03.-Én megmondtam, hogy bántani fog!

Sziasztok. Megint hoztam nektek egy részt, és remélem tetszeni is fog. :D Nagyon hálás vagyok a 11(!!) pipáért, és a 17(!!) feliratkozóért! :D Csodálatosak vagytok, komolyan mikor megláttam kiszáradt egyből a torkom, és csak hümmögni tudtam. Na nem papolok tovább, jó olvasást, és VÉLEMÉNYEZNI SZABAD!! :D A KÓDOT KIVETTEM!! :D Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek! :)

Kezeimet zsebeimbe csúsztattam és úgy folytattam szokásos sétámat. A hűvös szellő kellemesen hatolt át a kicipzárazott pulóverem és pólómon keresztül. Jó volt egyedül lenni a gondolataimmal. Miután Harry is tovább jutott – persze mindenki nagy örömére – boldogan ültünk be a kocsiba és vettük célba az otthonunkat. Ugyan így történt ez két éve is, csak akkor testvérem nem énekelt. Az önbizalmam még mindig nem a régi, és Harry sokat is tesz annak érdekében, hogy ezt egy kicsit feljebb tornáztassa, bár kevés sikerrel.

Nem is tudom, hogy még is mit kezdenék nélküle. A szüleim teljesen más emberek, mint azt ahogyan mindenki is hiszi. A nagyvilág előtt egy boldog, meghitt, szerető családot mutatnak, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor olvastak nekünk esti mesét, vagy játszottak velünk valamit is.  Tökéletes családnak mutatjuk magunkat, de a színfalak mögött kész roncsok vagyunk. A szüleinknél a pénz az isten, és persze van is belőle. A családi étterem – amit apa rám akar hagyni, mert Harry-ből híres éneked lesz majd egy napon, és akkor már csak én maradok örökösnek – elég sok pénzt hoz a konyhára, amit természetesen nem rejtenek véka alá. Mi Harry-vel ezt már kevésbé szeretjük reklámozni.  Mindent testvéremmel beszéltem meg. Egymásnak adtunk tanácsot, akár az iskoláról volt szó, vagy esetleg a csajozásról. A saját bőrünkön tapasztaltunk meg mindent. Soha sem szabtak nekünk határokat, szinte azt csinálhatunk, amit akarunk, de mi még sem megyünk bele a rosszba.

Egy ismerős helyen jártam, ami szívemet megmelengeti, akárhányszor elhaladok itt. A szél továbbra is sikertelenül próbálkozott a tombolásával. A nap szépen sütött, bár felhők tornyosultak az égen.
Ez az utca mindig is kedves marad számomra, ugyan is ez életem első szerelme lakhelye, még pedig név szerint…

- Liam! – mintha tudta volna, hogy éppen Ő jár a fejemben. Csilingelő hangjára szívemet egy meleg érzés árasztotta el, csapkodni kezdett, akár egy újszülött madár, ki szárnyait próbálgatja. Szám egyből felfelé kezdett görbülni, mikor megfordultam és megpillantottam.

- Shannon! Mi újság? – bevártam a lányt, aki a buszmegállóban ácsorgott egyedül. Amint közelebb lépkedett a sál, amit a nyaka köré tekert leszállt róla, és szemeim elé tárultak nyakán éktelenkedő kék-zöld foltjai. Tudtam, hogy ki okozhatta neki, de nem akartam egyből letámadni ezzel. Szemei még mindig ugyan olyan kéken csillogtak, mint pontosan öt hónapja, amikor még boldogan hajtottuk álomra fejünket. Együtt. Farmerszoknyát viselt hozzáillő rózsaszín blúzzal, és testét még egy dzsekivel védte.

- Épp randira megyek! – büszkén újságolta a számára boldog tényt, ami az én szívemet tőrként érte. Már nem szeretem, de még mindig fáj, hogy megcsalt.
Tisztán emlékszem a napra, amikor a napsütéses időben sétáltam át hozzájuk. A madarak boldogan csiripeltek, s éneküket szinte magaménak éreztem. A megbeszélt időpontnál kicsit hamarabb értem a házhoz, amikor megpillantottam barátnőmet egy sráccal csókolózni. Még pedig nem is akárkivel, hanem a legjobb barátommal Dave-vel. A fájdalom, amit akkor éreztem, szinte leírhatatlan. Ezek után magyarázkodások sorozata következett és végül Ő mondta ki a búcsúszót. Fájt minden egyes pillanat, amit akkor éltem, és még az sem segített rajtam, mikor behúztam egy hatalmasat Dave-nek. Az orra ripityára tört, és szerintem azt sem kell említenem, hogy többé nem voltunk barátok, sőt, kimondottan kerültük egymást. Talán félt tőlem, amit nem hinnék, hisz egy vadállat volt már akkor is. Nem egyszer hallottam olyan pletykákat – amik nem voltak teljesen alaptalanok,- hogy bántalmazta a barátnőit. Én persze ezeket nem hittem el, mert még is a legjobb haveromról volt szó. Nem tudom.  Shan-nel is csak tettetett barátság van közöttünk, bár ezt Ő nem tudja, ami jobb is. 

- Szóval, még mindig tart a dolog Dave-vel. A suliban mindenki erről beszél – hangomban az irónia minden egyes jele felfedezhető volt. Nem voltam féltékeny. Egyáltalán nem, főleg Dave-re nem.

- Sajnálom…

- Jó jó, ezt egyszer már megbeszéltük, váltsunk témát inkább.

- Igaz is. Hallottam tovább jutottál az X-Faktorban. Gratulálok.

- Honnan? Hisz’ alig 3 órája történt.

- Ismered a szüleidet! – kissé nagyképűen beszélt. Ez már nem az én Shannonom, Ő már egy teljesen új lány, akit én soha sem szerettem. Nem akartam erről beszélni, ez a téma is számomra nem volt megfelelő.

- Én megmondtam, hogy bántani fog! – ujjaimat a nyakán éktelenkedő foltokra helyeztem. Bőre meleg, és minidig ugyan olyan selymes volt, mint Azon az éjszakán. – Láttam, ahogyan a suliban hozzád ért. Az arcodra kiült a fájdalom…

- Liam! – kezemet elemelte a nyakától és szorosan átölelt. – Figyelmeztettél, de én még is bele szerettem. Nem hittem neked, de most már tudom milyen ember, de nekem még is Ő kell. Már nem fáj. Ezt talán azért kapom, mert én is bántottalak téged. Ne aggódj értem, jól vagyok, de most mennem kell. Vigyázz magadra, és nyerd meg! Megérdemled! – megkövülten néztem, ahogyan eltűnik a piros busz mögött! Ez az én Shannonom, akit nem érdekel a saját élete, csak a másé. Ő az, de már nem kaphatom vissza. Már nem, és nekem nincs is rá szükségem.

***

- Harry Payne! – Britney hangja engem is megrémisztett, amikor testvérem nevét kiejtette. – Tőlem is igent kapsz, akárcsak az előbb a fivéred. Csodálatos adottságaitok vannak, amiknek nem szabad kárba veszniük. Gratulálok, megint lenyűgöztél minket!  - Harry azonnal kiszaladt és ölelésébe zárt. A boldogság, ami ismét az arcára rajzolódott hétről hétre egyre nagyobb lesz. A szerény kisfiú, akivel mindig is verekedtem felnőni készül, és úgy érzem még sok szívet fog összetörni azokkal a göndör fürtökkel.

Anyáék nem jöttek el megnézni minket. Az étteremben rablás volt tegnap délelőtt, és úgy vélték mára fontos volna beiktatni a sűrű programjaik közé egy ügyvédi találkát. Persze Ők azt akarták, hogy mi álljunk be segíti takarítani, de eljöttünk. Nekünk sokkal fontosabb, hogy az álmainkat valóra váltsuk, és az ne egy puccos étteremben legyen, ahol maximum felszolgálóként dolgozhatunk.

- Na menjünk, mert lekéssük a buszt

- Hé, tesó! – Hazza hatalmas keze állított meg a mellkasomon. – Nézd, az a csajszi téged bámul! – egy göndör hajú szépség felé vezette tekintetemet, aki pont felénk nézett és egy hatalmas mosollyal villantotta ki, gyönyörű fogait.
Egy fekete bőrszerű dressz volt rajta, ami tökéletesen kiemelte alakját. Haja rendezetlenül hullott vállára, de talán így volt a legvonzóbb. Csak annyit éreztem, hogy Harry egy hatalmasat lök rajtam, és a lány előtt termettem.

- Szia! – a lehető legbénább szót nyögtem ki, amit ebben a helyzetben lehet. – Liam vagyok! – jobb kezemet felé nyújtottam és barátságosan mosolyogni kezdtem. Ő a mosolygás helyett, egy apró kuncogást ejtett ki vörösre festett ajkán.

- Danielle! – puha kezét enyémbe csúsztatta, majd óvatosan megráztam. – A fürtöskével tesók vagytok? – öcsém felé bökött fejével, aki hevesen nyomkodta telefonját. Biztos vagyok benne, hogy a haverjainak – és a névjegyzékében levő összes embernek,- újságolja el, hogy mi is történt.
Csalódott voltam, s pont ezért nem néztem a szemébe.

- Igen. Gondoltam, hogy ez lesz. Megadjam a telefonszámát, vagy esetleg mutassalak be neki?

- Minek kellene az nekem? – arckifejezéséből semmit sem tudtam kivenni. Lágy hangja oly’ selymesen érintette fülemet, mint a reggeli szél, mikor futni indulok.

- És ha azt mondom, nekem inkább az tied kellene?

- Igazán? Mindenki Harry-ért van oda, és általában engem használnak arra, hogy a közelébe férkőzhessenek – fogalmam sincs, miért említettem ezt meg neki. Nem szokásom idegenekkel ilyen ’titkokat’ megosztani. – De ez esetben, akkor elkérhetem a számod?

- Persze! – boldogan emelte el kezemből a telefonomat, majd buzgón nyomkodni kezdte. Mikor vissza adta egy puszit nyomott az arcomra és egy mosollyal távozott. A képernyőt bámultam, ami Danielle mosolygós arca virított. Fényképet is csinált.

- Na? – Harry értelmes kérdése zökkentett ki a fénykép bámulásából.

- Végre egy lány, aki nem csak azért adja meg a teló számát, hogy veled összejöhessen. Bejövök neki!

- Persze tesó, hisz’ szívdöglesztően nézel ki!
Igazi testvér. Néha meg tudnám fojtani egy kanál vízben is, de mindig számíthatok rá mindenben. Nem tudom mit kezdenék nélküle, de abban biztos vagyok, hogy nagyon rossz lehet egykének lenni. Kezd egyre elviselhetőbb lenni Harry, de ezt nem szeretném elkiabálni.