Epilógus

hellóka... itt is az Epilógus. köszönöm szépen a 42 feliratkozónak és a kommentelőknek :D 

a következő történetem MINDENKINEK sokkal jobban fog tetszeni, mint ez azt merem garantálni.. nem fogok silány munkát kiadni a kezemből, mert lesznek azzal a történettel terveim ( remélem sikerülnek is)

a címe nem lesz más mint: Covet the Past, egy kedves barátnőm segített kitalálni! :D

na de jöjjön az Epilógus, jó olvasás, a Prológus PÉNTEKEN kerül fel!!

                       ja és mellesleg, nekem ez a rész a személye kedvencem... az egész töriben ezt vártam a                        legjobban, szerintem nektek is tetszeni fog, és éppen ezért komizni leheteeeet.. :D

Elköltöztem. Végre. Sikerült egy házat vennem London kellős közepén, közel a központhoz és a táncstúdióhoz. Minden álmom az volt, hogy ide költözhessek, és most sikerült is.
A ház egyszerűen fantasztikus. Mióta a nagyi meghalt sikerült félre tennem végre egy kis pénzt, és mivel a nagyinak volt pénze a bankban, ezért sikerült egy házat vennem. Nem is túl kicsi, de nem is nagy. A nappali, a konyha és az ebédlő egybe van, aztán nyílik két szoba és egy fürdő. Az egyik szobához, ami természetesen az enyém, tartozik egy gardrób is. Minden ruhám belefér, és nem kell őket egy picike szekrényben nyomorgatnom, aztán reggelente vasalgatni, mert összegyűrődött. Végre nem kell egy koszos lakásban nyomorognom, hanem van egy rendes házam, ami nem albérlet, hanem teljesen az enyém.
Liamről nem is olyan régen hallottam. 1 hónapja kezdődött el a turnéjuk, és emiatt minden nap friss képek vannak róla fent a neten, amiket természetesen én is látok. A zenéjüket minden nap hallgatom futás közben, de nem akarom megérteni a szövegét. Tudom, hogy Liam melyik számokat írta, és azt is tudom, hogy vannak, amik rólunk szólnak. Rosyval sokat beszélgettünk erről, de semennyire sem sikerült túljutnom rajta. Még mindig szeretem, és szeretni is fogom egy ideig.

///

Nem értettem, Rosy azt mondta, hogy vár a táncteremben, ahol oktatni szoktam, de nem volt ott senki sem. Jake a recepción azt mondta, hogy egy pasi van nála, akivel éppen a tangót tanulják, de semmi hangot nem hallottam az Ő terme felöl.
A telefonomat elővettem a zsebemből és tárcsázni kezdtem barátnőmet, de nem vette föl. Biztosra vettem, hogy baja lett, de mikor ki akartam lépni a teremből, az ajtó zárva volt és a villanyok elaludtak.
Mint egy rossz horrorfilm. És nem is olyan régen láttam egy ilyet. Az volt a címe, hogy haláli tánc. A lány benne híres táncos volt, és valami árny mindenhová követte, azonban egy nap, mikor éjfélig bent volt a stúdióban áramszünet lett, és valami elkapta és belebújt a testébe. A táncolást nem tudta abba hagyni, és az a valami szépen megette belülről mindenét, és még a mai napig is valahol táncolhat. Mit ne mondjak, eléggé megijedtem tőle.
Soha sem féltem semmitől sem. Kicsi koromban minden merész dolgot kipróbáltam, még akkor is ha egyedül voltam, és akkor is, ha büntetés járt érte. De engem nem érdekelt. Nem féltem, és megcsináltam. Aztán ez a tulajdonságom nem múlt el, csak egy kissé átalakult. A horror filmektől van bennem egy kis majré, de akkor is megnézem őket.  

- Rosy, ugye tudod, hogy nem veszem be – kezeimet csípőre tettem, de hamar lekerültek onnan, ugyan is valaki leszedte. Az illető mögém állt és átkarolta a derekamat. Ijedtemben a lábára tapostam és előreszaladtam bár lépést, de az a valaki azonnal felordított egy kisebbet. A magas sarkúm pont a lábfejét találta el, és gondolom nem lehetett neki kellemes.

- Ez most mire volt jó? – szólalt meg végre, és felkapcsolta a villanyt, az én szívemben pedig egy maró érzés jelent meg. Liam a földön ült egy tüll szoknyában, harisnyában és balettcipőben, miközben a lábát simogatta, és könnyes szemekkel nézett fel rám. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, nevessek, vagy éppen szaladjak oda hozzá és csókolgassam agyon.
Egyáltalán mit keres Ő itt? Nem turnén kellene lennie? És a legfontosabb kérdés, hogy mi ez a maskara rajta? Még jó, hogy rajta van a rózsaszín tüll szoknya, különben a fehér tornadresszből sok minden kilátszana. – Bár még mindig jobb, mintha tökön rúgtál volna! – nyúlt azonnal az említett testrésze felé, és a dresszt kezdte igazgatni magán.

- Mi ez a maskara? – kérdeztem tőle nevetve, és végig mutattam rajta. Ő felállt és közeledni kezdett felém, azonban én ugyan annyit hátráltam is. Nem akartam, hogy még egyszer hozzám érjen, mert ha megteszi, akkor nem tudok ellenállni neki, és újra megtörténik, ami ellen majdnem két hónapja küzdök. Ki akarok szeretni belőle. Csak hogy ez nem megy annyira könnyen.

- Emlékszel, mikor elkezdtél oktatni? Arról beszéltünk, milyen jól állna rajtam egy ilyen szerelés, leborotvált arccal. Rosy keze is benne van egy kicsit a dolgokban, de az én ötletem volt – lépett ismét közelebb, de az én lábaim már nem akartam tovább hátrálni. Sokkal magasabb volt nálam, így fel kellett néznem rá, hogy tarthassa a szemkontaktust. Féltem belenézni azokba a mogyoróbarna szemeibe. Nem akartam, hogy elvarázsoljanak. Harcolni akartam ellene, de nem ment.

- Nem turnén kellene lenned? – kérdeztem azonnal, és a tüllt kezdtem babrálni. Meg kell hagyni, tényleg jól állt neki, de valamiért sokkal jobban tetszett az, amikor mindenhol szőrös volt és egy melegítőben, izzadtan nevetgéltünk.

- Muszáj volt idejönnöm, és csak 1 hét múlva lesz koncertünk. Bocsánatot akarok kérni mindenért. Lou én nagyon szégyellem magamat, de nem akartam, hogy te is azt mondd rám, hogy híres. Nem akartam, hogy elítélj, és végre önmagamat akartam adni – szemei nagyon szomorúak voltak, amit nem tudtam sokáig nézni. A könnyek még mindig ott voltak, de gondolom az még mindig a lába miatt. Biztos még mindig sajoghat.

- Ha elmondod nekem az igazat már az elején, akkor is tudtad volna közben önmagadat adni! – nem hagytam, hogy megérintsen. Kitértem hatalmas kezei közül és hátat fordítottam neki, de Ő nem hagyta, hogy elmenjek. Azonnal átkarolta a derekamat és magához húzott. Illatát mélyen beszívtam, és Ő is ezt tette az enyémmel. Hiányzott már.

- Tudom, egy barom vagyok. És szeretném, ha megbocsájtanál. Megérdemeltem azt is, hogy rám tapostál! –dörmögte nevetve a nyakamba és minden egy mondat után egy apró csókot lehelt a nyakamra. Arra a pontra, amit két hónapja kiszívott.
A szívem menni akart a karjaiba, és az agyam hagyta is. Ő is szalad vele, és most már belátta, hogy Liam tényleg szeret engem. Belátta, hogy többet nem fog megbántani, de ha még is megteszi, akkor az nem most lesz.
Megfordultam és tarkójánál fogva húztam magamhoz. Lábujjhegyre kellett állnom, hogy elérje puha arcát, de ebben segített nekem. Derekamnál fogva emelt fel, én pedig átkulcsoltam a lábamat a derekán, és úgy csókolóztunk Isten tudja meddig. Olyan régen vártam erre a pillanatra. Nem is tudom elmondani, mennyit álmodoztam arról, hogy végre eljön, és elmondja, hogy szeret. És most megtette, itt van velem, és engem csókol.

- Nagyon fáj a lábad? – húzódtam el tőle egy kis idő után, és a földre tekintettem. Lábam már jó ideje nem érte a földet, és biztos vagyok benne, hogy nehéz lehetek neki, de nem tesz le. Izmai megfeszültek, ahogy a nyakához bújtam, és apró csókokkal borítottam be a bőrét. Bicepsze teljesen kidudorodott, és végre már nem csak képeken kell látnom, hanem itt van nekem élőben is.

- A szívem jobban fájt a hiányod miatt. Szeretlek Lou! – homlokát az enyémnek döntötte és végre letett a földre.

- Én is szeretlek Barbie baba – mondtam mosolyogva. Liam azonnal levette magáról a ruhákat és átöltözött a megszokott stílusos ruháiba, amiért annyira oda vagyok.
Kezét az enyémbe csúsztatta és úgy léptünk ki a táncteremből. Boldogok voltunk mind a ketten, és ezt meg is mutattuk mindenkinek. A rajongói előtt csókolt meg, ami engem is meglepetésként ért, de visszacsókoltam.
Megérte várnom rá, mert egy hihetetlen értéket tartok a kezemben, amit egyhamar nem fogok elengedni, abban biztos vagyok!

12.

helloka. itt a kövi rész, és egyben az utolsó is... még jön egy Epilógus és akkor vége ennek a törimnek, a következőt már elkezdtem írni, és merem állítani, hogy olyat még nem olvastatok.
nem tudom, hogy mikor teszem fel az Epilógust, a kommentektől függ, de szerintem előbb túl leszünk ezen, annál jobb... csalódott vagyok az 1 komment miatt, de örülök a +2 feliratkozónak.. :D

komizni leheeeet

Minden pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy kihasználnak. Csak egy játékszer, egy újabb trófea voltam annak a személynek, akit kezdtem megszeretni. Kihasznált egy éjszakára, aztán eldobott magától.
Beleszerettem rettenetesen azon az éjszakán. A csókjai olyan forróak voltak, akár csak a szauna. Minden vele töltött pillanatban csak csókolni akartam Őt, és ölelni. Azt akartam, hogy csak mi ketten legyünk egy másik világban. A mi közös világunkban, ahol nincsenek hazugságok, se titkok.
Csak hogy abban a világban nekünk semmi keresnivalónk, mert Ő híres én pedig csak egy átlagos ember. Hiába jön azzal mindenki, hogy nekem is van hírnevem, az nem olyan, mint Liamé. Ha olyan lenne, akkor simán benne lennék abban, hogy szeressem. De most félek. Félek az emberek véleményétől, bár tudom, hogy nem fog kiderülni az, ami éjjel kettőnk közt volt. Csak van annyi eszük, hogy ne hozzák nyilvánosságra, mert az Liamet is befeketítené egy kissé a rajongói szemében. És az lehetetlen, hiszen kevesebb lenne az érdekeltsége az emberek szemében, és akkor kevesebb pénz tudnának rajta használni. Szegényeket azért sajnálom. Sokan csak a pénzt látják bennük. Az embereknek körülöttük, csak a dollárjelek jelennek a szemükben, ha látják őket, és nem az a nagy szívük, ami nagyon képes a szeretetre.
És ezt a szeretetet én is tapasztalhattam. Liam megmutatta nekem, hogy milyen az, amikor csak beszélgetned kell vele, és egyre jobban azt érzed, hogy vele akarsz leélni egy életet. Hiába suttogja azt az agyam, hogy megbántott, a földbe tiport és kihasznált, az agyam sebekkel tele, ragtapaszokkal együtt szalad ismét utána. És ez az, amit nem szabadna, mert lehet, hogy újra csalódni fogok. Sőt, biztos vagyok benne. Nem tudom miért hazudott, de biztosan meg volt rá az oka, de az engem már nem fog érdekelni. Tudom, hogy csak egy trófea voltam, de ha még sem, akkor sem érdekel. Nem fogom magamat hiú ábrándokba üldözni azért, mert minden féle elméletet gyárt a csalódott agyam.

Félve léptem be a táncteremhez közeli Starbucksba, ugyan is Liammel itt is kávéztunk. Nem akarom, hogy az emberek felismerjenek, kérdezősködjenek. Elég volt nekem az a sok fotós és rajongó, akik éppen azt lesték, hogy mit lehet pletykálni a neten. Nem akarok net celeb lenni pusztán azért, mert Liam boldog lehetett velem egy kicsit.
Azonnal rendeltem egy kávét, és leültem a pulthoz legközelebbi helyre. Nem akartam azt, hogy senki felismerjen, ezért hajamat próbáltam egyre jobban az arcomba húzni, ami nem sikerült teljesen. Telefonom rezegni kezdett, én pedig mosolyogva kaptam ki a táskámból és néztem, hogy egy twitter értesítés érkezett. Megnyitottam, és könnyes szemekkel láttam, hogy Liam írt ki twitterre, ráadásul az én nevem van hozzá linkelve.

„ Az igaz barátok tudod miért igaziak? Mert nem a pénzt mennyiségét látják bennem, hanem a szíved szeretetének mennyiségét. És nem azt akarja, hogy minden flancos helyre elvidd, pusztán csak megelégszik egy koszos tánctermi padlóval, és veled, hogy beszélgessetek!,,
LouWolterxx :D

Szemeim a tweet végére bekönnyesedtek és nem tudtam, hogyan is rejtsem el. Liam igaz barátnak tartott, de akkor miért hazudott? Miért nem lehetett egyszerűen megmondani, hogy ki Ő, és akkor ha megkér rá, hogy viselkedjek vele normálisan, akkor megtettem volna. Mert ha azt vesszük, akkor most elvesztett egy számára igaz barátot, és szerintem jogosan.
Telefonomat letettem az asztalra és az imént kapott kávémat kezdtem el szürcsölgetni. Azonban a jókedvem nem tartott sokáig, mivel egy ismerős arc lépett be és azonnal észre is vett. Integetve lépkedett hozzám, miközben nem foglalkozott azzal, hogy mennyien bámulják és rohannak hozzá.

- Lou, mi volt az a dolog tegnap? – hangosan huppant le mellém, telefonját pedig az asztalra dobva vette el a kávémat és szürcsölt bele egy hatalmasat, majd visszatette a szívószálat az én számhoz. 

- Szia, neked is. Először is, te mit keresel itt? Másodszor, hangosabban nem tudtad volna meg kérdezni? Harmadszor, a kávém a tied lehet! – toltam elé a Lou nevet viselő poharat, majd kérdőn pillantottam rá. A fél Starbucks ránk figyelt, de Őt ez egyáltalán nem zavartatta. Csak nyugisan fogta magához ismét a kávémat, és kezdte el szürcsölgetni. Megölöm ezt a pasit.

- Szia drága Lou-m. Bocsi, de engem akkor is érdekel, hogy mi van köztetek Liammel – Harry azonnal a lényegre tért, és nem foglalkozott azzal, hogy az utcán több fan is ott toporzékol érte. Őt most inkább az foglalkoztatta, hogy miért pofoztam fel Liamet, de legfőképpen az, hogy mit érzek iránta. Megmondjam. Gyűlölöm, de iszonyatosan szeretem. Beleestem, de erről nem tehetek.
És ha ezt most mind elmondom Harrynek, akkor Ő Liamnek fogja, és már is meg van a baj. Szerintem semmi köze hozzá, és Liamet úgy sem látom többet. A táncóráinkat átadom Rosynak és minden meg lesz oldva. Nem akarom Őt tovább oktatni. Végleg ki kell, hogy zárjam Őt az életemből, és ezt csak így tudom megtenni.

- Nincs semmi. Megfektetett, és ezt mára már el is felejtette! – legyintettem felé, majd ismét a telefonomat kezdtem nyomkodni. A twitterem még mindig Liam kiírásánál volt megnyitva, és nem tudtam megállni, hogy ne olvassam el még egyszer. Ez a poszt nem azt jelenti, hogy elfelejtette volna, hogy mi történt közöttünk. Sőt, szerintem nagyon is élnek benne a tegnap este emlékei.

- Te teljesen meg vagy húzatva. Twitteren több olyan posztja is van, amiben szerepelsz, vagy éppen rád utal. Biztos vagyok benne, hogy jelentesz a számára valamit, és ezt nem tudom, miért nem tudod felfogni! – emelte föl egy kissé a hangját, majd elégedetten hátradőlt a székében. És tessék, én fogok ebből az egészből kijönni szarul.

- Nehogy már én legyek a hibás, az Ő hülyesége miatt – álltam föl hirtelen, de Harry azonnal visszahúzott a székre, mivel mindenki felénk nézett. Engem azonban nem érdekelt a közönség, tovább folytattam a mondandómat.  – Hazudott nekem, szinte nem is mondott semmi igazat. Egy másik életet kreált velem szemben, csak azért, hogy ne nézzem más embernek, és bocsássam ezt meg neki? Azt, hogy hazudott? Soha. És ezt neki is megmondhatod! – táskámat felkaptam és rohamos léptekkel hagytam el a helyiséget, de nem sokáig mentem, mert azonnal beleütköztem barátnőmbe. Sírva borultam a vállára, Ő pedig azonnal át is ölelt.

- Ne itt sírj! – megfogta a kezemet és behúzott az egyik közeli WC-be, ahol hál Istennek senki sem volt, így mindent el tudtam neki mondani.
Ő pedig figyelemmel kísérte végig mondandómat, és minden kérdésemre választ adott. Ő tudta mi az a One Direction, ismerte a tagokat, de még sem mondta el nekem. Természetesen ezért jól le is csesztem, de rá egyszerűen nem tudok haragudni. Minden gondomon, bajomon segít, és ez nem fog változni egyhamar. Rá mindig számíthatok, és ezért nem fogok rá haragudni. Nem éri meg. Olyat mint Ő még egyet nem találok.

- Akkor átveszed tőlem Liamet? – kérdeztem bátortalanul, miközben egy zsepivel törölgettem le elfojt sminkemet. Nem hiszem, hogy Liam továbbra is fog jönni a táncórákra, de ha még is megteszi, akkor már Rosyhoz menjen.

- Persze, de nem gondolod, hogy meg kellene ezt beszélned vele?

- Nem. Liam a múlté – hangom határozottnak hallatszott, de a szívem egyre jobban kezdett gyengülni. Mindennél jobban szeretné ezt vele megbeszélni, de nem tehetem, mert tudom, hogy elgyengülök, és akkor hagyom, hogy mindent megmagyarázzon, amit nem szabad.
Hagynom kell a dolgokat leülepedni, és tudom, hogy Liam mindent el fog felejteni, mert elfogja. És akkor Ő legalább boldog lesz, nekem pedig megint megmarad a szenvedés… 

11.

helloka.. mivel tegnap nem voltam suliban, ezért aktív voltam és előre írtam... szerintem sokan ezt a részt vártátok, és szerintem már csak 2 rész és epilógus van vissza, de lehet az is, hogy 1 rész és epilógus... :D a kommenteket és pipákat nagyon szépen köszönöm, és örömmel láttam, hogy az oldal nézettsége vissza tért a régi kerékvágásba! :D nagyon boldog vagyok. :D köszönöm... ja és ismét Liam szemszöge van.. :))

az új törin már dolgozom, és garantálom, hogy az nem lesz sablon, elég érdekesre tervezem ;)

Liam Payne

Egy vagy két óra telhetett el azóta, hogy Lou az ölemben fekszik, de számomra csak perceknek tűnik. Álomba sírta magát és erre még egy kis simogatással is rásegítettem. Olyan boldog voltam, hogy a mellkasomon szipogott, még akkor is, ha sírt. És azért, mert velem volt. Egy olyan lány van velem, aki engem ismer, és nem a média alkotta Liam Paynet. Ez a tudat pedig egyre jobban kezd megőrjíteni, és ennek hatására kezdek beleszeretni. Talán neki is volt egy kicsi köze ahhoz, hogy szakítottam Sophiával.
Ő a veszekedésünk után azonnal eltűnt. A cuccait összedobálta egy táskába és sírva elrohant. Fájt sírni látni, mert még is szerettem, de akkor sem tudnák neki újra boldogan csókot adni, kuncogni vele minden egyes percben, és ágyba bújni vele úgy, hogy más is használta, miközben az enyém volt. Nem tudnák így hozzányúlni. Azonban ha egy lányt sírni látok, akkor úgy érzem meg kell vigasztalnom. Viszont most két lány is sírt, és Lout valamiért fontosabbnak éreztem most. Úgy érzem vele még sokkal komolyabb dolog is lehet köztünk, mint Sophiával.

Lou mocorogni kezdett a karjaimban a szemei pedig azonnal kipattantak ahogy a mellkasomra tette újra a kezét.

- Öhm… mi történt? – kérdezte zavartan, miközben felült és így a hasamon ült. Mosolyogva csúsztam én is feljebb az ágyban, és most már az ölemben kötött ki. Igazából bármi megtörténhetett volna, mert olyan állapotban volt, hogy teljesen kihasználható lett volna, de én nem akartam semmi ilyet tenni. Túl értékes lány ahhoz.

- Semmi, ne aggódj. Nem bántottalak, ha arra gondolsz – bátorítás képen rámosolyogtam. Arcából kisöpörtem pár kószatincset. Az arca forró volt, és a könnyek megint utat törtek az arcán. Az én arcomról is lefagyott a mosoly. – Kérlek, ne sírj!

- Liam, nincs senkim sem. Meghalt a nagyanyám, 13 éve a nagyapám is, anyám lelépett és apámmal még életemben nem találkoztam. A családom egy nagy szar! – törtek fel belőle az emlékek, amiket az én arcomba ordított. A szívem szinte összeszorult ezeknek a dolgoknak a hallatán. Én ezeket nem tudtam. Én nem akartam neki hazudni, és még is megtettem. Ő mindenben őszinte volt velem, én pedig szinte semmi igazat nem mondtam magamról. És még is hogyan tegyem meg?

- Én itt vagyok neked. Rendben? – hajoltam közel hozzá és mélyen néztem a szemébe. Nem akarom elveszíteni és nem is fogom. Ha megtudja az igazat, akkor sem hagyom elmenni. Őt nem.

- Ki tudja meddig. Engem mindenki elhagy – homlokát az enyémnek döntötte és mondandójára már választ tőlem nem kapott. Szemét lassan lecsukta és én is ezt tettem. Számat az övére tapasztottam és lágyan megcsókoltam. Kezét azonnal a hajamba vezette, én pedig automatikusan fogtam meg a derekát és úgy húztam közel magamhoz.

Életemben nem éreztem még ilyen jól magamat, mint vele. Soha, senki nem volt rám ilyen hatással. A hasamban pillangók repdestek és a szívem szinte már átszakította az inget, amit viseltem. Azonban féltem is. Rettegtem, hogy egy rossz lépés és elveszíthetem. És ez a rossz lépés már megtörtént. Elveszíthetem a miatt, mert hazudtam neki annyi mindenben. És ha megtudja, hogy világsztár vagyok? Meg fogja érteni, hogy csak azért hazudtam, mert nem akartam, hogy a média alkotta Liamet ismerje meg, hanem inkább az igazi énemet?
Akkor eszméltem fel gondolataimból, mikor már a pólóját vetettem le és Ő az ingem gombjaival szórakozott. Minden porcikám vágyott rá és az érintésére. A srácok nagyon jót tettek velem, mikor beírattak hozzá táncoktatásra. A világ legjobb döntése volt, hogy hallgattam rájuk és elmentem.

- Figyelj – fájt elszakadni tőle, de muszáj volt. A könyökömre támaszkodva néztem le rá, és láttam rajta, hogy kezd vörösödni az arca. – Én nem szeretnélek kihasználni. Nagyon is vágyom erre, de meg fogod bánni, és ezt nem akarom! – folytattam fájdalmasan. Az agyam ezt mind helyesnek vélte, de a szívem Őt akarta. Az agyam leállított, de a szívem még mindig benne lenne mindenben.

- Nem fogom megbánni, azt bánnám meg, ha most hagynálak elmenni! – válaszolta halkan, majd a pólómnál fogva húzott vissza magához és folytattuk, amit elkezdtünk.
Voltak bennem kételyek, de azt mondta, hogy szeretné és én nem ellenkeztem.

///

- Liam… - hallottam meg Harry hangját nem olyan messziről, mire Lou és az én szemeim is kipattantak. Ha most a srácok itt vannak az nagy bukta lesz, de mire fel tudtunk volna kelni, addigra már Harry nyitotta is az ajtót és nevetve lépett be a többi sráccal a háta mögött. – Li… - nézett rám csodálkozva, és hol rám, hol pedig Lou-ra tekintett.
A lány idegesen nézett körül, miközben a takarót egyre jobban húzta magára. A boxeremet magamra húztam és próbálkoztam kitolni a srácokat a szobámból. Azonban Harry egy tapodtat sem mozdult.

- Lou… - léptett az ágyamhoz közelebb Harry és ijedten nézett a lányra, majd rám.

- Harry…te, mit… Liam! – makogott össze-vissza Lou, majd mind a ketten rám néztek. Oké, Ők most ismerik egymást? Mert akkor most hatalmas szarban vagyok. Harry ismeri Lou-t? De még is honnan, és eddig miért nem mondta?

- Ti ismeritek egymást? – kaptam a fejemhez megsemmisültem, és a földre rogytam. Most végem. Harry kitálal, vagy pedig a másik 3 srác. Ennyi volt. És Lou csak is azt fogja hinni, hogy a megfektetésére mentem. Pedig nem. Én… én szeretem. És ez tényleg így van. Nekem Ő kell, és nem akarom, hogy elmenjen a hülyeségem miatt.

- Louval egy suliba jártunk régen. Ő is ott volt az osztálytalálkozón. Szóval akkor ti most jártok?

- Nem! – ordított rá Lou és látszott rajta, hogy már ideges is. Kisírt szemei villámokat szórtak felém, de én már nem tudtam mit szólni. Mindennek vége. Megfogja tudni ki is vagyok valójában, és akkor elmegy innen és soha többet nem fogom látni. – De Harry, te kije vagy Liamnek?

- Ő is a One Direction tagja. Emlékszel, 5-en vagyunk benne és Liam az ötödik tag! – megsemmisült arca bámult felém, én pedig csak a fejemet tudtam ingatni. Sajnálkozva néztem rá, de szerintem neki még mindig nem volt minden tiszta.

- Liam, megmagyaráznád? – pillantott rám én pedig idegesen álltam föl és ültem le mellé az ágyra. Kezét az enyémbe fogtam, mire Harry végre vette a lapot és ki slattyogott a szobámból. Rettegtem a reakciójától.

- Hazudtam egy-két dologban! 2008-ban valóban jelentkeztem az X-Faktorba, de kiestem, aztán rá két évre megint. Ott nem jutottam tovább, de aztán visszahívtak ezzel a másik négy sráccal. Egy bandába raktak, és lassan 4 éve a világ leghíresebb bandája vagyunk.

- Mindvégig hazudtál? – kérdezte csalódottan és könnyei ismét potyogni kezdtek. Hozzá akartam érni, de elhúzódott. Ennyi volt, elvesztettem.

- Bizonyos dolgokban is. Nem akartam elmondani neked, hogy sztár vagyok, mert féltem attól, hogy elítélsz és nem akarsz velem barátkozni. De így, hogy az igazi Liam Payne-t ismerted meg, végre igazi embernek éreztem magamat. És úgy lettem szerelmes, hogy végre az igazi énemet ismeri az a lány! –már szinte nekem is sírhatnékom volt, és amiatt, hogy már öltözködik. A táskájába dobálta pár cuccát én pedig ezt mind lefagyva néztem.

- Többet nem akarlak látni. Remélem fél óra múlva mindenki tudni fog rólam, biztos büszkeség lehet számodra, hogy még egy lányt kihasználtál – kiabálta és közben szaladni kezdett a házból. A lábaim maguktól kezdtek működni, és szaladni utána. A nappaliban végre utol tudtam érni, ahol mindenki ott volt. A derekánál fogva húztam magamhoz, és próbáltam a szemébe nézni, de nem sikerült. A könnyei az egész arcát mosták, egyszerűen még én is szembe köpném magamat. – Engedj el, kérlek! – mondta higgadtan és a mellkasomra fektette a kezét.

- Nem tehetem! Lou én kedvellek, nem hagyhatom, hogy elmenj! – hangom keserves volt, és már tényleg sírni kellett volna nekem is. Alig 10 órája szakítottunk Sophiával és már egy másik lányért könyörgök. A rajongóim utálni fognak.

- De hagyhatod, jobb lesz ez így! – karomat eltolta magáról és kiszaladt a bejárati ajtón, amit maga után kissé becsapott. A srácok végig nézték ezt az egészet, és nem tudtak mit szólni. Nagy szemekkel néztek rám, miközben Zayn felállt és átölelt. Jól esett, főleg most egy baráti ölelés.
Elszúrtam mindent, mert megint csak is magamra gondoltam…

10.

Sziasztok! úgy döntöttem ma hozok nektek részt, mert csütörtökön és pénteken kirándulni megyünk, szóval maximum vasárnap tudok megint részt hozni. remélem tetszik és a következővel sietek, majd a vonaton telón írni fogom, köszönöm a komikat és pipákat, nagyon boldog vagyok! :D

Liam Payne

Idegesen markoltam a kormányt, és attól féltem, hogy Lou rá fog jönni a hazudozásaimra. Nem akarom, hogy bennem is csalódnia kelljen, főleg most. Miért nem tudtam neki elmondani az igazat? Soha sem hallott még a One Directionről, akkor meg simán elélt volna azzal a tudattal, hogy sztár vagyok. Nem, mert én hülye, azt hazudtam, hogy kiestem az X-Faktorból kétszer is.
Még jó, hogy nem olyan erőszakos és nem kezdett el kérdezősködni a rajongókkal kapcsolatban. Bár ahogy elnézem, ebben az állapotban semmi más nem jár az eszében, minthogy egyedül maradt. És nincs már senkije sem. Rettenetesen sajnálom, és pont ezért is nem akarom megmondani neki, hogy hazudtam. Ha megtudja, még jobban összeroppanhat. És nem is akarom elveszíteni. Nagyon jól kijövünk, és én szeretném, ha ebből a barátságból még más is kijöhetne. Igen, tudom, hogy van barátnőm, de Sophiát ki szereti? Hiába az-az 1 év, amit együtt töltöttünk elegem lett a nyafogásából, a hisztijeiből, de legfőképpen abból, hogy a pénzem kell neki. A minden napos vásárlásokat unom, és szerintem a hitelkártyám is. Nem leszünk már sokáig együtt, csak meg kell várnom, hogy legyen egy alkalmas időpont, amikor végre kidobhatom. Mert hát az lesz.

Rosy halkan pityergett az anyósülésen és egy képet szorongatott a kezében. Az arca piros volt, a szemfestéke kissé elfojt, de szerintem még így is bombázó volt. Most nem szabadna egyedül hagynom, és éppen ezért nem is fogom. A házam felé vettem az irányt és úgy döntöttem majd utána kiderítem, hol lakik és haza viszem.

- Hol vagyunk? – szakított ki gondolatmeneteimből akadozó és rekedtes hangja. Egy halvány mosollyal pillantottam rá és kezét, ami a combján pihent óvatosan fogtam meg. Féltem, hogy elrántja és akkor meg is van a teljes elutasítás, de nem tette. Csak pirultam bámulta az összefonódott kezünket, és hagyta, hogy lágyan simogassam kézfejét. Olyan puha volt és selymes, mint még senkinek soha sem.

- Elmegyünk hozzám, aztán pedig haza viszlek, és ha megengeded, akkor ott is maradok. Nem szeretnélek most egyedül hagyni! – mondtam bátortalanul és végre begurultunk az utcánkba. Lou tátott szájjal nézte a házakat, ami éppen egy gazdag negyed belsejébe vezetett. Természetesen egy sztár gazdag negyedben lakik, de ezt nem igazán szeretem reklámozni. Utálom azt, ha az emberek csak a pénzem miatt állnak velem szóba. És éppen ezért soha sem tudom önmagamat adni. Mert mindenkinek a makulátlan külsejű, kedves, aranyos, jófiú Liam Payne kell, aki soha semmilyen hibát nem követhet el, mert a média ilyennek alkotta meg. Utálom, hogy az emberek nem ismernek, és azt hiszik rólam, hogy én is csak hazudozok, és teljesen el vagyok szállva magamtól. Pedig ez nem igaz. Nekem is kell szeretet és megértés, amit csak a családomtól és a srácoktól tudok megkapni. A rajongók a külsőmbe szerelmesek, nem pedig a lelkembe. Vannak, akik meg akarják ismerni a belsőmet is, de sajnos nagyon kevés van belőlük.

- Biztosan van jobb dolgod is, mint engem ápolgatni. Jól vagyok – szipogott és ez hatalmasat sóhajtott. Kezemet lassan vettem ki az övéből és a combjára tettem. Tudom, hogy nem szabadna, de muszáj. Talán megnyugtathatom így. Talán… Nem tudom mi van velem. Nem tudok uralkodni magamon.

- Nincsen semmi dolgom, és ha lenne is, akkor sem hagynálak magadra ilyen állapotban. És nem nyitok vitát! – zártam le a témát határozottan és begurultam a ház elé, ahol lakom. A kapu előtt benyomkodtam a zár kódját és már is a szemünk elé tárult a hatalmas ház és a vele járó nagy udvar. Az autót leállítottam és kiszálltam, majd Lou oldalához lépkedtem és udvariasan kinyitottam neki is az ajtót. Félve szállt ki és lépkedett utánam az ajtóig. Hiába fogtam a kezét, akkor is bátortalanul jött utánam.

Az ajtó nyitva volt, ami annyit jelentett, hogy valaki van nálam. Adja Isten, hogy ne Sophia legyen. Mert ha Ő az, akkor itt helyben fogom Őt kidobni Lou szeme láttára. Én már nem tudom elviselni a visongó hangját. Miért nem tud olyan lenni, mint… mint Lou? Ő kedves és az igazi férfit látja bennem, de még is a gyereket, aki szinte óvódás még.

- Liam? – hallottam meg a nevemet és hangos kopogást a konyha felől. A cipőkopogás egyre erősödött, míg nem meg nem pillantottam Sophiát magam előtt. Arca elég érdekesen festett, amint meglátta, hogy Lou kezét fogom. Ki tudja mit gondolhatott, de abban biztos vagyok, hogy a legrosszabb járt a fejében. Biztos vagyok benne, hogy az első gondolata az, hogy meg akartam volna csalni. Hát biztos, hogy nem. Tudom milyen az, amikor valaki megcsal és én ezt az érzést soha, senkinek nem szeretném biztosítani. És azt is tudom, hogy Sophiánál is volt pár napja egy pasi. Utálom mikor hülyének néz, de ez van. Azt hiszi, hogy engem át lehet vágni, de most komolyan mit képzelt? Azt, hogy nem fogom érezni a pasi szagot, ami tuti, hogy nem a srácok szaga? És vajon miért volt felhajtva a WC ülőke? Miért volt Sophia melltartója elszakadva a kukában, és természetesen olyan helyen elszakítva, ahol én is egy párszor már megtettem? És a szívás a dekoltázsán? 5 hónapig nem voltam itthon, naná, hogy nem én voltam és nem is látszódhatott meg amiket én csináltam. – Liam, mi folyik itt? – keresztezte mellkasa előtt a kezét és kérdő pillantással meredt rám.

- Ő itt Lou Wolter, a táncoktatóm. Lou, Ő itt Sophia Smith a barátnőm… - mondtam elhaló hangon, mire mind kettőjük szeme kiakadt. Legszívesebben a barátnőm szó helyett az mondtam volna, hogy exem, de azt nem így szeretném kezelni.

- Aham, értem. És akkor most te fogod őt az ágyban oktatni? – kérdezte egy diadalias mosollyal az arcán. Azt hiszi, hogy ezzel most megsértett? Nem nyeri meg ezt a csatát, csak éppen nem szeretném, ha ennek mind Lou is a részese lenne. Neki most nem erre van szüksége. Hanem arra, hogy otthon legyen és valakinek kibeszélhesse a bajait.

- Nem vagyok olyan, mint te! – vágtam vissza én is. Az arca elhalványult és végre rájött, hogy tudom a titkát. – Tudok mindent, szóval nem kell többé titkolnod, szivi! Tudom, hogy megcsaltál, nem vagyok annyira hülye, mint amilyennek hiszel. És szeretném, mire visszajövök, már nem lenne itt a cuccod, és Te sem! – jelentettem ki határozottan, mire szemei könnyesek lettek. Lou kezét még mindig fogtam, mire egyre erősebben kezdte szorítani és ezzel jelezni nekem, hogy menjünk már. Ezt most muszáj volt elmondanom Sophiának, hiába volt itt Lou. Tudnia kellett, hogy elegem van belőle.

- Ugye tudod, ha most elmegyek, akkor többet nem látsz! – mutogatott rám és idegesen toporzékolt. Sminkje egyre jobban kezdett szétfolyni, ami nála már nem nézett ki annyira jól, mint Lounál.

- Csak már látnám – mondtam gúnyosan, mire Loura néztem, aki mögöttem állt félve, lábai pedig remegte. Teljesen megijeszthettem ezzel a stílusommal. De sajna ilyen is tudok lenni, és ezzel jobb ha tisztában van.
Az emelet felé húzta, majd a szobámba mentünk, ahol megfogtam egy táskát és beleraktam pár fontosabb dolgot.

- Most félsz tőlem? – tekintettem az ágyon ülő lányra, aki még mindig pityergett. Szívszorító volt Őt így látni, és fogalmam sincs, mit tehetek vele, hogy mosolyogjon. Nekem az a Lou kell, akit megismertem az első táncórán. Az a bolondos lány, akivel csak nevetni tudtunk, de közben tudott komoly is lenni és Ő volt a lelki társam. Megértett, amit a srácokon kívül másnak nem sikerült.

- Nem, de azért egy kicsit durva volt – válaszolt szűkszavúan, majd közelebb lépkedtem hozzá, mire félve, de felállt. Remegett még mindig iszonyatosan. Kezeimet derekára fektettem és úgy húztam magamhoz. Szorosan öleltem, miközben Ő a nyakam köré fonta a karjait és úgy sírt tovább.

- Mit szólnál, ha inkább itt maradnánk nálam? – húzódtam el egy kicsit tőle. Zsebemből előhúztam egy zsebkendőt és felé nyújtottam.

- Nem zavarok? – kérdezte félénken. Annyira gyönyörű! El sem hiszem, hogy ezt mondom. Alig 1 hónapja, hogy ismerem és már is érzek iránta valamit. Ezt nem szabadna, és nem is kellene.

- Dehogy! – húztam ismét magamhoz, és hagytam, hogy tovább síron…

9.

Sziasztok. Először is Boldog nyuszit mindenkinek, és sok locsolót holnapra. Másodszor remélem mindenkinek tetszik a You&I klipp, mert szerintem PER-FECT lett. Én egyszerűen imádom... :D 

Harmadszor, ez lett életem leghosszabb része szerintem. 2000 szavas, azt hiszem... köszönöm szépen a kommenteket és mindent. Igazából a végét csak összedobtam, mert rokonok vannak nálunk és teljesen le vagyok maradva.. :// amint elmennek belehúzok ígérem! Véleményezni még mindig érrr

Dúdolva léptem be a táncterembe, ahol Liam várakozott rám. Ismét úgy nézett ki, mint egy félisten leszármazottja. Nem is tudom, hogy a csajok még hogy nem végezték ki azzal, hogy verekednek miatta és szétszaggatják szegény gyereket. 

Rosy szerint teljesen beleestem. Állítása szerint folyton Őt hozom szóba, és mikor ez sikerült, akkor órák hosszat róla kezdek el beszélni. Ugyan azokat elmondom neki és Ő még mindig nem unta meg. Szerintem ezért is Ő a legjobb barátnőm. Akár mit meghallgat és arra is képes, hogy tízegyére is ugyan azt tanácsolja. Még pedig, hogy kezdjek el flörtölni vele. Nem is értem, hogy hogy nem vert még meg, vagy pedig miért nem hagyott már el barátként. Remélem együtt fogunk megöregedni, és majd egy öregek otthonába is fogunk kerülni.

Liam mosolyogva pillantott rám, ahogy beléptem, majd közelebb lépett és barátságosan átölelt. Mélyen beszippantottam férfias illatát, ami a táncórák végére már az egész teremben érezhető. Nem értem, hogyan tud ilyen dögös lenni. Hogy tud ennyire jól kinézni egy melegítőben, és egy fekete pólóban? Én ha ilyet felhúzok, úgy nézek ki, mint egy igazi paraszt, de Ő. Teljesen tökéletes.
Én nem értem mi lett velem. Soha sem voltam ilyen. Soha sem áradoztam senkiről sem ennyit, és főleg nem egy olyan fiúról nem, akivel alig találkoztam kettőnél többször.

- Szia! – nézett mélyen a szemembe mosolyogva. A cuccomat a szekrényre pakoltam le, majd lehúztam magamról a pulóveremet. Éreztem, ahogy hátulról néz és éppen ezért kezdtem is elvörösödni. Egy cicanadrág és egy has póló volt rajtam, ami mindig is a kedvenc választásom. Ha beleizzadok nem látszik, és nem is kezd el rám tapadni.

- Szia! – köszöntem vissza én is. – Ma mit szeretnél tanulni? – kérdeztem csípőre tett kezekkel és néztem a tökéletes arcát. Még gondolkozva is olyan szexi volt. Egy képet majd mindenképpen szereznem kell róla. Van is erre egy jó ötletem. Amint lejár az össze táncóra lefotózkodunk együtt és azt fogom mondani neki, hogy minden tanítványomról fotót készítek. Ha pedig megkérdezi, hogy megnézheti-e az előzőeket, megmondom, hogy Ő volt az első.

- Tudsz tangózni? – kérdezte boldogan és egy CD-t húzott elő a pulóvere zsebéből.

- Még hogy tudok-e? Ez a kedvenc táncom! – vettem el tőle a kis kör tárgyat, majd betettem a lejátszóba és vártuk, hogy felcsendüljön a zene. Amint meghallottam az első dallamokat eszembe jutottak a régi idők.
A nagyapám volt a családban az egyetlen, aki tudott tangózni. Mindig is imádtam, amikor a nagyit tanította és pont ezért is rancogtam minden este, hogy tanítson meg. A nappaliban minden elhúztunk és beálltunk a szoba közepére. A lábára álltam és vagy órákon keresztül köröztünk a nappaliban, addig míg a nagyi már el nem szédült a látványban. Imádtam azokat az estéket, amikor a nevetés volt a fő dolog a házban és nem szomorkodott senki sem. Sajnos nem sokáig élvezhettük az ilyen estéket, mert nagyapa megbetegedett és nem sokkal később meg is halt. Azután egyedül táncolgattam esténként, és próbáltam visszaemlékezni minden egyes mozdulatra, amit tanított nekem.
Annyira hiányzik. Ő volt az apám szinte. Ha Ő nincs, akkor lehet, hogy ma nem táncos lennék. Ő szeretette meg velem a zenét és a táncot. Mert szerinte a mozgás egy olyan kifejező eszköz volt, amit nem mindenki érthetett. És én értettem már akkor 4 évesen ezt. Megtanított sok mindenre, és akkor megfogadtam neki, hogy híres táncos leszek. És sikerült, bár még nem vagyok annyira híres, de nekem már ez is bőven elég. Sikerült, és megmutattam mindenkinek, hogy én nem adom fel.

Gondolataimból Liam hatalmas tenyere zökkentett ki, ami a derekamra csúszott, míg a másikkal a kezemet emelte magunk mellé. Szívem hírtelen akkorát dobbant, hogy utána több ütemet is kihagyhatott. Automatikusan fogtam meg szabad kezemmel a vállát és pillantottam fel barna szemeibe. Annyira gyönyörű és igazi. Miért nem lehet egy ilyen pasim? Kedves velem, őszinte és még csak nem is csúnya. Sőt, tökéletes a külseje. Annyira szeretném, ha egyszer kaphatnák egy ilyen pasit, de azzal tisztába vagyok, hogy Ő soha sem lehet az enyém.
A zene lassan véget ért, és én még mindig a karjaiban voltam. Óvatosan simogatta a derekamat, miközben mosolya egyre szélesebb lett.

- Miért jöttél tánctanárhoz, ha tudsz táncolni? – eszméltem föl hirtelen az Ő arca pedig elkomorodott. Ezzel most valami rosszat kérdeztem? Mert szerintem nem, sőt szinte veheti is bóknak, mert megdicsértem a tánctudását. Nálam is jobban tud tangózni, ami nagyon nagy szó egy pasinál, és a sima táncolásban is nagyon ügyes.

- A barátaim fizettek be, mert szerintük mostanában nem vagyok boldog, és mivel imádok új dolgokat kipróbálni, úgy döntöttek, hogy ezt is szeretni fogom! – válaszolta egyszerűen és lassú léptekkel távolodott el tőlem. Olyan egyedül éreztem magam nélküle, mintha örökre elhagyott volna. Távolságtartóbb lett. Nem nézett rám, csak a tükörben nézte a saját arcát, ami immáron már nem mosolygott. De vajon miért nem?

- Valami rosszat mondtam? – léptem közelebb hozzá, de választ már nem kaphattam, mivel telefonom éles csörgése félbe szakította beszélgetésünket. Szidtam is a telefonálót, hogy miért pont ebben a pillanatban kell megzavarni minket.

A táskámhoz lépkedtem és kivettem belőle a telefonomat, de nem ismerős volt, hanem csak egy telefonszám volt kiírva. A szívem ismét gyorsan kezdett verni. Általában erről a számról hívnak, ha valami van a nagyival.
Ijedten tekintettem Liam felé, majd lassan a fülemhez emeltem a készüléket, és beleszóltam.

- Tessék, itt Lou Wolter – bátortalanul nyeltem egy nagyot, és még mindig a terem másik végében álló Liamre néztem.

- Jó napot Mrs. Wolter. A nagyanyja kérésére újra Londonba szállítottuk az egyik kórházba, ahol korábban kezelték. Azonban súlyosbodott az állapota, mindenképpen szeretnénk, ha bejönne… - folytatta tovább és már csak azt vártam, hogy a címet mondja ki. A telefon a földön landolt, és én is térdre rogytam. Liam aggódva szaladt hozzám, és próbált megtartani.

- Mi a baj?

- A nagyanyám súlyos állapotban van – az én számból még rosszabbul hangzott. Soha sem voltam erre a pillanatra felkészülve, pedig az orvosok megkértek rá, hogy törődjek ebbe bele. De én nem tudtam. Mindig bíztam benne, hogy egyszer minden a régi lesz, és nem a kórházban kell majd Őt meglátogatnom, hanem a régi lakásában. Bíztam abban, hogy a szervezete mindent túlél, mint régen és megint lehet családom. De nem. El kell, hogy veszítsem Őt is, pedig nem tettem semmit sem. A Sors valamiért büntet engem, pedig mindig mindenkivel kedves vagyok.

- Melyik kórházban van? Gyere, bemegyünk hozzá – állított talpra és adta kezembe a táskámat, amibe szó nélkül csúsztatta be a telefonomat. Kabátomat rám adta, miközben Ő is felkapta a cuccát magára. Én csak tátott szájjal bámultam Őt, és még mindig nem értettem, hogy most vajon álmodok-e. Kifejezetten ébren voltam, mert az álmomban a nagyanyám nem lett volna beteg.

- Te most tényleg elviszel? – kérdeztem tőle, mire halványan elmosolyodott és végig simított a karomon. Érintésébe belebizseregtem, amit szeretnék még egy párszor átélni.

- Ez csak természetes. Azt hitted, hogy egyedül hagylak majd? – nézett mélyen a szemembe, majd megragadta a kezemet és kihúzott a táncstúdióból. Az épület előtt több lány is állt telefonnal a kezében és minket kezdett fotózgatni, miközben Liam nevét kiabálták.
Nem tudtam ezt mire vélni. Nem azt mondta, hogy csak pár rajongója van? Akkor miért vannak itt több mint 40-en, és egyáltalán honnan tudják, hogy itt van? Általában az ilyen csak a nagy sztárokkal szokott megtörténni. De Ő kifejezetten nem az. Csak egy átlagos ember, aki párszor volt az X-Faktorban és nem jutott tovább.

- Ők kik voltak? – néztem rá, mikor már a kocsiban ültünk a kórházba vezető úton. Láttam az arcán a zaklatottságot, és eléggé piros is volt.

- Rajongók. – szűk szavaiból arra következtettem, hogy nem akart erről beszélni, de én rettenetesen kíváncsi voltam rá. Nem értettem minek volt ott az a sok ember, és azt végképp nem, hogy hogyan szerzett ennyi rajongót a műsor alatt. Bár azt értem, hogy nagyon sokan szerethetik, hisz tökéletesen néz ki és a hangja is szint úgy az, de azt akkor sem értem, hogy honnan tudják az emberek, hogy merre jár? Ezt mind honnan derítették ki? Komolyan, jobbak mint az FBI.

- És honnan tudták, hogy itt vagy? Vagy twitteren kiírtad? – kíváncsiskodtam tovább, mire szemöldökét megforgatta és a kormányt is egyre jobban kezdte szorítani. Most mi rosszat kérdeztem? Attól mert még nem akar róla beszélni, én akkor is tudni akarom. Nem fogom hagyni, hogy eltitkolja. Ha már egy autóban utazunk akkor játszunk tiszta lapokkal.

- Nem hagyhatnánk ezt? Inkább arról beszéljünk, hogy mi van a nagyiddal… - terelte a témát, de nem válaszoltam. Csak elmerengtem a múlton és azon gondolkoztam, hogy vajon mi lehet vele. Él még vajon? Vagy már rég nincs az élők között? Fogalmam sincs. Mikor eljöttem Ausztriából még jól volt. Annyit mosolygott, és boldog volt. Sétálgattunk a kertben és az eredményei is javultak az alatt a pár nap alatt. És most azért hívnak, mert az állapota egyre rosszabb, amit nem értek. És nem is fogok tudni megérteni. Nem akarom, hogy bármi baja is legyen, nem akarom Őt elveszíteni.

Már csak arra eszméltem fel, hogy kamerák vakui kattognak a kocsi üvegén keresztül és a fény egyre jobban kezdi zavarni a szemeimet. A kórház parkolójában voltunk, és egypár testőr próbálta a fotósokat eltéríteni az autótól. Vészes sebességgel szálltam ki és rohantam a bejárati ajtó felé Liammel, akinek a nevét mindenki kiabálta. Azonban Őt ez egyáltalán nem izgatta, inkább jött utánam, míg nem a recepcióhoz nem érünk.

- Jó napot kívánok. Ruth Woltert keressük! – beszélt helyettem Liam, mivel rajtam eluralkodott a félelem, ami biztosan az arcomra is kiült. Egyre jobban kezdtem félni, ahogy a kórterme felé igyekeztünk. Liam szorosan fogott magához, nehogy még a végén én is egy kórteremben kössek ki. Szerintem természetes, hogy az ájulás szélén álltam, és már alig vártam, hogy kiderüljön mi lett a nagyanyámmal.

Mikor megérkeztünk a harmadik emeletre csak egyetlen kórteremből hallottunk zajokat. Óriási hangzavar folyt bent, és nem tudtuk vajon mit is csinálhatnak. A szívem egyre jobban kezdett zakatolni és a tenyerem is izzadni kezdett.
Egy fehér köpenyes orvos lépett ki a zöld ajtón és lehajtott fejjel törölgette tovább a kezét. Ruhája izzadt volt és foltos. Vérfolt is megjelent rajta, de egyre jobban kezdtem bizakodni abban, hogy az nem nagyanyám vére. Lehet, hogy nem is halt meg, hanem jobban lett és valaki más életétért küzdöttek éppen.  Az is lehetséges, hogy a recepciós nő el volt tájolva a nevekkel kapcsolatban, mert a számítógépében semmit sem nézett meg, csak fejből vágta rá, hogy hányas szobában van.

- Elnézést?! – kérdeztem remegő hangon, mire rám emelte tekintetét és sajnálkozva nézett rám. – Ruth Wolter unokája vagyok, hogy van?

- Sajnálom… - válaszolt azonnal. Túl akart lenni a dolgon biztosan. Neki is nehéz lehet, hisz egy élet hunyt ki a kezei alatt és nem tudott semmit sem tenni ez ellen. Sajnos nem tudott segíteni rajta, ami miatt én meg fogok őrülni. – Többször élesztettük újra, de már nem sikerült. Feladta, sajnálom kisasszony! – a földre rogytam azonnal, arcomat a tenyerembe temette és szinte ordítani tudtam volna. Liam azonnal mellém guggolt és magához húzott. Annyira jól esett a közelsége, és az, hogy mellettem van. Már nincsen senkim. Nincs családom.

- Nincs senkim! – ordítottam fel, de még sem volt erőteljes, mert hangom nem volt. Liam még jobban húzott magához és próbált csitítgatni.

- Kérnek nyugtatót? – fordult felénk az orvos kedvesen, és lehajolt hozzánk.

- Köszönjünk nem. De annyit szeretnék kérdezni, hogy most mi a teendő? – kérdezte Liam halkan és próbált felállítani engem is magával. Teljesen ráhagyatkoztam, tudtam, hogy Ő vigyázni fog rám.

- Jobb lesz, ha haza viszi most a kisasszonyt. Mi mindent elrendezünk Mrs. Wolteren – veregette meg a hátát, majd eltűnt a folyosó végén. Félénken lépkedtem vissza a kocsiig, ahol még mindig ott álltak a fotósok, és mikor megláttak minket azonnal kattintgatni kezdték a gépeiket.
De hogy ha most lefényképeznek minket, akkor ez mind bent is lesz valahol az újságon, és fent is lesznek a neten. Miért pont most? Meghalt a nagyanyám, ezeknek semmi sem szent? 

8.

hellóka! köszönöm szépen a kommenteket .és a +3 feliratkozót. itt is a kövi rész, remélem tetszeni fog, már nem sok van vissza hál istennek és belekezdek az újabb törimbe.. :D tartsatok velem kérlek titeket

Harry és Rosy megtalálták a közös hangod, miközben engem elhanyagoltak. Egyikük sem szólt hozzám, csak együtt nevetgéltek. Először csak üldögéltem kettejük közt, és néha-néha én is elmosolyodva oda-odaszóltam valamit. De aztán Rosy átült Harry mellé és egyre jobban összemelegedtek. Hiába mutogatok neki semmit sem használ, csak rossz álló pillantásokat kapok tőle. Ha valami baj lesz itt, és emiatt Rosy vőlegénye véget vet az eljegyzésnek ne engem hibáztassanak, én szóltam. 

3 padot toltak össze, hogy elég hosszú legyen és svéd asztalt tudjanak belőle csinálni. Gusztábbnál gusztább ételek voltak felsorakoztatva, és mind azt várták, hogy megegyük őket. Én sem álltam meg, hogy ne vágyak egy kis sütire, így hagytam a gerlepárt, had szórakozzanak.
Féltem, hogy vajon mi lesz ebből. Mi van akkor, ha Rosyban még élénken élnek a Harry iránt érzett szerelmi szálak és esetleg újra fellobbannak benne a lángok? Azért elég gáz lenne megfutamodni az esküvőtől, és egy olyan pasi karjaiba rohanni, aki nem biztos, hogy ugyan azt megadná neki, mint James. Ő szereti, ellentétben Harryvel, aki az egész sulis életünket tönkre tette. Nagyon utáltuk, erre most meg itt flörtölgetnek egymással. Hát szuper.

Szinte mindenki az asztaloknál állt, és lakmározott, miközben valakinek a társaságában nevetgélt.

- Lou? – szólt hozzám egy ismerős hang. Miután megfordultam csodálkozva meredtem Madisonra. Ő volt az osztályban az a lány, aki mindenkivel meg tudja találni a közös hangot, és meg is találta. Velem is nagyon jóban volt, és annak ellenére, hogy akkoriban dagi volt, most egész sovány lett. És, hát a fogairól inkább szót se ejtsünk. Ocsmányak voltak, de mára szép egyenesek, és fehérek. – El sem hiszem, hogy újra látlak. És gratulálok a tánckarrieretekhez Rosyval. Hihetetlenül büszkék lehetünk rátok! – simított végig a vállamon, majd megölelt. Hirtelen gesztusát azonnal nem tudtam viszonozni, de miután ráeszméltem a dolgokra, visszaöleltem.

- Köszönjük – mosolyodtam el kedvesen, és a mellette álló Jessica-ra tekintettem. Ő volt a második ember, akit mindennél jobban utáltam a suliban. Olyan volt mint egy kullancs. Mindenhol ott volt, és úgy tapadt az emberekre, mint egy pióca. Nem tudtuk semmivel sem lerázni, soha sem. Minden pletykáról tudott, és szerette is őket tovább adni, de persze kicsit megcsavarva.

- Látom a barátnőd nagyon jól elvan Harryvel! – mutatott feléjük, és undorodva nézett rájuk. És tessék, megint kezdi. Nem tudom mi baj van azzal, ha két felnőtt ember jól érzi magát egymás társaságában. Mert szerintem semmi. Csak beszélgetnek. – De remélem, azzal tisztában van, hogy úgy sem lehet egy világsztár barátnője, nem is értem minek töri magát! – szinte fenyegetésnek lehetett venni, ahogyan beszélt. Hangja teljesen olyan volt, és úgy meredt rájuk, mintha varázsereje lenne a tűz és bármelyik pillanatban elégetheti őket.

- Parancsolsz? – kérdeztem vissza, bár a pumpa egyre jobban kezdett bennem fölmenni. Mi az, hogy Harry sztár? Ezt nem értem. És a másik pedig, hogy a barátnőm nem lenne elég jó egy világsztárnak? Könyörgöm, James most nyerte meg a brit X-Faktort. Mi az, hogy nem lenne jó egy világsztárhoz? Mert szerintem Rosynál jobb nő nincs is a világon. Ő mindent megad annak, akit teljes szívéből szeret. James ezért is hordozza annyira a tenyerén. Mindig a kedvében akar járni, és ez nagyon sokszor sikerül is neki.
Számomra Ők az álompár. Én is annyira szeretnék egy olyan pasit, mint James. Annyira szeretném, ha valaki csak miattam próbálkozna ennyire, ha valakinek ennyire kellenék minden egyes nap, minden percében. Szeretném, ha valaki ennyire szeretne, mint amennyire Ők szeretik egymást.
Igazi szerelem van köztük, ami utánozhatatlan. Éppen ezért is félek, hogy egyedül fogok meghalni. Lassan itt vagyok 20 és még csak két pasim volt, akik nem is szerettek. Nem igazán tudom, hogy milyen viszont szeretve lenni, amitől nagyon meg vagyok ijedve, pedig mindenki azt mondja, hogy felemelő érzés.

- Na, ne mondd, hogy te még nem hallottál a One Directionről. Hol élsz drága, a Marson? Harry Styles az egyik tagja. Öten vannak. Mind az öt srác rohadt helyes, és tehetséges persze. A világ egyik leghíresebb bandája, mellékesen brittek! – válaszolta bunkón, és olyan nagyképűen, mintha a világ összes esze az Ő fejében volna. Pedig kétlem.  Annyi esze van, mint egy hasra fordított kockacukornak, és ezt még reklámozza is.
Erről a One Direction mizériáról hallottam már, de soha sem tudtam mi a különbség köztük és a The Wanted között. Ők is világhírűek azt hiszem, de talán az 1D sokkal híresebb. Nem vagyok tisztában a napról napra frissülő fiúbandákkal.

- Jaj drága, ugye te sem gondolod, hogy Rosy kikezdene a Te imádott sztároddal. Ő tökéletesen meg van elégedve James Hornnal, aki mellesleg nemrég nyerte meg a Brit X-Faktort. De utálok hencegni – válaszoltam én is kellőképpen bunkón, mire szemöldöke a magasba szökött, és a szája egy kissé elnyílt.

- James Horn menyasszonya? – mutatott Rosy felé, aki épp abban a pillanatban nézett felénk. Azonnal felállt és közelebb jött hozzánk, Harry társaságában.

- Valami baj van? – kérdezte udvariasan.

- Nincs semmi, csak ugyan az, mint régen. Megy a féltékenység – mondtam gyerekesen, mire Harry felnevetett. Nem hiszem, hogy ez vicces lenne, hiszen éppen szinte rajta megy a vita. Vagy is jobban mondva nem rajta megy, hanem azon, hogy a barátnőm nem érdemelné meg Őt.

- Rosy, nyugtass meg, hogy te hallottál a One Directionről? – fújtatott hangosan, és szinte ugyan úgy éreztem magamat, mint 15 évesen. Semmit sem változott, ugyan olyan tapló maradt, mint régen.
Nem értem. Senki sem mondta meg neki, hogy milyen paraszt? Vagy csak velünk viselkedik ilyen szemét módon?

- Persze! – Rosy lenézően tekintett rám, majd rám nézett. Őszintén, nekem miért nem mesélt róluk? Tudja jól, hogy nekem nem nagyon van időm tv-t nézni, és számítógépem sincsen. Bár annak ellenére, hogy nincs még is nagyon jól értek hozzá, mivel a táncstúdióban nagyon sok van, és hát szoktunk azért szünetekben gépezni. – Harry az egyik tag és a négy legjobb barátjával alkotnak egy bandát…

- És hogy hívják a többi tagot? – vonta kérdőre Jessica, barátnőm pedig nagyképűen válaszolt, amin elmosolyodtam.

- Niall, Louis, Zayn és- hallgatott el egy időre, majd ismét rám nézett sajnálkozva. Nem értettem és tekintetéből semmit sem tudtam kivenni. - Liam - mondta leszegett fejjel. 

Hatalmas szemekkel bámult rám és nem értettem miért. Én csak egy Liamet ismerek és talán ő azt hiszi, hogy Liam Payne benne van a One Directionben? Mert ha igen, akkor nagyot téved, hisz nincs benne. 

Ő csak egy átlagos fiú, aki sztár akart lenni, de nem sikerült neki. Isteni hangja és kinézete van és éppen ezért is nem értem, hogy hogy nem válhatott sztár belőle, de ha a Sors más életet szánt neki, akkor nem tehetünk ellene semmit sem... 

7.

Helloka, mint mondtam siettem a kövi résszel, és már dolgozom is az újabb adagon! Nem valami nagy szám, ezt már csak muszájból írom....

Minden bátorságomat összeszedve szálltam le a buszról és indultunk meg az iskola felé. Emlékszem minden reggelre, mikor Rosyval megálltunk az egyik közeli pékségnél, ahol a számunkra szőke herceghez hasonlító srác dolgozott. Én teljeséggel oda voltam érte. Minden porcikája tetszett rajta, kivéve egy kis zavaró tényezőt. Hogy mennyasszonya volt. Még pedig Rosy bátyjának, a barátnőjének a nővére. Soha sem szerettük azt a lányt, de mikor mindezt megtudtuk, még jobban megutáltuk. Ugyan is, elvette tőlünk a szerelmünket. Bár, ha jobban bele gondolok, Rosy-nak Mike csak a második szerelme volt, mert Harry volt a mindene. Még akkor is, ha egy tapló paraszt is volt.
Hiába nem akartam eljönni, és hiába vagyok ideges, akkor is kíváncsi vagyok kiből mi lett. Vajon mindenki az lett, amit nyolcadikos korában mondott, vagy teljesen más? Végül is, mi Rosy-val betartottuk a szavunkat és táncosok lettünk. Még pedig, híres táncosok, amik mindig is akartunk lenni.
Az osztályterem folyton miattunk volt rumlis. Napról napra újabb és újabb táncokat raktunk össze magunktól, amit természetesen soha sem adhattunk elő, sehol sem. A tanáraink nem voltak hívei az ilyesfajta táncnak. Mindig azt mondták, hogy egyszer még nagyon utálni fogjuk magunkat, hogy így ráztuk a seggünket folyamatosan. Aztán mikor megjöttek a felvételi lapok nyolcadikban, és minket felvettek London egyik legnevesebb tánciskolájába teljesen megváltozott a véleményük rólunk. És miért? Mert eddig még soha, senkinek nem sikerült a felvételin olyan jól sikerülnie, hogy a haladó osztályba kerülhessen. És mi ott tanultunk 4 évet. Az általánosban mindenki megszeretett minket az utolsó két hónapban. Mi voltunk a suli dicsőségei, de mi mind ezekre nagy ívben tettünk. Ugyan úgy jártunk suliba, ahogy előtte. Ugyan úgy minden reggel bementünk Mikehoz és vettünk egy egy pék sütit, aztán boldogan mentünk suliba, mert ránk mosolygott, amit bearanyozta a napunkat.

- Lou, te izgulsz? – fordult felém már az iskolánál Rosy, és hol engem, hol pedig az iskolát nézegette. Azért bármennyire is utáltam ide járni, hiányzik. Hiányzik a sok hülyeség, a csesztetés, és az, hogy szinte 8 évig egy család voltunk azzal a sok hülyével.

- Rettegek. Nem tudom mi vár ránk oda bent megint! – néztem mélyen a szemébe erre Ő elmosolyodott és megölelt. Jól esett a támogatása, és jó, hogy mindig itt van velem. Nagyon szerencsés vagyok, hogy Ő mellettem van.

Lassú léptekkel haladtunk a jól ismert úton. Az osztálytermünk a lépcső tetején volt balra. Picike helyiség, de nekünk elég volt. Összesen csak húszan voltunk, ami szerintem családias volt.
Amint beléptünk minden tekintet ránk szegeződött.

- Jó napot! – köszönt nekünk a régi osztályfőnökünk. Amint rápillantottam egyszerűen leesett az állam. Carol tanárnő teljesen jól tartotta magát. Biztos vagyok benne, hogy már elérte a bűvös 6 X-et, de ahhoz képest nem néz ki annyinak. Szerintem volt pár műtéte.

- Jó napot, sziasztok! – köszöntünk egyszerre, majd leültünk az egyik székre, és csöndben figyeltük a többieket. Mindenki itt volt, kivéve 2 embert. Harryt és a régi legjobb barátját, Jamest.

- Örülök, hogy megérkeztetek ti is lányok – kezdett bele szónoklatába Carol, majd mindenkin végignézett és folytatta. – Egy emberrel sajnos már soha többet nem fogunk találkozni, ugyan is… - az ajtó nyitódott, így a tanárnő nem tudta befejezni mondandóját. Mindenki az új jövevényre figyelt, aki feszülős, fekete nadrágot viselt, egy fehér pólóval és egy piros kockás inggel. Haja össze-visszaállt, de ez teljesen kihangsúlyozta zöld szemeit, és kerek arcának barnaságát. Az nem lehet, hogy ennyire megváltozott.
Harry Styles teljes életnagyságban ott állt előttem. Rosy szája szétnyílt, ahogyan a srácot nézte, aki azt sem tudta hova tegye tekintetét. Szerencsétlent mindenki úgy bámulta, mintha éppenséggel Justin Bieber lépett volna be közénk. Pedig nem, csak egy tapló, aki megkeserítette az általános iskolás éveimet.

- Elnézést, hogy késtem. Folytassa csak! – mosolygott kedvesen, majd kabátját lehámozta magáról, és leült mellém. Illata egyből megcsapott, ami férfias volt és teljesen bódító.
Az nem lehet, hogy ez az ember, az, akibe barátnőm mindig is szerelmes volt. Nem lehet, hogy ennyire szívdöglesztően néz ki. Neki milyen vér folyik az ereiben? Félisten? Vagy micsoda? Nem értem. Mindig olyan csúnya volt. Oviban fogak nélkül, elsőben bili frizurával, ötödikben tele pattanásokkal és soványan. Most pedig, se pattanás, se rossz séró, tökéletes fogak, és izmos test.

- Szóval, mint mondtam egy ember már nem lehet sajna közöttünk. És ez szó szerint értetendő. James Marrinton 2 hete eltávozott az élők sorából – mondta szomorúan, mire mindenki egy hatalmas levegőt vett. Harry azonnal kiejtette telefonját a kezéből, és kétségbeesetten pillantott rám, majd mindenkire. Neki lehet a legrosszabb. A legjobb barátja volt egészen addig, míg el nem tűnt a gimi felétől és soha vissza sem jött. Gondolom nem is kereste, mert James rossz társaságba keveredett, ivott és cigizett. Teljesen megváltozott, mikor Hazza elment. Mindezt onnan tudom, hogy Nagyi abban az iskolában tanított németet. Másodfizetésnek nagyon jó volt.

- Ugye jól vagy? – fordultam felé, és kétségbeesetten néztem a fehér arcát. Ha most a múltban lennénk, szerintem nem kérdeznék tőle semmit, csak nézném, ahogyan szenved. Igen, tudom, hogy ez nagyon nagy szemétség, de Ő is annyiszor végignézte, az én szenvedésemet, akkor egyszer miért ne tehetném meg én is?
Csakhogy én nem vagyok ilyen, és nem sokkal később vizet nyújtok felé, amit elfogad.
Barátnőm hatalmasat könyököl az oldalamba, aminek hatására ugrok egy kisebbet, és gyilkos szemekkel pillantok rá. Most komolyan, mi baja van? Féltékeny vagy mi a fene? Mert ha az, akkor nagyon rosszul teszi, ugyan is otthon várja egy pasi, aki mellesleg a vőlegénye, és én úgy tudom, hogy szereti.

- Köszi….. – akad el hírtelen, én pedig azonnal kisegítem.

- Lou Wolter! – mondom büszkén, mire szemei megint kiakadnak és elismerően néz végig rajtam. Hát, igen. Az elöl deszka, hátul léc szöveget már nem mondhatja rám. Nincsenek szeplőim, eltűntek a ronda fogaim és le is fogytam egy kicsit. Teljesen megváltoztam, és ezt mind a karrieremnek köszönhetem.

- Na ne… Te aztán jó csaj lettél!

- Köszönöm – vigyorogtam idétlenül, majd Rosyhoz fordulta, aki még mindig durcásan ücsörgött mellettem és telefonját nyomkodta. Csak nem képzeli azt, hogy esetleg rámászok Harryre. Nekem Ő teljességgel lehetetlen lenne járás ügyileg. A nevemet sem tudta, akkor meg mit kezdjek a kis sült krumpli agyával?

- Nyugi, nekem Ő nem jön be! – suttogtam neki, mire tekintetét azonnal rám kapta és egy kissé feljebb csúszott a székén.

- Tudom, hogy neked Payne jön be. Ne tagadd, olyan jól elvoltatok múltkor is – a kelleténél egy kissé hangosan mondta, mire Harry még jobban felénk fordult, de egy szót sem szólt. Mondjuk úgy sem tudja, hogy Rosy kiről is beszélt, de akkor sem kell hallania mindent. És különben is Liam nem jön be egyáltalán. Pusztán tanár-diák kapcsolat van közöttünk. Most ezt úgy mondtam, mintha sokkal idősebb lennék, mint Ő. Hagyjuk. Nem jön be, és kész.

- Rosy. Rosy Wood? – nézett a mellettem ülő lányra Harry és megint hatalmas szemekkel fókuszált. Komolyan szerintem ma annyi meglepetés éri, amennyi egy egész évben nem szokta. A szervezete biztosan nincs hozzászokva az ilyesfajta izgalomhoz.

- Igen, de ha megint azzal jössz, hogy megfoghatod-e a melleimet, akkor felejtsd el! – mutogatott fenyegetően, majd lábait keresztezte, kezeit pedig mellei alatt kulcsolta össze.

- Nyugi! – tette fel védekezően a kezét Harry, és egy féloldalas mosolyt eresztett barátnőm felé. Kezdem kényelmetlenül érezni magam, itt kettőjük között. Ki tudja, mik alakulnának itt még ki, ha nem lennék itt. – Bár… biztos nem olyanok, mint nyolcadikban! – kacsintott egyet, majd ismét a tanárnő felé fordult, aki megint szólásra nyitotta a száját, de aztán még sem kezdett el beszélni.
Harry mondandóján elmosolyodtam, és apró nevetések szökte ki a számon. Mentségemre szóljon, nem szeretem kinevetni a legjobb barátnőmet, és mindig meg is védem a beszólásoktól, de hát ezen csak nevetni lehet. És ha Ő nem tud, akkor vessen magára.

- Milyen volt a börtön? Remélem azért nem éheztettek! – vágott vissza neki Rosy. Ezzel a beszólásával szerintem nem fog sokra menni, mivel Harry nem úgy néz ki, mint aki ágról szakadt lenne, nem lenne hol laknia, mit ennie és pénze sem. Olyan márkás parfümje van, amit tuti nem leárazáson vett.

- Cicavirág, éppen Amerikából jövök a turnémról. Japánban fog elkezdődni a következő 10 nap múlva! – dőlt hátra elégedetten a fürtöske, és várta, hogy a csata másik résztvevője újra visszaszóljon. De Rosy nem tette, inkább csak csendben ült tovább, és hagyta, hogy a mostani párbajt Harry nyerje.

Rosy sokáig nem beszélt, de még csak ránk sem nézett. Mintha fél volna, hogy ha valaki megszólal, akkor valami kiderülne. Harry beszólására miért nem mondott semmit? Ő nem az a fajta, aki csak hagyja, hogy beoltsák. Ő szereti, ha visszakapja a másik ember is azt, amit adott. De akkor most miért hagyta magát?
Utálom, ha titkolózik…

6.

Sziasztok. Itt az új rész, ez még Liam szemszögéből van, aztán innentől Lou szemszöge lesz már. Nem tervezem hosszúra a törit, lehet hogy csak 10 részes lesz, de lehet hogy 15. :/

Igyekszem gyorsabban hozni őket, már nagyon szeretnék túl lenni rajta. 

Liam Payne

Az órám pontosan hatot mutatott, aminek nem örültem. Utálok korán kelni, főleg akkor, amikor fogyókúrázok. Mivel, ha korán kelek, akkor sokat eszek, és ha sokat eszek, akkor többet kellene mozogni, amit nem szeretek szabadságunkon.
Utálom, amikor fogyóznom kell. Ugyan is, nem én döntöm el ezeket a dolgokat. Vannak felettem álló emberek, akik parancsolgatnak, és ha úgy vélik, hogy a 184 cm-hez a 74 kg sok, akkor le kell adnom párat. És ilyenkor a napi kajám az pár darab twix csoki, és alma. Nem ehetek mást, amiből elegem van. De persze nekem nem mondhatják meg, hogy mit egyek és mit ne, szóval, ha McDonald’s-os kajára éhezek, akkor simán bemegyek és veszek egy sajtburgert, vagy kettőt. Vannak olyan pillanatok az életemben, mikor senkinek sem érdekel a parancsolgatása, és inkább megyek a magam feje után. Ezért kezdtem el cigizni, és bulikba járni. Bár, ha jobban belegondolok az utóbbi Sophia felbukkanása óta van. Akkor voltam először igazán részeg, mikor elvitt az egyik haverja bulijába, és ott mindig valaki egy poharat nyomott a kezembe. És a cigizésre is mellette szoktam rá. Bár három hétig elég egy doboz, a rajongóim nagyon ki vannak akadva, ami ellen semmit sem tudok tenni. Ebbe nem szólhatnak bele sem Ők, sem a családom, és sem a management.

Lassan gurultam a hátamra, bal kezemmel pedig megnéztem, hogy az ágyam másik oldalán ott fekszik-e az a bizonyos személy, akit az előbb hibáztattam életem kis elrontójának.
Sophia békésen szunyókált, miközben a takarót egyre jobban húzogatta le rólam. Azt hiszem, még egy ideig aludni is fog az este miatt. Általában, amikor lefekszünk egymással éjfélig alszik, és aztán az egész napot átlustálkodja, amit nem igazán szeretek. Nem is tudom mikor volt utoljára, hogy főzött volna nekem, vagy a srácoknak valamit is. Eleanor és Perrie is mindig szoktak, de Ő nem veszi ki a részét nagyon semmiből sem.

Csendben keltem ki az ágyból, vettem ki a szekrényből egy boxert, egy fehér pólót és egy mackó nadrágot, majd kiosontam a szobából. A nappaliban Troy üldögélt a telefonját nyomkodva, miközben Hazza a Szerelmünk lapjai című filmet bámulta és meleg szendvicset tömött a szájába.
Ezt a filmet, ha nem látta már vagy ötszázszor, akkor egyszer sem. Nem tudom, mit eszik egy szál nyomi, romantikus filmen, amit csak lányok nézegetnek. De hát, ha neki ez tetszik, akkor miért szóljam le? A barátom, szóval elfogadom ezzel a hülyeségével együtt.

- Jó reggelt! – köszöntem mosolyogva, mire Troy biccentett egyet, Hazza barátom pedig lepisszegett. Imádom az ilyen reggeleket, mikor mindenki aktív. Fogtam egy tálat a mosogatógépből, egy kiskanalat, majd a müzlis dobozt és egy doboz tejet. Összekutyultam az ételt, és leültem enni.

- Noah, csókold már meg! Hát nem látod, hogy hozzád illik? – üvöltötte Harry a tv-nek, szinte már majdnem leesve a kanapéról. Nem érte ezt a férfit. Tudja mi lesz a film vége, tudja mi az eleje és még a szöveget is folyamatosan motyogja a szereplőkkel együtt, akkor miért izgul, hogy vajon Noah miért nem csókolja meg Ellie-t? Tisztában van azzal, hogy a végén úgy is együtt lesznek, de Ellie beteg lesz és az idősek otthonában együtt fognak meghalni. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire ismerem már én is a filmet.

- Mi ez a kiabálás? – Zayn kómás feje jelent meg a konyhában. Az utolsó lépcsőfokon állt, és éppen minket méregetett, de amikor megpillantotta Harryt, ahogyan az ágyon ugrál és tapsolgat, szinte megvilágosodott. – Szerelmünk lapjait néz? – pillantott rám kérdően, a válaszom pedig csak egy bólintás volt.

///

- Liam, oda adod a kocsidat? – twitterezésemből Harry szakított ki, miközben felettem állt és dobolt a lábával a padlón. Imádok csak ülni, amikor kint esik az eső a melegben, és nyomkodni a telefonomon a twittert. Egyre több rajongót tudok vissza követni, aminek Ők annyira örülnek, hogy szerintem a szüleiket teljesen kikészítik. Nekem egy kattintás, nekik több éves öröm, és büszkeség is egyben.

- Mire kell az neked? - néztem rá összehúzott szemöldökkel. Sophia azonnal egy kisebbet a combomra csapott, amit értettem célzás képen. 

- Osztálytalálkozóra megyek, már mondtam hányszor?! Szóval add, és had menjek! – nyújtotta felém tenyerét, és várta, hogy belerakjam Range Rover-em kulcsát. Zsebemből előhalásztam a drágaságomat, majd a tenyere felé nyújtottam.

- Mint a szemed fényére – mondtam fenyegetően, majd beleejtettem a kulcsot, és már csak az árnyékát láttam barátomnak. Nem arról van szó, hogy nem bízok benne, vagy abban, hogy mennyire tud vezetni csak egyszerűen féltem ezt a kocsit. Életem első autója, amiért megdolgoztam, és nem szeretném, ha valami baja lenne. Én ezt az autót nem pár hónapra vettem, mint a többi gazdag ember, hanem évekre. Amit megkeresek, azt nem fölösleges dolgokra szórom el, hanem olyanokra, amikért érdemes pénzt kiadni.

Lou Wolter

A buszon zötykölődve próbáltam felidézni a régi osztálytársaimat. Már nem is emlékszem az arcukra, a hangjukra és az együtt töltött időkre. Általános óta sok idő eltelt, de az én életem még sem változott meg annyira, amennyire szerettem volna. Mindig is híres szerettem volna lenni. Énekes akartam lenni, aki bejárja a világot, és rettenetesen sokan szeretik.
Talán azért is volt ez az álmom, mert szeretet hiányom volt, és van is néha. Engem a szüleim soha sem pusziltak meg, vagy öleltek meg. Én soha sem kaptam szeretetet tőlük, kivéve a nagyitól. Tőle mindent megkaptam, de az még sem olyan, mint egy anyai mosoly, egy ölelés vagy bármi más. Ezért is vagyok nagyon ragaszkodó, és ezért is nem találok magamnak pasit sem. Mindegyik egyéjszakás kalandba menne bele, vagy pedig csak pár hetes kapcsolatba, amit én nem szeretnék. Mert tudom, hogy ha beleszeretek, akkor abból szenvedés lesz, amit nem akarok. Jó ez így nekem. Inkább legyek egyedül, úgy hogy nem vagyok reménytelenül szerelmes senkibe sem, minthogy éljek olyan kapcsolatban, amiben nincsenek is érzelmek. Nekem nem hiányzik az áll szerelem.

Körülbelül 3 órája szállt le a repülőm. Most érkeztem meg a nagyitól, és már mehetek is tovább. Még szerencse, hogy Rosy itt van velem, mert nem tudom, hogy mi lenne velem. Valakinek ki kell öntenem a szívem, mert ha nem teszem, akkor beleőrülök ebbe az egészbe.
Nagyanyám kezelőorvosa azt mondta, hogy nem ad neki már sok időt. Szerinte fölösleges már bármiféle műtét is csinálni a tüdejével. Csak puszta pénzkidobás lenne a számomra, mert nem sikerülne. Teljesen le van roncsolódva neki, és nem csak ez, hanem minden más szerve is. Legyengült a szervezete, és lehet, hogy a műtétbe is bele halna. Viszont én nem akarok nélküle élni, nem akarok abban a tudatban lenni, hogy mi lett volna ha, így az orvost meggyőztem. Kompromisszumot kötöttünk. 4 hét múlva fogják megműteni. Addig ki kell bírnia a nagyinak, és akkor megműtik, bár az orvosi szakszavak miatt egy szót sem értettem, hogy mit fognak csinálni vele. Nem tudom mi lesz, de nagyon félek.

- Szerinted Harry a börtönből fog ide eljönni? – fordult felém Rosy érdeklődve, miközben a szoknyájával babrált. Mindig is nagyon izgatta ez a Harry téma. Már mint oviban, és általánosban is. Szerelmes volt belé sokáig, de ma már önfeledten tervezi az esküvőjét a vőlegényével, akivel egyébként nagyon jó a kapcsolatom.
Emlékszem, mikor hatodikosok voltunk, és elkezdtek nőni a melleink, Harry mindig Rosyt piszkálta emiatt. Folyamatosan fogdosni akarta, amit persze én nem hagytam, mert Rosy természetesen lefagyva nézte Harryt, és várta, hogy mi fog vajon történni. Annyira szerelmes volt abba tökfejbe, hogy szerintem, ha akkor nem lépek közbe, elég sokszor le lett volna tapizva. – Már mint, Ő mindig azt mondta rossz fiú szeretne lenni. Olyan, akitől félnek az emberek, szerinted tényleg ilyen lett?

- Őszintén megmondta, én soha sem hittem neki. Mindig is tudtam, hogy egy öntelt hülye gyerek, akit csakis a csajozás érdekel – mondtam neki őszintén és újra az ablak felé fordultam, hogy megnézzem, melyik megállónál tartunk éppen. A hetes következik. Itt kell leszállnunk, és innen már csak 5 egész perc, és visszaérek arra a helyszínre, amit mindig is utáltam. Rosyval együtt utáltunk minden reggel bemenni, mert sokat cikiztek minket. De mi megmutattuk a világnak, hogy Lou Wolterrel és Rosy Wooddal nincs értelme szórakozni, mert mi valóra váltottuk az álmainkat. Mi London leghíresebb táncstúdiójánál dolgozunk, és több hírességgel találkoztunk, mint amennyit össze is tudnák számolni.
Most már büszkén merem mondani erre a részére, hogy nekünk bejött az élet.

5.

 Helloka, köszönöm a kommenteket, és megpróbálom sűrűbben hozni a részeket, szeretnék túl lenni ezen a törin, mert lett egy sokkal jobb ötletem, amit sehol sem lehetett még olvasni, szóval maradjatok velem!!! :D 

Liam Payne

Idegesen szorongattam a kormányt. Egyrészt még mindig tartottam attól, hogy balesetet okozok, mivel jogsim alig van csak 3 hónapos. Másrészt pedig a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni már most. Nem tudom miért tettem. Nem tudom miért hazudtam neki. Ő teljesen normális volt velem, barátságos volt, és én még is hazugságokat meséltem neki.
Tudom milyen az, amikor hamis dolgokban hiszel. Az első barátnőm csak is hazudozott. Semmi igazság nem volt a szavaiban, és én szerettem minden hülyeségével együtt, amiket mesélt. Aztán hónapokkal később kiderült minden. Megtudtam, hogy drogozik, iszik és cigizik, és mind ebbe engem is bele akart vinni. Szakítottunk, ami rettenetesen fájt. Sokáig nem is nagyon akartam élni tovább, mert ami ürességet maga után hagyott a szívemben, az szörnyű volt. De aztán jött a One Direction, és minden újra megváltozott.
Most pedig itt van Lou. És nem Louis Tomlinson, Lou néven becézve, hanem Lou Wolker, aki egy teljesen átlagos, főiskolás srácként ismer, aki többször is jelentkezett az X-Faktorba, de sajnos a Sors úgy döntött, hogy nem csinál belőle sztárt. Tudom, hogy nem ezt érdemelte, hiszen nem tett ellenem semmit sem, és valószínűleg, ha megtudja, hogy hazudtam neki, akkor többet szóba sem fog állni velem, de nem tudok már mit tenni.
Én nem akartam ezzel neki semmit sem ártani, csupán csak azt akartam, hogy vére megismerje valaki az igazi Liamet, akit mindig is ki akart bontakozni. Aki nem a média szülötte, aki nem akar megfelelni minden embernek, és ezzel magát teszi tönkre. Aki csak egy átlagos srác, nem sztár, nem énekes és semmi feltűnő személyiség. Tisztában vagyok azzal, hogy ezt sokáig nem titkolhatom, mert elég feltűnő személyiség vagyok, és ezzel minden lépésemről tudnak. De nem is akarom Őt elveszíteni. A társaságát még senki, soha nem élveztem ennyire. Még a jelenlegi barátnőmét sem. Egyszerű és olyan ember, mint aki én voltam.
Bár, ha bele gondolok, akkor Ő is híres egy kicsit. Hiszen Rihanna, Beyonce és Shakira táncosa is volt már. Szerepelt több showban is, de akkor miért nem ismer minket? Ez rejtély számomra.

Késő este volt, mikor haza értem. Ugyan is, Sophia ötlete az volt, hogy menjünk el együtt vásárolni, aztán pedig moziba. Természetesen nem mondhattam nemet, mert akkor az egészből sértődés lesz, és nekem nincs kedvem megint egy békítő tortúrát végigcsinálni. Egyszerűen unom már. Azt viszont senki sem kérdezze tőlem, hogy miért nem szakítok vele. Egyszerűen nem tudom rá a választ, csupa kételyek vannak vele kapcsolatban az agyamban. Szeretek is vele lenni meg nem is. De viszont azt utálom, hogy kész bonyodalom. Igen, minden nőhöz egy ezer szavas lexikon kellene, de Sophiához a duplája sem lenne elég.
Az emberek előtt teljesen mást mutat, mint esténként lefekvéskor. És megint más ember a srácok, Paul és a rajongóim előtt. Szerintem simán elmehetne színésznőnek, mert ha én nem tudok kiigazodni rajta, akkor ki tud?
De ha nem lenne, akkor esténként kihez bújnék hozzá? Ki simogatná a mellkasomat, és mondogatna aranyos szavakat? Kinek mondhatnám, hogy szeretlek, és reggel kinek lenne az első szavam az, hogy jó reggelt édesem? Hiányozna mind ez, és éppen ezért tűröm el a hisztiket, a sok költekezést és minden egyebet.

A villában mindenhol égett a villany, és ennek eredményeként tisztán ki lehetett venni, ahogyan 4 srác szaladgál össze vissza, mögöttük pedig, egy hatalmas testű fickó fenyegetőzik. Szóval Paul a ma estét is nálunk tölti, de akkor ezek szerint a mára szervezett bulink is elmarad. Tökély. Végre kicsit kiereszthettem volna a gőzt, erre most hallgathatom a nyafogásokat.
A kocsimat a garázsba parkoltam le, majd miután bezártam megindultam az ajtó felé. Amint kinyitottam a villa ajtaját, egy hatalmas párna landolt az arcomba, amit drága Styles barátomtól kaptam, aki szerintem 5 másodper múlva már nem fog élni.

- Megjöttem! – fújtam ki hosszasan a levegőt, majd bandatársamra tekintettem, aki még mindig nagy szemekkel meredt rám, de paprikavörös feje arról árulkodott, hogy már nem sokáig tud uralkodni magán, hogy visszatartsa a nevetését. – Ereszd ki nyugodtan, ugyanis nem sokára megverlek! – fenyegettem meg, és lassú léptekkel közeledtem hozzá, miközben lerúgtam magamról a cipőmet. Harry azonnal futásnak eredt, de nem jutott túlságosan messzire, ugyan is Louis lerántotta a földre, majd popcornt tömött a szájába.

- Ezt kapod azért, mert Kevin fejét beledugtad a WC-be! – mutogatott Louis rá mérgesen, és még mindig a hátán fekvő Harry csípőjén ült, aki szinte fuldokolt a kukoricától. 

- Kösz, haver – léptem a két srác mellé, majd lepacsiztam vele, és lehuppantam a kanapéra, ahol Gemma fényképezte le testvérét, és tette fel Instagram-ra a képet róluk. Meg kell hagyni a csajsziról, hogy imád fotózkodni, és szinte minden nap feltesz a világhálóra több képet is magáról, vagy bármi másról. És éppen ezért több rajongónk is oda van érte.

- Szia Gemmiii – mondtam hatalmas mosollyal, és az „i” betűtű kicsit elhúzva. Még hónapokkal ezelőtt kezdtem így becézni, amit természetesen utál, de engem hidegen hagy. Nekem tetszik, és ha neki nem, akkor az már az Ő baja nem?

- Csá Payne! Szerintem felhagyhatnál ezzel a névvel, mert úgy fogsz járni, mint Harry, csak te nem popcornt kapsz a szádba, hanem Louis barátod büdös zokniját! – mondta fenyegetőzve, és egy röpke pillanatra feltekintett mobiljáról, majd visszanézett és tovább nyomkodta. Egy ügyes mozdulattal kaptam ki a kezéből, és tartottam fel az ég felé. Gemma azonnal felpattant az ágyról és próbálta ugrálva elkapni a magasba tartott mobilt.

- Csak hogy tudd, Louis nem is hord zokni! – nyújtottam rá ki a nyelvemet.  Trikómat kezdte tépdesni, aminek már annyira nem örültem, mert ez volt a kedvencem.

- Liam, remélem, tudod merre van a fürdő, mert hát rád férne egy alapos zuhany – utalt a hónaljamra, ami elég közel volt az arcához, főleg így, hogy a kezem fel volt emelve.

- Akkor remélem most megjegyzed, hogy ha velem beszélgetsz, akkor nem telefonozol folyamatosan – mondtam neki apáskodva, és szigorú arckifejezéssel. De nem? Milyen illetlenség ez? Ha egyszer valakivel beszélgetünk, akkor azzal felveszünk egy normális szemkontaktust.

- Megjegyeztem apuci!

- Rendben, tessék! – adtam neki vissza hatalmas mosollyal az arcomon, és egy puszit is adtam neki.

- Liam! – hallottam meg barátnőm hangját a hátam mögül. Azonnal megfordultam, karjaimba fogtam és pörögtem vele egy-kettőt, majd úgy huppantam le vele a kanapéra. Nevetve hajtotta fejét a vállamra, miközben én apró csókokkal leptem el. – Ugye tudod, hogy iszonyat büdös vagy? – kérdezte az orrát fova mutató és középsőujjával. Ezt szeretem a lányokban. Iszonyat őszinték.
Nem csoda, hogy büdös vagyok. Táncóra után elvittem vásárolni, aztán valahol elvesztettem, így elmentem edzeni. Az elvesztés alatt az értem, hogy valahová elcsatangolt, és én pedig felhagytam a várakozással. Különben is tuti, hogy valamelyik barátnőjével ment el valahova.

- Én is szeretlek! – válaszoltam neki boldogan, és megcsókoltam. Imádom puha ajkait, amit soha senkiére sem cserélnék el. Kuncogva csókolt vissza, majd közbe beletúrt a hajamba, ami már így is tök kócosan állt, de engem nem zavart.

- Gyere büdigéz, fürödjünk! – állt fel az ölemből, majd próbálkozott engem is felhúzni, amit azonban nem sikerült neki. Durva volna, ha Ő volna az erősebb. Azért még mindig nekem van nagyobb bicepszem.

- Nekem nincs kedvem. Büdös akarok lenni. Szeretek is büdös lenni.

- Ugye tudod, hogy ennyiszer helytelen elmondani egyetlen szót egymás után! – hajolt le hozzám, tenyereivel térdemen támaszkodott meg. Úgy tettem, mint aki vérig van sértve, azonban rá nem lehet haragudni.

- Paynoo, menjetek már. Fogadtunk Niallel, szóval ha elveszed az étvágyát, és bele kell tennem 5 nyálkás kukacot a hajamba, akkor megverlek! – fordult felém Zayn a konyhából, és szinte gyilkos szemekkel nézett rá. Niall éppen egy tálról ette a csokis sütiket, aminek száma szerintem meghaladta az ötvenet. Olyan idiótaságokat tudnak játszani. Most komolyan, ki az a hülye, aki ennyi sütit meg tud enni?

- Ha elveszted, azt én is látni akarom! - mondtam, miközben felálltam és Sophia kezével összekulcsoltam az enyémet.
Mintha egy diliházban lennék. Louis és Harry még mindig verekszenek, Niall pedig éppen degeszre eszi magát, hogy holnap semmit se tudjon mozogni, mert olyan rosszul lesz. Szerintem jó döntés volt, hogy Lou-nak nem mondtam ezt el. El sem hitte volna, hogy ennyi paprikajancsival vagyok összezárva már majdnem 4 teljes éve. De még is, senkinek sincsenek a világon ennél szuperebb barátai, mint nekem. És emiatt viszont rettenetesen bánom, hogy nem mondtam el.
Hiszen, ezt vehetjük úgy is, hogy letagadtam Őket….