_Peazer: Nem tudok aludni. Csodálatos nap volt, köszönöm neked! Puszi Dani.,,

- Dani. Dani - ízlelgettem nevének rövidítését hangosan. Sokkal jobban a számra áll, és jobban is illik rá, mint ha az egész nevét ejtem ki. Dani.

"Real_Liam_Payne: Ne aggódj, nem vagy egyedül az álmatlansággal. Harry és Barbie egész éjjel mûsoroztak, képzelheted milyen hányingerem van. Neked bármit gyönyörűm, örülök, hogy jól érezted magad!,,

"Danielle_Peazer: Gyönyörû! Na azt nem mondanám, de köszönöm bókod. Harry a kis nõcsábász, de azért gondolom most már alszanak, miért nem mész te is?,,

"Real_Liam_Payne: 1,5 óra múlva úgy is fel kell kelnem. Nincs értelme aludni, és nem is tudok, mert folyamatosan Te jársz a fejemben.,,

"Danielle_Peazer: Legalább a cipõmet levettem, hogy ne legyen piszkos a fantáziád?,,

"Real_Liam_Payne: Az az én titkom.marad szépségem! Ne aggódj, nincsenek tisztességtelen szándékaim! De most elmegyek futni, aztán suliba. Vigyázz magadra, és este találkozunk!,,

"Danielle_Peazer: Rendben Romeo. Te is vigyázz magadra! Puszi xx,,

Szívem ismét megremegett, ahogyan elolvastam a "Puszi" szót. Vele annyira másnak érzem magam, mintha egy teljesen új ember lennék vele. Mintha lenne még egy énem, amit csak Ő tud kihozni belõlem.

***

- Harry! - idegesen szóltam testvéremnek, aki úgy robogott le a lépcsõn, mintha egy tonnás lenne. Kezemben a matek leckémmel ácsorogtam, és kérdõ pillantást vetettem felé. Ha most ölni tudnák a szememmel, õ már rég halott lenne. - Három hete ezen a szaros leckén dolgozok, te pedig csak simán rajta megkajálsz? Normális vagy? Tudod milyen nehéz jó jegyet szerezni Mrs. Gilbert - nél, te pedig elcseszel mindent!

- Nyugodj már meg Liam, majd újra írod. Mikorra kell? - szinte le tudtam volna nyelni keresztbe. Közelebb léptem hozzá egyet, de õ sem volt rest, és hátra lépett.

- Holnapig nem tudom megírni három hét munkáját. Miért nem tudsz egy kicsit figyelni? Ráadásul randim van Dani -vel! - szikrákat szórtam testvérem felé, aki halál nyugodtan ácsorgott elõttem és bámulta az arcomat, ami azt hiszem egyre vörösebb lesz a méregtõl. Csak öt percre hagytam egyedül. Könyörgöm egy hat éves gyerek nem tesz kárt semmiben sem öt perc alatt, nem egy tizenhat éves. Kimegyek a postaládát megnézni, és mikor visszajövök mi vár rám? Az öcsém üres tányérja - amirõl folyt le a zsír és az olaj - a matek házidolgozatomon pihent. Csak annyit kértem tõle, hogy ebédeljen meg normálisan. Hát ennyit nem.tud megcsinálni egyedül? Gondolom mi lehetett akkor tegnap este Barbie -val, a csaj 2 hét múlva tuti azzal állít majd be, hogy terhes. De abban biztosak lehetnek, hogy én mindent letagadok. Ebben a házban nem volt semmi féle lány. Nem volt etye -petye, de legfõképpen én nem tudtam róla.

- Akkor ma nem mész randira. Tessék, el is van intézve az a hatalmas problémád - én megverem. Komolyan beverem azt a tökéletes pofiját. Már úgy is régen okoztam neki lila foltokat, az öklöm má úgy is viszket. Zöld szemeibõl semmit nem lehetett kivenni. Szinte azt is mondhatom, hogy sötétség van abban a fejben, mert hogy ész az nem sok szorult bele az biztos.

- Persze, mindig nekem kell miattad szívnom? Éjjel semmit sem aludtam, mert azt kellett, hogy hallgassam, hogy Barbie éppen hogyan nyögi a neved, most pedig ne találkozzak a lánnyal, aki tetszik, mert egy ötéves szintjén vagy? - az ideg benne csak egyre jobban kúszott fel, és ha eléri a mérce tetejé, en neki megyek. Most nincs itthon apa, aki végett vessena bunyónknak. Nincs itthon, hogy megbüntessen csak engem, és a kicsi Hazza -t pedig megdícsérje. - Elegem van belõled érted. Mindig nekem kell helyetted mindent elviselnem, én kapok büntetést, még akkor is,ha te hibáztál. És ez nem amolyan testvéri féltékenység, nem, ez az, amikor a szülõk a kisebbért vannak oda. Könyörgöm, két perc tizenhárom másodperccel vagyok idõsebb. Jobban tanulok mint te, engedelmesebb vagyok, és ugyan úgy bejutottam az X-Faktorba, akkor mi a különbség közöttünk? - a szavak szinte vulkánként törtek elõ belõlem, pedig nem akartam neki sem elmondani. Évek óta elnyomásban tartom ezt az egyetlen érzésemet. Még neki sem mondtam el, pedig õ az egyetlen ember, aki mindent tud. Mindent. És most ilyen dolgokat vágok a fejéhez, pedig nem is õ tehet róla, hanem a szüleink. Igen. Nekik kellett volna ezt most elmondanom, velük kellett volna ordítoznom, és nem Hazza-val.

- Sajnálom ha ezt gondolod! - szemeiben mintha könnyek lakoznának, de lehet, hogy csak én látok rosszul. Nem akartam megbántani. - Én...Én.. Nem is tudom mit mondjak. A matek leckét sajnálom, majd beszélek a tanárral, hogy írja az én számlámra! - hangja megtört volt, és megbántott. Hatalmas szemekkel figyeltem, ahogyan elsétált és eltűnik a lépcsõnél.

***

- Harry! - teljesen nyugodtam nyitottam be testvérem szobájába. Az íróasztalánál ült, és egy könyvet olvasott. Olyan volt mint... az angol könyv. Lehetetlen, õ csak akkor tanul, ha a tanár megmondja, mikor van témazáró dolgozat. Amúgy meg a könyvei csak a táskában vannak nehezéknek, hogy tudják, még iskolába jár. - Elmentem! Majd jövök, kérlek várj meg, nem jövök késõn!

- Rendben. Fent leszek. Szia! - tekintetét nem emelte rám. Fájó szívvel csuktam be magam után az ajtót, és indultam el a megbeszélt helyre, ahol Danielle-vel találkozunk.

Kezstem fázni, ahogyan egy helyben ácsorogtam. Az utca kissé kihalt volt, bár lehet, hogy csak azért, mert hideg van. Már jó tíz perce késik Dani, de ezt annak a számlájára írtam, hogy nõ, és többi idõ kell neki, mire elkészül.

Az utca végén megláttam egy göndörhajú lányt. Õ volt az. A cicanadrág tökéletesen állt karcsú lábain, a felsõ amkt felhúzott hozzá, pont eltakarta fenekét és a kabátja pedig elég melegnek nézett ki.

- Szia! - egy puszival köszöntöttem, majd átöleltem.

- Szia. Ne haragudj, hogy késtem, de elég szépen összevesztem a nõvéremmel! - elmosolyodtam mondata hallatán. Számomra egy új információval is rendelkezett. Van egy testvére, aki ráadásul lány és idõsebb nála.

- Most min nevetsz? - kezeinket összekulcsoltuk és úgy sétáltunk. Fogalmam sem volt merre, Dani vezetett.

- Mi is nagyon csúnyán összebalhéztunk Hazza-val! - barna szemeibe pillantottam, ami sajnáltatot tükrözött felém.

- Mi történt? - kíváncsi tekintete megmaradt a történetem végéig is. Már nem voltam mérges, hanem inkább megbántott. Túlságosan is kiborultam, és fájt látni, hogy a testvérem szomorú volt miattam. Szavakkal bántottam azt az embert, aki nem érdemelte meg. Mindig mellettem van, számíthatok rá, jóban, rosszban. - Harry a világ legjobb testvére. Nem szabad vele vitatkoznod, a szüleid tehetnek mindenrõl, és nem az öcséd - tudtam, hogy megfog érteni. A szíve akár a szivacs, olyan lágy.

Egy hatalmas ház elõtt álltunk meg. Barna kerítés vette körbe a gyönyörû családiházat, melynek udvara rendezett volt. A ház falai fehérek voltak, az ablakok pedig bordó színűek. A verandán egy hintaszék volt elhelyezve, amiben egy idõs néni ücsörgött egy kötõ tûvel, és sok sok fonallal a kezében. Igazi filmbe illõ kis lakhely volt.

- Gyere. Itt lakom! - Dani boldogan szaladt oda az öreg nénihez, akinek a nyakában lógó szemüveget fel kell tennie fejére. - Mama. Õ itt Liam Payne, akirõl már annyit meséltem!

- Szervusz fiacskám. Na, gyere ide, adj egy puszikát a nagyinak! - furcsa volt a kérése számomra, de kitárt karjai, nem bizonyultak veszéjesnek. Csak nem lehet bérgyilkos, aki az életemre pályázik.

- Csókolom! - már csak akkor köszöntem, mikor elhúzódhattam karjaiból. Olyan kedves volt.

A házban teljes rend uralkodott. Mindennek meg volt a maga helye, és szokása. A helyiségeken teljesen látszott, hogy egy lakberendezõ otthona ez, aki mellesleg lány.

- Most pedig gyere, megírjuk együtt azt a matek leckét! - Dani továbbra sem állt meg sehol, hogy megcsodálhassam a nappalit, vagy konyhát, amin áthaladtunk. Egyenesen a szobájába mentünk, ami egy padlásszoba volt. Igazi lányos szoba. Az egyik sarokban az ágy és felette egy hatalmas poszter, egy híres táncosról, amellett pedig egy sminkasztal. A másik sarokban pedig Batman poszterek, egy babzsák fotel, és megannyi akciófigura, képregény és miegymás. El sem tudtam volna képzelni errõl a törékeny kinézetû lányról, hogy ekkora Batman fan. Õt nekem teremtette az ég, az már biztos.

Helyet foglalt a bézs színû íróasztalánál, és papírokat vett elõ az egyik fiókból. Lassan mögé osontam, és egy csókot hintettem nyakára, arcára, majd ajkára.

- Lennél a barátnõm? - ebben a pillanatban nem érdekelt a matek, az sem hogy egyest kapok, és az sem, hogy a szüleim megtiltottá a csajozást, míg távol vannak. Dani felállt a székérõl és a nyakamba borult.

- Nem érdekel az, hogy 4 évvel idõsebb vagyok nálad?

- Egy cseppet sem izgat. Szóval? - a gyomrom le-fel liftezett, ahogyan mogyoróbarna szemeit kémleltem. Semmit sem tudtam kiolvasni belõle, se jót, se rosszat és ez aggasztott.

- Persze, hogy igen! - újra és újra csókokkal halmoztam el enyhén piros ajkait. - De most gyere. A matek nem vár meg, de én igen. Nem szeretném, ha egyest kapnál, elvégre azért vagyunk itt, hogy segítsek megírni! - az asztalához húzott, majd lenyomott egy székre, és együtt neki vágtunk egy hosszadalmas munkának, de vele a matematika minden egyes fortélya álom. Ha õ lenne a matek tanárom, szerintem meggyûlne a bajom a nyáltócsákkal!

04.-Neki sikerült!

Hiii! Sajnálom, hogy rövidebb lett, de a következő rész viszont iszonyat hosszú lesz! :D Én annyira nem vagyok megelégedve ezzel a résszel, de azt döntsétek el ti. Köszönöm szépen a +3 feliratkozót, a 11 pipát, és a  komit. Ha ehhez is kapok sok komit, akkor előbb fel teszem a kövi részt! :D Ami viszont tudjátok, hosszú!!

Nem kell kódot írni!! KOMIZZATOK! :D

Csodálatosan ébredtem. Pontosabban kifejezve magamat, csodálatosan szarul. És hogy miért? Éppen Thaiföldön napoztam az egyik tengerparton, miközben Danielle előttem ugrándozott, és hol a vízbe szaladt be, hol pedig a hatalmas hullámok elől menekült a karjaim közé. Tökéletes álomnak bizonyult addig, míg szeretett testvérem nem lépett a bordámba, aztán pedig kezdett el rajtam ugrálni. Na, ilyenkor tudnám megfojtani, vagy legalább jó alaposan megverni. Olyan szép álom volt, ráadásul Danielle benne a barátnőm volt, és ez a hülye gyerek meg felébreszt.

- Ha most azonnal nem lépsz ki a bordámból, leégetem a fejedről azokat a göndör fürtöket! – fenyegetően néztem rá, de szavaim nem hatották meg túlságosan is. Egy alsónadrágban ugrándozott felettem, majd miután megunta lehuppant, és bebújt a takaróm alá. – Mit akarsz?

- Anyáék elutaznak, és azt mondták szóljak neked!

- Hova mennek? – tesómra emeltem a tekintetemet, aki boldogan olvasgatta a Twitteremet. Szokásává vált turkálni a telefonomban, de nem sok titkolni valóm van előtte. Tud mindenről, és ez egy ideig így is lesz. Mindent elmondok neki az ég adta világon, és ez persze fordítva is így működik. Tudja minden közösségi portálra a jelszavamat, és tudja azt is, hogy kivel mit beszélek.

- Valami üzleti út. Nem figyeltem annyira, de azt tudom, hogy az étterem miatt mennek, és hogy egy hétig lesznek távol.

- Szuper! – nem voltam túl boldog, de már megszoktam, hogy a szüleink akkor mennek el, amikor a legnagyobb szükségünk van rájuk. Nem lesznek itthon az utolsó X-Faktor válogatáson, ami persze nekünk rettentően fontos.

Álmosan lépkedtem le a lépcsőkön, a szőnyeg tiszta volt, még nagyítóval sem lehetett volna egy porcicát felfedezni. A parketta néhol megreccsent a lábam alatt, és a képek a falon mindig melegséggel öntöttek el, ha elsétáltam mellettük. 5 év lehettem, amikor kivették Harry manduláját. Minden nap bementünk hozzá a kórházba, és amikor haza jött minden kérésére ugorottam, persze ezt az óta is bánom. Akkor készült az első közös fotónk. Talán még abban az időben minden más volt. Nem volt éttermünk, nem csak a pénz körül forgott a világ, és a legfontosabb, hogy boldogok voltunk. Szeretném vissza kapni a gyerekkoromat, és ott megállítani az időt. Nem akarok felnőni!

- Jó reggelt drágám! – anya egy apró puszit adott az arcomra, és egy kávét tett az asztalra, ahová leültem. Én mióta is kávézok? Ez is azt bizonyítja, hogy nem ismer. – Harry gondolom mondta, de akkor neked is elmegyünk. Amerikába kell utaznunk apátokkal, mert az étterem nevét, és a mi nevünket is meghamisították. 1 hétig leszünk távol, és körülbelül öt perc múlva itt van értünk a taxi. Szeretném, ha vigyáznál az öcsédre, és nem csinálnátok semmi hülyeséget. Házibuli nincs. Pia, drog, cigi, és csajok nincs. Maximum egy-két haver átjöhet, de nem több…

- Szívem, itt a taxi. A fiúk tudják a dolgukat! – anya könnyes búcsút vett tőlünk, majd végre kilépett az ajtón. Apa csak egy „sziasztok” – ot motyogott, és már csak a porfelhője maradt utána.

***

A lecke megírása után felszabadultan ültem vissza a tv elé és bámultam valami agyatlan vámpíros sorozatot. Szerintem Harry sem gondolta komolyan, hogy valami ilyen hülyeséget fogunk nézni. Azonban arcára teljes komolyság ült ki, és úgy nézte a színes dobozt maga előtt, mint egy öreg néni a szerelmes sorozatát.

- Hazz, áthívtam Danielle-t, remélem nem nagy baj?! 

- Engem nem zavar, ha téged az nem, hogy én meg Barbie-t hívtam?!

- Nem, legalább összebarátkoznak a csajok is! – bár Danielle még nem a barátnőm, reménykedem benne, hogy sikerül randira hívnom, és nem fogok makogni előtte. Olyan furcsa érzés kerített hatalmába, akikor megláttam, hogy rám mosolyog. Van benne valami. Valami különleges azon a gyönyörű külsején kívül. A kisugárzása miatt olyan feltűnő. Persze, szerelmes még nem érzek iránta, de képes lennék teljes szívemből szeretni Őt, annyira… nem is tudom milyen. Tökéletes.

Mikor megszólalt a csöngő, a szívem gyorsabban kezdett verni. Szinte rekord sebességgel szaladtam az ajtóhoz és téptem fel azt. Danielle és Barbie mosolyogva fordultak felém és köszöntek egyszerre. Ezek szerint a csajok már összebarátkoztak, úgy hogy nekünk ezzel nem kell törni magunkat.

- Sziasztok! Gyertek be! – beinvitáltam a két lányt, de mielőtt Danielle beléphetett volna egy puszit adtam az arcára. Fogalmam sincs milyen ötlettől vezérelve sikerült ez, de az arcán megjelenő két piros kis volt arról árulkodott, hogy zavarban van. Lesegítettem a kabátot róla, majd miután a cipőjét is letornázta magáról beinvitáltam a nappaliba. A hatalmas helység láttán eltátotta a száját, és szinte meg sem tudott szólalni.

- Gyönyörű!

- Akár csak te! – a halk gondolkodás soha sem volt az én asztalom. A szám elé kaptam a kezem, amint kimondtam ezt a mondatot, pedig nem akartam. Jaj, Liam!

- Köszönöm!

- Szia Barbie! – Harry azonnal egy csókkal köszöntötte barátnőjét, mit sem törődve Danielle-vel.

- Szia Harry. Örülök, hogy ennyire jóban vagyunk! – azt hiszem még egy dolog, ami megtetszett benne. Nem csak a külseje tökéletes, de belül is egy igazi főnyeremény. Intelligens, kedves, de azért elnyomni sem hagyja magát. Egy igazi Batman barátnőnek néz ki.

- Bocsánat! Szia Danielle!

- Így mindjárt másabb!  - mindenki helyet foglalt a kanapén, és megkezdődött a kínos csend. Féltem egy kicsit, hogy Harry és Barbie felszaladnak az egyik szobába és egyedül hagynak minket, bár a fantáziám teret engedett ennek a lehetőségnek is.

- Lányok, ti ismeritek egymást? – törtem meg a csendet, majd mindenki tekintete rám szegeződött. Na, pont ezt nem akartam, még zavarba hoznak. Főleg Danielle barna szemei, amik annyira szuggerálnak, hogy inkább a zoknim bámulásába kezdtem.

- Ha az ajtóban való találkozás, és egy kis poénkodás ismeretségnek számít, akkor igen! – Barbie csillogó szemekkel újságolta a tényt, miszerint már ismeri egy picit Danielle-t.

Az este hátralevő részében előkerültek játékok, egy üveg – de az üvegezésnek hamar vége lett, mikor Harry és Barbie a csókolózós feladatot kapta, - és az érzelgős témák. Miután a tesóm bemutatta a szobáját barátnőjének, kettesben maradtunk. Mindenről szó esett közöttünk Danielle-vel. Kapcsolat, szerelem, gyerekkor, szülők és a jövő. Rettegtem erről beszélni, pedig tudja, hogy én mit szeretnék. Látott, és hallott is az X-Faktorban, tudja, milyen hangom van, és hogy miket szeretnék elérni. Azonban azt én nem tudtam, hogy Ő híres táncos akar lenni, és a divat szakma sem áll olyan messze tőle. Azt hiszem, hogy a táncolás áll inkább közel hozzá. Úgy beszél róla, mintha az lenne az egyetlen olyan dolog az életében, ami fontos számára, és nem tudna nélküle élni.

A szülei Anglia déli részén élnek, Ő és a nővére élnek csak itt Londonban. A tánc már 10 éves kora óta a mindene, és amikor fél évre abba kellett hagyni a tanulás miatt teljesen összeomlott. Akkor döntötte el, hogy soha nem akarja abba hagyni, ezt a sportot, mindig ezt akarja csinálni, és ezt szeretné munkájának is. Sikerült neki. Híres táncos lett, Angliában szinte mindenki ismeri a nevét. Neki sikerült, akkor nekem miért ne sikerülhetne?