Epilógus

Sziasztok.. igen, megint elérkeztünk ide, bár tudom hogy ezt a kis bevezetőtő szinte senki sem olvassa el, de azért elmondom, amit szeretnék. Ezzel a történettel nagyon nagy terveim voltak, de egyszerűen a vége felé már annyira reménytelennek éreztem magamat, hogy minden kedvem elment az írástól és abba akartam hagyni, de rájöttem, hogy ha nem írhatok, akkor én nem is vagyok önmagam.. 

Nem is ez a lényeg. Egy újabb sztori vége... a következőt pedig elkezdtem írni.. igen, nagy az esélye annak, hogy lesz következő sztori. Ha minden igaz, akkor szerdán, vagy csütörtökön felteszem a Prológust és akkor onnantól kezdve megint jöhetnek a blog problémák xDD

Köszönöm a sok kommentet, és szeretném, ha minden olvasóm kifejtené a véleménynét, mert ebből tanulhatok, mint tudjátok!

Jó olvasást, szerdán, vagy csütörtökön jelentkezem!

- Akkor mindenki megértette? - Niall izgatottsággal a hangjában kérdezte a többieket, hogy készen állnak-e a nagy tervre, amit körülbelül 10 perc múlva kell végre hajtaniuk. Órákat gondolkoztak, beszélgettek erről az egészről, és nem maradt más reményük, mint a kívánság.
Igen, Niall ötlete az volt, hogy kívánjanak, ahogy anno Liam is tette. Miért ne válna be? Akkor is bevált és most is sikerülhet, ha nagyon hisznek benne. Mikor Liam kívánta, pontosan a gyertyák elfújása után egy hullócsillag jelent meg, amit Niall észre is vett, de nem tulajdonított neki túl nagy figyelmet, csak annyit, hogy remélte barátja kívánsága valóra válik. Hát, nem kellett volna, mivel akkor most nem lennének ekkora kulimászba.
Minden tekintet a szobában levő egyetlen órán pihent és azt várták, hogy végre mindennek legyen már vége. Nem akartak többé a múltban élni. Hiába ébresztett rá Őket arra, hogy rossz barátok voltak, ma már tudták és haza akarnak menni.
- Mi van akkor ha a kívánság nem elég? Ha nem sikerül? - Liam hitetlenkedve fordult Niall felé, akinek szinte kedve lett volna barátja fejét a kandalló szélébe verni. Miért ne sikerülne? Miért?
- Liam, ne legyél ekkora hülye! - parancsolt rá a szőkeség, majd közelebb sétált hozzá és letérdelt elé. - Tudod, mikor kívántál hittél benne és nagyon akartad, a hullócsillag és a tortádon a gyertya ezek szerint segített, nem tudom. De vissza kell jutnunk, és ha nem is ez lesz a megoldás, akkor majd megpróbáljuk máshogy, de ezt a lehetőséget is ki kell próbálnunk!
Niall szentbeszéde mindenkit meghatott. Együtt léptek ki a házból és indultak meg a nappali felé, ahol a buli volt. Egy hatalmas villában gyűltek össze emberek, hogy megünnepeljék Liam 21-dik születésnapját.
Az 5 fiú ujj tördelve ült le az egyik kanapéra és várta az időt, amikor Leeyum végre oda slattyog a tortához és kíván.
- Liam, gyere fújd el a gyertyád! - Eleanor ment oda Leeyumhoz, aki persze egy mosollyal nyugtázta barátja kedvességét. Pontosan így történt 4 éve is. Liam szomorú volt, mert Harry és Zayn nem voltak ott a születésnapján, miközben Sophia felbukkant és átadta neki az ajándékát. Talán az volt a mélypont, ami miatt még jobban rászánta magát, hogy a múltat kívánja. Helyre akarta hozni a barátnőjével tönkrement kapcsolatát, amin persze ezzel nem tudott segíteni, csak olajat öntött a tűzre.
- Gyerünk fiúk, most vagy soha! - pattant fel Liam és a többi fiúval egy körbe álltak. Az emberek vissza számolni kezdtek. Mindenki csak is az ünnepeltet figyelte, ahogy elfújja a gyertyát és közben kíván egyet.
- Bárcsak, a Mi jelenünkben lehetnénk! - az 5 fiú egyszerre ejtette ki ezt a pár szót, csukott szemmel.
Azt remélték, hogy valami hatalmas varázslat fog történni, de helyette semmi. Azt remélték, hogy hatalmas szélvihar lesz, porfelhők keletkeznek, és minden újra a régi lesz, de semmi sem történt. Nialler nem sokkal később ordított fel, hogy egy hullócsillag suhant el a ház fölött és ezzel biztosítva barátja kívánságának beteljesülését.
- Nem sikerült! - mondta Liam dühvel teli hangon, majd elrohant az emelet felé. Idegesen szelte a lépcsőket felfelé és bezárkózott a fürdőbe. Az ajtón lassan lecsúszott, arcát pedig a tenyerébe temette. Egyszerűen csak nem tudta elhinni, hogy még is mit művelt. Az egész családját ezzel elveszítette és egy idő után a barátait is elfogja. Ki bírja ezt az egészet? Ha most minden újra fog kezdődni azt ki bírja ki épp ésszel? Mert Ő biztos, hogy nem!
- Liam! - hallotta meg Zayn kiabálását, amit teljesen elnyomott a zene. Barátja tenyerével ütögette az ajtót, hiszen Liam a szép szóra nem volt hajlandó kinyitni. Miért is tette volna? Többé soha sem fog tudni a barátai szemébe nézni, biztosan már mindenki utálja és csak is ezért Zayn jött hozzá.
- Menj el innen! - kiabálta Liam és a könnyei csak úgy potyogtak a fekete járólapra, amin ült.
- Sajnálom, haver, de most már itt vagyok és nincs csaj, nincs Little Mix koncert. Nem kellett volna elmennem, de most már itt vagyok és láttam ahogyan elfújtad a gyertyádat! - Liam nem tudta mire vélni Zayn mondanivalóját.
"- Megőrültem?,, - kérdezte magában. Lassan állt fel a hideg padlóról, majd a tükörbe nézett. Ugyan azt az arcot látta, amit már régóta, és ezzel semmivel sem jutott előrébb. Nem tudta meg, hogy miért mondta ezt Zayn.
- Miről beszélsz? - kérdezte félénken, mire az ajtó túloldalán lévő srác egy hatalmas ütött az ajtóba.
- Sajnálom! Liam kérlek bocsáss meg nekem! A legjobb haverom vagy, Harry is itt van. Az első haza vezető géppel eljött LA-ből és többet ilyet nem fogunk csinálni!
Liamnek egy csapásra jobb kedve lett. A könnyeket lemosta az arcáról és ügyetlenkedve nyitotta ki az ajtót. Zayn megkönnyebbült arccal ölelte át a barátját.
- Akkor sikerült? Megcsináltuk? - tolta el egy kicsit magától Liam és Zayn barna szemeibe nézett. Bartája értetlenül nézett rá, és amint meg akarta tőle kérdezni, hogy miről beszél Liam nem hagyta szóhoz jutni. Tudta, hogy a srácok nem fognak emlékezni a dolgokra. És hogy miért? Az már örök rejtély marad, de Ő ennek jobban örül. Majd, talán egyszer elmeséli neki a történteket, de még a buli folytatása előtt, utoljára ezt mondta Zaynnek:
- Mind egy. Az a fontos, hogy a Jelenben vagyunk, és a mának kell élnünk. Nem szabad a múltra gondolni, ami egyszer megtörtént, azon már nem tudunk változtatni...

Huszonnegyedik

Rövid lett, de így az utolsó résznek szerintem jó lett! :D

Az ÚJ történettel kapcsolatban még elég bizonytalan vagyok, nem tudom mi legyen.. hiszen ezt is nagyon sokat szidták, utálták... 

Oldalt van egy szavazás, mindenki szavazzon a kettő közül arra, amelyik szíve választottja. Köszönöm és a komikat is!

Az 1D negyedik születésnapján is túl vagyunk. Másodszor. A srácok minden egyes nap boldogan keltek fel, hiszen tudták, már nem sok kell ahhoz, hogy végre vissza térhessenek a saját kis megszokott életükhöz. Nem egyszer álmodták már azt, hogy végre otthon vannak a családjukkal, és csak is egyedül vannak. Nincs múltbéli énjük, aki velük van.
Liam ráébredt arra, hogy még is milyen butaságot kívánt, de persze nem most először. Minden egyes nap bocsánatot kér a srácoktól személyesen, vagy pedig reggelente elmotyogja és azt is, hogy többet soha nem fog ekkora baromságot kívánni.
Harry és Louis voltak azok, akik a legtöbb dologra rájöttek ez alatt a négy év alatt - de mondhatjuk úgy is, hogy nyolc év alatt-. Jogosan távolodtak el egymástól a Larry shipperek miatt, de az volt a legnagyobb baj, hogy mikor már eléggé messze voltak egymástól, csak még jobban távolodtak, a végén pedig már semmit sem tudtak egymásról. És ez két legjobb barát életében talán egy mélypont is lehet. Louis teljesen lefogyott, az ideg szinte felőrölte teljesen belülről és ezért voltak problémái is. Harry pedig olyan barátokat szerzett magának, akik bár az előadószakmában vannak arra ösztönözték, hogy szálljon ki a One Direction-ból és csináljon magának saját karriert. Kezdjen szóló énekesként, aztán pedig szerepeljen filmekben, és garantált a számára a még 50 évig tartó siker. De mi értelmes is van egyedül híresnek lenni? Semmi.
Zayn Perrie miatt akarta elhagyni az 1D-t, és az esküvő számára még mindig jó ötlet, de többet semmi fontos 1D dolgot nem fog elhalasztani barátnője miatt. Amikor nem ment el Lou anyukájának az esküvőjére egész nap azon járt az agya, hogy vajon a srácok még is mekkorát csalódhattak benne, főleg Louis.
Niall sokszor érezte magát nagyon egyedül és fölöslegesnek. Voltak pillanatok, amikor elhitte, hogy neki tényleg semmi keresnivalója sincs a bandában, és felesleges az énekesi karrierért harcolnia, hiszen Ő nem tud énekelni. Elhitte, de rádöbbent, hogy harcolnia kell a rajongóiért.
- Akkor ez most nekünk végül is a nyolcadik születésnapunk nem? - kérdezte Zayn hatalmas vigyorral az arcán. A többi fiú elgondolkozva ismerte be, hogy barátjának igaza van. Milyen hihetetlen dolog is ez, nem? Boldogítják egymást 8 éve, de valójában csak 4. Megmagyarázhatatlan dolog.
- Felfoghatatlan! - Liam nem nézett a többiekre, csak is Leeyumon és Sophian tudta tartani a szemét. Senki sem tudta, hogy miért bámulja Őket folyamatosan. Talán ebből táplálkozott, merítette magába az erőt, hogy nem sokára Ő is élvezheti barátnőjének közelségét.
Szinte mindenkiben volt már annyi pia, hogy a fele estére ne emlékezzen, de ez még is csak egy buli.
A srácok viszont már nem ittak annyit, mint a saját jelenükben. Ők már megünnepelték, hogy az 1D négy éves lesz, a nyolcadikat pedig majd akkor akarják, ha a rajongók is tudni fogják. Végül is, Ők most négy évvel előrébb vannak, nem?

2014.08.29

- Ma hatalmas baromságot tettem! - Liam szomorúan emlékszik vissza a négy évvel ezelőtti tettére, aminek ma vége szakad. Nem kell többé átlagos emberként élniük, és nem fogja mardosni a bűntudat, hogy Ő ezt kívánta. Végül is, mikor kiejtette a száján azt a bizonyos mondatot, csak jót akart mindenkinek. Hiszen utálta, hogy a srácokkal eltávolodtak egymástól, és Ő csak azt akarta, hogy minden olyan legyen, mint régen. Éppen ezért akarta újra kezdeni, mert azt hitte, hogy ezzel segíteni tud a helyzetükön. És sikerült is, kis zűrzavarokkal megtoldva, de újra elválaszthatatlanok lettek. Nem lesz több hatalmas veszekedés, nem lesz több olyan, hogy egymás szülinapján nem vesznek részt.
- Leeyumnak is ki kell ejtenie a száján nem? Mi lesz akkor, ha újra megfog ez történni? Ha, újra vissza megyünk a múltba, és akkor már 3 One Direction lesz? - Harry agykerekei csak gyártották a furcsábbnál furcsább dolgokat, de ezt a srácok nem értették.
Lenne egy 8 éves 1D, egy 4 éves és egy éppen megalakuló? Kész káosz lenne, ha így kellene leélniük az életüket. De várjunk csak. Életük sem lenne, hiszen a Sorsot nem szabotálhatják, nem lehetnek szerelmesek és nem is öregednek ez alatt a 4 év alatt, csak az éppen feltörekvő 1D. Akkor örökké ez a körforgás menne?
- Leeyumnak nem szabad ezt kívánnia - Zayn riadt arccal fordult a többiek felé. Hogy Ő többet ne legyen híres? Ne ismerjék az emberek, ne legyenek rajongói, akik jó kedvre derítik? Ne énekelhessen többé közönségnek? Kizárt dolog!
- De a jövőt nem szabotálhatjuk - Niall vállat vonva törődött bele ebbe a dologba.
Most döbbentek rá, barátjuk még is mekkora baromságot kívánt 4 évvel ezelőtt.
- És ha Leeyum kíván, mi pedig a jelenünkben leszünk? Lehet, hogy ez a kulcs a visszajutásunkhoz! - Louis rádöbbent a lényegre. Ő kezdte megérteni, mégis hogyan kaphatják vissza a régi életüket.
- És, ha nem sikerül? - kérdezte aggódva Harry.
- Akkor addig próbálgatjuk, amíg nem fog sikerülni. Egyszer úgy is vissza jutunk! - Liam végre meg mert szólalni, és nem hagyta, hogy a szégyen teljesen elnyomja. - Még egyszer, sajnálom srácok!
- Ezt már hallottuk, és ezzel nem vagyunk kisegítve, inkább ki kellene találnunk, hogy mi lesz ma este - állt fel határozottan Zayn a helyéről és végig nézett barátain. Igaza van, ki kell találniuk valamit, különben az is megeshet, hogy 3 1D lesz az elkövetkezendő 4 évben.
- Ki kell próbálnunk azt a variációt is, hogy hagyjuk, hogy a kívánság elsüljön, vagy nem? - Harry is követte Zayn példáját.
- Igaza van Har...
- Srácok! - vágott bele Lou szavába Niall.
Hatalmas ötlet jutott az eszébe. Még soha nem érezte ennyire okosnak magát, mint ebben a pillanatban. Mindig Liam és Harry voltak a nagy ötlet tervezők, de most végre Niall is ki tudott találni valami frappánsat, amitől mindenkinek le fog esni az álla....

Huszonharmadik

Köszönöm a kommenteket!! A rész nem lett valami hű, de fantasztikus, nekem nem tetszik.. de ha ennyit nem írok most, akkor biztos hogy 2 hétig nincs rész.. szerintem ez volt az utolsó előtti részt. És akkor 24 rész+Epilógus lesz! 

Külső szemlélő szemszöge

Több tízezer embert láttál egy helyen, egy célból. Azt hiszem, 90 ezer rajongó gyűlt össze egy színpad előtt. Minden lány – és persze fiú is-, hónapok óta esetleg évek óta várnak erre a pillanatra. 1,5 órát állnak egy stadionban, míg kedvenceik elkápráztatják Őket. A szülők füldugókkal a fülükben várják a pillanatot, amikor vége lesz ennek a koncertnek, de a gyermekeik boldogságát szolgálja ez, így készek mind ezt elviselni.
A Wembly stadionban hatalmas hangzavar tört ki és mind ennek okozói 5 srác volt, kik boldogságot csempésztek millió lány és fiú szívébe. És nem csak a rajongóknak okoztak ezzel örömet, hanem maguknak is. Imádták ezt csinálni, és nem is akartak mást szakmába kezdeni. Számukra ez volt az élet.
Az 5 fiú önfeledten szaladt fel a színpadra és kezdtek neki egy felejthetetlen show kialakításának. Az 5 jövőbeli fiú a színpad mellett foglalt helyet és saját magukat bámulták.
„Nemsokára vége mindennek!” – gondolták egyszerre és szinte majd kibújtak a bőrükből e miatt a tény miatt. Fél év sem kell, és végre visszatérhetnek a saját életükhöz. Számukra is biztosan furcsa lesz, hogy már többé nem lesz egy kis kori énjük, aki általában a nyomukban lesz. Már a testvérükké váltak és ez így jó volt. 
- Tudjátok engem ez a kis "utazás" ráébresztett arra, hogy mennyire eltávolodtunk egymástól az utóbbi időben! - Zayn szinte csak a levegőbe beszélt és a srácokra nem mert nézni. Mindannyian bánták, és tudták, hogy ez a tény teljes mértékben igaz. Nem voltak túlságosan jó barátaik egymásnak, annyira, mint régen. Igen, mindenki változik, de megígérték egymásnak, hogy soha sem fogja Őket semmi sem elválasztani, és ezt az ígéretet megszegték. - Ki akartam lépni 2016 után. Már nem láttam értelmét ennek a barátságnak, ami köztünk volt. Soha semmit nem tudtunk megbeszélni, mert mindig valaki felpattant idegesen és elment. Elegem lett ebből, és ezt eldöntöttem, de iszonyatosan bánom már! - Zayn szemei könnybe lábadtak, ahogy a terveiről beszélt, amiknek semmi értelme sem volt. 
- Nézzétek meg ezt a sok rajongót! Őket hagynánk cserben, ha nem maradnánk együtt többet! Nekem ebbe belefájdulna  szívem! - Niall is szomorú volt, bár Ő tudta, hogy együtt maradnak. Együtt kell, hogy maradjanak. 
- Így kívül állóként nagyon furcsa volt ezt végignézni. Híres lettünk alig pár hónap alatt - Liam elmélkedve nézte Leeyum-ot, aki önfeledten ugrált a színpadon, miközben Sophia-nak énekelte a Does He Know számot. 
Együtt vannak. A Sors nem engedte volna, hogy Sophia és Harry együtt maradjanak, valamilyen formában a lány biztosan Leeyum-hez került volna vissza és ez így a helyes. Hiszen Liam nem tudna nélküle élni.
- Olyan gyorsan történt, fel kellett nőnünk - Harry még mindig bánta a Liames dolgot. 
Elmondott neki mindent. Elmondta, hogy már régóta szerelmes volt a barátnőjébe és sehogy sem tudta kiverni a fejéből. Minden találkozásnál, csak egyre jobban bele habarodott és ez ellen semmit sem tudott tenni, még akkor sem, ha akarta volna. A szívének nem tudott hazudni, és az agya sem tudott már ez ellen tenni semmit sem. Szerelmes volt Sophia Smith-be, de belátta, hogy Liam sokkal jobban megtudja adni számára azt, amire szüksége van. 
- Felejthetetlen pillanat, amikor még egymás nevét sem tudtuk - nevette el magát Louis és a mellette ülő Harry-t karolta át. Larry létezik! De csak, mint barátok, és ezt az embereknek is így kell elfogadniuk. 
- Végre, mi is vissza tértünk a régi életünkhöz.... - Liam már ezt kívánta. A jövőt, amiben önmaguk lehetnek, és Ők a sztárok,. nem pedig más. 

Huszonkettedik

hello... ez nem lett annyira hosszú rész,de azért szerintem megint időben hoztam! :) 

köszönöm a komikat,remélem tetszeni fog a rész, de ha NEM, akkor is írjátok le!!! építő jelleggel. biztosan sokan olvassátok telefonról a részeket (sokan.. xD), de egy komment megírása 5 perc és tudom hogy telóról nehezebb, de ez mindössze 5 perc, míg nekem egy rész megírása lehet 50 perc is...
gondoltam kedveskedek nektek, hogy belehúzok az írásba ( és így már megírtam előre részeket is) és ahhoz nektek mindössze pár komit kell hagynotok és előbb lesz rész, de már belátom, hogy fölösleges volt ilyet mondanom...
csalódott vagyok teljes mértékben... ha nyálas szerelmes történetet írnák, ahol a lány találkozik Liammel egy koncerten, egyből egymásba esnek, szakítanak Sophia miatt, megint össze jönnek aztán a lány összejön Harryvel, többen érdeklődnétek?? mert tudom, hogy nagyon sokan a sablon hülyeségeket szeretik..-.-
ennyi volt, befejeztem, a következő rész nem tudom mikor fog érkezni..

jó olvasást, és komment nélkül ne lépjen ki senki se....

Harry szemszöge

Megérdemeltem volna még egy ütést. Azonban Liam szemeiben láttam, hogy többet már nem fog adni. Még egyszer nem képes megütni engem. Jogosan kaptam, és kaphatnák még egyet is, de annyira nem tud meggyűlölni az egyik percről a másikra, hogy hülyére verjen. 

Igaza van. Nem kellett volna eltitkolnom, hogy Sophia-ba szerettem, de ha elmondom neki, szerintem ugyan így reagál. Akkor sem dicsért volna meg, hanem ugyan úgy bever egyet és napokig nem beszél velem. Azonban most van egy olyan sejtélem, hogy nem napokig nem fog velem beszélni, hanem hónapokig. Súlyos dolgot tettem, és nem érte, hogy a Sors miért nem büntetett meg engem. Olyan fejfájást kellett volna adnia nekem, ami miatt fel sem tudok kelni órákig. De akkor miért nem kaptam?

- Liam! - már vagy negyedjére szóltam a fiú után, de semmi reakciót nem tudtam kiváltani belőle. Bambán nézett maga elé és nem is foglalkozott azzal, hogy éjjel 11 óra van, sötét és ráadásul az eső is esik. 

Iszonyatosan féltem, hogy valami hülyeségre készül, de talán ennyi miatt nem tenne semmit sem. - Állj már meg! - ordítom el magamat, és ezzel meg is áll. Felém fordul és dühben fortyogó tekintete nem a megbocsátásról árulkodik. Nem is akarom, hogy megbocsásson, mert tudom, hogy ezt én sem tenném, de azért azt szeretném, hogy tudja az igazat.
- Igen. Bevallom, bejön nekem Sophia, de azt nem tudod, hogy mióta! - a gombóc a torkomban egyre csak növekedni kezd, és félek elmondani neki mindent. Nem fogja megérteni. - Mióta összejöttetek azon a bulin azóta szerelmes vagyok belé. Nem tudok ez ellen semmit sem tenni, a vágyaimat semmilyen más lány nem tudja csillapítani és most muszáj volt kapnom az alkalmon - fejemet azonnal lehajtottam ahogy  közeledni kezdett felém. Nem tudok a szemébe nézni, egyszerűen nem megy.
- Van fogalmad arról, hogy mit tettél? Örökre itt akarsz maradni, semmi akarsz lenni?
- Liam...
- Nem! Számodra most jobb, ha egy ideig megszűnök létezni....

Leeyum szemszöge

Mindenki iszonyatosan feszül volt. Mi a srácokkal a koncertünk miatt, aminek most vagyunk talán a felénél. Igen, túl vagyunk az Up All Night turnén, aminek hatalmas sikerei lettek szerte az országban. És most itt vagyunk egy több tízezres stadionban, ami megtöltve rajongókkal várja, hogy végre kieresszük a hangunkat és emlékezetes bulit teremtsünk a színpadon. Annyira vártam már erre. Egyszerűen el sem tudtam ezt soha sem képzelni. A banda nem olyan, mint régen. Kezdünk felnőni és ezt mindenki belátja, kivéve a rajongókat. Ők nem tudják ezt felfogni, és Ők a régi énünket akarják, amit persze soha sem kaphatnak vissza.
A jövőbeli 1D tagjai közt viszont egyre rosszabb a helyzet. Liam-nek szinte kedve lenni kinyírni Harry-t. A többi srác pedig rájuk haragszik. A folyamatos veszekedések nem tesznek nekik jót, és már csak röpke 1 évük van arra, hogy mindent megbocsássanak egymásnak.
Liam éppen ezért is kívánta a múltat. Mert rossz volt a viszonyuk a srácokkal. Zayn folyamatosan Perrie-vel volt, mint mostanában Zaynster. Louis teljesen lefogyott és a foci vált a mindenévé. Niall az elvolt általában mindenkivel és vele csak az utálkozóknak volt baja. Pont úgy, ahogy Louis-val és Harry-vel is a shippereknek. Harry pedig beleszeretett Sophia-ba, ami hatalmas bűn volt. Soha nem kellett neki semmilyen más nő, csak is a barátja barátnője, és ez egy kissé frusztráló.
És, hogy ezeket én mind honnan tudom, mikor nem is szabad a jövőről beszélniük? Nos, a felére rájöttünk magunktól a srácokkal, a másik felét, pedig kitaláltuk, amiért Őket nem büntette a Sors.
Én nem akarom, hogy ez legyen a jövőnk. Nem akarom, hogy ez a tökéletes barátság, ami köztünk van ennyire szétszakadjon. Olyanok bizalmatlanok lettek egymással szemben, mint 5 idegen. És ezt én nem fogom hagyni. Ezen változtatnunk kell.
- Srácok, ti gondoltátok ezt valaha? - kérdezem a 9 embert, akik szétszórva ülnek, állnak a backstage-ben és néznek ki a fejükből.
- Soha! - mindenki egyszerre válaszolt, majd elgondolkozva néztek egymásra.
- Elegem van - mondom pár perc némaság után. Szerintem jogosan borultam ki, hiszen mindenki csak nézett amerre más nem és már szinte kínos csend kezdett kialakulni. - Egyszer vége lesz a One Direction-nek. Nem mehet ez így tovább, ebbe mindenki bele fog rokkanni. Liam te kívántad, ez van. Harry beleszeretett Sophia-ba, a szerelem vak, ezt te is nagyon jól tudod és mindenki szerintem. Barátodként elviselte, hogy veled van, hiszen soha sem mászott rá szerintem. Idegesít, hogy nincs többé Larry, mert a sok rajongó szétrobbantotta a kapcsolatotokat. Zayn folyamatosan Perrie-vel lóg, ami megint csak szétrobbantja a csapatot. Niall pedig folyamatosan egyedül van, soha sem hívjátok sehova sem magatokkal. Én próbálok változtatni ezen, de nem tehetem, mert mindennek ugyan úgy kell történnie, mint ahogy ti csináltátok, de ha úgy teszünk, akkor ugyan úgy, egy megtört bandához fogunk kilyukadni.
Ismét csend telepedett a szobára, de már mindenki valakit nézett. Liam rám nézett és egy kisebb mosolyt láttam a szája szélén, amit nem igazán akart kimutatni, de én láttam. Louis Harry-hez ment és szorosan magához ölelte. Talán az Ő barátságuk az, ami nagyon igazi és a sok pletyka sikeresen szétrobbantotta ezt.
- Srácok, nagyon büszkék lehettek magatokra - mondta Niall hatalmas mosollyal és ránk nézett.
- Emlékeztek az első csoportos beszélgetésünkre, amikor először voltatok koncerten? - kérdezte Harry büszkén, és mindannyian vissza emlékeztünk rá.

"A rajongóknak hatalmas hangja volt. Még jó, hogy az 5 srác, akik fellépni készültek kaptak fülhallgatót, különben már károsodna a hallásuk, abban biztos vagyok. Az öt múltbéli és az 5 jövőbeli srác állt egy hatalmas körbe, és csak egymásra bámultak, mikor egy hatalmas sikítás hallatszott kintről.
- Hallgasd... - Leeyum.
- Mi történt? - nézett Liam fiatalkori énjére. 
- Mi ez a zaj? - Hazza.
- Úgy érted a sikítás? - karolta át egy féloldalas mosollyal Harry a pici Haroldot. 
- Igen, mi történik? - BooBear.
- Ők Directionerek, a mi rajongóink - Louis-nak ez természetes volt, de a fiúk szeme mind kitágult.
- És honnan vannak? - Nialler.
- Az egész világról! - Niall kezével egy fél kör alakot próbált formálni a levegőben, ezzel kicsit kisegítve mondandóját.
- Úgy érted? - DJMalik.
- Igen - bólogatott mosolyogva Zayn.
- Megcsináltuk? - kérdezték a fiúk, akik még csak a lépcső legalján ültek.
- Megcsináltuk! - válaszolták büszkén a lépcső tetején álló fiúk, a One Direction.,,

Huszonegyedik

hello :)) köszönöm a komikat, bár nem gyűltek össze, még is itt a rész... undorodom én is a komi határoktól ne aggódjatok, de kíváncsi voltam, hogy összegyűlik-e, de tudtam, hogy nem fog... sajna nincs annyi olyan olvasóm, aki komizna :/
szerintem egy picit hosszabb is lett a rész, mint szokott :)

itt is a rész, jó olvasást és örülnék pár kominak :))

Liam szemszöge

- Szóval... akkor gondolom most teljesen hülyének nézel, igaz? - Sophia arca erre a kérdésre végre megenyhülni látszott. Ebből a mosolyból már tudtam, hogy nem néz már egyáltalán őrültnek, nem fog felpattani miközben felpofoz és elmotyog egy, Te teljesen hülye vagy, szavakból álló mondatot. Annyira kiismertem már egy év alatt, hogy ha hazudni akarna, akkor sem tudna.
Az elején azonban ez kétesélyes volt még. Mikor elkezdtem mesélni azt, hogy hogyan is kötöttünk ki a múltban felállt és el akart menni. Könyörgött nekem és nem hitte el, hogy egy ennyire helyes pasi mint én, hogy lehet ilyen bolond. Igen, kimondta, hogy helyes vagyok. Igaz, hogy utána megkért, hogy ezt ne vegyem komolyan, de tudom, hogy megtetszettem neki. Meg kell, hogy tetszedjek neki.
Még jó, hogy ennyire edzésben vagyok és mindig utána tudok szaladni, mikor meg akar szökni. Sikerült leültetnem egy padra és elérnem, hogy végig hallgasson. Először azt hittem nagyon hülyének fog nézni, és nem hiszi el, de még sem néz hülyének, aminek nagyon örülök.
Harryről pedig még nem tudok semmit, de ez nem fog sokáig tartani. Ez okból ki fogom faggatni és megbüntetem érte az állítólagos barátomat. Ezt nem fogom annyiban hagyni. Utálom Harryt, szó szerint. Nem érdekel, hogy ki mit mondd, hátba támadott és tudja, hogy nem változtathatunk a jövőn, akkor még is mit gondolt? Miért nem büntette meg a Sors, amiért meg merte csókolni? Ezért olyan késszúrást kellett volna éreznie a fejében, mint nekem, mikor megcsókoltam Danit.
- Annak kellene, hogy nézzelek, de nem tudlak. Hiszek neked valamiért. Egy belső érzést azt sugallja, hogy te csak jót akarsz! - mosolya olyan megnyugtató volt, hogy legszívesebben most azonnal leteperném és egy ruhát sem hagynák rajta, ha lehetne. Úgy sem ismer engem senki sem, lesifotósok nem jönnek a közelembe, akkor miért ne lehetne? Úristen. Milyen perverz lettem én mostanság. Mondjuk, ha úgy vesszük, 2 és fél éve a múltban élünk és azóta végig kellett néznem, vagy is jobban mondva hallgatnom, ahogy a régi énem ágynak dönti Danielle-t és azt is hallgatnom kell majd, ahogy elmeséli, hogy mit csinált Sophia-val. Egy leányálom lesz, azt már előre gondolom.
Gondolatmeneteim percekig tartottak és ahogy észre vettem Sophia is zavarban volt, mivel a körmét piszkálta, ezért úgy döntöttem itt az ideje a komoly dolgokról beszélni.
- Válaszolnál nekem őszintén egy kérdésre? - szemei kitágultak amint feltettem a kérdést. Muszáj tudnom. Bólintott és ezzel megadta nekem az engedélyt arra, hogy megkérdezzem, amit meg kell. - Igazából több kérdésem is van, de..
- Tudod mit? Sorba tedd fel őket, én pedig válaszolok is rá egyből. Semmi magyarázás, csak megkapod a választ, ha utána én is kérdezhetek egyet.
- Rendben! - egyeztem bele és az agyam egyik része a kérdések közül választott ki egyet, míg a másik azon agyalt, hogy vajon Ő mit akarhat kérdezni. Azt, hogy Harry szereti-e? Vagy, hogy akkor össze jöhet-e vele? Nem tudom, de egy részem nagyon fél megtudni.
- Együtt vagytok Harry-vel?
- Elvileg igen.
- Mióta?
- 1 hónapja!
- Szereted?
- Nem tudom.
- Ő szeret?
- Igen! - mikor ezt kimondta a torkomba egy hatalmas gombóc keletkezett. A szám kinyílt a további kérdések kiejtésére, de a hangom nem akart kijönni. Szereti. Harry Styles, a legjobb barátom, akiben mindig is megbíztam, és mindent elmondtam neki, szerelmes abba az emberbe, akibe én is. Mi lesz, ha elcsábítja tőlem? Ha többé Sophia nem lesz már az enyém, mert Harry szeret majd bele?
- Liam... szerintem őszinte lehetek veled, és mikor először megláttalak egy fiúval sétáltál. Akkor még nem tudtam, hogy az Leeyum és nem a testvéred, hanem Te magad vagy, csak a múltban. Már akkor éreztem valamit a szívemben, nem tudtam mit, de össze zavart - az arca azonnal lángvörös lett és szerintem nem is ezt akarta kifejezni, de egy kis megnyugvást sikerült belém sulykolnia.
- Iszonyatosan szerelmes vagyok beléd - nem néztem rá, pedig az Ő arca sokkal érdekesebb lett volna, mint egy kutyát nézni, aki éppen egy fát jelöl meg, majd körbe szaglássza. Tudtam, hogy rám nézett és elmosolyodott. Muszáj volt kiadnom. Még fél év és Leeyum vele fog járni.
Annyira hiányzik a csókja, az, hogy megölelhessem. Vele akarok ágyba bújni és olyan dolgokat tenni, amiket még a rajongók sem tudnak elképzelni. Minden reggel mellette kelni, és egy szép napon az Ő ujjára húzni gyűrűt is.
- És akkor most mi legyen Harry-vel? - ahogy meghallottam volt haverom nevét a szívemben gyűlöletet éreztem, azonban az agyam megbánást sugallt. Melyikre kellene mégis hallgatnom? Harry ezt mind, tudatosan csinálta, nem véletlen!
- Bosszút állok, de ebben neked is segítened kell - tekintetemet a lányra emeltem, és láttam, hogy mosolyra húzza az arcát. Azonban ez nem rendes mosoly volt, hanem kacér mosoly. Tehát benne van a játékban.

***

- Liam! - egy ismerős hangot hallottam. A nappalimban ültem, az ajtó irányába néztem és Harry állt ott csurom vizesen.

A londoni időjárás ma sem hazudtolta meg magát. Szokásához híven szakadni kezdett az eső reggel és még ilyen késő délutáni órákban sem akarja abba hagyni. Mondjuk engem nem izgat, mára nem terveztem semmit, és mivel szombat van, még dolgozni sem kell bemennem. Tekintetemet nem nagyon akartam a fiúra emelni, de kénytelen voltam ott is hagyni. Bőrig ázott, és ha gyorsan nem öltözik át, akkor olyan kemény tüdőgyulladást fog kapni, amiből soha sem fog kigyógyulni.
- Menj, húzz fel valami tisztát a ruháim közül! - hangom parancsoló volt. Teste összerezzent és inkább egy szót sem szólt, hanem csendben ment fel az emeletre.
Miután átöltözött a kanapéhoz igyekezett ahol ültem. A tv-t kapcsolgattam, de semmit értelmeset nem találtam benne, úgy ahogy soha sem. Elém lépett és kezét felém nyújtotta, hogy szokásos köszönésünket csináljuk, azonban én csak ránéztem és nem fogadtam el.
- Eltakarod a tv-t! - felhorkantott és levágódott mellém. Hogy kezdjem el? - Miért jöttél? - kérdezem és nem is méltatok rá figyelni. Nem akarok a szemébe nézni, mert ha bele nézek, csak az jut eszembe, hogy folyamatosan hazudik nekem. Nem tudom, hogy képes arra, hogy ide jöjjön és akkor még jó pofizzon nekem ,miközben a barátnőmmel smárolgat az utcán. Igaza van, se lesifotósok, se őrült rajongók, se emberek, akik megzavarják ebben. Csak hogy nem kellene azt hinnie, hogy most akkor mindent megtehet. Sophia az enyém volt, és az enyém is marad. Jöhet akár ötven Harry Styles, akkor sem fogom hagyni, hogy a barátnőmet elcsábítsák tőlem. Annyit harcoltam érte, nem fogom elengedni.
- Mert beszélni szeretnék veled valamiről!
- Mondd.
- Pár hete... találkoztam egy lánnyal és nagyon megtetszett nekem. Nem tudom mit tegyek már. Elvileg együtt vagyunk, de az egyik barátnőm csaja és annyira bűntudatom van. De mikor össze jött a haverommal én nekem már akkor tetszett,, és közben szépen lassan beleszerettem... - mondandóját nem tudta befejezni, mivel felpattantam és egy akkorát bevertem neki, hogy az orrából egyből dőlni kezdett a vér, a szeme alatt pedig feldagadt. Azonnal a szeméhez kapott, de nem ütött vissza.
Próbáltam lehiggadni, de legszívesebben még egyet bevertem volna abba a csinos kis pofijába, amikor rám nézett bűnbánóan. Tudom, hogy sajnálja, de én nem fogom. Nem vagyok az a verekedős típus, de ha a szeretteimről van szó, akkor akármire képes vagyok. A Sors talán ezzel akar engem büntetni, amiért Kívántam a múltat? Azzal, hogy széttépi a szívemet? Miért jó ez neki? Mert én iszonyatosan szenvedek!
Harry elé hajoltam, mellkasán a ruhát elkaptam és kissé összegyűrve húztam közelebb az arcomhoz,. majd mélyen bele néztem a szemeibe, amiben csak sajnálatot láttam. Az enyémben csak könnyeket lehetett felfedezni és fájdalmat. Soha sem csalódtam ekkorát. SOHA!
- A barátom voltál... Mert az Voltál....

Huszadik

helloka. köszönöm szépen a kommenteket, pipákat és díjakat(amiket nem szoktam kitenni egyébként, de köszönöm őket) ehhez a részhez is megdobhattok kommentekkel, és ha esetleg meg lesz az 5 mondjuk, akkor holnap kaphattok új részt... nem szokásom határhoz folyamodni, de most kíváncsi vagyok, mennyire szeretnétek részt... :)

Külső szemlélő szemszöge

Liam dühöngve szelte az utcákat sebesen. Nem tudta, hogy a barátja, hogyan is tudta ennyire hátba támadni. Hiszen tudja, hogy pár hónap és Leeyum barátnője lesz Sophia. Harry még is magába bolondította teljesen a lányt, aki persze naivan nem sejt semmit.
Nem tudhatja, hogy az a Harry, akiért oda van a jövőből jött vissza és csak addig lesz itt, amíg a múlt el nem éri az Ő jelenüket.
"És különben is, Harry meg Sophia?,,- futott át Liam agyán a kérdés, miközben gyorsabb tempóra kapcsolt a futásban. A szíve majd kiugrott a helyéről, és a tüdeje sem volt hozzá szokva ekkora terhelésnek, de a fiú nem vette ezt akadálynak. Egyre gyorsabban és gyorsabban akarta szedni a lábait, hátha ezzel a teher és a bánat, ami eddig a vállára nehezedett most egy csapásra eltűnik. Abban reménykedett, hogy ezek a gondok nem tudják olyan gyorsan venni vele a versenyt és egyszer csak el tudja hagyni Őket.
Csakhogy ezek a dolgok nem olyan könnyűek. Ha egyszer gondjaid vannak, azokat meg kell oldani, mert ha nem, akkor napokig, hetekig, vagy akár évekig is nyomhatják a lelkedet.
Az egyik pillanatban Liam még sebesen futott a másikban már lábai megálljt parancsoltak és a földre rogytak. Egyedül volt a tisztáson ahová menekült, de a fejében még is valami iszonyat fájdalom volt. Ő tehet mindenről és ezt egyszerűen nem tudja felfogni. Ha akkor nem kíván ilyen hülyeséget, akkor most nem kellene abban a tudatban lenni, hogy mindannyian semmivé fognak válni, mivel Sophia nem akar majd össze jönni Leeyummal.
Liam ezekben a pillanatokban gyűlölte Harryt. Igen, jól látod, nem káprázik a szemed. Gyűlölte. És nem is ez az első pillanat, hanem pontosabban a második. A szülinapján nagyon haragudott rá, amiért még sem ment el. Szerinte hatalmas pofátlanság volt, de az időt vissza forgatta és talán most már ott tud lenni.
Gyűlölte amiért a barátja elcsábította tőle, azt az embert, akit mindennél jobban szeret. Hogy tehet ilyet egy Barát?
Felmerült benne a kérdés, hogy hogy is gyűlölhet egy olyan embert, akiért mindent megtenne?
Hogy gyűlölhet egy olyan embert, akit barátjának hív minden egyes nap? És hálát ad az égnek, hogy mellette van?
Mindig mindent megtett érte. Soha semmire nem mondott nemet, ha kért valamit. Ha egy lánynak Harry tetszett meg előbb, önzetlenül mondott nemet a saját érzéseinek és engedte át a lányt barátjának.
"Miért tenne ilyet? Hiszen a barátom, Ő nem képes engem megbántani. De Liam, ne légy naiv, az előbb láttad, hogy Harry megcsókolta Őt!,, - Liam agyában csak úgy cikáztak a gondolatok és nem tudta vajon most mi tévő is legyen. Neki kell ezt helyre hozni, de hogyan tegye?
Még mindig az út szélén ült. Könnyei utat nyertek arcán és egymással versengve értek célba a földön, ahol apró "pocsolyákat,, hoztak létre együtt. Nem akart a múltban ragadni, mint egy ember a sok közül. És mi van akkor, ha köddé vállnak, a jövő teljesen más lesz, a One Direction nem fog olyan sokáig tartani? Milyen lenne a világ máshogy? Harry és Sophia? Zayn és Eleanor? Louis és Demi Lovato? Niall és Perrie? Minden a feje tetejére lenne állítva, bár ahogy ismerem Harryt nem sokáig tartana a kapcsolata a barátnőmmel. Soha sem tudja Őket megtartani.
Arcát tenyerébe temette és legszívesebben magát tudta volna megverni. Nem Harryt, nem Sophiat - akit egyébként soha sem bántana, és egy nőt sem, - hanem magát. Ő tehet mindenről. Nem más, Ő.
- Minden rendben? - egy ismerős hang szólította meg a dühöngő fiút. Amint meghallotta a szíve egyre hevesebben vert, és valahogy minden dühe elmúlt. Olyan szintű megnyugvást sugárzott felé a lány, amit soha sem értett. Ez a szerelem.
- Persze! Csak... nem számít - Liam vészes gyorsasággal pattant fel, a lány szeme pedig szinte követni sem tudta a fiú gyorsaságát. A lány azonnal a keze után nyúlt. A szíve ezt diktálta, de az esze ordítozott vele, amiért megtette. Tudta, hogy ez nem jó ötlet. Ott van neki Harry, akibe azt hiszi szerelmes lett. És úgy érzi Harry is az.
- Nem mondasz igazat - nézett a fiú szemébe és parancsolóan hozzá tette. - Mondd el mi a baj, hátha tudok segíteni.
Sophia érezte, hogy Liam egy különleges ember és hogy valami köze kell, hogy elegyen hozzá. A szeme teljesen varázslatosan nézett ki, a borostával együtt tökéletessé varázsolta az arcát.
- Oh, Sophia, ha tudnád mennyi mindent kellene neked mesélnem, de nem szabad mert... - Liam hirtelen elakadt a szavak kimondásával és a lányra nézett. Elszólta magát. Nem szabadott volna kimondani a nevét.
Liam biztos volt benne, hogy szerelme azonnal elkezd pár lépést hátrálni, majd megfordul és elszalad. Pedofilnak fogja nézni, aki csak ezzel a trükkel akarta magához csábítani és majd ezzel el tudja rabolni.
- Honnan tudod a nevemet? - kérdezi kikerekedett szemekkel a lány, Liam pedig nem tud mást tenni, mint vissza huppan a patkára és fejét a tenyerébe temeti.
"Istenem, miért szúrok el mindent?,,

Tizenkilencedik

Hello, ÚJ!! Igazán megdobhatnátok pár komival, hogy tudjam milyen lett...

Harry szemszöge

Minden reggel reménykedve ébredni, nem a legjobb dolog. Azt reméled, hogy minden olyan lesz, mint régen, de olyan már soha sem lesz.
Az élet nem egy járték, ahol van reset vagy restart gomb. Ha valamit megtettél azt már nem tudod kiradírozni. Mert azt tollalt írtad, ami lehet, hogy ki fog kopni, de az emlékeidben nagyon is égni fog.
Én csak azt várom, hogy végre vissza kaphassuk az életünket és ne keljen a múltban élni. Ezzel minden sebet fel kell szakítanunk, amiket egyszer már egyszer összevarrtunk.
Unottan keltem ki az ágyból és csak vissza akartam feküdni és tovább aludni. Semmi kedvem nem volt minden nap küzdeni és várni a napot, amikor végre vissza kaphatom a tökéletes életemet. Az vajon mikor lesz? Én nem akarok már a múltban élni, nekem ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy rájöjjek a tanulságra. Nem szabad veszekednünk, mivel iszonyat szerencsésnek mondhatjuk magunkat. És nem csak azért mert a világ egyik legjobb, legsikeresebb bandái közé tartozunk, hanem mert ezt nem egyedül kell végig csinálnunk. Mert egyedül nem lenne akkor élvezet, mint 5-en. A problémákkal, utálatokkal és a média hülyeségeivel egyedül kellene megküzdenünk. Így viszont sokkal jobb, mert mind az 5-en átéljük ugyan azt és megtudjuk könnyebben beszélni.
Mivel az órám még csak 6 órát mutatott és 8-ra kellett Liamhez érnünk úgy döntöttem megmozgatom a testemet. A futó ruhámat magamra kaptam és a házat bezárva hagytam magam mögött.
Furcsa az utcára lépni úgy, mint egy átlagos ember. Nem is tudom már egy kezemen megszámolni, hogy hányszor kívántam ezt. Hogy ne kelljen minden egyes pillanatban félbe szakítanom a gondolataimat, csak azért, mert egy-egy képet, vagy aláírást kérnek tőlem. Nem panaszkodom, mert imádok örömet szerezni a rajongóimnak, de néha kell egy kis magánélet mindenkinek. Most viszont mindenki elmegy mellettem anélkül, hogy utánam nézne, vagy pedig fülig érő mosollyal köszönne, hogy Szia Harry. Nem kell folyamatosan kapucnit, napszemüveget és sapkát hordanom a legnagyobb melegben, hanem akár félmeztelenül is kimehetek az utcára.
Pár kilométer után testem teljesen elvolt fáradva és lihegve álltam meg az egyik utca kereszteződésnél. Egy kerítésnek támaszkodva próbáltam állva maradni a levegőhiány miatt. Régen sokkal fittebb voltam. Lehet, hogy ez alatt az 1 év alatt teljesen eltunyultam.
Kiegyenesedtem és így a tüdőmbe egy kis levegő is tudott jutni, azonban nem sokáig. Egy lány szaladt neki a mellkasomnak. Én azonnal összehúztam magam és a lányért kaptam, nehogy elessen, mivel lepattant rólam. A mellkasom fájt, ahogy neki futott, de valahogy nem izgatott. Sokkal érdekesebb volt a lány a karjaimban. Soha nem hittem volna, hogy egyszer Én fogom így tartani Őt és nem valaki más. Kicsi a világ komolyan mondom.
- Rendben vagy? - kérdezi bátortalanul és próbál megállni a lábán, de nem igazán sikerül neki. Amint a szemembe néz az emlékek tömkelege bennem felgyullad és olyan dolgok törnek fel bennem, amiknek nem szabadna még egyszer. Nem engedhetem, hogy megint évekig bűntudatom legyen, pedig nem tettem semmit. Vagy is, egy barátomnak ártottam nagyon sokáig ezzel még akkor is, ha nem tudott róla.
- Persze. És te? - kérdezek vissza mosolyogva és a földről felveszem az eldobott üvegemet, ami tele volt vízzel.
- Minden rendben! - mondja cserfesen és hatalmas szemekkel kezd rám nézni. - Nem iszunk meg valamit? Tudok egy isteni kávézót!
- Általában nem a pasiknak szokás meghívni a lányokat? - kérdezem kacéran és látom rajta, hogy hirtelen zavarba jön. Jobb is, ha nem kezdünk randizni. Nem lenne jó, ha a Sors teendőit felrúgnánk, nem szeretem azt a fájdalmat, amit kapunk.
Az arca egyre jobban kezdett lángolni és csalódottan hajtotta le a fejét, miközben cipőjét ide-oda húzgálta a betonon, mint valami kisgyerek. Utálom, ha a lányok szomorúak Miattam. És ha úgy vesszük egy kávéba még senki sem halt bele. - Csak akkor, ha én fizetek! - mondom a feltételemet és erre a szemei felcsillannak. Ajaj, ennek rossz vége lesz úgy érzem.
- De, hiszen én löktelek föl! - nem válaszolok, csak elindulok a zebra felé és átmegyek rajta, a szemem sarkából pedig látom, hogy "támadóm" is követ. Magamban elmosolyodtam, de nem mutattam ki.
- Igen, de én vagyok a pasi! - fordulok meg, mikor a park bejáratához érünk és bevárom a lányt, hogy elém érhessen. - És mivel én ilyen gentleman vagyok, én fogok fizetni! Na, gyere! - nyújtom felé a kezem és így indulunk el London utcáin.
Fogalmam sincs merre mentünk, de egy kis idő után frusztrálva éreztem magam, hogy egy olyan embernek fogom a kezét, akinek nem szabadna. Ezért inkább elengedtem, még akkor is, ha láttam, hogy csalódottan hajtotta le a fejét. Ő vezetett minket és nem is kérdeztem, hogy merre megyünk. Bíztam benne, és tudtam, ha egyszer azt mondta, hogy jó hely, akkor az is lesz.
- Hány éves vagy? - megtörtem a már kínossá átmenő csendet. Pontosan tudtam, hogy hány éves, de más kérdés nem jutott eszembe.
- 18 leszek nem sokára! És te? - egy kis lakókocsi szerűhez értünk, így nem tudtam válaszolni a kérdésére. Miután kikértük a kávékat, fizettem és elindultunk újra utunkra.
- 20. Igazad volt, nagyon finom! - mutatok a kezemben pihenő kávés pohárra.
- És mi a foglalkozásod? - a mondata végén beleszürcsöl a poharába és egy pad felé veszi az irányt.
- Egy boltban dolgozom éppen, árufeltöltő vagyok. De imádok énekelni és voltam is már az X-Faktorban, de az...- hallgatok el egy pici időre és nem tudom, hogyan folytassam, de aztán eszembe jut. - Élő show-nál kiestem.
- Sajnálom! - mondja, de ez szinte rólam lepereg. Ha tudná, hogy még mennyi mindent lehetne sajnálni, akkor szerintem hülyének nézne. Egy amolyan Most te jössz pillantással rá néztem és vártam, hogy megszólaljon. -Én egy modell iskolába járok, ahonnan igazából már járunk divatbemutatókra.
- Ügyes - mondom elismerően és rámosolygok.
- Köszönöm! - megint elvörösödik, de közben feláll és az egyik kukához sétál, majd kidobja a kezében lévő poharat, és ismét felém néz. - Sétálunk?
- Persze - és most én vagyok zavarban. Azonnal felállok, mellé lépek és mosolyogva indulunk meg együtt.
Furcsa. Ez az egy szó, amit mindenre mondani tudok. Nem is arról van szó, hogy a múltban vagyunk, mert ehhez már hozzá szoktam.
Hanem az, hogy a parkban sétálok egy lánnyal, aki nemsokára az egyik legjobb haverom múltbéli énjének a barátnője lesz és az is marad.
És ez a lány nem más, mint Sophia Smith, akibe mindig is szerelmes voltam, csak éppen nem én kaptam meg...

Tizennyolcadik

Hello.. hát nem tudom mi van velem mostanában.. ezzel a törivel kapcsolatban teljesen elment az ihletem, viszont annál jobban jön egy új sztori iránt, amiben már annyi mindent kitaláltam! :D 
és van még egy sztorim is, meg amellett még pár ötletem.. :D
köszönöm a kommenteket, igyekszem rájuk válaszolni lassan. éppen rokonoknál vagyok, a héten nem hiszem, hogy lesz új rész, sajnálom! :/

Liam szemszöge

- De, Liam te nem lehetsz Danielle-be szerelmes! – Leeyum felháborodva áll előttem és jogosan. Ugyan is beleszerettem a csajába, aki mellesleg az én ex csajom. Szerintem érthető, de neki valahogy nem az. 2 dolog miatt van kiakadva.
Az első az, hogy beleszerettem a barátnőjébe Én, és nem kellett volna. Nem érti meg, hogy Ő ugyan az-az ember, aki én vagyok csak éppen évekkel ezelőtt. Tehát én már egyszer megkaptam Danit és szerintem simán beleeshetek megint, és ebbe senkinek semmi beleszólása nincs. Tudja nagyon jól, milyen az, amikor nem kaphatsz meg valami, amit nagyon akarsz.
A másik dolog pedig az, hogy annyit ki tudtam nyögni neki a jövőről, hogy van barátnőm. A fejfájás elég sokáig nem szűnt meg, de legalább ezt sikerült neki elmondanom. És ez a másik oka, hogy tök pipa rám. Mivel nem érti, ha van barátnőm, akkor miért szerettem bele újra abba a lányba, akivel majdnem 2 éve szakítottam.
Na, ezt én magam sem értem, de nem is akarom. Az első szerelmet az ember nem tudja elfelejteni és talán, ha lehetne sem akarná. Hiszen akkor kóstol bele az élet nagy dolgába, hogy milyen is az, amikor szeretve vagy egy úgy mondd idegen által. Lehet, hogy néha rossz vége lesz, de akkor sem tudod kiverni a fejedből az emlékeket, amiket azzal a bizonyos személlyel átéltetek.
- Miért nem? Ugyan azok az emberek vagyunk. Majd ha az én jelenemhez érünk, elfelejtem - mondom neki hanyagul és elfordulok tőle, hogy el akarok menni, de valami nem enged. Egyszerűen a lábaim nem akarnak felemelkedni és tenni a dolgukat, ami ahhoz kell, hogy elsétálhassak. Még is mi a fene történt itt? – Leeyum. Ajánlom, hogy fuss, mert ez volt a kedvenc cipőm! – fordulok vissza a fiú felé, és megint lépni akarok, de nem tudok.
- Még is mi bajod van? – kérdezi értetlen tekintettel és Ő is lépni szeretne, de lábai neki sem engedelmeskednek. Kétségbeesett arccal néz rám és nem érti mi történt.
- Komolyan? Ennyire hülye vagy, hogy a saját lábadat is oda ragasztottad? – kérdezem idegesen és fel tudnák robbanni. Most még is mi a fészkes francot fogunk itt ketten csinálni? Várunk valami angyalt, ami hirtelen leszáll az égből és megment minket? Hát, valahogy nem vagyok abban biztos, hogy ez a pillanat el fog érkezni.
- Nem én voltam…

Ezen a bizonyos napon utált meg a drágalátos fiatal énem. Nem tudom még mindig, hogy mi bűn van abban, ha beleszerettem megint a volt csajomba, de ez a Sorsnak sem tetszett. Ugyan is ma már rájöttük a srácokkal, hogy nem szabotálhatjuk a jövőt. Mindennek ugyan úgy kell történnie, különben annak a mi testünk issza meg a levét. Jobban mondva, csak a fájdalmat érezzük, mert Zayn száján az égés nyomok nem látszanak meg úgy, ahogy Perrie-én sem.
Azt kérdezitek, hogy én hogyan szabadultam meg a csapdámtól? Egyszerű volt. Leeyummal rájöttünk, hogy az ilyenekre a kulcs Danielle. Ezért felhívtuk és mikor megérkezett hozzám, azonnal szabaddá váltunk. Leeyum is és én is szabadon tudtunk mozogni és nem voltunk a földhöz ragasztva. Meg kell, hogy mondjam nem volt kellemes órákat álldogálni ott, főleg, hogy nem mentem el WC-re. Ha azt tudtam volna, hogy oda ragadunk, akkor előtte elintézek minden ügyes-bajos dolgot és akkor napokra is ott ragadhatunk felőlem.
- Képzeljétek! – lépett be Niall a bejárati ajtómon és szinte majd felrobbant az örömtől, ami benne lakozott. Mostanában nem tudom mi lelte ezt a fiút, de szinte olyan boldog, mint még soha sem volt. Remélem nem az miatt, amire gondolok, mert akkor Ő is olyan nagy bajban van, mint mi. – Találkoztam egy lánnyal! – talált süllyedt. Esküszöm, néha lottót kellene vennem.
- Nem, nem, nem és nem! Niall, nem lehetsz szerelmes! – ordítja Lou és felpattan a kanapéról, majd a mini bár felé veszi az irányt, ahol Harry ül és egy pohárral a kezében várja Niall további mondandóját.
- Miért? Nekem is kijár egy kis boldogság! Ti bezzeg nosztalgiázhattok az exekkel, de nekem semmi jogom csajozni! Bár elég furcsa, hogy amikor hozzá akarok érni, mintha valami megégetné a testemet! – az utolsó mondatot szinte magának mondta, talán ki sem akarta mondani. 
- Látod. Ez a lényeg. Mi sem csinálhatunk semmit a lányokkal, mivel Zayn szája ráégett Perrie-re, én a földhöz ragadtam, amíg Dani be nem lépett a lakásomba, Lounak pedig leégett a lábáról a szőr! – mondom szinte felháborodva a dolgokat, és még mindig érzem a fájdalmat a lábamban és a fejemben is. Nem lehetünk biztonságban, ha a múltat meg akarjuk változtatni, még ha csak egy kis időre is, hogy jól érezhessük magunkat. Hülyeség az egész, bár ami Lou-val történt az elég vicces. Az viszont bizarr, hogy rá 2 percre, vissza is nőtt az őserdő a lábára.
Niall a kanapéra ült és tenyerét az arcába temette. Mellé guggoltam, de amikor a kezemet a vállára tettem azonnal felcsattant.
- Miért kellett neked ilyen baromságot kívánni? – a lendülettel, ami benne volt fel is állt és járkálni kezdett fel s alá. Megértem, hogy mérges rám, hiszen tényleg az én hibám. Én nem akartam ezzel rosszat, csupán ideges voltam, de nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Most mit csináljak? Ez ellen nem tudok már semmit sem tenni, csak azt, hogy csöndben tűröm, amiért megutálnak engem. 

- Még hányszor kell elmondanom, hogy sajnálom? - kérdezem elhaló hangon és nem is remélem, hogy valamelyikük is meghallja, bár nem mutatják ki, tudom, hogy utálnak emiatt.
Niall sajnálkozó pillantással nézett rám, majd az ablakhoz sétált, ahol a velünk szemben levő játszóteret kezdte vizslatni.
- Olyan boldog voltam annyi idősen, mint Nialler. Nem voltak gondjaim, és most sincsenek, de még is vannak. És Greg nem sokára megnősül, anyáék egyre többet fognak veszekedni, nagyiék elválnak, én pedig egyszerűen elvesztem a csajok körében az érdeklődésemet. Én ezt nem tudom még egyszer végignézni. Tudjátok, hogy milyen szörnyű volt átélni egyszer is? - Niall szemei könnybe borultak, ahogy a fájó múltra gondolt. Megértettem.
- Mindannyian átélünk rossz dolgokat, de végig kell ezt csinálnunk. És épp ettől olyan erős a barátságunk, mert mindent átvészelünk! - Zayn aranyos volt ezzel a mondatával. Miket is beszélek. Aranyos? Juj.
- Igazad van haver - kezemet a vállára dobtam hetykén és végignéztem a srácokon, akik csak bólogattak.
Nálunk jobb csapat nincs, arra már rájöttem!

Tizenhetedik

Bocsánat a sok késésér. Nem fogok mentegetőzni, itt is a kövi rész, az új rész a hétvégén várható. Köszönöm a komikat, most is szeretnék olvasni párat!! <3

Zayn szemszöge

Zaynster pár napja összejött Perrievel. Egyszerűen borzalmasan érzem magam amiatt, hogy akárhányszor ránézek a szőke lányra meg akarom csókolni, érinteni és soha el sem engedni a karjaimból.
Amikor meglátom folyamatosan olyan dolgok jutnak az eszembe amiknek nem szabadna. A jövőnk jut eszembe, ami felett hatalmas köd folt van és pusztán a gondolat is eszembe jut, hogy Ő a feleségem lesz majd egy szép napon a fejem iszonyatosan fájni kezd. Ettől az érzéstől viszont az ablakon is ki tudnák ugrani. És én még évekig nem láthatom, mi lesz velem így?
A srácokkal éppen emiatt muszáj bolt elköltöznünk. Mindannyian szereztünk munkát, ami sokkal jobban segít feldolgozni számunkra a múltbeli dolgokat.
Régen olyan sok hülyeséget tettem, amit ma már iszonyatosan bánok. Emlékszem mikor a nagyim meghalt. Abba kellett hagynom az UAN turnét, és haza utaznom a temetésére. Nagyon sokan megutáltak emiatt, mert elvileg cserben hagytam a rajongóimat. De könyörgöm a családomról volt szó. A rajongók már akkor is mindennél fontosabbak voltak számomra, de ha választanom kellene közöttük, akkor minden habozás nélkül a családomat választanám. És most szükségük volt rám, úgy ahogy nekem is rájuk ebben a nehéz időben.
Mostanában elnézve Zaynster egyszerűen nem tudom elhinni, hogy én ilyen voltam. Nem nézhettem ki így. Például mikor az XF-be voltam a hajam egyszerűen katasztrofális volt. Nem is merem elhinni, hogy az én fejemen egy olyan szénaboglya volt. Nekem akkor nem volt ízlésem? Vagy inkább ficamom volt benne, mert az biztos, hogy a divatot nem követtem és talán még fésülködni sem jártam. Az öltözködésemről meg inkább szót se ejtsünk. Még jó, hogy volt nálam pénz és segíthettem újítani Zaynsternek egy kicsit, sokkal dögösebben néz ki most, mint azokban a förtelmes ruhákban, amiket 4 évvel ezelőtt hordtam.
- Szóval... - ül le mellém a kanapéra Perrie és törökülésbe helyezi magát, majd hatalmas szemeket mereszt rám. Ő mit keres itt? Egyáltalán hogy jutott be? Oh, Zaynsternek van kulcsa és nyilván Ő most a WC-t foglalta le és velem hagyta egyedül Perriet. A világ legrosszabb ötlete volt ide engedni hozzám, mivel nem bírok magammal és a végén még rávetem magam, aminek szerintem senki sem örülne.
- Igen?
- Mi tényleg együtt leszünk? - oké ez most furán jött ki. Először is nem velem lesz együtt, hanem... Várjunk csak. Zaynster az én vagyok, tehát 2 és fél év múlva az én menyasszonyom lesz. Tehát, ha most lesmárolnám, akkor senkinek sem esne semmi baja, mivel úgy is velem kell hogy járjon majd.
- Igen! De az még 2 és fél év! És ha már úgy is együtt leszünk, akkor szerintem ezt bűntudat nélkül megtehetem - nem tudta mire vélni azt, amit mondtam, de nem is kellett hogy felvilágosítsam, mivel másodperceken belül a szájára tapasztottam az ajkaimat és végre érezni akartam az édes csókját, ami már hónapok óta hiányzik nekem. Azonban az édes ajkait most nem éreztem. Helyettük égető érzés járta át az ajkaimat és szemeim ki pattantak azonnal, de nem csak az enyém, hanem Perrie szemei is nyitva voltak. A szám tüzelt és nem tudtam elszakadni Perrie szájától. De ha most nem hagyom abba, akkor itt fogunk mind a ketten meghalni.
- Mi folyik itt? - hallom meg Zaynster hangját és abban a pillanatban az ajkaink szétszakadnak és mind a ketten oda kapjuk a kezünket. A szám ugyan olyan puha, és hideg mint a csók előtt volt. Perrie száján egyetlen égés nyomot sem véltem felfedezni. Zaynster a csípőjére tette a kezét és bosszúsan nézett rám. Oké, talán ez még sem volt olyan jó ötlet, mind azt gondoltam, de akkor is. Szerelmes vagyok az előttem ülő lányba és ezt lehetetlen tagadni is. - Te még is mi a francot csinálsz?- állt elém és ekkor nagyon látszódott, hogy fél fejjel kisebb nálam. Ennyit nőttem az évek alatt? El sem hiszem.
- Zaynster.. Te ezt nem tudod megérteni. Te megkaptad Őt, de az én Perrie-m a jövőben van. És tudod, hogy vágyom már rá. Annyira hiányzik, és nem elég már az, hogy láthatom ahogy Veled van - mondom keserves hangon és az arca megenyhül, de tudom, hogy haragszik. - És ne aggódj, többet nem fog előfordulni mert...
- Megégettél! - áll fel hirtelen Pezz és a szájához kapja a kezét. Valahogy soha sem volt a gyors felfogó képességéről híres, de én akkor is így szeretem.
- Igen. Biztosan... - nem folytattam, mivel minden leesett. Nem szabad a jövőnkön változtatnunk, különben a Sors megbüntet minket, ahogy ezt most is tette.
Mikor múltkor Londonban sétálni láttam Perrie-t, meg akartam mutatni Zaynsternek, hogy ki lesz a jövőbeli menyasszonya, hirtelen egy faág csapódott a fejembe. Így a lányt elvesztettem és a fejem is iszonyatosan fájt. Fogalmam sincs, hogy az a fa hogyan került oda, mivel a kedvenc kajáldám volt régen, és előtte soha sem volt fa, ahogy pázsit sem.
- Nem szabad alakítanunk a jövőn. Mindennek ugyan úgy kell lennie, ahogyan régen!

Liam szemszöge

Sikeresen is elcsesztem mindent. Erre már akkor is rájöttem, mikor azt kívántam, hogy térjünk vissza a múltba, de valahogy most az ereimet is fel tudnám vágni a bűntudat miatt, ami bennem van. Miért kell egyáltalán nekem mindent elcsesznem? Miért nem tudom csöndben meghúzni magamat és csak akkor beszélni, hogy ha kérdeznek? Akkor csinálni bármit is, amikor megkérnek rá? Miért nem vagyok én ilyen? Miért kell nekem másnak lennem? Érzelmesnek, kedvesnek, mindenkin segítő embernek?
Leeyumnak hatalmas csalódást okoztam. A barátom lett ezalatt a pár hónap alatt és most már nem beszélgetünk. Nem akar hozzám szólni, csak mert vétettem egy hibát, amit az én múltamban is megtettem. Számára hiba, számomra egy gyönyörű szép emlék rossz befejezéssel.
Emlékszem mikor elváltunk Danielle-vel megegyeztünk, hogy barátok maradunk és még sem maradtunk azok. Nem tartottuk a kapcsolatot, mert tudtuk, hogy nekünk jobb lesz már egymás nélkül, de tévedtünk egy hatalmasat. Nekem nem volt jó és neki sem abban biztos vagyok. Tudom, hogy szenvedett, mert 2 év együttlét után, nehéz az embernek újra az egyedüllétre koncentrálnia. Aztán nekem jött Sophia és az elején még nem tudta elterelni a gondolataimat a göndör hajú, táncoslányról, aki életem első szerelmes volt és éppen ezért szétváltunk pár hétre. Megkért, hogy tisztázzak minden magamban és ha rendben leszek, akkor döntsem el még is mit akarok. Visszamentem hozzá, mert tudtam, hogy mellette sokkal jobb életem lehetne, de neki nem. Ő jobbat érdemel, mint én.
És mi az a bűn, amit elkövettem?
Na, igen. Beleszerettem a múltbéli ex barátnőmbe, Danielle-be.

Tizenhatodik

hyyy... bedöglött a gépem lányok pár napja.. minden elveszett róla. képek a barátaimmal, 1D képek, 9(!!!!) irományom, ami szerintem összesen volt 1000 oldalán is több. és volt köztük a CtP és még egy történet is, ami az eddig legjobbra sikeredett. az lett volna a következő, amit feltettem volna, de hát most kezdhetem újra írni és nem tudom hogy hogyan is fogjak neki...
viszont most már jó és gőzerővel dolgozom a részeken és az új sztorit is megpróbálom megírni még egyszer.
köszönöm a kommenteket és most is olvasnák párat!!!!



Liam szemszöge

Az ébresztő éles hangja szakította félbe álmaimat, amiben Danielle is szerepelt. Fogalmam sincs, hogy mostanában miért álmodozok és képzelődök róla, de valahogy azt érzem, hogy ez nem jó jel. Nekem ott van Sophia, aki a jövőben vár rám, és Dani már a múlté. Őt már nem szabad szeretnem, hiszen én dobtam fel a szakítás elméletét. Tehát, mondhatjuk úgy is, hogy én adtam neki kosarat, ami pedig nem annyira szép dolog. Általában a nők szoktak szakítani a pasikkal, és a mai napig bánom, hogy hagytam magamat erre a döntésre jutni. Csak azért elhagyni Őt,mert az X-Faktorral turnézott és nem találkoztunk olyan sokat? Meg tudtuk volna oldani, de nekem könnyebb volt az, hogy kimondtam a kapcsolatunk végét. Sokat gyötrődtem emiatt, de sikerült elfelejtem, viszont most megint itt van és bezavar nekem. Főleg amiatt, hogy egy idősek vagyunk.
De. Az is lehet, hogy amiatt álmodozok róla, amiért Leeyummal együtt van. Minden egyes éjszaka egyedül alszom el, Ők pedig együtt nevetgélve, vagy éppen mást csinálva. Rossz ezt hallgatni, mivel a falak papírvékonyak.
Nem is említettem. A srácokkal külön költöztünk és munkát is vállaltunk.Mivel úgy néz ki, hogy évekig itt leszünk muszáj valahogy megélnünk, és anyáék hiába is tudták meg az igazat, akkor sem lehetünk a nyakukon. Hiszen vannak testvéreink is, akiket el is kell tartani.
Leeyum úgy döntött, hogy hozzám költözik. Azonban ezt nem gondoltam át. Tudhattam volna, ha Dani Leeyummal alszik, akkor én is egész éjszaka fent leszek és másnap mosott szarként kell munkába mennem.
A munkahelyemre 8 órára kellett beérnem, és még csak 7 volt. Az ajtómon kilépve azonnal egy fehérneműben mászkáló Danielle-be ütköztem. Szemeimet nem takartam el, hiszen láttam már így és ezt Ő is tudja. Nagyon hamar levágta, hogy hasonlítok Leeyumra, külsőleg és belsőleg is, és ezért úgy döntöttünk elmondjuk neki.
- Jó reggelt! - köszöntem barátságosan és egy nagy mosolyt festettem is az arcomra. Az arcán két piros folt jelent meg, tudtam hogy kellemetlenül érzi magát, de még is határozottan állt előttem.
- Öhm... Neked is - nehezen fordultam el tőle, hogy ne bámuljam tökéletes testét. Nem akartam méh jobban zavarba hozni, éppen ezért inkább elindultam a célom felé, ami a konyha volt. Baromi sok kávéra van szükségem ahhoz, hogy egész nap edzősködni tudja. Személyi edzőként dolgozom a közeli konditeremben. Tudom, hogy semmi végzettségem nincs, de mivel a turnékon saját edzőm van elég sok mindent tanultam tőle, és ha az éneklés esetleg befuccsol majd a jövőben, akkor ki szeretném tanulni ezt a szakmát. A főnöknek csak el kellett mondanom a dolgokat és helyesen válaszolni pár kérdésre, ami nem volt nehéz akadály. És mivel munkahiány van már évek óta az edzők terén automatikusan fel is vett.
A konyhába érve megpillantottam a kanapén Harryt és Louist, amint a telefonjukat nyomkodják.
- Jó reggelt haver! - köszöntek egyszerre. Egy dolgot bírok a srácokban. Akárkinek a házáról is van szó, szereznek kulcsot még akkor is, ha nem mi adunk nekik és amikor csak unatkoznak átjönnek. Nem zavartatják magukat a pucérkodással, vagy éppen az evéssel.
- Hogy jöttetek be? - a kávékiöntőt a kezembe vettem, de hamar vissza is tettem mivel üres volt. Azt hiszem le fogok feküdni az egyik fekpadra és aludni fogok a teremben egyet.
- A csinos ki barátnőd engedett be - Lou magabiztosan kacsintott felém és az arcáról addig levakarhatatlan volt a mosoly, míg az egyik párnát a fejéhez nem vágtam. - Jól van na, akkor az ex barátnőd. Nem kell egyből leszedni a fejemet! - emelte fel védekezően a kezét, de közben lepacsizott Harryvel. Na igen. A Larry páros megint a toppon van. Most, hogy végre nincsen média, nincsenek fotósok se újságírók mindannyian lehetünk önmagunk. Azt csinálhatunk, amit akarunk és senki sem fogja megmondani, hogy ez most helytelen volt-e vagy helyes.
Nincsenek utálkozók, se Larry shipperek az Ő esetükben. Louis végre sokkal jobb színben van és talán neki nagyon jót tesz ez a múltbéli utazás. Felszedett pár kilót, a háját levágatta végre és most már vissza nyerte a régi színét is. Végre megint lételeme a vicc.
- Egész éjjel hallgattam azt, hogy Leeyum miket csinál vele! - forgattam meg unottan a szememet és hanyatt dőltem a kanapén, lábaimat pedig Harry ölébe helyeztem, aki undorodva fogadta a reakcióm. Azonban egy ravasz mosoly húzódott az arcára és a lábamra egy fehér csíkot ragasztott. Azonnal felpattantam, de Ő a mellkasomnál fogva megakadályozta, hogy közelebb hajoljak a lábamhoz és megnézzem mi is az, ami rá ragasztott. - Mi az, Styles? - idegesen néztem rá és sejtettem, hogy mit ragasztott rám. Persze, hogy gyantacsík.
- Kész vagy? - kérdezte huncut mosollyal, és a válaszomat meg sem várva rántotta fel a pici fehér papírt. A számat beharaptam, hiszen ordítani nem nagyon akartam. Vannak azért szomszédaim is, akik ilyenkor még alszanak.
- Kapd be Harry! - vágtam fejbe és a fájó pontot simogattam. Már értem a lányok miért kínozzák ezzel magukat, olyan sima lett a lábam, mint az 1 napos kisbaba popsija.
- De legalább elfelejtettél Danielle-ről álmodozni - nyújtotta ki rám nyelvét Louis és ismét adott egy pasit Harrynek.
- Egész éjszaka Ő járt a fejemben, szóval most már szerintem, mind egy!
- Akkor gondolom Batmanünk egész éjjel kemény volt! - Louis kijelentésén nekem is nevetnem kellett, úgy ahogy Harrynek is.
- Tudod Lou, legalább nekem megy! - öltöttem rá én is nyelvet és itt már abba maradt a nevetése.
Tisztában vagyok azzal, hogy neki is nehéz lehetett végig nézni, ahogyan Boo Bear dobja Hannaht és most szomorkodik. Nagyon szerette azt a lányt és el is akarta venni feleségül,de szerintem Eleanorral sokkal jobban járt. Ő számára az igazi, de akkor is mindenkinek rossz végig nézni, hogy az ex milyen jól el van a múltbéli énünkkel. - Nézd a jó oldalát. Neked most jön az Eleanor-os korszakod, nekem még marad Dani 2 évig - veregettem meg a hátát, majd a konyhába igyekeztem. A kávét feltettem főni és vártam, hogy végre magamba önthessem a fekete löttyöt, ami egy kis löketet ad a mai napomhoz. Semmi kedvem sem volt dolgozni menni. Nem is tudom mit csinálnák, ha nem lenne One Direction. Szörnyű lenne minden reggel olyan munkába menni, amit utálok és nem akarok csinálni. Az éneklés az életem és szerintem annál jobb szakma nincs is.
Vihogás hallatszott a folyosó felől és Leeyum, Danielle páros be a nappaliba, majd boldogan köszöntek el tőlünk és indultam reggelizni az egyik közeli kávézóházba. Szomorúan tekintettem az ajtóra, ami lassan becsukódott mögöttük.
Rossz nézni az egészet. Én is boldog akarok lenni Danivel. Hiányzik....

Tizenötödik

Meghoztam az új részt! Ezentúl nem érdekelnek a kommentek. Köszönöm azt a 4-et amit kaptam, sokat jelentett. Nem tudom, hogy a következő mikor fog érkezni, mert most lesz pár programom, de igyekszem vele.. :)

- Mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, srácok! - állt fel magabiztosan Leeyum a kanapéról és bár kezei remegtek, hangja szikla szilárd volt. Mindenki egyet értett vele, mert amit eddig elértek, már az is hihetetlen. Bekerültek a mentorok házába, és aztán az élő-show-ba. Ennél nagyobb dicsőség nincs 5 olyan ember számára, akik csak pár hete ismerték meg egymást.
És ez az 5 fiú eljutott egészen a döntőig. A ma esti show volt az utolsó. Ma minden eldől. Ki lesz az első, második és a harmadik.
A másik 5 srác, akik a szoba különböző részein álldogáltak és gondolkoztak, hogy vajon ezek után mi lesz, büszkék voltak a fiúkra. Mikor Ők csinálták mind ezt végig, nem úgy fogták fel a dolgokat mint most. Sokkal érettebbek, de még sem csinálnának semmit sem másképp. Pedig Liam ezt kívánta, igaz? Megbánta. Még mindig nem tudja felfogni, hogy hogyan is kívánhatott ilyen hülyeséget, és hogy hogyan is válhatott valóra, de már beletörődtek mindannyian. Tudják, hogy a jövőről nem beszélhetnek senkinek sem mivel a fejük eszeveszetten nyilallni kezd.
A szüleik rájöttek, hogy egyikük sem énektanár és kiszedték a fiúkból az igazságot. Legalább nem kell titkolózniuk, ami viszont ebben az esetben jó. Bármikor oda mehetnek az anyukájukhoz és kérhetnek tőlük egy-egy ölelést anélkül, hogy bárki is hülyének nézné Őket.
- Ami azt illeti, én nem akarok második lenni. Vagy harmadik, vagy első. Ha másodikak leszünk, akkor vesztettünk, mivel nem nyertük meg az első helyet! - Zaynster a kora ellenére nagyon bölcs volt. Olyan idézeteket és verseket tudott kitalálni, amit még a régi költők sem. Dalokat csak egyedül szeret írni a sötétben, de mikor a srácokkal kell együtt dolgozni, szinte minden szégyenlősségét elfelejti és önfeledten megy bele a buliba.
- Vajon milyen lesz nekünk is újra átélni, hogy itt mindennek vége lesz? - súgta oda a kérdést Niall, Liamnek, aki erre viszont nem tudott semmit sem mondani. Szerinte ez sem volt annyira rossz. Neki az első pofon 14 évesen volt, amit soha sem fog tudni elfelejteni. Amikor Simon azt mondta, hogy menjen vissza 2 év múlva. És meg is tette, de amikor a srácokkal estek ki Ő teljesen fel volt rá készülve. Annyira nem ütötte szíven, azonban még is fájt neki, hogy négy legjobb barátot kell elhagynia.
- Fogalmam sincs! - tett hozzá a vállát húzogatva.
- Srácok! - lépett be Simon és egy dolgozó a szobába mire mindenki felugrott. Simon ijedten nézett a 20 éveikben járó fiúkra, majd a fiatalabbakra.
- A nagybátyáink! - magyarázta mosolyogva Liam és ezzel le is tudták a témát.
- Szóval! - rázta meg a fejét zavartan az ajtóban álló férfi, majd folytatta a mondanivalóját. - Akármi is lesz az eredmény, tudnotok kell, hogy nagyon büszke vagyok rátok! - a mosoly az arcukról levakarhatatlan volt. Benne volt a pakliban az is, hogy nem nyernek, de akkor is nyertek. Tapasztalatot, hiszen egy számukra bálvánnyá vált férfi volt a mentoruk. Felnéztek rá és még akkor is egyet értettek vele, ha nem tetszett az ötlete nekik. Nem feleseltek,vagy tiltakoztak soha, mert tisztában voltak vele, hogy Simon tudja mit csinál.
- Gyertek. 2 perc és a színpadon a helyetek! - mondta a dolgozó, akinek a fején egy fülhallgató volt és több méternyi kábel ment a testén össze vissza.

***

- És akik a 2010-es X-Faktort a harmadik helyen zárják, nem más...mint! - a stúdióban csend volt. Senki sem mert megszólalni. A feszültséget szinte késsel lehetett vágni. Hallani lehetett ahogyan az emberek levegőt vesznek, majd lassan kifújják. Mindenki szurkolt valakinek, de a többség a One Direction-nek. Hülyeség is lett volna másnak drukkolni, hiszen Ők voltak a befutó banda. Náluk nagyobb marketing fogás nem volt ebben az évben, és még sokáig nem is lesz.
Az öt fiú, akik a színfalaknál álltak egymásba karolva várták, hogy Caroline, a műsorvezető végre kimondja azt,hogy az 1D zárja a harmadik helyen a versenyt. Hiába vesztették el az XF-et, ha a világot megnyerték.
- A One Direction! Nagy tapsot az 5 fiúnak - Hazza azonnal a földre guggolt és a fejét a tenyerébe temette. Boo Bear szemei könnyekkel teltek meg és lehajolt barátja mellé, hogy a hátát simogatva biztatta, hogy nincs veszve minden. Nialler csak állt és bámult a tömegbe, ahol a családja ült és az anyukája könnyes szemekkel tapsolta meg Őket, hiszen hihetetlenül büszke volt legkisebb fiára és annak barátaira. Zaynster és Leeyum csak egymásra bámulva álltak és nem tudták elhinni, hogy most mi is történt. Jobban mondva, Leeyum nem tudta elhinni, hogy ez megint megtörténik vele.
- Fiúk, mi lesz ezek után a One Directionnel? - kérdezte izgatottam Brian, aki Caroline mellett állt.
- Annyit mondhatok, hogy nem most láttatok minket utoljára együtt énekelni! - Zaynster kacsintása sikítást váltott ki az emberekből és egyfajta megnyugvást is biztosított, hogy az 1D-nek nincs itt vége.
- Emlékeztek, hogy Liam mennyire össze volt törve ezen a napon, este? - kérdezte a színfalak mögött Harry a barátját, aki szomorúan emlékezett vissza erre a napra. Bezárkózott órákra a fürdőbe és ki sem akart menni, csakis barátnője csilingelő hangja tudta kicsalogatni onnan.

Danielle most is ott állt mellettük és Liam nem tudta megállni, hogy ne kezdje folyamatosan bámulni. Azonban a lány ezt észre vette és kissé frusztrálva érezte magát, hiszen neki Leeyum a barátja. Liam elgondolkozott és rájött, hogy Danielle annyi idős mint Ő. Dani 20 volt, mikor megismerkedett a fiatalkori énjével, és most Liam 20 éves. Kissé kiakasztotta a tény Őt.
- Szörnyű volt! - tett hozzá elmélkedve a bociszemű fiú. Ekkor már a srácok is csalódottan kullogtak le a színpadról. Leeyum egyből Dani karjaiba vetette magát és ezt Liamnek borzalmas volt nézni. Neki ott volt Sophia, aki csak a jövőben lesz az övé, de még is szerette volna Daniellet még egyszer megcsókolni. Hiányolt mindent, ami abban a lányban megvolt és Sophiából hiányzott. Azonban Ő döntött úgy, hogy Danivel végez. Az Ő döntése volt és most már viselni kell a következményeket.

Tizennegyedik

Sziasztok... tudom hogy rövid lett, de most ez van. Nagyon le vagyok törve, hogy itt a nyár, tiszta sok a megjelenítés de csak 1(!!!!!) ismétlem 1 ember kommentel.. Annyit kértem, hogy írjatok már véleményt és akkor sűrűbben hozom a részeket. és ahogy szokott lenni, most ide lesz pár komment, utána meg megint nem lesz...
Jó olvasást!

Louis szemszöge

- Megvan! - boldogan pacsiztam le az éppen felém tartó Boo Bear-el, aki szinte fel sem tudta fogni, hogy tovább jutott. Még nem tudja magában feldolgozni, hogy ez a négy igen mit is jelent majd az életében. Fogalma sincs mit fog hozni számára a jövő, és nem tudja, hogy ezeken az igeneken múlott a sorsa. Anya sírva öleli meg Őt és alig tudja kifejezni azt, hogy mennyire büszke rá. Csak hogy nem mindig lesz ennyire boldog. Nem fog mindig ilyen büszkén mosolyogni Boo-ra. Ha eljön a Larry Stylinson időszak, már kételkedni fog a fiában, hogy most mi is történt. Nálam is megtette. Nagyon emlékszem arra a napra, amikor haza mentem és egy újsággal a kezében várt a konyhapultnál, amit szomorúan olvasott el újra és újra. Neki meg tudtam magyarázni a dolgokat, azonban a több ezer Directionernek már nem ment. Olyan vitát keltett ez a bromace, hogy ezt már nem lehetett lecsillapítani. Éppen ezért is rendelte el a managemant, hogy egy kicsit hagyjuk Harryvel békén egymást a sajtó és média előtt. Nem kell minden fotón egymás mellett lennünk, nem kell Twitteren egymásnak tweetelni úgy, hogy azt a rajongók is lássák, és nem kell a koncerteken egymás mellett lennünk, ölelkeznünk. Mindent megtiltottak, ami a barátságunkhoz kellet. Kevés szabadidőnk volt,és emiatt semmi időt nem tudtunk egymással eltölteni. Azzal, hogy beszélgessünk. Semmit nem osztottunk meg egymással és annyira nem is beszélgettünk és emiatt mindenki Eleanort okolta. Azt állították, hogy nem szeretem és hogy Ő csak kihasznál engem és vele csak azért járok mert muszáj.
Pedig mind ez nem igaz. Nagyon is szeretem Őt és utálom, hogy ennek Ő issza meg a levét. Nem Őt kellene hibáztatniuk a rajongóknak, azért mert Harryvel már nincs meg az a szoros barátság közöttünk, hanem a managemantet.
A másik dolog pedig, amikor nem fogja már anya arcán ezt a büszkeséget látni, mikor hirtelen majdnem 10 kilótól szabadulok meg. A mai napig nem tudom, hogy miért fogytam le ennyit, talán az idegesség. Volt, hogy egész nap nem ettem semmit, maximum este bedobtam egy sajtburgert valamelyik McDrive-ból és folytattam tovább a munkát. Az érzelmeimet nem tudtam senkinek sem elmondani, még a srácoknak sem, mert ilyenekre nem volt időnk. Az időbeosztást pedig be kellett tartanunk.
Nem is értem, ha én vagyok a sztár, akkor miért parancsolgatnak nekem? Nem én döntöm el, hogy meddig akarok elmenni és mennyi az amit bírok? Miért mások bírálják az én döntésemet? Azokat a dolgokat hozzák meg Ők, amiket én van hogy nem is akarok.
Anya amint meglátott ilyen soványan, a kezét a szájához emelte és sírva fakadt. Ameddig otthon voltam minden egyes percben etetett és figyelt arra is, hogy mennyit iszok. És ez a törődés annyira jól esett nekem, hogy vissza sem akartam menni turnézni. Akkor abban az időben elegem lett és ki akartam szállni. Hát, kell az nekem, hogy tönkre tegyem magamat fizikailag és szellemileg is? Mert szerintem nem, de ha megtettem volna, akkor a One Direction többé már nem lett volna ugyan az. És ha megteszem akkor hihetetlenül meg is bánom. A világ leghülyébb embere lettem volna, hogy ha akkor feladok mindent.
Tudtam, hogy ez az ölelkezés eltart egy darabig, így elindultam megkeresni a srácokat. Nem kell olyan sokat mennem azonnal megpillantottam Harryt. Mivel olyan sokat gondolkoztam a barátságunkról és arról, hogy hogyan is ment tönkre az érzelmeim nagyon elleptek és ezért a nyakába borultam. A kicsi Harry nagy szemekkel nézett rám és nem tudta mire vélni ezt a gesztusomat.
- Ugye tudod, hogy mindent sajnálok? - mondtam neki fájó hangom, mire végre vissza ölelt. Szerintem én is hiányzom neki, a beszélgetéseink, a hülyeségeink.
- Nem kell sajnálnod semmit sem!
- De - toltam el magamtól és a szemébe néztem. - A füves botrányt, a Larry ügyet, azt, hogy már nem vagyunk olyan jó barátok! - folytattam és már Ő is lehajtotta a fejét. Kezét zsebébe csúsztatta és nem nézett rám.
- Én is sajnálom ezeket és ezeken változtatni tudunk, de minél előbb vissza kell térnünk a régi életünkhöz!
- Bizony, Hazza jól beszél! - szólt mögülem Liam és Zayn.
- Fiatalok vagyunk, hibázunk. Megesik az ilyen, de ez barátság örökké meg fog maradni, hiszen ennél szorosabb nincs!

Tizenharmadik

Niall szemszöge

Ott ültem a színpad mögött és nem tudtam elképzelni, hogy vajon mit is keresek megint itt. Miért kell itt lennem? Liam cseszte el, nem én. Akkor nekem mi keresni valóm van itt? Miért büntet minket a Sors?
Szörnyű érzés minden nap az anyámat látni úgy, hogy Ő nem tudja ki vagyok, miért vagyok abban a házban amelyikben éveket laktam. Nem tudja, hogy még is mi fán teremtem. Az Ő fia vagyok és már hónapok óta semmi szeretgetést nem kaptam, ami még rosszabb, de ezt talán még elviselném, ha nem kellene minden nap beszélgetnem vele szemtől-szemben. Azonban kell és ezt már idegileg nem bírom.
Liammel egy bandában játszunk. Egy csapat vagyunk és éppen ezért érvényes nálunk is a mondás "Egy mindenkiért, mindenki egyért!,, Számomra Ő olyan, mint a bátyám és ezért nem hagyhatom cserben. Ha kellene, akkor még az óvodába is vissza mennék vele, csak együtt lehessünk. Mert minden szenvedés megéri a One Directionért. A bandát senki sem fogja elfelejteni akár mi is a véleménye rólunk. Ha azt gondolja, helyesek, fiatalok vagy akár buzik, akkor is az eszében vagyunk és tudja, hogy kik vagyunk.
Nem hittem volna, hogy még egyszer itt leszek az X-Faktorban. Nem gondoltam volna, hogy mindezt még egyszer a régi énemmel fogom végig csinálni, csak azért, hogy vissza kapjam a régi életemet.
- Gyerünk! Menni fog! - biztatja anya Niallert és egy utolsó puszit ad a homlokára, majd mielőtt a színpad felé kezd indulni egy pillantást vet rám. Biztatóan mosolygok rá és kacsintok is egyet, majd elindul. Emlékszem milyen ideges voltam. A térdeim úgy remegtek, hogy lépkedni sem tudtam a színpadon, ahol már vártak rám a zsűrik és a több száz ember, akik aznap este szórakozni jöttek el. Azonban számomra nem volt szórakozás. Már mint az éneklést nagyon élveztem, de az izgulást nem szeretném még egyszer átélni. Szörnyű érzés volt, ahogy a gyomrom össze vissza liftezett, nem tudtam semmit sem enni és amit meg is ettem, az ki is jött belőlem.
Ugyan azt éreztem, mint Nialler. Nem tudom hogy ez hogyan sikerül, de én már semmiben sem kételkedek. Ha mi vissza jöttünk a múltba és senki sem veszi észre, hogy szinte Niallerrel olyanok vagyunk mint két tojás, akkor itt már minden lehetséges.
A gondolataimból anya szakított ki, ahogy az arcomat elemzi nem messze tőlem és csodálkozó pillantással akad meg a szememnél. Félve pillantok a szemeibe, de nem tudom, hogy ezt most mire véljem.
- Mit akarsz a fiamtól? - mély hangon kérdezi, kezeit a mellkasán összekulcsolja és félni kezdek tőle. Ennyire ijesztően még soha sem nézett rám bosszankodva.
- Parancsol? - mást nem tudtam erre válaszul mondani.
- Miért hasonlítasz rá ennyire? Mit akarsz tőle? Miért vagy egyáltalán itt? - oké, ennyit arról, hogy senki sem jött rá arra, hogy hasonlítok a 4 évvel ezelőtti énemre. Bár az anyáknál valószínű volt, mivel Őket nem lehet átverni.
- Ha elmondom az igazat, akkor hülyének fog nézni. És szerintem jogosan, mivel még szerintem is hihetetlen a dolog!
- Szerintem nem az, hacsak nem azt akarod mondani, hogy a jövőből jöttél - nevet fel hangosan, de ahogy abban a pillanatban én nem teszem az arca eltorzul és fejét jobbra-balra kezdi döntögetni. - Most ugye csak szívatni akartok, ahogy ti szoktátok mondani? - igen. Anyukám mindig is próbálta utánozni a mai szlengeket, de soha sem illett neki és nem is nagyon ment. Valahogy mindig rossz helyen használta, és emiatt mindig elnevettem magam, amiért persze azt hitte, hogy Őt nevetem ki és büntetést kaptam szemtelenségért. Utána már magyarázkodhattam, nem igazán értette meg, maximum napok múlva enyhített a büntin és megkért, hogy segítsek neki ezekben a szövegekben. Hiába minden próbálkozásom, még mindig nem áll jól az Ő szájából hallani ezeket és szerintem nem is lesz jó.
- Semmi ilyenről nincs szó, de tényleg a jövőből jöttem és még rajtam kívül négy barátom is, de mindent elfogok mondani, ígérem! - mondom megnyugtatóan és kezemet a vállán simítom végig. Azonnal megremeg és csillogó szemeit az enyémbe mereszti.
Nialler éppen akkor mondta ki az utolsó szót a mikrofonba és elkezdett énekelni. Most így visszahallva élőben be kell hogy valljam, borzalmas. Nekem nem tetszik a hangom és szerintem majd ha évek múlva vissza nézem a koncertfelvételek, akkor azok sem fognak tetszeni. Ötünk közül Liamnek van a legszebb hangja. Vagy is, neki a legkidolgozottabb és a legtisztább. Harryé nagyon erőteljes, Zayn nagyon jól tudja kitartani a magas hangokat, Louis pedig a lágy részeket tudja nagyon jól énekelni. Én pedig. Hm, én...
Soha sem tudtam, hogy az én hangom miben is jó és még a mai napig sem tudom. A srácok szerint nekem is a lassú dalok állnak jól, de én ezt nem tudom elhinni.
Az emberek támadnak engem és az okát még mindig nem mondják meg. Azt mondják nem illek a bandába, és én csak jókor voltam jó helyen. Hogy én nem vagyok olyan helyes mint a többiek és a hangom sem elég jó. Csak bízni tudok benne, hogy ezt csak a féltékenység mondatja belőlük, de nem tudhatja az ember. Mást nem tudok tenni, mint magamat emészteni emiatt, mivel a bandából semmi pénzért sem lépnék ki. Az álmom vált valóra és hülye lennék ezt elszalasztani pár féltékeny ember miatt. A rajongókat pedig képtelen volnék cserbenhagyni. Egyszerűen nem menne az, hogy lássam a szemükben azt, hogy csalódtak bennem. Nagyon sokan szeretnek és még emiatt vagyok ezen a pályán. Ha nem lennének rajongóim, lehet besokalltam volna és feladtam volna. De annak viszont örülök, hogy ezt a srácok sem hagyják.
Örülök, hogy én itt vagyok Nialler-nek és mindenben támogatni tudom, még akkor is ha nemsokára itt lesz neki a négy fantasztikus barátja. Mert velük nem fogja megosztani a sérelmeket. Magában fogja tartani, pont úgy, ahogy én tettem...

Tizenkettedik

Zayn szemszöge

Egy széken ültem és a telefonomat bámultam, aminek háttere menyasszonyom volt. Vagy is jobban mondva egy számomra ismeretlen nő, aki még nem híres és nem is ismer engem. Ebben az időben még semmi közünk sincs egymáshoz, majd maximum másfél év múlva fogom megismerni, randira hívni és beleszeretni.
Azonban nekem már most hiányzik a nevetése, a csókja és mindent amit benne szeretek. És, hát amit szeretek benne, az leírhatatlan, mert Ő tökéletes.
A fiatalkori énemet Zaynster-nek neveztem el. A szüleim pedig Jawadd-nak szólítanak. Nem tudják ki vagyok és egyszerűen ezt nem tudom felfogni. Annyira hihetetlen ez, fogalmunk sincs a srácokkal, hogy mit tegyünk és ez a legrosszabb. Liam szerintem meg kell várnunk, míg a srácok el nem jutnak a negyedik 1D évfordulóhoz. Ami viszont még nagyon messze van.
Nem tudtam aludni, de nem is akartam, hiszen lassan amúgy is fel kell kelni, hogy elinduljunk. Zaynster az ágyában aludt és én már úgy éreztem, jobb lenne ha felkelne. Számára is nehéz volt felfogni, hogy én a jövőből jöttem, és mikor mesélni akartam neki az egész elkövetkezendő életéről a fejem szinte szét akart robbanni. Egy szörnyű érzés nyilallt bele, és addig el sem múlt amíg a gondolatot el nem űztem az agyamból. Tehát inkább nem meséltem neki semmit, csak azt, hogy hatalmas jövő áll előtte és ebből meg is értette nagyjából a dolgokat.
- Zaynster! - érintettem meg a vállát az ágyban fekvő fiúnak, aki morgott egyet és közben a másik oldalára fordult, majd elmotyogott egy "Hagyj békén anyut,, és tovább szuszogott. Ez így nem lesz jó, mivel ha nem kel fel, akkor nem jut be az 1D-be és akkor mi velünk mi lesz? - Kelj fel! - rángattam meg immáron erősebben és nem hagytam, hogy vissza aludjon. A takarót lerántottam róla és ledobtam a földre.
- Semmi kedvem menni, úgy sem sikerülne. Hagyj aludni, nem megyek sehova sem! - mondta duzzogósan és a hasára fordult, arcát pedig a párnájába temette. Ezt én is megcsináltam, csak éppen engem anya úgy kirángatott az ágyból, hogy haj sem maradt a fejemen. Azt mondta, hogy ha nem megyek el, akkor soha többet nem énekelhetek, és minden olyan hangszert elvesz, ami a szívemhez nőt. Sőt, még azt is mondta, hogy bezárat egy kollégiumba és csak karácsonykor, meg a szülinapomkor mehetek haza.És hát én természetesen amint meghallottam ezeket az érveket, abban a pillanatban öltözni kezdtem és jeleztem anyának, hogy indulhatunk. Akkor még azt hittem, hogy hülyeség volt elmennem, de ma már hálát adok az égnek és persze anya fenyegető képességének, hogy elmentem. Mi lett volna, ha nem vagyok ott? Szerintem életem végéig bántam volna, hogy látom a One Directiont nélkülem.
- Gyerek, én olyan seggbegatyát adok, ha most nem kelsz föl! - ordítottam el magam, és már csak azt vettem észre, hogy Zaynster az ágy másik végénél áll és az alsógatyáját szorongatja. Tudtam én, hogy ez hatni fog, kiskoromban annyit kaptam a nővéremtől, hogy egy életre nem fogom elfelejteni.
- Meg ne próbáld! - fenyegetett mutatóujjával és bosszúsan nézett rám. Jaj, most komolyan azt hiszi, hogy erősebb lehet nálam. Mert nem!
- Nem kell próbálni, elsőre is menni fog! - mondom fennhangon és rátámadok. Már csak annyi a probléma, hogy anya éppen akkor nyitja ki az ajtót és néz ránk nagy szemekkel, mikor Zaynster hasán ülök és csikálom. Gondolom elég sokkoló lehetett neki két fiút így látni, de ez van.
- Örülök, hogy korán reggel már ilyen vidámak vagytok! - lépett az ágyhoz mosolyogva és egy inget tett le rá, majd folytatta. - Remélem a meghallgatáson is ilyen leszel, édesem! - nézett Zaynsterre, majd vidáman távozott is a szobából. Na igen, a meghallgatás. Én félek. Félek, hogy valami nem úgy fog alakulni, ahogy kellene és akkor örökre eltűnhetünk a srácokkal.
Én már ösztönösen szálltam ki a kocsiból és indultam meg a hatalmas sor felé, azonban a többiek bátortalanul követtek.
- Jawadd, te honnan tudod merre kell menni? - kérdezi kíváncsian Waliyha, miközben hatalmas szemekkel pislogott felém. Na, igen. Belém esett ebben a két napban, amit együtt töltöttünk. És nem tudom miért. Hát, nem veszi észre, hogy hasonlítok Zaynsterre? Jó, mondjuk nem lenne a legjobb, ha valaki is rájönne, hogy egyek vagyunk. Azonban Waliyha közeledése nagyon zavar és fájdalmat sem akarok neki okozni, mivel a húgom és mindent megtennék azért, hogy ne legyen szomorú. Tehát csak tűrnöm kell.
- Még 16 évesen én is jelentkeztem egyszer! - mondom zsebre tett kezekkel és mindenki hatalmas szemekkel néz rám, kivéve Zaynstert. - El is jutottam a mentorok házáig, de akkor kiestem, és még mellettem négy barátom is. A világ legjobb fejei, szinte testvérek vagyunk és be is utaztuk már a világot együtt! - mondom büszkén és próbálok semmi olyat sem mondani, ami esetleg a sztárságra utalna.
- És most hol vannak a barátaid? - kérdezi gyanakvón anya és kezeit a mellkasán összekulcsolja.
- Igazából már 1 hónapja abba hagytuk az utazgatást. Itt vagyok Londonban és Zayn énektanára vagyok. Mindenki haza ment és új életet akarunk kezdeni! - mondom szomorúságot tettetve, így legalább látom az arcán, hogy megenyhül és nem néz rám olyan szigorúan.
- Összevesztetek igaz? - kérdezi miközben közelebb lép és óvatosan végig simítja a karomat. Annyira jól esik ez a gesztusa, hogy az agyam átkapcsol és hazudozni akarok majd. Muszáj. Hiányzik az anyám, aki folyamatosan aggódik értem, és aki szeret. Aki nem hagyja, hogy reggelente úgy induljak el világot látni, hogy nem olvastam el az üzenetét, amit küldött nekem. Aki minden nap elhajtogatja, hogy szeret, amit néha unok, de még is hiányzik.
És én most is arra vágyok, hogy megöleljen, és ha kell akkor hazudok neki. Mert tudom milyen, és ha egy szegény egyedül maradt gyereket lát, akkor megesik rajta a szíve és meg akarja vigasztalni.
- Igen. Elég durván, és mivel a szüleim már hallani sem akarnak rólam, most egyedül tengetem napjaimat! - mondom szomorúan és itt nála már elszakadt a húr és a nyakamba veti magát. Szemeim automatikusan csukódnak le, és teszem kezeimet a derekára. Nem érdekel, hogy apa hatalmas szemekkel bámul ránk, vagy az hogy Zaynster a fejét üti az öklével. Semmi sem érdekel, csak hogy végre kaptam egy anyai ölelést, ami már hónapok óta hiányzott. Ez most mindennél fontosabb volt számomra.

Tizenegyedik

Sziasztok. Mint mondtam, nem tudtam a múlt héten részt hozni, elég sok minden volt. De most itt vagyok és már dolgozom a következő részeken és ha nem is naponta, de kétnaponta maximum háromnaponta jönnek a részek! :D 

Remélem több olvasóm lesz majd és nyáron rá is értek majd a rizsámat olvasni és kommentelni.

Köszönöm az 51(!!) feliratkozót! :D 

Leeyum a szobában fel s alá mászkált. Kezdett megbolondítani. Reggel 5 óra van és már fent van. Jó bevallom ugyan ezt tettem én is, de akkor nem idegeltem halálra egy nálam 4 évvel idősebb fiút, aki már egyszer ugyan ezt végig csinálta, és vissza jött a jövőből, hogy segítsen nekem. Nem. Én magamat emésztettem föl, hogy mi lesz akkor, ha megint nem sikerül. Ha megint csalódnom kell, és hogy ha mindenki kinevet. Mert azt tették volna, ha lehajtott fejjel, szégyenkezve kell vissza mennem az iskolába egy újabb vereséggel. De nem kellett. Sikerült megnyernem magamnak a világot, ha már az X-Faktort nem. Az iskolát ugyan befejeztem, de soha többet nem akartam oda vissza menni. Azonban egyszer még is megtettem.
Kíváncsi voltam az arcokra, a tanárokra és hogy mennyire is változott meg ott minden. Amennyire féltem belépni az iskolába, legalább annyira meg is lepődtem a fogadtatástól. Azt tudtam, hogy mindenki ismeri a One Directiont, de azt már nem, hogy ennyire fel is néznek rám. Az iskolában mindenki kezet fogott velem, puszit kért és beszélgetni akart velem. Nyoma sem volt a régi piszkálódásoknak, és a sebeknek. A barátaim akartak lenni azok után is, hogy voltak akik megvertek.
Most már viszont nem tudnak érdekelni ezek az emberek. Én többet nem kell hogy lássam Őket, és remélem jó messzire el is kerülnek majd életem végéig. Nekem már csak az éneklés az egyetlen célom, amit végre sikerült is megvalósítanom.
Nem is tudom mit kezdtem volna, ha akkor nem raknak minket össze egy bandába. Szerintem a suliban 2 évig lehajtott fejjel mentem volna a folyosón és nem tudtam volna élvezni semmit sem abban az iskolában. Aztán elmentem volna egy főiskolára és tesitanárnak tanultam volna. Ha az sem jött volna be, akkor tűzoltó lettem volna. És szerintem életem végéig boldogtalan lettem volna. Mind a két szakma a szívemhez nőtt volna, mert emberekkel foglalkozhattam volna, de akkor sem a számomra királyi munkát végeztem volna. És ha énekelhetek akkor szinte megáll az idő, és nekem a színpad az otthonom.
- Liam, szívem! - lép be anya hatalmas robajjal a szobába és még félig lógó haját próbálja össze fogni egy csattal, ami természetesen nem sikerül neki, de közben szoknyája cipzárja még nincs felhúzva. Mosolyogva lépek hozzá és ragadom meg a szoknya két oldalát, hogy felhúzzam a cipzárt. Azonban ahogy felhúztam rám néz zavartan és nem tud mit szólni. Hát persze, nem tudja ki vagyok.
- Öhm.. Bocsánat, csak gondoltam segítek! - ülök vissza a helyemre zavartan. Mrs. Payne egy szót sem szól és ennek nagyon is örülök. Már így is furán néz rám, hogy itt alszok, meg hogy hasonlítok Leeyumra, nem ám még elcsesszek mindent.
- Szívecském. Nem sokára indulunk, Jamessel készüljetek el és irány a Wembly! - mondja izgatottam, majd becsapja maga mögött az ajtót. Nem tudom megszokni, hogy Jamesnek szólítanak. Az a középső nevem, amit néha szoktam használni, de ez nekem akkor is fura.
- Te hogy nem vagy ideges? - kérdezi fiatalkori énem, és már szinte alig tud megülni a fenekén, ezért felpattan és összevissza kezd megint járkálni. Rosszul leszek, tuti. Már most fel van fordulva a gyomrom saját magamtól. Komolyan ennyire idegesítő vagyok mikor ideges vagyok? Bosszankodva néztem magamra, és akkor már tudtam, hogy leesett neki, hogy én már túlestem ezen a dolgon.
Anya eléggé gyorsan vezetett és nem is kell mondanom, hogy szokás szerint be voltam tojva. Utálom, ha száguldozik az utakon, mivel neki volt már így balesete, de hál Istennek semmi baja sem lett.
Emlékszem talán 5 éves lehettem mikor kórházba kellett vinnie újra. A kivizsgálások zöme 4 éves koromban vége lett, de kontrollra járnom kellett többször is, amit utáltam. Tűvel böködtek, nyúztak, nyomkodtak és naponta több orvos is tapizott. Utáltam. Mindenki sajnált, ami viszont még rosszabb volt. Az óvónénik soha sem hagytak megerőltető játékokat játszani és éppen ezért mellettük kellett ülnöm minden izgalmas dolognál. Ezért megszöktem az oviból. Már bánom, sőt akkor is bántam és nem is jutottam sokáig, mert a lelkiismeretem nem engedett sokáig. Úgy hogy az óvoda előtt megálltam és leültem egy padra, ott viszont nagyon jól el voltam magamban. Nem foglalkoztam semmivel sem, addig, amíg meg nem láttam Ruth-ot könnyes szemekkel az óvoda felé szaladni. Azonnal felé iramodtam és játszani hívtam. Azonban Ő csak megölelt és nem engedett el.
Anya akkor miattam szenvedett balesetet, amit a mai napig nem tudok megbocsájtani magamnak, de hálát adok az égnek, hogy nincs semmi baja sem.
- Ne izgulj! - pillantottam rá a mellettem ülő Leeyumra és mosolyogva hátba veregettem. Anya könnyes szemekkel nézett ránk, bár nem ismert tudom, hogy megszeretett. Apa egy szót sem szólt, csak búslakodva ült elöl. Most már megértem. Tudom, hogy nem akart elengedni soha sem, mert én vagyok az egyetlen fia és a legkisebb gyereke. Iszonyatosan féltett attól, hogy megint csalódnom kell. Nem akart elengedni és hagyni felnőni, pedig az idő az csak ment. Aggódott értem, mert nem akarta, hogy megint fájdalmat érezzek és hogy megint át kelljen élnem azt a borzalmas szenvedést, ami nekik is rossz volt, mivel ugyan úgy átérezték. Próbáltak segíteni, de ezen sajna nem lehetett. Akár mit is mondtak, tettek csak az idő volt az egyetlen gyógymód, ami segített a sebeimet heggé forrasztani és a szívemben egy olyan érzést kelteni, hogy Simonnak akkor igaza volt.
- Meg van rá az okom! - válaszol rá és el akarom mondani neki, hogy sikerülni fog, de a fejem iszonyatosan nyilallni kezd. Azonnal össze görnyedek és csak arra tudok gondolni, hogy ez az érzés elmúljon. Leeyum már teljesen megszokta ezt, ilyenkor csak a hátamat veregeti és inni ad nekem, de anya és apa nem tud ezekről a "rosszullét"-nek nevezhető valamikről, mert talán orvoshoz küldenének.
- James, minden rendben? Álljunk meg? - néz rám anya a visszapillantóból mikor végre már ki tudok egyenesedni és a fejem nem akar szétrobbanni.
- Nem köszönöm asszonyom. Jól vagyok! - mondom immáron mosolyogva és tényleg jól vagyok.
- Rendben. És nyugodtan tegezz engem - mondja ismét Ő is mosolyogva, majd újra megszólal. - És te mivel foglalkozol? - kérdezi izgatottan és erre lefagy a mosoly az arcomról. Erre most mi lenne a jó válasz? Ajjaj, tudhattam volna, hogy erre rákérdez.
- Igazából több szakmám is van. Énekes vagyok, és tanítom is, de mellette gitár és zongoraoktató - válaszolom remegő hangon és érzem, hogy a gyomrom liftezni kezd. Úgy érzem, mintha hazudnék a saját anyának. De Ő nem az én anyám. Nem is ismer. Nem tudja ki vagyok, fogalma sincs mi fán teremtem, csak azt tudja, hogy náluk lakom.
- Sok oldalú egyén vagy, ahogy eddig hallottam Liamtől! - mondja és éppen befordult a stadion felé, ahol több millió ember áll. Itt kezdődött minden. Itt váltam híressé. El sem tudom hinni, hogy most újra itt vagyok és úgy mehetek be ebbe az épületbe, hogy senki sem akar tőlem valamit. Nem fellépni jövök, hanem a jövőmet előkészíteni úgymond. Segítenem kell Leeyumnak, hogy a jövőben talán élhessem majd az életemet, ahogy szoktam.
Leeyum egyre izgatottabb lesz és a szíve biztosan lassan kiugrik a mellkasából. Elhiszem, hogy ideges, de minden sikerülni fog neki, amit azonban én nem tudok megmondani, mivel a fejem azonnal szét akar robbanni.
- Megérkeztünk...