Huszonegyedik

hello :)) köszönöm a komikat, bár nem gyűltek össze, még is itt a rész... undorodom én is a komi határoktól ne aggódjatok, de kíváncsi voltam, hogy összegyűlik-e, de tudtam, hogy nem fog... sajna nincs annyi olyan olvasóm, aki komizna :/
szerintem egy picit hosszabb is lett a rész, mint szokott :)

itt is a rész, jó olvasást és örülnék pár kominak :))

Liam szemszöge

- Szóval... akkor gondolom most teljesen hülyének nézel, igaz? - Sophia arca erre a kérdésre végre megenyhülni látszott. Ebből a mosolyból már tudtam, hogy nem néz már egyáltalán őrültnek, nem fog felpattani miközben felpofoz és elmotyog egy, Te teljesen hülye vagy, szavakból álló mondatot. Annyira kiismertem már egy év alatt, hogy ha hazudni akarna, akkor sem tudna.
Az elején azonban ez kétesélyes volt még. Mikor elkezdtem mesélni azt, hogy hogyan is kötöttünk ki a múltban felállt és el akart menni. Könyörgött nekem és nem hitte el, hogy egy ennyire helyes pasi mint én, hogy lehet ilyen bolond. Igen, kimondta, hogy helyes vagyok. Igaz, hogy utána megkért, hogy ezt ne vegyem komolyan, de tudom, hogy megtetszettem neki. Meg kell, hogy tetszedjek neki.
Még jó, hogy ennyire edzésben vagyok és mindig utána tudok szaladni, mikor meg akar szökni. Sikerült leültetnem egy padra és elérnem, hogy végig hallgasson. Először azt hittem nagyon hülyének fog nézni, és nem hiszi el, de még sem néz hülyének, aminek nagyon örülök.
Harryről pedig még nem tudok semmit, de ez nem fog sokáig tartani. Ez okból ki fogom faggatni és megbüntetem érte az állítólagos barátomat. Ezt nem fogom annyiban hagyni. Utálom Harryt, szó szerint. Nem érdekel, hogy ki mit mondd, hátba támadott és tudja, hogy nem változtathatunk a jövőn, akkor még is mit gondolt? Miért nem büntette meg a Sors, amiért meg merte csókolni? Ezért olyan késszúrást kellett volna éreznie a fejében, mint nekem, mikor megcsókoltam Danit.
- Annak kellene, hogy nézzelek, de nem tudlak. Hiszek neked valamiért. Egy belső érzést azt sugallja, hogy te csak jót akarsz! - mosolya olyan megnyugtató volt, hogy legszívesebben most azonnal leteperném és egy ruhát sem hagynák rajta, ha lehetne. Úgy sem ismer engem senki sem, lesifotósok nem jönnek a közelembe, akkor miért ne lehetne? Úristen. Milyen perverz lettem én mostanság. Mondjuk, ha úgy vesszük, 2 és fél éve a múltban élünk és azóta végig kellett néznem, vagy is jobban mondva hallgatnom, ahogy a régi énem ágynak dönti Danielle-t és azt is hallgatnom kell majd, ahogy elmeséli, hogy mit csinált Sophia-val. Egy leányálom lesz, azt már előre gondolom.
Gondolatmeneteim percekig tartottak és ahogy észre vettem Sophia is zavarban volt, mivel a körmét piszkálta, ezért úgy döntöttem itt az ideje a komoly dolgokról beszélni.
- Válaszolnál nekem őszintén egy kérdésre? - szemei kitágultak amint feltettem a kérdést. Muszáj tudnom. Bólintott és ezzel megadta nekem az engedélyt arra, hogy megkérdezzem, amit meg kell. - Igazából több kérdésem is van, de..
- Tudod mit? Sorba tedd fel őket, én pedig válaszolok is rá egyből. Semmi magyarázás, csak megkapod a választ, ha utána én is kérdezhetek egyet.
- Rendben! - egyeztem bele és az agyam egyik része a kérdések közül választott ki egyet, míg a másik azon agyalt, hogy vajon Ő mit akarhat kérdezni. Azt, hogy Harry szereti-e? Vagy, hogy akkor össze jöhet-e vele? Nem tudom, de egy részem nagyon fél megtudni.
- Együtt vagytok Harry-vel?
- Elvileg igen.
- Mióta?
- 1 hónapja!
- Szereted?
- Nem tudom.
- Ő szeret?
- Igen! - mikor ezt kimondta a torkomba egy hatalmas gombóc keletkezett. A szám kinyílt a további kérdések kiejtésére, de a hangom nem akart kijönni. Szereti. Harry Styles, a legjobb barátom, akiben mindig is megbíztam, és mindent elmondtam neki, szerelmes abba az emberbe, akibe én is. Mi lesz, ha elcsábítja tőlem? Ha többé Sophia nem lesz már az enyém, mert Harry szeret majd bele?
- Liam... szerintem őszinte lehetek veled, és mikor először megláttalak egy fiúval sétáltál. Akkor még nem tudtam, hogy az Leeyum és nem a testvéred, hanem Te magad vagy, csak a múltban. Már akkor éreztem valamit a szívemben, nem tudtam mit, de össze zavart - az arca azonnal lángvörös lett és szerintem nem is ezt akarta kifejezni, de egy kis megnyugvást sikerült belém sulykolnia.
- Iszonyatosan szerelmes vagyok beléd - nem néztem rá, pedig az Ő arca sokkal érdekesebb lett volna, mint egy kutyát nézni, aki éppen egy fát jelöl meg, majd körbe szaglássza. Tudtam, hogy rám nézett és elmosolyodott. Muszáj volt kiadnom. Még fél év és Leeyum vele fog járni.
Annyira hiányzik a csókja, az, hogy megölelhessem. Vele akarok ágyba bújni és olyan dolgokat tenni, amiket még a rajongók sem tudnak elképzelni. Minden reggel mellette kelni, és egy szép napon az Ő ujjára húzni gyűrűt is.
- És akkor most mi legyen Harry-vel? - ahogy meghallottam volt haverom nevét a szívemben gyűlöletet éreztem, azonban az agyam megbánást sugallt. Melyikre kellene mégis hallgatnom? Harry ezt mind, tudatosan csinálta, nem véletlen!
- Bosszút állok, de ebben neked is segítened kell - tekintetemet a lányra emeltem, és láttam, hogy mosolyra húzza az arcát. Azonban ez nem rendes mosoly volt, hanem kacér mosoly. Tehát benne van a játékban.

***

- Liam! - egy ismerős hangot hallottam. A nappalimban ültem, az ajtó irányába néztem és Harry állt ott csurom vizesen.

A londoni időjárás ma sem hazudtolta meg magát. Szokásához híven szakadni kezdett az eső reggel és még ilyen késő délutáni órákban sem akarja abba hagyni. Mondjuk engem nem izgat, mára nem terveztem semmit, és mivel szombat van, még dolgozni sem kell bemennem. Tekintetemet nem nagyon akartam a fiúra emelni, de kénytelen voltam ott is hagyni. Bőrig ázott, és ha gyorsan nem öltözik át, akkor olyan kemény tüdőgyulladást fog kapni, amiből soha sem fog kigyógyulni.
- Menj, húzz fel valami tisztát a ruháim közül! - hangom parancsoló volt. Teste összerezzent és inkább egy szót sem szólt, hanem csendben ment fel az emeletre.
Miután átöltözött a kanapéhoz igyekezett ahol ültem. A tv-t kapcsolgattam, de semmit értelmeset nem találtam benne, úgy ahogy soha sem. Elém lépett és kezét felém nyújtotta, hogy szokásos köszönésünket csináljuk, azonban én csak ránéztem és nem fogadtam el.
- Eltakarod a tv-t! - felhorkantott és levágódott mellém. Hogy kezdjem el? - Miért jöttél? - kérdezem és nem is méltatok rá figyelni. Nem akarok a szemébe nézni, mert ha bele nézek, csak az jut eszembe, hogy folyamatosan hazudik nekem. Nem tudom, hogy képes arra, hogy ide jöjjön és akkor még jó pofizzon nekem ,miközben a barátnőmmel smárolgat az utcán. Igaza van, se lesifotósok, se őrült rajongók, se emberek, akik megzavarják ebben. Csak hogy nem kellene azt hinnie, hogy most akkor mindent megtehet. Sophia az enyém volt, és az enyém is marad. Jöhet akár ötven Harry Styles, akkor sem fogom hagyni, hogy a barátnőmet elcsábítsák tőlem. Annyit harcoltam érte, nem fogom elengedni.
- Mert beszélni szeretnék veled valamiről!
- Mondd.
- Pár hete... találkoztam egy lánnyal és nagyon megtetszett nekem. Nem tudom mit tegyek már. Elvileg együtt vagyunk, de az egyik barátnőm csaja és annyira bűntudatom van. De mikor össze jött a haverommal én nekem már akkor tetszett,, és közben szépen lassan beleszerettem... - mondandóját nem tudta befejezni, mivel felpattantam és egy akkorát bevertem neki, hogy az orrából egyből dőlni kezdett a vér, a szeme alatt pedig feldagadt. Azonnal a szeméhez kapott, de nem ütött vissza.
Próbáltam lehiggadni, de legszívesebben még egyet bevertem volna abba a csinos kis pofijába, amikor rám nézett bűnbánóan. Tudom, hogy sajnálja, de én nem fogom. Nem vagyok az a verekedős típus, de ha a szeretteimről van szó, akkor akármire képes vagyok. A Sors talán ezzel akar engem büntetni, amiért Kívántam a múltat? Azzal, hogy széttépi a szívemet? Miért jó ez neki? Mert én iszonyatosan szenvedek!
Harry elé hajoltam, mellkasán a ruhát elkaptam és kissé összegyűrve húztam közelebb az arcomhoz,. majd mélyen bele néztem a szemeibe, amiben csak sajnálatot láttam. Az enyémben csak könnyeket lehetett felfedezni és fájdalmat. Soha sem csalódtam ekkorát. SOHA!
- A barátom voltál... Mert az Voltál....