Small Story #1

Sziasztok. 

Hogy őszinte legyek nem is tudom mikor ültem le és írtam utoljára. A másik blogomra szerettem volna publikálni ezt a kis novellát, de úgy döntöttem ide fogom! 

Biztos vagyok benne, hogy lesznek még ilyen kis történetek, mert nagyon sok olyan ötletem van, amit nem írnék meg egyteljes történetnek.

Remélem lesznek, akik még ezt elolvassák. 

És utólag is Boldog Új Évet Kívánok Nektek! 

  Az ember fejében nagyon sokszor megfordul az a bizonyos gondolat, hogy mi miért történik. Sokak szerint nem mi irányítjuk az életünket. Ki vagyunk szolgáltatva bizonyos embereknek, legyen az Isten vagy bárki más. Ők akarják, hogy megszülessünk, ők akarják, hogy tetteinket véghez vigyük, ők akarják, hogy csalódjunk, szeressünk, rosszat tegyünk és végül meghaljunk. Sokan mondják azt, hogy okkal halunk meg, mivel mind bűnösek vagyunk és ez a büntetésünk. Az életünk során sok rosszat követünk el, sokszor nem a helyes utat választjuk és vannak bizonyos pillanatok amikor az emberek letérnek a helyes útról és elindulnak a sötét erdő felé, ahonnan néha nincs kiút.
  Én is arra fele tartottam, de időben észleltem, hogy zseblámpa, meleg ruha és egyéb segédeszközök nélkül bizony nem lesz könnyű visszatérnek újra a helyes útra és akár az életemet is veszthetem itt. Én azt mondom, mindenkinek van egy mélypont, amihez egy bizonyos kiváltó ok is kell. Hát nekem ebből bőven jutott.
  A nevem Liam Payne és igen az a Liam Payne vagyok.
Az, aki 2008-ban elment az X-Faktor meghallgatására, de kiesett.
Az, aki 2010-ben a One Direction egyik tagja lett és világszerte híres lett.
És az, aki 2015 decemberében kilépett a zenekarból, mivel az anyja meghalt egy autóbalesetben, amit Ő okozott magának részegen. Nem volt elég az édesanyám elvesztése és az, hogy magamra maradtam az alig 5 éves kishúgommal, de ő is beteg lett. Minden fájdalmamat próbáltam kiadni a box edzéseken és abban, hogy napi 10-20 kilométereket lefutottam, de mind hiába. A méreg egyre csak felgyülemlett bennem, s elkezdtem drogozni. Minden nap csak egy kicsit, aztán egy napon már nem volt elég az a kis mennyiség. Muszáj volt emelnem az adagon napról napra és eljutottam arra a pontra, amikor már vagy leáll az ember, vagy megismerkedhet a hullaházzal. Egyre jobban gyűlöltem magam, és a tényt is, hogy a kishúgom az élni akarásért küzd én pedig játszom a halállal. Leálltam a droggal és próbáltam neki segíteni. Minden egyes napot vele töltöttem, nem mozdultam el tőle. Bármit kért tőlem azonnal megvettem neki, hiszen Ő is és én is tudtam, hogy ennek egyszer vége lesz és egyikünk számára se lesz Happy End. 
  A mai napon sem különb, mint a többi. Itt ülök a kishúgom mellett, akinek szörnyű fájdalmai voltak és olyan erős nyugtatókat kapott, hogy estig fel sem ébred. De én még sem vagyok képes mozdulni mellőle. Nézem ahogyan apró szája nyitva van, kezei az arca mellett és békésen szundikál, mit sem sejtve arról milyen ocsmány betegség van benne. Pár hónapja kezdődött az egész egy kis hasfájással, aztán lecsapoltak a tüdejéből 1,5 liter vizet és tessék. Ma már tüdőrákkal fekszik az intenzíven és a napjai meg vannak számlálva. Még mindig nem tudom felfogni ezt a dolgot és soha nem is fogom tudni. Apa 5 éves koromban lelépett, anya nevelt nagyon sokáig egyedül engem. Aztán egyszer egy kis időre apa ismét felbukkant, anya minden szavát elhitte és 9 hónap múlva megszületett Melissa, aki természetesen 1 másodpercre sem láthatta az apját, aminek örülök. Anya 5 hónapja halt meg, Mel pedig 3 hónapja került kórházba és a kicsi szervezete nem bírja a sok gyógyszert és a betegséget sem. Alig 2 hetet jósolnak még neki...
- Liam... - hallok meg egy gyengéd hangot és azonnal felébredek álmomból. Szemeimmel homályosan látok, de abban biztos vagyok, hogy Mel éppen engem néz és a mellkasát fogja. Gyorsan megdörzsölöm a szemeimet és a szédülésem ellenére felpattantok és hozzá sietek.
- Mondjad drágám! - szólok hozzá gyengéden és egy puszit adok a homlokára, majd lassan simogatni kezdem a hátát, de hörögni kezd és a nyakához nyúl.
- Li-a-m... - mondja ki akadozva a nevem és rám néz könnyes szemekkel. Azonnal megnyomom a nővér hívó gombot, természetesen nem egyszer, hanem százegyszer. Száját ismét kinyitja és hiába intem csendre annak ellenére is elkezd beszélni. - Sze-ret-lek! - ejti ki határozottan, de még is alig hallhatóan. A nővérek berontanak és pár pillanat alatt már el is viszik a műtőbe, ahol mostanában elég sok időt volt.
  Csak ülök a műtő előtt ölbe tett kézzel és próbálok arra koncentrálni, hogy ne kapja szívinfarktust. Minden porcikám azt sugallja, hogy menjek be hozzá és ne engedjem el a kezét, de sajnos ez lehetetlen. Az üvegen keresztül nézhettem egy kis ideig, de az asszisztens egy bizonyos idő után behúzta a függönyt és elzártak előlem minden információt. Órák óta bent van és semmit sem tudok róla, már lassan 1 teljes órája.
Idegességemben felállok és azonnal belebotlok egy lányba... Egy nagyon gyönyörű lányba, akit azonnal felismerek. Caroline az, Mel barátja, akiről már annyit mesélt és találkoztunk is már, még ha csak futólag is. Fogalmam sincs, hogy Ő miért is van ebben a kórházban, még nem volt alkalmam megkérdezni és azt hiszem ez sem a legalkalmasabb időpont.
Hatalmas szemekkel néz fel rám. Apró teste eltűnik a kórházi hálóing alatt. Ő is olyan kicsit, és olyan sovány. Szőke, hosszú haja félig meddig eltakarja fehér arcát, ami kissé ki volt pirosodva. Lihegése miatt nehezen tud megszólalni, de az aggódást már felfedeztem az arcán.
- Melissa hogy van? - szegezi nekem a kérdést, mikor már levegőhöz jutott. Csak most nézek végig rajta igazán. A hideg kövön mezítláb áll, kezeit dörzsölgeti, gondolom fázik. Ösztönösen veszem le magamról a pulcsimat és terítem a lányra, aki immáron törökülésben ül az egyik szépen, lábaim pedig gondosan betakargatta a hosszú köntösével.
- Fo... Fogalmam sincs. Nem mondanak semmit órák óta. Semmi biztató dolog, semmi információ, amiből legalább arra tudnék következtetni, hogy jól van és nincs semmi baja - a szavak csak úgy dőlnek belőlem, Ő pedig érdeklődve figyeli hol a számat, hol a szememet.
Nem éppen nyújthatok valami kellemes látványt. Ma még nem is mostam fogat, tegnap este nem zuhanyoztam, mivel későn értem haza a kórházba és csak bedőltem az ágyba. Borostám már eléggé nagy és ideje lenne annak is egy alapos nyírás. Ezek ellenére még is úgy néz rám, mintha még soha sem látott volna férfi egyedet. Caroline hirtelen mozdulatot tesz és a nyakamba veti magát, majd elkezd zokogni.
- Tudod Liam... Ez alatt a jó pár hét alatt jobban megismertem a hugodat és nagyon sok mindent elmondott nekem. Köztük azt is, hogy mennyire szeret és hogy Ő érzi, hogy itt a vég - az utolsó szavainál hatalmas gombóc nőtt a torkomba. Könnyekkel telt meg a szemem és a lányra néztem, aki már nem szorított magához.
Fel sem tudom fogni, hogy egy 5 éves kislány, hogyan tud ilyet kiejteni a száján. Hallottam már dolgokról, hogy ezt az ember megérzi, de ennyire? Mi van, ha most jött el ez az idő és én még csak el sem tudtam tőle búcsúzni. Semmit sem tudtam neki mondtam mielőtt elvitték tőlem az orvosok. Soha sem sírtam senki előtt, de most szabadjára engedtem a könnyeimet, akár egy óvódás, aki nem kapja meg a napi cukor adagját. Ilyen szintű fájdalmat nem éreztem még, s képtelen leszek túlélni azt, ha most elveszítem őt.
Caroline azonnal átölel és nem is enged el. Hónapok óta kerülöm ezt a lányt. Túlságosan is megtetszett, mikor először belebotlottam a húgom kórtermében és most nem szeretnék belebonyolódni egy kapcsolatba. Most minden erőmmel a húgomra kell koncentrálnom és nem szeretném, ha egy lány megpróbálna elszakítani tőle. Szüksége van rám a pici lánynak, hiszen én vagyok az egyetlen ember, aki még van neki. Csak rám számíthat és nekem most Ő a legfontosabb. Azonban ebben a lányban minden megfogott, főleg az arcának szépsége és a szeme csillogása. Nem tudom miért varázsol el, ha rám néz, de nem szabad túl sokat vele lennem. Nem akarom, hogy megismerjen és esetleg lássa, hogy mennyire tetszik.
Azonban most már eltűnt az a gyönyörűség benne és csak szenvedést, fájdalmat látok, akárcsak Melissáéban. A fájdalom elnyomja az örömöket, emlékeket és vannak pillanatok, amikor már csak a halál jár a fejükben. Tudom... Melissa sokszor beszélt álmában, mikor bent maradtam vele éjjelre is.
Amikor belebotlottam a lányba szerintem még nagyjából egészséges volt, de mára már teste gyengének tűnik, arca beesett és legalább 10 kilót lefogyhatott. Elvezetem pillantásomat róla és a műtő felé nézek. Szemem sarkából látom, ahogy Caroline csalódottan vezeti el a tekintetét. A szívem sikít érte. Az kiáltja, hogy nézzen tovább, öleljen át, még akkor is, ha kezei jéghidegek.
A műtőből az orvos lép ki, miközben leveszi a maszkot a szája elől és miközben a kesztyűt lekínlódja nem néz rám. Próbálok nem a legrosszabbra gondolni, ő viszont még mindig nem keresi a tekintetemet.
- Hogy van a húgom? - szólítom meg azonnal nem érdekel se az illem semmi. Csak mondja azt, hogy jól van és sikeres volt a műtét. Pozitív vagyok és minden negatív dolgot kizárok a fejemből.
Csak arra tudok gondolni, hogy jövő nyáron a húgom már szaladgálni fog otthon az udvarban én pedig majd megtanítom biciklizni. Elviszem minden reggel oviba, majd iskolába.
- Tudod Liam, bizonyos komplikációk léptek fel a műtét során. Őszinte leszek és nem kertelek. Egyszer újra tudtuk éleszteni, de másodszor már nem ment. Feladta a pici szervezete. Őszinte részvétem..

Óráknak tűntek a másodpercek. Mintha ott álltam volna napokig, de Caroline állítása szerint csak pár perc volt, aztán leültetett. Az életem minden egyes momentuma átfutott az agyamon és az, hogy most már tényleg egyedül maradtam. Feladtam az álmomat a húgom miatt és nem bántam meg. Vele voltam minden nap, de ma még csak elbúcsúzni sem tudtam tőle. Elvesztettem életem egyik legfontosabb személyét és nem maradt már semmim sem.
Ordítottam, kiabáltam és el is törtem a kisujjamat. Dühöngtem és nem érdekelt, hogy éppenséggel egy kórházban vagyok. Körülöttem minden megszűnt és magamról sem akartam tudni, a fájdalmamat semmiben sem tudtam volna mérni.
- Liam.. - hallom meg Caroline hangját, de nem figyelek rá. Nem érdekel, és azt hiszem jobban is jár ha most békén hagy. Magamban kárt teszek, de benne nem szeretnék, mert úgy gondolom egyszer talán még lehet köztünk valami.
- Caroline nem akarok neked fájdalmat okozni! Jobban teszed, ha most félsz tőlem - teszem ki védekezés képen a kezemet oldalra, ezzel figyelmeztetem, hogy ne jöjjön közelebb.
Nem sokszor kerülök ilyen állapotba, de ha ez bekövetkezik akkor azt hiszen elég veszélyes vagyok a társadalom számára. Egyszer kétszer volt amikor elborult az agya, és okoztam bizonyos sérüléseket embereknek, akik természetesen megérdemelték.
Fél szemmel rápillantottam a mellettem álló lányra, aki csak egy félmosollyal nyugtázza a monológomat és hirtelen elkapja a kezemet. Gyengéden fűzi össze ujjainkat, miközben egyre közelebb jön hozzám. Nem értem miért teszi, hiszen elmondtam neki, hogy lehetséges, hogy bántani fogom. Ő viszont még is közel merészkedik hozzám és már a mellkasát szorítja a vállamhoz, miközben kezemet egyre jobban szorítja. Melegség önti el a szívemet és a fájdalom még jobban felszínre tör.
- Volt egy éjszaka, amire te nem emlékezhetsz. Egy srác rám támadott, te valahogy ott termedtél és leszedted rólam. Akkor is hasonló állapotba kerültél, mivel majdnem megerőszakolt. Haza vittél de végig dühöngtél, ráadásul részeg is voltál, szóval nekem nem kell megmondanom, hogy mikor közeledhetek feléd és mikor nem - szemeiben kis haragot is véltem felfedezni, miközben beszélt. Nem emlékszem arra az estére az tény, de gondolom nem csak pia volt bennem. A levegőt szabályosan kezdem venni, azonban a fájdalom nem múlik. Még mindig kiabálni és ordítani akarok, kiadni azt a mérget, amit a világgal szemben érzek. 5 éves volt. 5. Semmit sem élt meg! Semmit. Nem lett tini, nem volt meg az első csókja, az első szerelem, az első igazi nagy buli, már nem fogja megtalálni az igazit, a nagy Őt. Nem kísérhetem az oltárhoz,nem láthatom a gyermekeit és nem számíthatok rá ha bármikor is összetörök vagy valami bajom is lesz. Elvesztettem és nem kapom már többé vissza.
- Az én hibám! - sírom el magam ismét, de most már össze is esek és az ölembe rántom a lányt, aki egy kicsit nyög a fájdalomtól gondolom, de azonnal a nyakába is borulok, hogy enyhítsem a fájdalmamat.

2 hónap telt el Melissa halála óta. A fájdalom hol nőtt hol enyhült. Feldolgozni nem sikerült, hogy elvesztettem és nem is fog menni. Minden este gondolok rá és természetesen el is sírom magam.
A temetésen apa is megjelent. Nem igazán szólt hozzám, rám nézett és csak annyit mondott
"Szeretlek Fiam!,,
Nem válaszoltam rá semmit sem, inkább tovább gyászoltam a kishúgomat. A sok szánakozó tekintet, sem segített rajtam, sőt még több dologra rájöttem. Főként arra, hogy az ember nem a halottak miatt szervezi meg a temetést, hanem azokért, akik még itt maradtak. Azok lelkében egy korszak ilyenkor lezárul és részben könnyebben tudják elengedni a múltat. Nekem még mindig nem sikerült.
Caroline még mindig kórházban van, s én minden nap meglátogatom. Barátok vagyunk, de egy csók már elcsattant közöttünk és kezdek szerelmes lenni belé. Ugyan olyan betegsége van, mint a húgomnak, csak az övét tudják kezelni és természetesen jóindulatú. Félelem vele szemben is van bennem, mivel annyira megszerettem már, hogy már csak Ő van. A húgom elvesztését segített nekem feldolgozni. Mikor 1 próbahétre haza engedték akkor is átjött hozzám, még ha nem is szabadott volna. Kibeszéltette velem az érzelmeimet, a gondokat, a gyerekkori problémákat, hasonlóan mint egy pszichológus. Igazi barátra leltem benne, és ezt csak is Melissának köszönhetem. Hiszen ha Ő nem kedveskedik vele, akkor én ma nem ismerném ezt a lányt, aki kihúzott a mély kútból és lehet, hogy már én sem lennék ezen a világon. 

Epilógus

Sziasztok.. igen, megint elérkeztünk ide, bár tudom hogy ezt a kis bevezetőtő szinte senki sem olvassa el, de azért elmondom, amit szeretnék. Ezzel a történettel nagyon nagy terveim voltak, de egyszerűen a vége felé már annyira reménytelennek éreztem magamat, hogy minden kedvem elment az írástól és abba akartam hagyni, de rájöttem, hogy ha nem írhatok, akkor én nem is vagyok önmagam.. 

Nem is ez a lényeg. Egy újabb sztori vége... a következőt pedig elkezdtem írni.. igen, nagy az esélye annak, hogy lesz következő sztori. Ha minden igaz, akkor szerdán, vagy csütörtökön felteszem a Prológust és akkor onnantól kezdve megint jöhetnek a blog problémák xDD

Köszönöm a sok kommentet, és szeretném, ha minden olvasóm kifejtené a véleménynét, mert ebből tanulhatok, mint tudjátok!

Jó olvasást, szerdán, vagy csütörtökön jelentkezem!

- Akkor mindenki megértette? - Niall izgatottsággal a hangjában kérdezte a többieket, hogy készen állnak-e a nagy tervre, amit körülbelül 10 perc múlva kell végre hajtaniuk. Órákat gondolkoztak, beszélgettek erről az egészről, és nem maradt más reményük, mint a kívánság.
Igen, Niall ötlete az volt, hogy kívánjanak, ahogy anno Liam is tette. Miért ne válna be? Akkor is bevált és most is sikerülhet, ha nagyon hisznek benne. Mikor Liam kívánta, pontosan a gyertyák elfújása után egy hullócsillag jelent meg, amit Niall észre is vett, de nem tulajdonított neki túl nagy figyelmet, csak annyit, hogy remélte barátja kívánsága valóra válik. Hát, nem kellett volna, mivel akkor most nem lennének ekkora kulimászba.
Minden tekintet a szobában levő egyetlen órán pihent és azt várták, hogy végre mindennek legyen már vége. Nem akartak többé a múltban élni. Hiába ébresztett rá Őket arra, hogy rossz barátok voltak, ma már tudták és haza akarnak menni.
- Mi van akkor ha a kívánság nem elég? Ha nem sikerül? - Liam hitetlenkedve fordult Niall felé, akinek szinte kedve lett volna barátja fejét a kandalló szélébe verni. Miért ne sikerülne? Miért?
- Liam, ne legyél ekkora hülye! - parancsolt rá a szőkeség, majd közelebb sétált hozzá és letérdelt elé. - Tudod, mikor kívántál hittél benne és nagyon akartad, a hullócsillag és a tortádon a gyertya ezek szerint segített, nem tudom. De vissza kell jutnunk, és ha nem is ez lesz a megoldás, akkor majd megpróbáljuk máshogy, de ezt a lehetőséget is ki kell próbálnunk!
Niall szentbeszéde mindenkit meghatott. Együtt léptek ki a házból és indultak meg a nappali felé, ahol a buli volt. Egy hatalmas villában gyűltek össze emberek, hogy megünnepeljék Liam 21-dik születésnapját.
Az 5 fiú ujj tördelve ült le az egyik kanapéra és várta az időt, amikor Leeyum végre oda slattyog a tortához és kíván.
- Liam, gyere fújd el a gyertyád! - Eleanor ment oda Leeyumhoz, aki persze egy mosollyal nyugtázta barátja kedvességét. Pontosan így történt 4 éve is. Liam szomorú volt, mert Harry és Zayn nem voltak ott a születésnapján, miközben Sophia felbukkant és átadta neki az ajándékát. Talán az volt a mélypont, ami miatt még jobban rászánta magát, hogy a múltat kívánja. Helyre akarta hozni a barátnőjével tönkrement kapcsolatát, amin persze ezzel nem tudott segíteni, csak olajat öntött a tűzre.
- Gyerünk fiúk, most vagy soha! - pattant fel Liam és a többi fiúval egy körbe álltak. Az emberek vissza számolni kezdtek. Mindenki csak is az ünnepeltet figyelte, ahogy elfújja a gyertyát és közben kíván egyet.
- Bárcsak, a Mi jelenünkben lehetnénk! - az 5 fiú egyszerre ejtette ki ezt a pár szót, csukott szemmel.
Azt remélték, hogy valami hatalmas varázslat fog történni, de helyette semmi. Azt remélték, hogy hatalmas szélvihar lesz, porfelhők keletkeznek, és minden újra a régi lesz, de semmi sem történt. Nialler nem sokkal később ordított fel, hogy egy hullócsillag suhant el a ház fölött és ezzel biztosítva barátja kívánságának beteljesülését.
- Nem sikerült! - mondta Liam dühvel teli hangon, majd elrohant az emelet felé. Idegesen szelte a lépcsőket felfelé és bezárkózott a fürdőbe. Az ajtón lassan lecsúszott, arcát pedig a tenyerébe temette. Egyszerűen csak nem tudta elhinni, hogy még is mit művelt. Az egész családját ezzel elveszítette és egy idő után a barátait is elfogja. Ki bírja ezt az egészet? Ha most minden újra fog kezdődni azt ki bírja ki épp ésszel? Mert Ő biztos, hogy nem!
- Liam! - hallotta meg Zayn kiabálását, amit teljesen elnyomott a zene. Barátja tenyerével ütögette az ajtót, hiszen Liam a szép szóra nem volt hajlandó kinyitni. Miért is tette volna? Többé soha sem fog tudni a barátai szemébe nézni, biztosan már mindenki utálja és csak is ezért Zayn jött hozzá.
- Menj el innen! - kiabálta Liam és a könnyei csak úgy potyogtak a fekete járólapra, amin ült.
- Sajnálom, haver, de most már itt vagyok és nincs csaj, nincs Little Mix koncert. Nem kellett volna elmennem, de most már itt vagyok és láttam ahogyan elfújtad a gyertyádat! - Liam nem tudta mire vélni Zayn mondanivalóját.
"- Megőrültem?,, - kérdezte magában. Lassan állt fel a hideg padlóról, majd a tükörbe nézett. Ugyan azt az arcot látta, amit már régóta, és ezzel semmivel sem jutott előrébb. Nem tudta meg, hogy miért mondta ezt Zayn.
- Miről beszélsz? - kérdezte félénken, mire az ajtó túloldalán lévő srác egy hatalmas ütött az ajtóba.
- Sajnálom! Liam kérlek bocsáss meg nekem! A legjobb haverom vagy, Harry is itt van. Az első haza vezető géppel eljött LA-ből és többet ilyet nem fogunk csinálni!
Liamnek egy csapásra jobb kedve lett. A könnyeket lemosta az arcáról és ügyetlenkedve nyitotta ki az ajtót. Zayn megkönnyebbült arccal ölelte át a barátját.
- Akkor sikerült? Megcsináltuk? - tolta el egy kicsit magától Liam és Zayn barna szemeibe nézett. Bartája értetlenül nézett rá, és amint meg akarta tőle kérdezni, hogy miről beszél Liam nem hagyta szóhoz jutni. Tudta, hogy a srácok nem fognak emlékezni a dolgokra. És hogy miért? Az már örök rejtély marad, de Ő ennek jobban örül. Majd, talán egyszer elmeséli neki a történteket, de még a buli folytatása előtt, utoljára ezt mondta Zaynnek:
- Mind egy. Az a fontos, hogy a Jelenben vagyunk, és a mának kell élnünk. Nem szabad a múltra gondolni, ami egyszer megtörtént, azon már nem tudunk változtatni...

Huszonnegyedik

Rövid lett, de így az utolsó résznek szerintem jó lett! :D

Az ÚJ történettel kapcsolatban még elég bizonytalan vagyok, nem tudom mi legyen.. hiszen ezt is nagyon sokat szidták, utálták... 

Oldalt van egy szavazás, mindenki szavazzon a kettő közül arra, amelyik szíve választottja. Köszönöm és a komikat is!

Az 1D negyedik születésnapján is túl vagyunk. Másodszor. A srácok minden egyes nap boldogan keltek fel, hiszen tudták, már nem sok kell ahhoz, hogy végre vissza térhessenek a saját kis megszokott életükhöz. Nem egyszer álmodták már azt, hogy végre otthon vannak a családjukkal, és csak is egyedül vannak. Nincs múltbéli énjük, aki velük van.
Liam ráébredt arra, hogy még is milyen butaságot kívánt, de persze nem most először. Minden egyes nap bocsánatot kér a srácoktól személyesen, vagy pedig reggelente elmotyogja és azt is, hogy többet soha nem fog ekkora baromságot kívánni.
Harry és Louis voltak azok, akik a legtöbb dologra rájöttek ez alatt a négy év alatt - de mondhatjuk úgy is, hogy nyolc év alatt-. Jogosan távolodtak el egymástól a Larry shipperek miatt, de az volt a legnagyobb baj, hogy mikor már eléggé messze voltak egymástól, csak még jobban távolodtak, a végén pedig már semmit sem tudtak egymásról. És ez két legjobb barát életében talán egy mélypont is lehet. Louis teljesen lefogyott, az ideg szinte felőrölte teljesen belülről és ezért voltak problémái is. Harry pedig olyan barátokat szerzett magának, akik bár az előadószakmában vannak arra ösztönözték, hogy szálljon ki a One Direction-ból és csináljon magának saját karriert. Kezdjen szóló énekesként, aztán pedig szerepeljen filmekben, és garantált a számára a még 50 évig tartó siker. De mi értelmes is van egyedül híresnek lenni? Semmi.
Zayn Perrie miatt akarta elhagyni az 1D-t, és az esküvő számára még mindig jó ötlet, de többet semmi fontos 1D dolgot nem fog elhalasztani barátnője miatt. Amikor nem ment el Lou anyukájának az esküvőjére egész nap azon járt az agya, hogy vajon a srácok még is mekkorát csalódhattak benne, főleg Louis.
Niall sokszor érezte magát nagyon egyedül és fölöslegesnek. Voltak pillanatok, amikor elhitte, hogy neki tényleg semmi keresnivalója sincs a bandában, és felesleges az énekesi karrierért harcolnia, hiszen Ő nem tud énekelni. Elhitte, de rádöbbent, hogy harcolnia kell a rajongóiért.
- Akkor ez most nekünk végül is a nyolcadik születésnapunk nem? - kérdezte Zayn hatalmas vigyorral az arcán. A többi fiú elgondolkozva ismerte be, hogy barátjának igaza van. Milyen hihetetlen dolog is ez, nem? Boldogítják egymást 8 éve, de valójában csak 4. Megmagyarázhatatlan dolog.
- Felfoghatatlan! - Liam nem nézett a többiekre, csak is Leeyumon és Sophian tudta tartani a szemét. Senki sem tudta, hogy miért bámulja Őket folyamatosan. Talán ebből táplálkozott, merítette magába az erőt, hogy nem sokára Ő is élvezheti barátnőjének közelségét.
Szinte mindenkiben volt már annyi pia, hogy a fele estére ne emlékezzen, de ez még is csak egy buli.
A srácok viszont már nem ittak annyit, mint a saját jelenükben. Ők már megünnepelték, hogy az 1D négy éves lesz, a nyolcadikat pedig majd akkor akarják, ha a rajongók is tudni fogják. Végül is, Ők most négy évvel előrébb vannak, nem?

2014.08.29

- Ma hatalmas baromságot tettem! - Liam szomorúan emlékszik vissza a négy évvel ezelőtti tettére, aminek ma vége szakad. Nem kell többé átlagos emberként élniük, és nem fogja mardosni a bűntudat, hogy Ő ezt kívánta. Végül is, mikor kiejtette a száján azt a bizonyos mondatot, csak jót akart mindenkinek. Hiszen utálta, hogy a srácokkal eltávolodtak egymástól, és Ő csak azt akarta, hogy minden olyan legyen, mint régen. Éppen ezért akarta újra kezdeni, mert azt hitte, hogy ezzel segíteni tud a helyzetükön. És sikerült is, kis zűrzavarokkal megtoldva, de újra elválaszthatatlanok lettek. Nem lesz több hatalmas veszekedés, nem lesz több olyan, hogy egymás szülinapján nem vesznek részt.
- Leeyumnak is ki kell ejtenie a száján nem? Mi lesz akkor, ha újra megfog ez történni? Ha, újra vissza megyünk a múltba, és akkor már 3 One Direction lesz? - Harry agykerekei csak gyártották a furcsábbnál furcsább dolgokat, de ezt a srácok nem értették.
Lenne egy 8 éves 1D, egy 4 éves és egy éppen megalakuló? Kész káosz lenne, ha így kellene leélniük az életüket. De várjunk csak. Életük sem lenne, hiszen a Sorsot nem szabotálhatják, nem lehetnek szerelmesek és nem is öregednek ez alatt a 4 év alatt, csak az éppen feltörekvő 1D. Akkor örökké ez a körforgás menne?
- Leeyumnak nem szabad ezt kívánnia - Zayn riadt arccal fordult a többiek felé. Hogy Ő többet ne legyen híres? Ne ismerjék az emberek, ne legyenek rajongói, akik jó kedvre derítik? Ne énekelhessen többé közönségnek? Kizárt dolog!
- De a jövőt nem szabotálhatjuk - Niall vállat vonva törődött bele ebbe a dologba.
Most döbbentek rá, barátjuk még is mekkora baromságot kívánt 4 évvel ezelőtt.
- És ha Leeyum kíván, mi pedig a jelenünkben leszünk? Lehet, hogy ez a kulcs a visszajutásunkhoz! - Louis rádöbbent a lényegre. Ő kezdte megérteni, mégis hogyan kaphatják vissza a régi életüket.
- És, ha nem sikerül? - kérdezte aggódva Harry.
- Akkor addig próbálgatjuk, amíg nem fog sikerülni. Egyszer úgy is vissza jutunk! - Liam végre meg mert szólalni, és nem hagyta, hogy a szégyen teljesen elnyomja. - Még egyszer, sajnálom srácok!
- Ezt már hallottuk, és ezzel nem vagyunk kisegítve, inkább ki kellene találnunk, hogy mi lesz ma este - állt fel határozottan Zayn a helyéről és végig nézett barátain. Igaza van, ki kell találniuk valamit, különben az is megeshet, hogy 3 1D lesz az elkövetkezendő 4 évben.
- Ki kell próbálnunk azt a variációt is, hogy hagyjuk, hogy a kívánság elsüljön, vagy nem? - Harry is követte Zayn példáját.
- Igaza van Har...
- Srácok! - vágott bele Lou szavába Niall.
Hatalmas ötlet jutott az eszébe. Még soha nem érezte ennyire okosnak magát, mint ebben a pillanatban. Mindig Liam és Harry voltak a nagy ötlet tervezők, de most végre Niall is ki tudott találni valami frappánsat, amitől mindenkinek le fog esni az álla....

Huszonharmadik

Köszönöm a kommenteket!! A rész nem lett valami hű, de fantasztikus, nekem nem tetszik.. de ha ennyit nem írok most, akkor biztos hogy 2 hétig nincs rész.. szerintem ez volt az utolsó előtti részt. És akkor 24 rész+Epilógus lesz! 

Külső szemlélő szemszöge

Több tízezer embert láttál egy helyen, egy célból. Azt hiszem, 90 ezer rajongó gyűlt össze egy színpad előtt. Minden lány – és persze fiú is-, hónapok óta esetleg évek óta várnak erre a pillanatra. 1,5 órát állnak egy stadionban, míg kedvenceik elkápráztatják Őket. A szülők füldugókkal a fülükben várják a pillanatot, amikor vége lesz ennek a koncertnek, de a gyermekeik boldogságát szolgálja ez, így készek mind ezt elviselni.
A Wembly stadionban hatalmas hangzavar tört ki és mind ennek okozói 5 srác volt, kik boldogságot csempésztek millió lány és fiú szívébe. És nem csak a rajongóknak okoztak ezzel örömet, hanem maguknak is. Imádták ezt csinálni, és nem is akartak mást szakmába kezdeni. Számukra ez volt az élet.
Az 5 fiú önfeledten szaladt fel a színpadra és kezdtek neki egy felejthetetlen show kialakításának. Az 5 jövőbeli fiú a színpad mellett foglalt helyet és saját magukat bámulták.
„Nemsokára vége mindennek!” – gondolták egyszerre és szinte majd kibújtak a bőrükből e miatt a tény miatt. Fél év sem kell, és végre visszatérhetnek a saját életükhöz. Számukra is biztosan furcsa lesz, hogy már többé nem lesz egy kis kori énjük, aki általában a nyomukban lesz. Már a testvérükké váltak és ez így jó volt. 
- Tudjátok engem ez a kis "utazás" ráébresztett arra, hogy mennyire eltávolodtunk egymástól az utóbbi időben! - Zayn szinte csak a levegőbe beszélt és a srácokra nem mert nézni. Mindannyian bánták, és tudták, hogy ez a tény teljes mértékben igaz. Nem voltak túlságosan jó barátaik egymásnak, annyira, mint régen. Igen, mindenki változik, de megígérték egymásnak, hogy soha sem fogja Őket semmi sem elválasztani, és ezt az ígéretet megszegték. - Ki akartam lépni 2016 után. Már nem láttam értelmét ennek a barátságnak, ami köztünk volt. Soha semmit nem tudtunk megbeszélni, mert mindig valaki felpattant idegesen és elment. Elegem lett ebből, és ezt eldöntöttem, de iszonyatosan bánom már! - Zayn szemei könnybe lábadtak, ahogy a terveiről beszélt, amiknek semmi értelme sem volt. 
- Nézzétek meg ezt a sok rajongót! Őket hagynánk cserben, ha nem maradnánk együtt többet! Nekem ebbe belefájdulna  szívem! - Niall is szomorú volt, bár Ő tudta, hogy együtt maradnak. Együtt kell, hogy maradjanak. 
- Így kívül állóként nagyon furcsa volt ezt végignézni. Híres lettünk alig pár hónap alatt - Liam elmélkedve nézte Leeyum-ot, aki önfeledten ugrált a színpadon, miközben Sophia-nak énekelte a Does He Know számot. 
Együtt vannak. A Sors nem engedte volna, hogy Sophia és Harry együtt maradjanak, valamilyen formában a lány biztosan Leeyum-hez került volna vissza és ez így a helyes. Hiszen Liam nem tudna nélküle élni.
- Olyan gyorsan történt, fel kellett nőnünk - Harry még mindig bánta a Liames dolgot. 
Elmondott neki mindent. Elmondta, hogy már régóta szerelmes volt a barátnőjébe és sehogy sem tudta kiverni a fejéből. Minden találkozásnál, csak egyre jobban bele habarodott és ez ellen semmit sem tudott tenni, még akkor sem, ha akarta volna. A szívének nem tudott hazudni, és az agya sem tudott már ez ellen tenni semmit sem. Szerelmes volt Sophia Smith-be, de belátta, hogy Liam sokkal jobban megtudja adni számára azt, amire szüksége van. 
- Felejthetetlen pillanat, amikor még egymás nevét sem tudtuk - nevette el magát Louis és a mellette ülő Harry-t karolta át. Larry létezik! De csak, mint barátok, és ezt az embereknek is így kell elfogadniuk. 
- Végre, mi is vissza tértünk a régi életünkhöz.... - Liam már ezt kívánta. A jövőt, amiben önmaguk lehetnek, és Ők a sztárok,. nem pedig más. 

Huszonkettedik

hello... ez nem lett annyira hosszú rész,de azért szerintem megint időben hoztam! :) 

köszönöm a komikat,remélem tetszeni fog a rész, de ha NEM, akkor is írjátok le!!! építő jelleggel. biztosan sokan olvassátok telefonról a részeket (sokan.. xD), de egy komment megírása 5 perc és tudom hogy telóról nehezebb, de ez mindössze 5 perc, míg nekem egy rész megírása lehet 50 perc is...
gondoltam kedveskedek nektek, hogy belehúzok az írásba ( és így már megírtam előre részeket is) és ahhoz nektek mindössze pár komit kell hagynotok és előbb lesz rész, de már belátom, hogy fölösleges volt ilyet mondanom...
csalódott vagyok teljes mértékben... ha nyálas szerelmes történetet írnák, ahol a lány találkozik Liammel egy koncerten, egyből egymásba esnek, szakítanak Sophia miatt, megint össze jönnek aztán a lány összejön Harryvel, többen érdeklődnétek?? mert tudom, hogy nagyon sokan a sablon hülyeségeket szeretik..-.-
ennyi volt, befejeztem, a következő rész nem tudom mikor fog érkezni..

jó olvasást, és komment nélkül ne lépjen ki senki se....

Harry szemszöge

Megérdemeltem volna még egy ütést. Azonban Liam szemeiben láttam, hogy többet már nem fog adni. Még egyszer nem képes megütni engem. Jogosan kaptam, és kaphatnák még egyet is, de annyira nem tud meggyűlölni az egyik percről a másikra, hogy hülyére verjen. 

Igaza van. Nem kellett volna eltitkolnom, hogy Sophia-ba szerettem, de ha elmondom neki, szerintem ugyan így reagál. Akkor sem dicsért volna meg, hanem ugyan úgy bever egyet és napokig nem beszél velem. Azonban most van egy olyan sejtélem, hogy nem napokig nem fog velem beszélni, hanem hónapokig. Súlyos dolgot tettem, és nem érte, hogy a Sors miért nem büntetett meg engem. Olyan fejfájást kellett volna adnia nekem, ami miatt fel sem tudok kelni órákig. De akkor miért nem kaptam?

- Liam! - már vagy negyedjére szóltam a fiú után, de semmi reakciót nem tudtam kiváltani belőle. Bambán nézett maga elé és nem is foglalkozott azzal, hogy éjjel 11 óra van, sötét és ráadásul az eső is esik. 

Iszonyatosan féltem, hogy valami hülyeségre készül, de talán ennyi miatt nem tenne semmit sem. - Állj már meg! - ordítom el magamat, és ezzel meg is áll. Felém fordul és dühben fortyogó tekintete nem a megbocsátásról árulkodik. Nem is akarom, hogy megbocsásson, mert tudom, hogy ezt én sem tenném, de azért azt szeretném, hogy tudja az igazat.
- Igen. Bevallom, bejön nekem Sophia, de azt nem tudod, hogy mióta! - a gombóc a torkomban egyre csak növekedni kezd, és félek elmondani neki mindent. Nem fogja megérteni. - Mióta összejöttetek azon a bulin azóta szerelmes vagyok belé. Nem tudok ez ellen semmit sem tenni, a vágyaimat semmilyen más lány nem tudja csillapítani és most muszáj volt kapnom az alkalmon - fejemet azonnal lehajtottam ahogy  közeledni kezdett felém. Nem tudok a szemébe nézni, egyszerűen nem megy.
- Van fogalmad arról, hogy mit tettél? Örökre itt akarsz maradni, semmi akarsz lenni?
- Liam...
- Nem! Számodra most jobb, ha egy ideig megszűnök létezni....

Leeyum szemszöge

Mindenki iszonyatosan feszül volt. Mi a srácokkal a koncertünk miatt, aminek most vagyunk talán a felénél. Igen, túl vagyunk az Up All Night turnén, aminek hatalmas sikerei lettek szerte az országban. És most itt vagyunk egy több tízezres stadionban, ami megtöltve rajongókkal várja, hogy végre kieresszük a hangunkat és emlékezetes bulit teremtsünk a színpadon. Annyira vártam már erre. Egyszerűen el sem tudtam ezt soha sem képzelni. A banda nem olyan, mint régen. Kezdünk felnőni és ezt mindenki belátja, kivéve a rajongókat. Ők nem tudják ezt felfogni, és Ők a régi énünket akarják, amit persze soha sem kaphatnak vissza.
A jövőbeli 1D tagjai közt viszont egyre rosszabb a helyzet. Liam-nek szinte kedve lenni kinyírni Harry-t. A többi srác pedig rájuk haragszik. A folyamatos veszekedések nem tesznek nekik jót, és már csak röpke 1 évük van arra, hogy mindent megbocsássanak egymásnak.
Liam éppen ezért is kívánta a múltat. Mert rossz volt a viszonyuk a srácokkal. Zayn folyamatosan Perrie-vel volt, mint mostanában Zaynster. Louis teljesen lefogyott és a foci vált a mindenévé. Niall az elvolt általában mindenkivel és vele csak az utálkozóknak volt baja. Pont úgy, ahogy Louis-val és Harry-vel is a shippereknek. Harry pedig beleszeretett Sophia-ba, ami hatalmas bűn volt. Soha nem kellett neki semmilyen más nő, csak is a barátja barátnője, és ez egy kissé frusztráló.
És, hogy ezeket én mind honnan tudom, mikor nem is szabad a jövőről beszélniük? Nos, a felére rájöttünk magunktól a srácokkal, a másik felét, pedig kitaláltuk, amiért Őket nem büntette a Sors.
Én nem akarom, hogy ez legyen a jövőnk. Nem akarom, hogy ez a tökéletes barátság, ami köztünk van ennyire szétszakadjon. Olyanok bizalmatlanok lettek egymással szemben, mint 5 idegen. És ezt én nem fogom hagyni. Ezen változtatnunk kell.
- Srácok, ti gondoltátok ezt valaha? - kérdezem a 9 embert, akik szétszórva ülnek, állnak a backstage-ben és néznek ki a fejükből.
- Soha! - mindenki egyszerre válaszolt, majd elgondolkozva néztek egymásra.
- Elegem van - mondom pár perc némaság után. Szerintem jogosan borultam ki, hiszen mindenki csak nézett amerre más nem és már szinte kínos csend kezdett kialakulni. - Egyszer vége lesz a One Direction-nek. Nem mehet ez így tovább, ebbe mindenki bele fog rokkanni. Liam te kívántad, ez van. Harry beleszeretett Sophia-ba, a szerelem vak, ezt te is nagyon jól tudod és mindenki szerintem. Barátodként elviselte, hogy veled van, hiszen soha sem mászott rá szerintem. Idegesít, hogy nincs többé Larry, mert a sok rajongó szétrobbantotta a kapcsolatotokat. Zayn folyamatosan Perrie-vel lóg, ami megint csak szétrobbantja a csapatot. Niall pedig folyamatosan egyedül van, soha sem hívjátok sehova sem magatokkal. Én próbálok változtatni ezen, de nem tehetem, mert mindennek ugyan úgy kell történnie, mint ahogy ti csináltátok, de ha úgy teszünk, akkor ugyan úgy, egy megtört bandához fogunk kilyukadni.
Ismét csend telepedett a szobára, de már mindenki valakit nézett. Liam rám nézett és egy kisebb mosolyt láttam a szája szélén, amit nem igazán akart kimutatni, de én láttam. Louis Harry-hez ment és szorosan magához ölelte. Talán az Ő barátságuk az, ami nagyon igazi és a sok pletyka sikeresen szétrobbantotta ezt.
- Srácok, nagyon büszkék lehettek magatokra - mondta Niall hatalmas mosollyal és ránk nézett.
- Emlékeztek az első csoportos beszélgetésünkre, amikor először voltatok koncerten? - kérdezte Harry büszkén, és mindannyian vissza emlékeztünk rá.

"A rajongóknak hatalmas hangja volt. Még jó, hogy az 5 srác, akik fellépni készültek kaptak fülhallgatót, különben már károsodna a hallásuk, abban biztos vagyok. Az öt múltbéli és az 5 jövőbeli srác állt egy hatalmas körbe, és csak egymásra bámultak, mikor egy hatalmas sikítás hallatszott kintről.
- Hallgasd... - Leeyum.
- Mi történt? - nézett Liam fiatalkori énjére. 
- Mi ez a zaj? - Hazza.
- Úgy érted a sikítás? - karolta át egy féloldalas mosollyal Harry a pici Haroldot. 
- Igen, mi történik? - BooBear.
- Ők Directionerek, a mi rajongóink - Louis-nak ez természetes volt, de a fiúk szeme mind kitágult.
- És honnan vannak? - Nialler.
- Az egész világról! - Niall kezével egy fél kör alakot próbált formálni a levegőben, ezzel kicsit kisegítve mondandóját.
- Úgy érted? - DJMalik.
- Igen - bólogatott mosolyogva Zayn.
- Megcsináltuk? - kérdezték a fiúk, akik még csak a lépcső legalján ültek.
- Megcsináltuk! - válaszolták büszkén a lépcső tetején álló fiúk, a One Direction.,,

Huszonegyedik

hello :)) köszönöm a komikat, bár nem gyűltek össze, még is itt a rész... undorodom én is a komi határoktól ne aggódjatok, de kíváncsi voltam, hogy összegyűlik-e, de tudtam, hogy nem fog... sajna nincs annyi olyan olvasóm, aki komizna :/
szerintem egy picit hosszabb is lett a rész, mint szokott :)

itt is a rész, jó olvasást és örülnék pár kominak :))

Liam szemszöge

- Szóval... akkor gondolom most teljesen hülyének nézel, igaz? - Sophia arca erre a kérdésre végre megenyhülni látszott. Ebből a mosolyból már tudtam, hogy nem néz már egyáltalán őrültnek, nem fog felpattani miközben felpofoz és elmotyog egy, Te teljesen hülye vagy, szavakból álló mondatot. Annyira kiismertem már egy év alatt, hogy ha hazudni akarna, akkor sem tudna.
Az elején azonban ez kétesélyes volt még. Mikor elkezdtem mesélni azt, hogy hogyan is kötöttünk ki a múltban felállt és el akart menni. Könyörgött nekem és nem hitte el, hogy egy ennyire helyes pasi mint én, hogy lehet ilyen bolond. Igen, kimondta, hogy helyes vagyok. Igaz, hogy utána megkért, hogy ezt ne vegyem komolyan, de tudom, hogy megtetszettem neki. Meg kell, hogy tetszedjek neki.
Még jó, hogy ennyire edzésben vagyok és mindig utána tudok szaladni, mikor meg akar szökni. Sikerült leültetnem egy padra és elérnem, hogy végig hallgasson. Először azt hittem nagyon hülyének fog nézni, és nem hiszi el, de még sem néz hülyének, aminek nagyon örülök.
Harryről pedig még nem tudok semmit, de ez nem fog sokáig tartani. Ez okból ki fogom faggatni és megbüntetem érte az állítólagos barátomat. Ezt nem fogom annyiban hagyni. Utálom Harryt, szó szerint. Nem érdekel, hogy ki mit mondd, hátba támadott és tudja, hogy nem változtathatunk a jövőn, akkor még is mit gondolt? Miért nem büntette meg a Sors, amiért meg merte csókolni? Ezért olyan késszúrást kellett volna éreznie a fejében, mint nekem, mikor megcsókoltam Danit.
- Annak kellene, hogy nézzelek, de nem tudlak. Hiszek neked valamiért. Egy belső érzést azt sugallja, hogy te csak jót akarsz! - mosolya olyan megnyugtató volt, hogy legszívesebben most azonnal leteperném és egy ruhát sem hagynák rajta, ha lehetne. Úgy sem ismer engem senki sem, lesifotósok nem jönnek a közelembe, akkor miért ne lehetne? Úristen. Milyen perverz lettem én mostanság. Mondjuk, ha úgy vesszük, 2 és fél éve a múltban élünk és azóta végig kellett néznem, vagy is jobban mondva hallgatnom, ahogy a régi énem ágynak dönti Danielle-t és azt is hallgatnom kell majd, ahogy elmeséli, hogy mit csinált Sophia-val. Egy leányálom lesz, azt már előre gondolom.
Gondolatmeneteim percekig tartottak és ahogy észre vettem Sophia is zavarban volt, mivel a körmét piszkálta, ezért úgy döntöttem itt az ideje a komoly dolgokról beszélni.
- Válaszolnál nekem őszintén egy kérdésre? - szemei kitágultak amint feltettem a kérdést. Muszáj tudnom. Bólintott és ezzel megadta nekem az engedélyt arra, hogy megkérdezzem, amit meg kell. - Igazából több kérdésem is van, de..
- Tudod mit? Sorba tedd fel őket, én pedig válaszolok is rá egyből. Semmi magyarázás, csak megkapod a választ, ha utána én is kérdezhetek egyet.
- Rendben! - egyeztem bele és az agyam egyik része a kérdések közül választott ki egyet, míg a másik azon agyalt, hogy vajon Ő mit akarhat kérdezni. Azt, hogy Harry szereti-e? Vagy, hogy akkor össze jöhet-e vele? Nem tudom, de egy részem nagyon fél megtudni.
- Együtt vagytok Harry-vel?
- Elvileg igen.
- Mióta?
- 1 hónapja!
- Szereted?
- Nem tudom.
- Ő szeret?
- Igen! - mikor ezt kimondta a torkomba egy hatalmas gombóc keletkezett. A szám kinyílt a további kérdések kiejtésére, de a hangom nem akart kijönni. Szereti. Harry Styles, a legjobb barátom, akiben mindig is megbíztam, és mindent elmondtam neki, szerelmes abba az emberbe, akibe én is. Mi lesz, ha elcsábítja tőlem? Ha többé Sophia nem lesz már az enyém, mert Harry szeret majd bele?
- Liam... szerintem őszinte lehetek veled, és mikor először megláttalak egy fiúval sétáltál. Akkor még nem tudtam, hogy az Leeyum és nem a testvéred, hanem Te magad vagy, csak a múltban. Már akkor éreztem valamit a szívemben, nem tudtam mit, de össze zavart - az arca azonnal lángvörös lett és szerintem nem is ezt akarta kifejezni, de egy kis megnyugvást sikerült belém sulykolnia.
- Iszonyatosan szerelmes vagyok beléd - nem néztem rá, pedig az Ő arca sokkal érdekesebb lett volna, mint egy kutyát nézni, aki éppen egy fát jelöl meg, majd körbe szaglássza. Tudtam, hogy rám nézett és elmosolyodott. Muszáj volt kiadnom. Még fél év és Leeyum vele fog járni.
Annyira hiányzik a csókja, az, hogy megölelhessem. Vele akarok ágyba bújni és olyan dolgokat tenni, amiket még a rajongók sem tudnak elképzelni. Minden reggel mellette kelni, és egy szép napon az Ő ujjára húzni gyűrűt is.
- És akkor most mi legyen Harry-vel? - ahogy meghallottam volt haverom nevét a szívemben gyűlöletet éreztem, azonban az agyam megbánást sugallt. Melyikre kellene mégis hallgatnom? Harry ezt mind, tudatosan csinálta, nem véletlen!
- Bosszút állok, de ebben neked is segítened kell - tekintetemet a lányra emeltem, és láttam, hogy mosolyra húzza az arcát. Azonban ez nem rendes mosoly volt, hanem kacér mosoly. Tehát benne van a játékban.

***

- Liam! - egy ismerős hangot hallottam. A nappalimban ültem, az ajtó irányába néztem és Harry állt ott csurom vizesen.

A londoni időjárás ma sem hazudtolta meg magát. Szokásához híven szakadni kezdett az eső reggel és még ilyen késő délutáni órákban sem akarja abba hagyni. Mondjuk engem nem izgat, mára nem terveztem semmit, és mivel szombat van, még dolgozni sem kell bemennem. Tekintetemet nem nagyon akartam a fiúra emelni, de kénytelen voltam ott is hagyni. Bőrig ázott, és ha gyorsan nem öltözik át, akkor olyan kemény tüdőgyulladást fog kapni, amiből soha sem fog kigyógyulni.
- Menj, húzz fel valami tisztát a ruháim közül! - hangom parancsoló volt. Teste összerezzent és inkább egy szót sem szólt, hanem csendben ment fel az emeletre.
Miután átöltözött a kanapéhoz igyekezett ahol ültem. A tv-t kapcsolgattam, de semmit értelmeset nem találtam benne, úgy ahogy soha sem. Elém lépett és kezét felém nyújtotta, hogy szokásos köszönésünket csináljuk, azonban én csak ránéztem és nem fogadtam el.
- Eltakarod a tv-t! - felhorkantott és levágódott mellém. Hogy kezdjem el? - Miért jöttél? - kérdezem és nem is méltatok rá figyelni. Nem akarok a szemébe nézni, mert ha bele nézek, csak az jut eszembe, hogy folyamatosan hazudik nekem. Nem tudom, hogy képes arra, hogy ide jöjjön és akkor még jó pofizzon nekem ,miközben a barátnőmmel smárolgat az utcán. Igaza van, se lesifotósok, se őrült rajongók, se emberek, akik megzavarják ebben. Csak hogy nem kellene azt hinnie, hogy most akkor mindent megtehet. Sophia az enyém volt, és az enyém is marad. Jöhet akár ötven Harry Styles, akkor sem fogom hagyni, hogy a barátnőmet elcsábítsák tőlem. Annyit harcoltam érte, nem fogom elengedni.
- Mert beszélni szeretnék veled valamiről!
- Mondd.
- Pár hete... találkoztam egy lánnyal és nagyon megtetszett nekem. Nem tudom mit tegyek már. Elvileg együtt vagyunk, de az egyik barátnőm csaja és annyira bűntudatom van. De mikor össze jött a haverommal én nekem már akkor tetszett,, és közben szépen lassan beleszerettem... - mondandóját nem tudta befejezni, mivel felpattantam és egy akkorát bevertem neki, hogy az orrából egyből dőlni kezdett a vér, a szeme alatt pedig feldagadt. Azonnal a szeméhez kapott, de nem ütött vissza.
Próbáltam lehiggadni, de legszívesebben még egyet bevertem volna abba a csinos kis pofijába, amikor rám nézett bűnbánóan. Tudom, hogy sajnálja, de én nem fogom. Nem vagyok az a verekedős típus, de ha a szeretteimről van szó, akkor akármire képes vagyok. A Sors talán ezzel akar engem büntetni, amiért Kívántam a múltat? Azzal, hogy széttépi a szívemet? Miért jó ez neki? Mert én iszonyatosan szenvedek!
Harry elé hajoltam, mellkasán a ruhát elkaptam és kissé összegyűrve húztam közelebb az arcomhoz,. majd mélyen bele néztem a szemeibe, amiben csak sajnálatot láttam. Az enyémben csak könnyeket lehetett felfedezni és fájdalmat. Soha sem csalódtam ekkorát. SOHA!
- A barátom voltál... Mert az Voltál....

Huszadik

helloka. köszönöm szépen a kommenteket, pipákat és díjakat(amiket nem szoktam kitenni egyébként, de köszönöm őket) ehhez a részhez is megdobhattok kommentekkel, és ha esetleg meg lesz az 5 mondjuk, akkor holnap kaphattok új részt... nem szokásom határhoz folyamodni, de most kíváncsi vagyok, mennyire szeretnétek részt... :)

Külső szemlélő szemszöge

Liam dühöngve szelte az utcákat sebesen. Nem tudta, hogy a barátja, hogyan is tudta ennyire hátba támadni. Hiszen tudja, hogy pár hónap és Leeyum barátnője lesz Sophia. Harry még is magába bolondította teljesen a lányt, aki persze naivan nem sejt semmit.
Nem tudhatja, hogy az a Harry, akiért oda van a jövőből jött vissza és csak addig lesz itt, amíg a múlt el nem éri az Ő jelenüket.
"És különben is, Harry meg Sophia?,,- futott át Liam agyán a kérdés, miközben gyorsabb tempóra kapcsolt a futásban. A szíve majd kiugrott a helyéről, és a tüdeje sem volt hozzá szokva ekkora terhelésnek, de a fiú nem vette ezt akadálynak. Egyre gyorsabban és gyorsabban akarta szedni a lábait, hátha ezzel a teher és a bánat, ami eddig a vállára nehezedett most egy csapásra eltűnik. Abban reménykedett, hogy ezek a gondok nem tudják olyan gyorsan venni vele a versenyt és egyszer csak el tudja hagyni Őket.
Csakhogy ezek a dolgok nem olyan könnyűek. Ha egyszer gondjaid vannak, azokat meg kell oldani, mert ha nem, akkor napokig, hetekig, vagy akár évekig is nyomhatják a lelkedet.
Az egyik pillanatban Liam még sebesen futott a másikban már lábai megálljt parancsoltak és a földre rogytak. Egyedül volt a tisztáson ahová menekült, de a fejében még is valami iszonyat fájdalom volt. Ő tehet mindenről és ezt egyszerűen nem tudja felfogni. Ha akkor nem kíván ilyen hülyeséget, akkor most nem kellene abban a tudatban lenni, hogy mindannyian semmivé fognak válni, mivel Sophia nem akar majd össze jönni Leeyummal.
Liam ezekben a pillanatokban gyűlölte Harryt. Igen, jól látod, nem káprázik a szemed. Gyűlölte. És nem is ez az első pillanat, hanem pontosabban a második. A szülinapján nagyon haragudott rá, amiért még sem ment el. Szerinte hatalmas pofátlanság volt, de az időt vissza forgatta és talán most már ott tud lenni.
Gyűlölte amiért a barátja elcsábította tőle, azt az embert, akit mindennél jobban szeret. Hogy tehet ilyet egy Barát?
Felmerült benne a kérdés, hogy hogy is gyűlölhet egy olyan embert, akiért mindent megtenne?
Hogy gyűlölhet egy olyan embert, akit barátjának hív minden egyes nap? És hálát ad az égnek, hogy mellette van?
Mindig mindent megtett érte. Soha semmire nem mondott nemet, ha kért valamit. Ha egy lánynak Harry tetszett meg előbb, önzetlenül mondott nemet a saját érzéseinek és engedte át a lányt barátjának.
"Miért tenne ilyet? Hiszen a barátom, Ő nem képes engem megbántani. De Liam, ne légy naiv, az előbb láttad, hogy Harry megcsókolta Őt!,, - Liam agyában csak úgy cikáztak a gondolatok és nem tudta vajon most mi tévő is legyen. Neki kell ezt helyre hozni, de hogyan tegye?
Még mindig az út szélén ült. Könnyei utat nyertek arcán és egymással versengve értek célba a földön, ahol apró "pocsolyákat,, hoztak létre együtt. Nem akart a múltban ragadni, mint egy ember a sok közül. És mi van akkor, ha köddé vállnak, a jövő teljesen más lesz, a One Direction nem fog olyan sokáig tartani? Milyen lenne a világ máshogy? Harry és Sophia? Zayn és Eleanor? Louis és Demi Lovato? Niall és Perrie? Minden a feje tetejére lenne állítva, bár ahogy ismerem Harryt nem sokáig tartana a kapcsolata a barátnőmmel. Soha sem tudja Őket megtartani.
Arcát tenyerébe temette és legszívesebben magát tudta volna megverni. Nem Harryt, nem Sophiat - akit egyébként soha sem bántana, és egy nőt sem, - hanem magát. Ő tehet mindenről. Nem más, Ő.
- Minden rendben? - egy ismerős hang szólította meg a dühöngő fiút. Amint meghallotta a szíve egyre hevesebben vert, és valahogy minden dühe elmúlt. Olyan szintű megnyugvást sugárzott felé a lány, amit soha sem értett. Ez a szerelem.
- Persze! Csak... nem számít - Liam vészes gyorsasággal pattant fel, a lány szeme pedig szinte követni sem tudta a fiú gyorsaságát. A lány azonnal a keze után nyúlt. A szíve ezt diktálta, de az esze ordítozott vele, amiért megtette. Tudta, hogy ez nem jó ötlet. Ott van neki Harry, akibe azt hiszi szerelmes lett. És úgy érzi Harry is az.
- Nem mondasz igazat - nézett a fiú szemébe és parancsolóan hozzá tette. - Mondd el mi a baj, hátha tudok segíteni.
Sophia érezte, hogy Liam egy különleges ember és hogy valami köze kell, hogy elegyen hozzá. A szeme teljesen varázslatosan nézett ki, a borostával együtt tökéletessé varázsolta az arcát.
- Oh, Sophia, ha tudnád mennyi mindent kellene neked mesélnem, de nem szabad mert... - Liam hirtelen elakadt a szavak kimondásával és a lányra nézett. Elszólta magát. Nem szabadott volna kimondani a nevét.
Liam biztos volt benne, hogy szerelme azonnal elkezd pár lépést hátrálni, majd megfordul és elszalad. Pedofilnak fogja nézni, aki csak ezzel a trükkel akarta magához csábítani és majd ezzel el tudja rabolni.
- Honnan tudod a nevemet? - kérdezi kikerekedett szemekkel a lány, Liam pedig nem tud mást tenni, mint vissza huppan a patkára és fejét a tenyerébe temeti.
"Istenem, miért szúrok el mindent?,,