2014. július 27., vasárnap

Tizenkilencedik

Hello, ÚJ!! Igazán megdobhatnátok pár komival, hogy tudjam milyen lett...

Harry szemszöge

Minden reggel reménykedve ébredni, nem a legjobb dolog. Azt reméled, hogy minden olyan lesz, mint régen, de olyan már soha sem lesz.
Az élet nem egy járték, ahol van reset vagy restart gomb. Ha valamit megtettél azt már nem tudod kiradírozni. Mert azt tollalt írtad, ami lehet, hogy ki fog kopni, de az emlékeidben nagyon is égni fog.
Én csak azt várom, hogy végre vissza kaphassuk az életünket és ne keljen a múltban élni. Ezzel minden sebet fel kell szakítanunk, amiket egyszer már egyszer összevarrtunk.
Unottan keltem ki az ágyból és csak vissza akartam feküdni és tovább aludni. Semmi kedvem nem volt minden nap küzdeni és várni a napot, amikor végre vissza kaphatom a tökéletes életemet. Az vajon mikor lesz? Én nem akarok már a múltban élni, nekem ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy rájöjjek a tanulságra. Nem szabad veszekednünk, mivel iszonyat szerencsésnek mondhatjuk magunkat. És nem csak azért mert a világ egyik legjobb, legsikeresebb bandái közé tartozunk, hanem mert ezt nem egyedül kell végig csinálnunk. Mert egyedül nem lenne akkor élvezet, mint 5-en. A problémákkal, utálatokkal és a média hülyeségeivel egyedül kellene megküzdenünk. Így viszont sokkal jobb, mert mind az 5-en átéljük ugyan azt és megtudjuk könnyebben beszélni.
Mivel az órám még csak 6 órát mutatott és 8-ra kellett Liamhez érnünk úgy döntöttem megmozgatom a testemet. A futó ruhámat magamra kaptam és a házat bezárva hagytam magam mögött.
Furcsa az utcára lépni úgy, mint egy átlagos ember. Nem is tudom már egy kezemen megszámolni, hogy hányszor kívántam ezt. Hogy ne kelljen minden egyes pillanatban félbe szakítanom a gondolataimat, csak azért, mert egy-egy képet, vagy aláírást kérnek tőlem. Nem panaszkodom, mert imádok örömet szerezni a rajongóimnak, de néha kell egy kis magánélet mindenkinek. Most viszont mindenki elmegy mellettem anélkül, hogy utánam nézne, vagy pedig fülig érő mosollyal köszönne, hogy Szia Harry. Nem kell folyamatosan kapucnit, napszemüveget és sapkát hordanom a legnagyobb melegben, hanem akár félmeztelenül is kimehetek az utcára.
Pár kilométer után testem teljesen elvolt fáradva és lihegve álltam meg az egyik utca kereszteződésnél. Egy kerítésnek támaszkodva próbáltam állva maradni a levegőhiány miatt. Régen sokkal fittebb voltam. Lehet, hogy ez alatt az 1 év alatt teljesen eltunyultam.
Kiegyenesedtem és így a tüdőmbe egy kis levegő is tudott jutni, azonban nem sokáig. Egy lány szaladt neki a mellkasomnak. Én azonnal összehúztam magam és a lányért kaptam, nehogy elessen, mivel lepattant rólam. A mellkasom fájt, ahogy neki futott, de valahogy nem izgatott. Sokkal érdekesebb volt a lány a karjaimban. Soha nem hittem volna, hogy egyszer Én fogom így tartani Őt és nem valaki más. Kicsi a világ komolyan mondom.
- Rendben vagy? - kérdezi bátortalanul és próbál megállni a lábán, de nem igazán sikerül neki. Amint a szemembe néz az emlékek tömkelege bennem felgyullad és olyan dolgok törnek fel bennem, amiknek nem szabadna még egyszer. Nem engedhetem, hogy megint évekig bűntudatom legyen, pedig nem tettem semmit. Vagy is, egy barátomnak ártottam nagyon sokáig ezzel még akkor is, ha nem tudott róla.
- Persze. És te? - kérdezek vissza mosolyogva és a földről felveszem az eldobott üvegemet, ami tele volt vízzel.
- Minden rendben! - mondja cserfesen és hatalmas szemekkel kezd rám nézni. - Nem iszunk meg valamit? Tudok egy isteni kávézót!
- Általában nem a pasiknak szokás meghívni a lányokat? - kérdezem kacéran és látom rajta, hogy hirtelen zavarba jön. Jobb is, ha nem kezdünk randizni. Nem lenne jó, ha a Sors teendőit felrúgnánk, nem szeretem azt a fájdalmat, amit kapunk.
Az arca egyre jobban kezdett lángolni és csalódottan hajtotta le a fejét, miközben cipőjét ide-oda húzgálta a betonon, mint valami kisgyerek. Utálom, ha a lányok szomorúak Miattam. És ha úgy vesszük egy kávéba még senki sem halt bele. - Csak akkor, ha én fizetek! - mondom a feltételemet és erre a szemei felcsillannak. Ajaj, ennek rossz vége lesz úgy érzem.
- De, hiszen én löktelek föl! - nem válaszolok, csak elindulok a zebra felé és átmegyek rajta, a szemem sarkából pedig látom, hogy "támadóm" is követ. Magamban elmosolyodtam, de nem mutattam ki.
- Igen, de én vagyok a pasi! - fordulok meg, mikor a park bejáratához érünk és bevárom a lányt, hogy elém érhessen. - És mivel én ilyen gentleman vagyok, én fogok fizetni! Na, gyere! - nyújtom felé a kezem és így indulunk el London utcáin.
Fogalmam sincs merre mentünk, de egy kis idő után frusztrálva éreztem magam, hogy egy olyan embernek fogom a kezét, akinek nem szabadna. Ezért inkább elengedtem, még akkor is, ha láttam, hogy csalódottan hajtotta le a fejét. Ő vezetett minket és nem is kérdeztem, hogy merre megyünk. Bíztam benne, és tudtam, ha egyszer azt mondta, hogy jó hely, akkor az is lesz.
- Hány éves vagy? - megtörtem a már kínossá átmenő csendet. Pontosan tudtam, hogy hány éves, de más kérdés nem jutott eszembe.
- 18 leszek nem sokára! És te? - egy kis lakókocsi szerűhez értünk, így nem tudtam válaszolni a kérdésére. Miután kikértük a kávékat, fizettem és elindultunk újra utunkra.
- 20. Igazad volt, nagyon finom! - mutatok a kezemben pihenő kávés pohárra.
- És mi a foglalkozásod? - a mondata végén beleszürcsöl a poharába és egy pad felé veszi az irányt.
- Egy boltban dolgozom éppen, árufeltöltő vagyok. De imádok énekelni és voltam is már az X-Faktorban, de az...- hallgatok el egy pici időre és nem tudom, hogyan folytassam, de aztán eszembe jut. - Élő show-nál kiestem.
- Sajnálom! - mondja, de ez szinte rólam lepereg. Ha tudná, hogy még mennyi mindent lehetne sajnálni, akkor szerintem hülyének nézne. Egy amolyan Most te jössz pillantással rá néztem és vártam, hogy megszólaljon. -Én egy modell iskolába járok, ahonnan igazából már járunk divatbemutatókra.
- Ügyes - mondom elismerően és rámosolygok.
- Köszönöm! - megint elvörösödik, de közben feláll és az egyik kukához sétál, majd kidobja a kezében lévő poharat, és ismét felém néz. - Sétálunk?
- Persze - és most én vagyok zavarban. Azonnal felállok, mellé lépek és mosolyogva indulunk meg együtt.
Furcsa. Ez az egy szó, amit mindenre mondani tudok. Nem is arról van szó, hogy a múltban vagyunk, mert ehhez már hozzá szoktam.
Hanem az, hogy a parkban sétálok egy lánnyal, aki nemsokára az egyik legjobb haverom múltbéli énjének a barátnője lesz és az is marad.
És ez a lány nem más, mint Sophia Smith, akibe mindig is szerelmes voltam, csak éppen nem én kaptam meg...

2014. július 22., kedd

Tizennyolcadik

Hello.. hát nem tudom mi van velem mostanában.. ezzel a törivel kapcsolatban teljesen elment az ihletem, viszont annál jobban jön egy új sztori iránt, amiben már annyi mindent kitaláltam! :D 
és van még egy sztorim is, meg amellett még pár ötletem.. :D
köszönöm a kommenteket, igyekszem rájuk válaszolni lassan. éppen rokonoknál vagyok, a héten nem hiszem, hogy lesz új rész, sajnálom! :/

Liam szemszöge

- De, Liam te nem lehetsz Danielle-be szerelmes! – Leeyum felháborodva áll előttem és jogosan. Ugyan is beleszerettem a csajába, aki mellesleg az én ex csajom. Szerintem érthető, de neki valahogy nem az. 2 dolog miatt van kiakadva.
Az első az, hogy beleszerettem a barátnőjébe Én, és nem kellett volna. Nem érti meg, hogy Ő ugyan az-az ember, aki én vagyok csak éppen évekkel ezelőtt. Tehát én már egyszer megkaptam Danit és szerintem simán beleeshetek megint, és ebbe senkinek semmi beleszólása nincs. Tudja nagyon jól, milyen az, amikor nem kaphatsz meg valami, amit nagyon akarsz.
A másik dolog pedig az, hogy annyit ki tudtam nyögni neki a jövőről, hogy van barátnőm. A fejfájás elég sokáig nem szűnt meg, de legalább ezt sikerült neki elmondanom. És ez a másik oka, hogy tök pipa rám. Mivel nem érti, ha van barátnőm, akkor miért szerettem bele újra abba a lányba, akivel majdnem 2 éve szakítottam.
Na, ezt én magam sem értem, de nem is akarom. Az első szerelmet az ember nem tudja elfelejteni és talán, ha lehetne sem akarná. Hiszen akkor kóstol bele az élet nagy dolgába, hogy milyen is az, amikor szeretve vagy egy úgy mondd idegen által. Lehet, hogy néha rossz vége lesz, de akkor sem tudod kiverni a fejedből az emlékeket, amiket azzal a bizonyos személlyel átéltetek.
- Miért nem? Ugyan azok az emberek vagyunk. Majd ha az én jelenemhez érünk, elfelejtem - mondom neki hanyagul és elfordulok tőle, hogy el akarok menni, de valami nem enged. Egyszerűen a lábaim nem akarnak felemelkedni és tenni a dolgukat, ami ahhoz kell, hogy elsétálhassak. Még is mi a fene történt itt? – Leeyum. Ajánlom, hogy fuss, mert ez volt a kedvenc cipőm! – fordulok vissza a fiú felé, és megint lépni akarok, de nem tudok.
- Még is mi bajod van? – kérdezi értetlen tekintettel és Ő is lépni szeretne, de lábai neki sem engedelmeskednek. Kétségbeesett arccal néz rám és nem érti mi történt.
- Komolyan? Ennyire hülye vagy, hogy a saját lábadat is oda ragasztottad? – kérdezem idegesen és fel tudnák robbanni. Most még is mi a fészkes francot fogunk itt ketten csinálni? Várunk valami angyalt, ami hirtelen leszáll az égből és megment minket? Hát, valahogy nem vagyok abban biztos, hogy ez a pillanat el fog érkezni.
- Nem én voltam…

Ezen a bizonyos napon utált meg a drágalátos fiatal énem. Nem tudom még mindig, hogy mi bűn van abban, ha beleszerettem megint a volt csajomba, de ez a Sorsnak sem tetszett. Ugyan is ma már rájöttük a srácokkal, hogy nem szabotálhatjuk a jövőt. Mindennek ugyan úgy kell történnie, különben annak a mi testünk issza meg a levét. Jobban mondva, csak a fájdalmat érezzük, mert Zayn száján az égés nyomok nem látszanak meg úgy, ahogy Perrie-én sem.
Azt kérdezitek, hogy én hogyan szabadultam meg a csapdámtól? Egyszerű volt. Leeyummal rájöttünk, hogy az ilyenekre a kulcs Danielle. Ezért felhívtuk és mikor megérkezett hozzám, azonnal szabaddá váltunk. Leeyum is és én is szabadon tudtunk mozogni és nem voltunk a földhöz ragasztva. Meg kell, hogy mondjam nem volt kellemes órákat álldogálni ott, főleg, hogy nem mentem el WC-re. Ha azt tudtam volna, hogy oda ragadunk, akkor előtte elintézek minden ügyes-bajos dolgot és akkor napokra is ott ragadhatunk felőlem.
- Képzeljétek! – lépett be Niall a bejárati ajtómon és szinte majd felrobbant az örömtől, ami benne lakozott. Mostanában nem tudom mi lelte ezt a fiút, de szinte olyan boldog, mint még soha sem volt. Remélem nem az miatt, amire gondolok, mert akkor Ő is olyan nagy bajban van, mint mi. – Találkoztam egy lánnyal! – talált süllyedt. Esküszöm, néha lottót kellene vennem.
- Nem, nem, nem és nem! Niall, nem lehetsz szerelmes! – ordítja Lou és felpattan a kanapéról, majd a mini bár felé veszi az irányt, ahol Harry ül és egy pohárral a kezében várja Niall további mondandóját.
- Miért? Nekem is kijár egy kis boldogság! Ti bezzeg nosztalgiázhattok az exekkel, de nekem semmi jogom csajozni! Bár elég furcsa, hogy amikor hozzá akarok érni, mintha valami megégetné a testemet! – az utolsó mondatot szinte magának mondta, talán ki sem akarta mondani. 
- Látod. Ez a lényeg. Mi sem csinálhatunk semmit a lányokkal, mivel Zayn szája ráégett Perrie-re, én a földhöz ragadtam, amíg Dani be nem lépett a lakásomba, Lounak pedig leégett a lábáról a szőr! – mondom szinte felháborodva a dolgokat, és még mindig érzem a fájdalmat a lábamban és a fejemben is. Nem lehetünk biztonságban, ha a múltat meg akarjuk változtatni, még ha csak egy kis időre is, hogy jól érezhessük magunkat. Hülyeség az egész, bár ami Lou-val történt az elég vicces. Az viszont bizarr, hogy rá 2 percre, vissza is nőtt az őserdő a lábára.
Niall a kanapéra ült és tenyerét az arcába temette. Mellé guggoltam, de amikor a kezemet a vállára tettem azonnal felcsattant.
- Miért kellett neked ilyen baromságot kívánni? – a lendülettel, ami benne volt fel is állt és járkálni kezdett fel s alá. Megértem, hogy mérges rám, hiszen tényleg az én hibám. Én nem akartam ezzel rosszat, csupán ideges voltam, de nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Most mit csináljak? Ez ellen nem tudok már semmit sem tenni, csak azt, hogy csöndben tűröm, amiért megutálnak engem. 
- Még hányszor kell elmondanom, hogy sajnálom? - kérdezem elhaló hangon és nem is remélem, hogy valamelyikük is meghallja, bár nem mutatják ki, tudom, hogy utálnak emiatt.
Niall sajnálkozó pillantással nézett rám, majd az ablakhoz sétált, ahol a velünk szemben levő játszóteret kezdte vizslatni.
- Olyan boldog voltam annyi idősen, mint Nialler. Nem voltak gondjaim, és most sincsenek, de még is vannak. És Greg nem sokára megnősül, anyáék egyre többet fognak veszekedni, nagyiék elválnak, én pedig egyszerűen elvesztem a csajok körében az érdeklődésemet. Én ezt nem tudom még egyszer végignézni. Tudjátok, hogy milyen szörnyű volt átélni egyszer is? - Niall szemei könnybe borultak, ahogy a fájó múltra gondolt. Megértettem.
- Mindannyian átélünk rossz dolgokat, de végig kell ezt csinálnunk. És épp ettől olyan erős a barátságunk, mert mindent átvészelünk! - Zayn aranyos volt ezzel a mondatával. Miket is beszélek. Aranyos? Juj.
- Igazad van haver - kezemet a vállára dobtam hetykén és végignéztem a srácokon, akik csak bólogattak.
Nálunk jobb csapat nincs, arra már rájöttem!

2014. július 16., szerda

Tizenhetedik

Bocsánat a sok késésér. Nem fogok mentegetőzni, itt is a kövi rész, az új rész a hétvégén várható. Köszönöm a komikat, most is szeretnék olvasni párat!! <3


Zayn szemszöge


Zaynster pár napja összejött Perrievel. Egyszerűen borzalmasan érzem magam amiatt, hogy akárhányszor ránézek a szőke lányra meg akarom csókolni, érinteni és soha el sem engedni a karjaimból.
Amikor meglátom folyamatosan olyan dolgok jutnak az eszembe amiknek nem szabadna. A jövőnk jut eszembe, ami felett hatalmas köd folt van és pusztán a gondolat is eszembe jut, hogy Ő a feleségem lesz majd egy szép napon a fejem iszonyatosan fájni kezd. Ettől az érzéstől viszont az ablakon is ki tudnák ugrani. És én még évekig nem láthatom, mi lesz velem így?
A srácokkal éppen emiatt muszáj bolt elköltöznünk. Mindannyian szereztünk munkát, ami sokkal jobban segít feldolgozni számunkra a múltbeli dolgokat.
Régen olyan sok hülyeséget tettem, amit ma már iszonyatosan bánok. Emlékszem mikor a nagyim meghalt. Abba kellett hagynom az UAN turnét, és haza utaznom a temetésére. Nagyon sokan megutáltak emiatt, mert elvileg cserben hagytam a rajongóimat. De könyörgöm a családomról volt szó. A rajongók már akkor is mindennél fontosabbak voltak számomra, de ha választanom kellene közöttük, akkor minden habozás nélkül a családomat választanám. És most szükségük volt rám, úgy ahogy nekem is rájuk ebben a nehéz időben.
Mostanában elnézve Zaynster egyszerűen nem tudom elhinni, hogy én ilyen voltam. Nem nézhettem ki így. Például mikor az XF-be voltam a hajam egyszerűen katasztrofális volt. Nem is merem elhinni, hogy az én fejemen egy olyan szénaboglya volt. Nekem akkor nem volt ízlésem? Vagy inkább ficamom volt benne, mert az biztos, hogy a divatot nem követtem és talán még fésülködni sem jártam. Az öltözködésemről meg inkább szót se ejtsünk. Még jó, hogy volt nálam pénz és segíthettem újítani Zaynsternek egy kicsit, sokkal dögösebben néz ki most, mint azokban a förtelmes ruhákban, amiket 4 évvel ezelőtt hordtam.
- Szóval... - ül le mellém a kanapéra Perrie és törökülésbe helyezi magát, majd hatalmas szemeket mereszt rám. Ő mit keres itt? Egyáltalán hogy jutott be? Oh, Zaynsternek van kulcsa és nyilván Ő most a WC-t foglalta le és velem hagyta egyedül Perriet. A világ legrosszabb ötlete volt ide engedni hozzám, mivel nem bírok magammal és a végén még rávetem magam, aminek szerintem senki sem örülne.
- Igen?
- Mi tényleg együtt leszünk? - oké ez most furán jött ki. Először is nem velem lesz együtt, hanem... Várjunk csak. Zaynster az én vagyok, tehát 2 és fél év múlva az én menyasszonyom lesz. Tehát, ha most lesmárolnám, akkor senkinek sem esne semmi baja, mivel úgy is velem kell hogy járjon majd.
- Igen! De az még 2 és fél év! És ha már úgy is együtt leszünk, akkor szerintem ezt bűntudat nélkül megtehetem - nem tudta mire vélni azt, amit mondtam, de nem is kellett hogy felvilágosítsam, mivel másodperceken belül a szájára tapasztottam az ajkaimat és végre érezni akartam az édes csókját, ami már hónapok óta hiányzik nekem. Azonban az édes ajkait most nem éreztem. Helyettük égető érzés járta át az ajkaimat és szemeim ki pattantak azonnal, de nem csak az enyém, hanem Perrie szemei is nyitva voltak. A szám tüzelt és nem tudtam elszakadni Perrie szájától. De ha most nem hagyom abba, akkor itt fogunk mind a ketten meghalni.
- Mi folyik itt? - hallom meg Zaynster hangját és abban a pillanatban az ajkaink szétszakadnak és mind a ketten oda kapjuk a kezünket. A szám ugyan olyan puha, és hideg mint a csók előtt volt. Perrie száján egyetlen égés nyomot sem véltem felfedezni. Zaynster a csípőjére tette a kezét és bosszúsan nézett rám. Oké, talán ez még sem volt olyan jó ötlet, mind azt gondoltam, de akkor is. Szerelmes vagyok az előttem ülő lányba és ezt lehetetlen tagadni is. - Te még is mi a francot csinálsz?- állt elém és ekkor nagyon látszódott, hogy fél fejjel kisebb nálam. Ennyit nőttem az évek alatt? El sem hiszem.
- Zaynster.. Te ezt nem tudod megérteni. Te megkaptad Őt, de az én Perrie-m a jövőben van. És tudod, hogy vágyom már rá. Annyira hiányzik, és nem elég már az, hogy láthatom ahogy Veled van - mondom keserves hangon és az arca megenyhül, de tudom, hogy haragszik. - És ne aggódj, többet nem fog előfordulni mert...
- Megégettél! - áll fel hirtelen Pezz és a szájához kapja a kezét. Valahogy soha sem volt a gyors felfogó képességéről híres, de én akkor is így szeretem.
- Igen. Biztosan... - nem folytattam, mivel minden leesett. Nem szabad a jövőnkön változtatnunk, különben a Sors megbüntet minket, ahogy ezt most is tette.
Mikor múltkor Londonban sétálni láttam Perrie-t, meg akartam mutatni Zaynsternek, hogy ki lesz a jövőbeli menyasszonya, hirtelen egy faág csapódott a fejembe. Így a lányt elvesztettem és a fejem is iszonyatosan fájt. Fogalmam sincs, hogy az a fa hogyan került oda, mivel a kedvenc kajáldám volt régen, és előtte soha sem volt fa, ahogy pázsit sem.
- Nem szabad alakítanunk a jövőn. Mindennek ugyan úgy kell lennie, ahogyan régen!

Liam szemszöge

Sikeresen is elcsesztem mindent. Erre már akkor is rájöttem, mikor azt kívántam, hogy térjünk vissza a múltba, de valahogy most az ereimet is fel tudnám vágni a bűntudat miatt, ami bennem van. Miért kell egyáltalán nekem mindent elcsesznem? Miért nem tudom csöndben meghúzni magamat és csak akkor beszélni, hogy ha kérdeznek? Akkor csinálni bármit is, amikor megkérnek rá? Miért nem vagyok én ilyen? Miért kell nekem másnak lennem? Érzelmesnek, kedvesnek, mindenkin segítő embernek?
Leeyumnak hatalmas csalódást okoztam. A barátom lett ezalatt a pár hónap alatt és most már nem beszélgetünk. Nem akar hozzám szólni, csak mert vétettem egy hibát, amit az én múltamban is megtettem. Számára hiba, számomra egy gyönyörű szép emlék rossz befejezéssel.
Emlékszem mikor elváltunk Danielle-vel megegyeztünk, hogy barátok maradunk és még sem maradtunk azok. Nem tartottuk a kapcsolatot, mert tudtuk, hogy nekünk jobb lesz már egymás nélkül, de tévedtünk egy hatalmasat. Nekem nem volt jó és neki sem abban biztos vagyok. Tudom, hogy szenvedett, mert 2 év együttlét után, nehéz az embernek újra az egyedüllétre koncentrálnia. Aztán nekem jött Sophia és az elején még nem tudta elterelni a gondolataimat a göndör hajú, táncoslányról, aki életem első szerelmes volt és éppen ezért szétváltunk pár hétre. Megkért, hogy tisztázzak minden magamban és ha rendben leszek, akkor döntsem el még is mit akarok. Visszamentem hozzá, mert tudtam, hogy mellette sokkal jobb életem lehetne, de neki nem. Ő jobbat érdemel, mint én.
És mi az a bűn, amit elkövettem?
Na, igen. Beleszerettem a múltbéli ex barátnőmbe, Danielle-be.

2014. július 8., kedd

Tizenhatodik

hyyy... bedöglött a gépem lányok pár napja.. minden elveszett róla. képek a barátaimmal, 1D képek, 9(!!!!) irományom, ami szerintem összesen volt 1000 oldalán is több. és volt köztük a CtP és még egy történet is, ami az eddig legjobbra sikeredett. az lett volna a következő, amit feltettem volna, de hát most kezdhetem újra írni és nem tudom hogy hogyan is fogjak neki...
viszont most már jó és gőzerővel dolgozom a részeken és az új sztorit is megpróbálom megírni még egyszer.
köszönöm a kommenteket és most is olvasnák párat!!!!



Liam szemszöge

Az ébresztő éles hangja szakította félbe álmaimat, amiben Danielle is szerepelt. Fogalmam sincs, hogy mostanában miért álmodozok és képzelődök róla, de valahogy azt érzem, hogy ez nem jó jel. Nekem ott van Sophia, aki a jövőben vár rám, és Dani már a múlté. Őt már nem szabad szeretnem, hiszen én dobtam fel a szakítás elméletét. Tehát, mondhatjuk úgy is, hogy én adtam neki kosarat, ami pedig nem annyira szép dolog. Általában a nők szoktak szakítani a pasikkal, és a mai napig bánom, hogy hagytam magamat erre a döntésre jutni. Csak azért elhagyni Őt,mert az X-Faktorral turnézott és nem találkoztunk olyan sokat? Meg tudtuk volna oldani, de nekem könnyebb volt az, hogy kimondtam a kapcsolatunk végét. Sokat gyötrődtem emiatt, de sikerült elfelejtem, viszont most megint itt van és bezavar nekem. Főleg amiatt, hogy egy idősek vagyunk.
De. Az is lehet, hogy amiatt álmodozok róla, amiért Leeyummal együtt van. Minden egyes éjszaka egyedül alszom el, Ők pedig együtt nevetgélve, vagy éppen mást csinálva. Rossz ezt hallgatni, mivel a falak papírvékonyak.
Nem is említettem. A srácokkal külön költöztünk és munkát is vállaltunk.Mivel úgy néz ki, hogy évekig itt leszünk muszáj valahogy megélnünk, és anyáék hiába is tudták meg az igazat, akkor sem lehetünk a nyakukon. Hiszen vannak testvéreink is, akiket el is kell tartani.
Leeyum úgy döntött, hogy hozzám költözik. Azonban ezt nem gondoltam át. Tudhattam volna, ha Dani Leeyummal alszik, akkor én is egész éjszaka fent leszek és másnap mosott szarként kell munkába mennem.
A munkahelyemre 8 órára kellett beérnem, és még csak 7 volt. Az ajtómon kilépve azonnal egy fehérneműben mászkáló Danielle-be ütköztem. Szemeimet nem takartam el, hiszen láttam már így és ezt Ő is tudja. Nagyon hamar levágta, hogy hasonlítok Leeyumra, külsőleg és belsőleg is, és ezért úgy döntöttünk elmondjuk neki.
- Jó reggelt! - köszöntem barátságosan és egy nagy mosolyt festettem is az arcomra. Az arcán két piros folt jelent meg, tudtam hogy kellemetlenül érzi magát, de még is határozottan állt előttem.
- Öhm... Neked is - nehezen fordultam el tőle, hogy ne bámuljam tökéletes testét. Nem akartam méh jobban zavarba hozni, éppen ezért inkább elindultam a célom felé, ami a konyha volt. Baromi sok kávéra van szükségem ahhoz, hogy egész nap edzősködni tudja. Személyi edzőként dolgozom a közeli konditeremben. Tudom, hogy semmi végzettségem nincs, de mivel a turnékon saját edzőm van elég sok mindent tanultam tőle, és ha az éneklés esetleg befuccsol majd a jövőben, akkor ki szeretném tanulni ezt a szakmát. A főnöknek csak el kellett mondanom a dolgokat és helyesen válaszolni pár kérdésre, ami nem volt nehéz akadály. És mivel munkahiány van már évek óta az edzők terén automatikusan fel is vett.
A konyhába érve megpillantottam a kanapén Harryt és Louist, amint a telefonjukat nyomkodják.
- Jó reggelt haver! - köszöntek egyszerre. Egy dolgot bírok a srácokban. Akárkinek a házáról is van szó, szereznek kulcsot még akkor is, ha nem mi adunk nekik és amikor csak unatkoznak átjönnek. Nem zavartatják magukat a pucérkodással, vagy éppen az evéssel.
- Hogy jöttetek be? - a kávékiöntőt a kezembe vettem, de hamar vissza is tettem mivel üres volt. Azt hiszem le fogok feküdni az egyik fekpadra és aludni fogok a teremben egyet.
- A csinos ki barátnőd engedett be - Lou magabiztosan kacsintott felém és az arcáról addig levakarhatatlan volt a mosoly, míg az egyik párnát a fejéhez nem vágtam. - Jól van na, akkor az ex barátnőd. Nem kell egyből leszedni a fejemet! - emelte fel védekezően a kezét, de közben lepacsizott Harryvel. Na igen. A Larry páros megint a toppon van. Most, hogy végre nincsen média, nincsenek fotósok se újságírók mindannyian lehetünk önmagunk. Azt csinálhatunk, amit akarunk és senki sem fogja megmondani, hogy ez most helytelen volt-e vagy helyes.
Nincsenek utálkozók, se Larry shipperek az Ő esetükben. Louis végre sokkal jobb színben van és talán neki nagyon jót tesz ez a múltbéli utazás. Felszedett pár kilót, a háját levágatta végre és most már vissza nyerte a régi színét is. Végre megint lételeme a vicc.
- Egész éjjel hallgattam azt, hogy Leeyum miket csinál vele! - forgattam meg unottan a szememet és hanyatt dőltem a kanapén, lábaimat pedig Harry ölébe helyeztem, aki undorodva fogadta a reakcióm. Azonban egy ravasz mosoly húzódott az arcára és a lábamra egy fehér csíkot ragasztott. Azonnal felpattantam, de Ő a mellkasomnál fogva megakadályozta, hogy közelebb hajoljak a lábamhoz és megnézzem mi is az, ami rá ragasztott. - Mi az, Styles? - idegesen néztem rá és sejtettem, hogy mit ragasztott rám. Persze, hogy gyantacsík.
- Kész vagy? - kérdezte huncut mosollyal, és a válaszomat meg sem várva rántotta fel a pici fehér papírt. A számat beharaptam, hiszen ordítani nem nagyon akartam. Vannak azért szomszédaim is, akik ilyenkor még alszanak.
- Kapd be Harry! - vágtam fejbe és a fájó pontot simogattam. Már értem a lányok miért kínozzák ezzel magukat, olyan sima lett a lábam, mint az 1 napos kisbaba popsija.
- De legalább elfelejtettél Danielle-ről álmodozni - nyújtotta ki rám nyelvét Louis és ismét adott egy pasit Harrynek.
- Egész éjszaka Ő járt a fejemben, szóval most már szerintem, mind egy!
- Akkor gondolom Batmanünk egész éjjel kemény volt! - Louis kijelentésén nekem is nevetnem kellett, úgy ahogy Harrynek is.
- Tudod Lou, legalább nekem megy! - öltöttem rá én is nyelvet és itt már abba maradt a nevetése.
Tisztában vagyok azzal, hogy neki is nehéz lehetett végig nézni, ahogyan Boo Bear dobja Hannaht és most szomorkodik. Nagyon szerette azt a lányt és el is akarta venni feleségül,de szerintem Eleanorral sokkal jobban járt. Ő számára az igazi, de akkor is mindenkinek rossz végig nézni, hogy az ex milyen jól el van a múltbéli énünkkel. - Nézd a jó oldalát. Neked most jön az Eleanor-os korszakod, nekem még marad Dani 2 évig - veregettem meg a hátát, majd a konyhába igyekeztem. A kávét feltettem főni és vártam, hogy végre magamba önthessem a fekete löttyöt, ami egy kis löketet ad a mai napomhoz. Semmi kedvem sem volt dolgozni menni. Nem is tudom mit csinálnák, ha nem lenne One Direction. Szörnyű lenne minden reggel olyan munkába menni, amit utálok és nem akarok csinálni. Az éneklés az életem és szerintem annál jobb szakma nincs is.
Vihogás hallatszott a folyosó felől és Leeyum, Danielle páros be a nappaliba, majd boldogan köszöntek el tőlünk és indultam reggelizni az egyik közeli kávézóházba. Szomorúan tekintettem az ajtóra, ami lassan becsukódott mögöttük.
Rossz nézni az egészet. Én is boldog akarok lenni Danivel. Hiányzik....

2014. július 4., péntek

Tizenötödik

Meghoztam az új részt! Ezentúl nem érdekelnek a kommentek. Köszönöm azt a 4-et amit kaptam, sokat jelentett. Nem tudom, hogy a következő mikor fog érkezni, mert most lesz pár programom, de igyekszem vele.. :)

- Mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, srácok! - állt fel magabiztosan Leeyum a kanapéról és bár kezei remegtek, hangja szikla szilárd volt. Mindenki egyet értett vele, mert amit eddig elértek, már az is hihetetlen. Bekerültek a mentorok házába, és aztán az élő-show-ba. Ennél nagyobb dicsőség nincs 5 olyan ember számára, akik csak pár hete ismerték meg egymást.
És ez az 5 fiú eljutott egészen a döntőig. A ma esti show volt az utolsó. Ma minden eldől. Ki lesz az első, második és a harmadik.
A másik 5 srác, akik a szoba különböző részein álldogáltak és gondolkoztak, hogy vajon ezek után mi lesz, büszkék voltak a fiúkra. Mikor Ők csinálták mind ezt végig, nem úgy fogták fel a dolgokat mint most. Sokkal érettebbek, de még sem csinálnának semmit sem másképp. Pedig Liam ezt kívánta, igaz? Megbánta. Még mindig nem tudja felfogni, hogy hogyan is kívánhatott ilyen hülyeséget, és hogy hogyan is válhatott valóra, de már beletörődtek mindannyian. Tudják, hogy a jövőről nem beszélhetnek senkinek sem mivel a fejük eszeveszetten nyilallni kezd.
A szüleik rájöttek, hogy egyikük sem énektanár és kiszedték a fiúkból az igazságot. Legalább nem kell titkolózniuk, ami viszont ebben az esetben jó. Bármikor oda mehetnek az anyukájukhoz és kérhetnek tőlük egy-egy ölelést anélkül, hogy bárki is hülyének nézné Őket.
- Ami azt illeti, én nem akarok második lenni. Vagy harmadik, vagy első. Ha másodikak leszünk, akkor vesztettünk, mivel nem nyertük meg az első helyet! - Zaynster a kora ellenére nagyon bölcs volt. Olyan idézeteket és verseket tudott kitalálni, amit még a régi költők sem. Dalokat csak egyedül szeret írni a sötétben, de mikor a srácokkal kell együtt dolgozni, szinte minden szégyenlősségét elfelejti és önfeledten megy bele a buliba.
- Vajon milyen lesz nekünk is újra átélni, hogy itt mindennek vége lesz? - súgta oda a kérdést Niall, Liamnek, aki erre viszont nem tudott semmit sem mondani. Szerinte ez sem volt annyira rossz. Neki az első pofon 14 évesen volt, amit soha sem fog tudni elfelejteni. Amikor Simon azt mondta, hogy menjen vissza 2 év múlva. És meg is tette, de amikor a srácokkal estek ki Ő teljesen fel volt rá készülve. Annyira nem ütötte szíven, azonban még is fájt neki, hogy négy legjobb barátot kell elhagynia.
- Fogalmam sincs! - tett hozzá a vállát húzogatva.
- Srácok! - lépett be Simon és egy dolgozó a szobába mire mindenki felugrott. Simon ijedten nézett a 20 éveikben járó fiúkra, majd a fiatalabbakra.
- A nagybátyáink! - magyarázta mosolyogva Liam és ezzel le is tudták a témát.
- Szóval! - rázta meg a fejét zavartan az ajtóban álló férfi, majd folytatta a mondanivalóját. - Akármi is lesz az eredmény, tudnotok kell, hogy nagyon büszke vagyok rátok! - a mosoly az arcukról levakarhatatlan volt. Benne volt a pakliban az is, hogy nem nyernek, de akkor is nyertek. Tapasztalatot, hiszen egy számukra bálvánnyá vált férfi volt a mentoruk. Felnéztek rá és még akkor is egyet értettek vele, ha nem tetszett az ötlete nekik. Nem feleseltek,vagy tiltakoztak soha, mert tisztában voltak vele, hogy Simon tudja mit csinál.
- Gyertek. 2 perc és a színpadon a helyetek! - mondta a dolgozó, akinek a fején egy fülhallgató volt és több méternyi kábel ment a testén össze vissza.

***

- És akik a 2010-es X-Faktort a harmadik helyen zárják, nem más...mint! - a stúdióban csend volt. Senki sem mert megszólalni. A feszültséget szinte késsel lehetett vágni. Hallani lehetett ahogyan az emberek levegőt vesznek, majd lassan kifújják. Mindenki szurkolt valakinek, de a többség a One Direction-nek. Hülyeség is lett volna másnak drukkolni, hiszen Ők voltak a befutó banda. Náluk nagyobb marketing fogás nem volt ebben az évben, és még sokáig nem is lesz.
Az öt fiú, akik a színfalaknál álltak egymásba karolva várták, hogy Caroline, a műsorvezető végre kimondja azt,hogy az 1D zárja a harmadik helyen a versenyt. Hiába vesztették el az XF-et, ha a világot megnyerték.
- A One Direction! Nagy tapsot az 5 fiúnak - Hazza azonnal a földre guggolt és a fejét a tenyerébe temette. Boo Bear szemei könnyekkel teltek meg és lehajolt barátja mellé, hogy a hátát simogatva biztatta, hogy nincs veszve minden. Nialler csak állt és bámult a tömegbe, ahol a családja ült és az anyukája könnyes szemekkel tapsolta meg Őket, hiszen hihetetlenül büszke volt legkisebb fiára és annak barátaira. Zaynster és Leeyum csak egymásra bámulva álltak és nem tudták elhinni, hogy most mi is történt. Jobban mondva, Leeyum nem tudta elhinni, hogy ez megint megtörténik vele.
- Fiúk, mi lesz ezek után a One Directionnel? - kérdezte izgatottam Brian, aki Caroline mellett állt.
- Annyit mondhatok, hogy nem most láttatok minket utoljára együtt énekelni! - Zaynster kacsintása sikítást váltott ki az emberekből és egyfajta megnyugvást is biztosított, hogy az 1D-nek nincs itt vége.
- Emlékeztek, hogy Liam mennyire össze volt törve ezen a napon, este? - kérdezte a színfalak mögött Harry a barátját, aki szomorúan emlékezett vissza erre a napra. Bezárkózott órákra a fürdőbe és ki sem akart menni, csakis barátnője csilingelő hangja tudta kicsalogatni onnan.
Danielle most is ott állt mellettük és Liam nem tudta megállni, hogy ne kezdje folyamatosan bámulni. Azonban a lány ezt észre vette és kissé frusztrálva érezte magát, hiszen neki Leeyum a barátja. Liam elgondolkozott és rájött, hogy Danielle annyi idős mint Ő. Dani 20 volt, mikor megismerkedett a fiatalkori énjével, és most Liam 20 éves. Kissé kiakasztotta a tény Őt.
- Szörnyű volt! - tett hozzá elmélkedve a bociszemű fiú. Ekkor már a srácok is csalódottan kullogtak le a színpadról. Leeyum egyből Dani karjaiba vetette magát és ezt Liamnek borzalmas volt nézni. Neki ott volt Sophia, aki csak a jövőben lesz az övé, de még is szerette volna Daniellet még egyszer megcsókolni. Hiányolt mindent, ami abban a lányban megvolt és Sophiából hiányzott. Azonban Ő döntött úgy, hogy Danivel végez. Az Ő döntése volt és most már viselni kell a következményeket.

2014. július 1., kedd

Tizennegyedik

Sziasztok... tudom hogy rövid lett, de most ez van. Nagyon le vagyok törve, hogy itt a nyár, tiszta sok a megjelenítés de csak 1(!!!!!) ismétlem 1 ember kommentel.. Annyit kértem, hogy írjatok már véleményt és akkor sűrűbben hozom a részeket. és ahogy szokott lenni, most ide lesz pár komment, utána meg megint nem lesz...
Jó olvasást!

Louis szemszöge

- Megvan! - boldogan pacsiztam le az éppen felém tartó Boo Bear-el, aki szinte fel sem tudta fogni, hogy tovább jutott. Még nem tudja magában feldolgozni, hogy ez a négy igen mit is jelent majd az életében. Fogalma sincs mit fog hozni számára a jövő, és nem tudja, hogy ezeken az igeneken múlott a sorsa. Anya sírva öleli meg Őt és alig tudja kifejezni azt, hogy mennyire büszke rá. Csak hogy nem mindig lesz ennyire boldog. Nem fog mindig ilyen büszkén mosolyogni Boo-ra. Ha eljön a Larry Stylinson időszak, már kételkedni fog a fiában, hogy most mi is történt. Nálam is megtette. Nagyon emlékszem arra a napra, amikor haza mentem és egy újsággal a kezében várt a konyhapultnál, amit szomorúan olvasott el újra és újra. Neki meg tudtam magyarázni a dolgokat, azonban a több ezer Directionernek már nem ment. Olyan vitát keltett ez a bromace, hogy ezt már nem lehetett lecsillapítani. Éppen ezért is rendelte el a managemant, hogy egy kicsit hagyjuk Harryvel békén egymást a sajtó és média előtt. Nem kell minden fotón egymás mellett lennünk, nem kell Twitteren egymásnak tweetelni úgy, hogy azt a rajongók is lássák, és nem kell a koncerteken egymás mellett lennünk, ölelkeznünk. Mindent megtiltottak, ami a barátságunkhoz kellet. Kevés szabadidőnk volt,és emiatt semmi időt nem tudtunk egymással eltölteni. Azzal, hogy beszélgessünk. Semmit nem osztottunk meg egymással és annyira nem is beszélgettünk és emiatt mindenki Eleanort okolta. Azt állították, hogy nem szeretem és hogy Ő csak kihasznál engem és vele csak azért járok mert muszáj.
Pedig mind ez nem igaz. Nagyon is szeretem Őt és utálom, hogy ennek Ő issza meg a levét. Nem Őt kellene hibáztatniuk a rajongóknak, azért mert Harryvel már nincs meg az a szoros barátság közöttünk, hanem a managemantet.
A másik dolog pedig, amikor nem fogja már anya arcán ezt a büszkeséget látni, mikor hirtelen majdnem 10 kilótól szabadulok meg. A mai napig nem tudom, hogy miért fogytam le ennyit, talán az idegesség. Volt, hogy egész nap nem ettem semmit, maximum este bedobtam egy sajtburgert valamelyik McDrive-ból és folytattam tovább a munkát. Az érzelmeimet nem tudtam senkinek sem elmondani, még a srácoknak sem, mert ilyenekre nem volt időnk. Az időbeosztást pedig be kellett tartanunk.
Nem is értem, ha én vagyok a sztár, akkor miért parancsolgatnak nekem? Nem én döntöm el, hogy meddig akarok elmenni és mennyi az amit bírok? Miért mások bírálják az én döntésemet? Azokat a dolgokat hozzák meg Ők, amiket én van hogy nem is akarok.
Anya amint meglátott ilyen soványan, a kezét a szájához emelte és sírva fakadt. Ameddig otthon voltam minden egyes percben etetett és figyelt arra is, hogy mennyit iszok. És ez a törődés annyira jól esett nekem, hogy vissza sem akartam menni turnézni. Akkor abban az időben elegem lett és ki akartam szállni. Hát, kell az nekem, hogy tönkre tegyem magamat fizikailag és szellemileg is? Mert szerintem nem, de ha megtettem volna, akkor a One Direction többé már nem lett volna ugyan az. És ha megteszem akkor hihetetlenül meg is bánom. A világ leghülyébb embere lettem volna, hogy ha akkor feladok mindent.
Tudtam, hogy ez az ölelkezés eltart egy darabig, így elindultam megkeresni a srácokat. Nem kell olyan sokat mennem azonnal megpillantottam Harryt. Mivel olyan sokat gondolkoztam a barátságunkról és arról, hogy hogyan is ment tönkre az érzelmeim nagyon elleptek és ezért a nyakába borultam. A kicsi Harry nagy szemekkel nézett rám és nem tudta mire vélni ezt a gesztusomat.
- Ugye tudod, hogy mindent sajnálok? - mondtam neki fájó hangom, mire végre vissza ölelt. Szerintem én is hiányzom neki, a beszélgetéseink, a hülyeségeink.
- Nem kell sajnálnod semmit sem!
- De - toltam el magamtól és a szemébe néztem. - A füves botrányt, a Larry ügyet, azt, hogy már nem vagyunk olyan jó barátok! - folytattam és már Ő is lehajtotta a fejét. Kezét zsebébe csúsztatta és nem nézett rám.
- Én is sajnálom ezeket és ezeken változtatni tudunk, de minél előbb vissza kell térnünk a régi életünkhöz!
- Bizony, Hazza jól beszél! - szólt mögülem Liam és Zayn.
- Fiatalok vagyunk, hibázunk. Megesik az ilyen, de ez barátság örökké meg fog maradni, hiszen ennél szorosabb nincs!