04.-Neki sikerült!

Hiii! Sajnálom, hogy rövidebb lett, de a következő rész viszont iszonyat hosszú lesz! :D Én annyira nem vagyok megelégedve ezzel a résszel, de azt döntsétek el ti. Köszönöm szépen a +3 feliratkozót, a 11 pipát, és a  komit. Ha ehhez is kapok sok komit, akkor előbb fel teszem a kövi részt! :D Ami viszont tudjátok, hosszú!!

Nem kell kódot írni!! KOMIZZATOK! :D

Csodálatosan ébredtem. Pontosabban kifejezve magamat, csodálatosan szarul. És hogy miért? Éppen Thaiföldön napoztam az egyik tengerparton, miközben Danielle előttem ugrándozott, és hol a vízbe szaladt be, hol pedig a hatalmas hullámok elől menekült a karjaim közé. Tökéletes álomnak bizonyult addig, míg szeretett testvérem nem lépett a bordámba, aztán pedig kezdett el rajtam ugrálni. Na, ilyenkor tudnám megfojtani, vagy legalább jó alaposan megverni. Olyan szép álom volt, ráadásul Danielle benne a barátnőm volt, és ez a hülye gyerek meg felébreszt.

- Ha most azonnal nem lépsz ki a bordámból, leégetem a fejedről azokat a göndör fürtöket! – fenyegetően néztem rá, de szavaim nem hatották meg túlságosan is. Egy alsónadrágban ugrándozott felettem, majd miután megunta lehuppant, és bebújt a takaróm alá. – Mit akarsz?

- Anyáék elutaznak, és azt mondták szóljak neked!

- Hova mennek? – tesómra emeltem a tekintetemet, aki boldogan olvasgatta a Twitteremet. Szokásává vált turkálni a telefonomban, de nem sok titkolni valóm van előtte. Tud mindenről, és ez egy ideig így is lesz. Mindent elmondok neki az ég adta világon, és ez persze fordítva is így működik. Tudja minden közösségi portálra a jelszavamat, és tudja azt is, hogy kivel mit beszélek.

- Valami üzleti út. Nem figyeltem annyira, de azt tudom, hogy az étterem miatt mennek, és hogy egy hétig lesznek távol.

- Szuper! – nem voltam túl boldog, de már megszoktam, hogy a szüleink akkor mennek el, amikor a legnagyobb szükségünk van rájuk. Nem lesznek itthon az utolsó X-Faktor válogatáson, ami persze nekünk rettentően fontos.

Álmosan lépkedtem le a lépcsőkön, a szőnyeg tiszta volt, még nagyítóval sem lehetett volna egy porcicát felfedezni. A parketta néhol megreccsent a lábam alatt, és a képek a falon mindig melegséggel öntöttek el, ha elsétáltam mellettük. 5 év lehettem, amikor kivették Harry manduláját. Minden nap bementünk hozzá a kórházba, és amikor haza jött minden kérésére ugorottam, persze ezt az óta is bánom. Akkor készült az első közös fotónk. Talán még abban az időben minden más volt. Nem volt éttermünk, nem csak a pénz körül forgott a világ, és a legfontosabb, hogy boldogok voltunk. Szeretném vissza kapni a gyerekkoromat, és ott megállítani az időt. Nem akarok felnőni!

- Jó reggelt drágám! – anya egy apró puszit adott az arcomra, és egy kávét tett az asztalra, ahová leültem. Én mióta is kávézok? Ez is azt bizonyítja, hogy nem ismer. – Harry gondolom mondta, de akkor neked is elmegyünk. Amerikába kell utaznunk apátokkal, mert az étterem nevét, és a mi nevünket is meghamisították. 1 hétig leszünk távol, és körülbelül öt perc múlva itt van értünk a taxi. Szeretném, ha vigyáznál az öcsédre, és nem csinálnátok semmi hülyeséget. Házibuli nincs. Pia, drog, cigi, és csajok nincs. Maximum egy-két haver átjöhet, de nem több…

- Szívem, itt a taxi. A fiúk tudják a dolgukat! – anya könnyes búcsút vett tőlünk, majd végre kilépett az ajtón. Apa csak egy „sziasztok” – ot motyogott, és már csak a porfelhője maradt utána.

***

A lecke megírása után felszabadultan ültem vissza a tv elé és bámultam valami agyatlan vámpíros sorozatot. Szerintem Harry sem gondolta komolyan, hogy valami ilyen hülyeséget fogunk nézni. Azonban arcára teljes komolyság ült ki, és úgy nézte a színes dobozt maga előtt, mint egy öreg néni a szerelmes sorozatát.

- Hazz, áthívtam Danielle-t, remélem nem nagy baj?! 

- Engem nem zavar, ha téged az nem, hogy én meg Barbie-t hívtam?!

- Nem, legalább összebarátkoznak a csajok is! – bár Danielle még nem a barátnőm, reménykedem benne, hogy sikerül randira hívnom, és nem fogok makogni előtte. Olyan furcsa érzés kerített hatalmába, akikor megláttam, hogy rám mosolyog. Van benne valami. Valami különleges azon a gyönyörű külsején kívül. A kisugárzása miatt olyan feltűnő. Persze, szerelmes még nem érzek iránta, de képes lennék teljes szívemből szeretni Őt, annyira… nem is tudom milyen. Tökéletes.

Mikor megszólalt a csöngő, a szívem gyorsabban kezdett verni. Szinte rekord sebességgel szaladtam az ajtóhoz és téptem fel azt. Danielle és Barbie mosolyogva fordultak felém és köszöntek egyszerre. Ezek szerint a csajok már összebarátkoztak, úgy hogy nekünk ezzel nem kell törni magunkat.

- Sziasztok! Gyertek be! – beinvitáltam a két lányt, de mielőtt Danielle beléphetett volna egy puszit adtam az arcára. Fogalmam sincs milyen ötlettől vezérelve sikerült ez, de az arcán megjelenő két piros kis volt arról árulkodott, hogy zavarban van. Lesegítettem a kabátot róla, majd miután a cipőjét is letornázta magáról beinvitáltam a nappaliba. A hatalmas helység láttán eltátotta a száját, és szinte meg sem tudott szólalni.

- Gyönyörű!

- Akár csak te! – a halk gondolkodás soha sem volt az én asztalom. A szám elé kaptam a kezem, amint kimondtam ezt a mondatot, pedig nem akartam. Jaj, Liam!

- Köszönöm!

- Szia Barbie! – Harry azonnal egy csókkal köszöntötte barátnőjét, mit sem törődve Danielle-vel.

- Szia Harry. Örülök, hogy ennyire jóban vagyunk! – azt hiszem még egy dolog, ami megtetszett benne. Nem csak a külseje tökéletes, de belül is egy igazi főnyeremény. Intelligens, kedves, de azért elnyomni sem hagyja magát. Egy igazi Batman barátnőnek néz ki.

- Bocsánat! Szia Danielle!

- Így mindjárt másabb!  - mindenki helyet foglalt a kanapén, és megkezdődött a kínos csend. Féltem egy kicsit, hogy Harry és Barbie felszaladnak az egyik szobába és egyedül hagynak minket, bár a fantáziám teret engedett ennek a lehetőségnek is.

- Lányok, ti ismeritek egymást? – törtem meg a csendet, majd mindenki tekintete rám szegeződött. Na, pont ezt nem akartam, még zavarba hoznak. Főleg Danielle barna szemei, amik annyira szuggerálnak, hogy inkább a zoknim bámulásába kezdtem.

- Ha az ajtóban való találkozás, és egy kis poénkodás ismeretségnek számít, akkor igen! – Barbie csillogó szemekkel újságolta a tényt, miszerint már ismeri egy picit Danielle-t.

Az este hátralevő részében előkerültek játékok, egy üveg – de az üvegezésnek hamar vége lett, mikor Harry és Barbie a csókolózós feladatot kapta, - és az érzelgős témák. Miután a tesóm bemutatta a szobáját barátnőjének, kettesben maradtunk. Mindenről szó esett közöttünk Danielle-vel. Kapcsolat, szerelem, gyerekkor, szülők és a jövő. Rettegtem erről beszélni, pedig tudja, hogy én mit szeretnék. Látott, és hallott is az X-Faktorban, tudja, milyen hangom van, és hogy miket szeretnék elérni. Azonban azt én nem tudtam, hogy Ő híres táncos akar lenni, és a divat szakma sem áll olyan messze tőle. Azt hiszem, hogy a táncolás áll inkább közel hozzá. Úgy beszél róla, mintha az lenne az egyetlen olyan dolog az életében, ami fontos számára, és nem tudna nélküle élni.

A szülei Anglia déli részén élnek, Ő és a nővére élnek csak itt Londonban. A tánc már 10 éves kora óta a mindene, és amikor fél évre abba kellett hagyni a tanulás miatt teljesen összeomlott. Akkor döntötte el, hogy soha nem akarja abba hagyni, ezt a sportot, mindig ezt akarja csinálni, és ezt szeretné munkájának is. Sikerült neki. Híres táncos lett, Angliában szinte mindenki ismeri a nevét. Neki sikerült, akkor nekem miért ne sikerülhetne?