Tizennyolcadik

Hello.. hát nem tudom mi van velem mostanában.. ezzel a törivel kapcsolatban teljesen elment az ihletem, viszont annál jobban jön egy új sztori iránt, amiben már annyi mindent kitaláltam! :D 
és van még egy sztorim is, meg amellett még pár ötletem.. :D
köszönöm a kommenteket, igyekszem rájuk válaszolni lassan. éppen rokonoknál vagyok, a héten nem hiszem, hogy lesz új rész, sajnálom! :/

Liam szemszöge

- De, Liam te nem lehetsz Danielle-be szerelmes! – Leeyum felháborodva áll előttem és jogosan. Ugyan is beleszerettem a csajába, aki mellesleg az én ex csajom. Szerintem érthető, de neki valahogy nem az. 2 dolog miatt van kiakadva.
Az első az, hogy beleszerettem a barátnőjébe Én, és nem kellett volna. Nem érti meg, hogy Ő ugyan az-az ember, aki én vagyok csak éppen évekkel ezelőtt. Tehát én már egyszer megkaptam Danit és szerintem simán beleeshetek megint, és ebbe senkinek semmi beleszólása nincs. Tudja nagyon jól, milyen az, amikor nem kaphatsz meg valami, amit nagyon akarsz.
A másik dolog pedig az, hogy annyit ki tudtam nyögni neki a jövőről, hogy van barátnőm. A fejfájás elég sokáig nem szűnt meg, de legalább ezt sikerült neki elmondanom. És ez a másik oka, hogy tök pipa rám. Mivel nem érti, ha van barátnőm, akkor miért szerettem bele újra abba a lányba, akivel majdnem 2 éve szakítottam.
Na, ezt én magam sem értem, de nem is akarom. Az első szerelmet az ember nem tudja elfelejteni és talán, ha lehetne sem akarná. Hiszen akkor kóstol bele az élet nagy dolgába, hogy milyen is az, amikor szeretve vagy egy úgy mondd idegen által. Lehet, hogy néha rossz vége lesz, de akkor sem tudod kiverni a fejedből az emlékeket, amiket azzal a bizonyos személlyel átéltetek.
- Miért nem? Ugyan azok az emberek vagyunk. Majd ha az én jelenemhez érünk, elfelejtem - mondom neki hanyagul és elfordulok tőle, hogy el akarok menni, de valami nem enged. Egyszerűen a lábaim nem akarnak felemelkedni és tenni a dolgukat, ami ahhoz kell, hogy elsétálhassak. Még is mi a fene történt itt? – Leeyum. Ajánlom, hogy fuss, mert ez volt a kedvenc cipőm! – fordulok vissza a fiú felé, és megint lépni akarok, de nem tudok.
- Még is mi bajod van? – kérdezi értetlen tekintettel és Ő is lépni szeretne, de lábai neki sem engedelmeskednek. Kétségbeesett arccal néz rám és nem érti mi történt.
- Komolyan? Ennyire hülye vagy, hogy a saját lábadat is oda ragasztottad? – kérdezem idegesen és fel tudnák robbanni. Most még is mi a fészkes francot fogunk itt ketten csinálni? Várunk valami angyalt, ami hirtelen leszáll az égből és megment minket? Hát, valahogy nem vagyok abban biztos, hogy ez a pillanat el fog érkezni.
- Nem én voltam…

Ezen a bizonyos napon utált meg a drágalátos fiatal énem. Nem tudom még mindig, hogy mi bűn van abban, ha beleszerettem megint a volt csajomba, de ez a Sorsnak sem tetszett. Ugyan is ma már rájöttük a srácokkal, hogy nem szabotálhatjuk a jövőt. Mindennek ugyan úgy kell történnie, különben annak a mi testünk issza meg a levét. Jobban mondva, csak a fájdalmat érezzük, mert Zayn száján az égés nyomok nem látszanak meg úgy, ahogy Perrie-én sem.
Azt kérdezitek, hogy én hogyan szabadultam meg a csapdámtól? Egyszerű volt. Leeyummal rájöttünk, hogy az ilyenekre a kulcs Danielle. Ezért felhívtuk és mikor megérkezett hozzám, azonnal szabaddá váltunk. Leeyum is és én is szabadon tudtunk mozogni és nem voltunk a földhöz ragasztva. Meg kell, hogy mondjam nem volt kellemes órákat álldogálni ott, főleg, hogy nem mentem el WC-re. Ha azt tudtam volna, hogy oda ragadunk, akkor előtte elintézek minden ügyes-bajos dolgot és akkor napokra is ott ragadhatunk felőlem.
- Képzeljétek! – lépett be Niall a bejárati ajtómon és szinte majd felrobbant az örömtől, ami benne lakozott. Mostanában nem tudom mi lelte ezt a fiút, de szinte olyan boldog, mint még soha sem volt. Remélem nem az miatt, amire gondolok, mert akkor Ő is olyan nagy bajban van, mint mi. – Találkoztam egy lánnyal! – talált süllyedt. Esküszöm, néha lottót kellene vennem.
- Nem, nem, nem és nem! Niall, nem lehetsz szerelmes! – ordítja Lou és felpattan a kanapéról, majd a mini bár felé veszi az irányt, ahol Harry ül és egy pohárral a kezében várja Niall további mondandóját.
- Miért? Nekem is kijár egy kis boldogság! Ti bezzeg nosztalgiázhattok az exekkel, de nekem semmi jogom csajozni! Bár elég furcsa, hogy amikor hozzá akarok érni, mintha valami megégetné a testemet! – az utolsó mondatot szinte magának mondta, talán ki sem akarta mondani. 
- Látod. Ez a lényeg. Mi sem csinálhatunk semmit a lányokkal, mivel Zayn szája ráégett Perrie-re, én a földhöz ragadtam, amíg Dani be nem lépett a lakásomba, Lounak pedig leégett a lábáról a szőr! – mondom szinte felháborodva a dolgokat, és még mindig érzem a fájdalmat a lábamban és a fejemben is. Nem lehetünk biztonságban, ha a múltat meg akarjuk változtatni, még ha csak egy kis időre is, hogy jól érezhessük magunkat. Hülyeség az egész, bár ami Lou-val történt az elég vicces. Az viszont bizarr, hogy rá 2 percre, vissza is nőtt az őserdő a lábára.
Niall a kanapéra ült és tenyerét az arcába temette. Mellé guggoltam, de amikor a kezemet a vállára tettem azonnal felcsattant.
- Miért kellett neked ilyen baromságot kívánni? – a lendülettel, ami benne volt fel is állt és járkálni kezdett fel s alá. Megértem, hogy mérges rám, hiszen tényleg az én hibám. Én nem akartam ezzel rosszat, csupán ideges voltam, de nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Most mit csináljak? Ez ellen nem tudok már semmit sem tenni, csak azt, hogy csöndben tűröm, amiért megutálnak engem. 

- Még hányszor kell elmondanom, hogy sajnálom? - kérdezem elhaló hangon és nem is remélem, hogy valamelyikük is meghallja, bár nem mutatják ki, tudom, hogy utálnak emiatt.
Niall sajnálkozó pillantással nézett rám, majd az ablakhoz sétált, ahol a velünk szemben levő játszóteret kezdte vizslatni.
- Olyan boldog voltam annyi idősen, mint Nialler. Nem voltak gondjaim, és most sincsenek, de még is vannak. És Greg nem sokára megnősül, anyáék egyre többet fognak veszekedni, nagyiék elválnak, én pedig egyszerűen elvesztem a csajok körében az érdeklődésemet. Én ezt nem tudom még egyszer végignézni. Tudjátok, hogy milyen szörnyű volt átélni egyszer is? - Niall szemei könnybe borultak, ahogy a fájó múltra gondolt. Megértettem.
- Mindannyian átélünk rossz dolgokat, de végig kell ezt csinálnunk. És épp ettől olyan erős a barátságunk, mert mindent átvészelünk! - Zayn aranyos volt ezzel a mondatával. Miket is beszélek. Aranyos? Juj.
- Igazad van haver - kezemet a vállára dobtam hetykén és végignéztem a srácokon, akik csak bólogattak.
Nálunk jobb csapat nincs, arra már rájöttem!