2014. augusztus 11., hétfő

Huszonharmadik

Köszönöm a kommenteket!! A rész nem lett valami hű, de fantasztikus, nekem nem tetszik.. de ha ennyit nem írok most, akkor biztos hogy 2 hétig nincs rész.. szerintem ez volt az utolsó előtti részt. És akkor 24 rész+Epilógus lesz! 



Külső szemlélő szemszöge


Több tízezer embert láttál egy helyen, egy célból. Azt hiszem, 90 ezer rajongó gyűlt össze egy színpad előtt. Minden lány – és persze fiú is-, hónapok óta esetleg évek óta várnak erre a pillanatra. 1,5 órát állnak egy stadionban, míg kedvenceik elkápráztatják Őket. A szülők füldugókkal a fülükben várják a pillanatot, amikor vége lesz ennek a koncertnek, de a gyermekeik boldogságát szolgálja ez, így készek mind ezt elviselni.
A Wembly stadionban hatalmas hangzavar tört ki és mind ennek okozói 5 srác volt, kik boldogságot csempésztek millió lány és fiú szívébe. És nem csak a rajongóknak okoztak ezzel örömet, hanem maguknak is. Imádták ezt csinálni, és nem is akartak mást szakmába kezdeni. Számukra ez volt az élet.
Az 5 fiú önfeledten szaladt fel a színpadra és kezdtek neki egy felejthetetlen show kialakításának. Az 5 jövőbeli fiú a színpad mellett foglalt helyet és saját magukat bámulták.
„Nemsokára vége mindennek!” – gondolták egyszerre és szinte majd kibújtak a bőrükből e miatt a tény miatt. Fél év sem kell, és végre visszatérhetnek a saját életükhöz. Számukra is biztosan furcsa lesz, hogy már többé nem lesz egy kis kori énjük, aki általában a nyomukban lesz. Már a testvérükké váltak és ez így jó volt. 

- Tudjátok engem ez a kis "utazás" ráébresztett arra, hogy mennyire eltávolodtunk egymástól az utóbbi időben! - Zayn szinte csak a levegőbe beszélt és a srácokra nem mert nézni. Mindannyian bánták, és tudták, hogy ez a tény teljes mértékben igaz. Nem voltak túlságosan jó barátaik egymásnak, annyira, mint régen. Igen, mindenki változik, de megígérték egymásnak, hogy soha sem fogja Őket semmi sem elválasztani, és ezt az ígéretet megszegték. - Ki akartam lépni 2016 után. Már nem láttam értelmét ennek a barátságnak, ami köztünk volt. Soha semmit nem tudtunk megbeszélni, mert mindig valaki felpattant idegesen és elment. Elegem lett ebből, és ezt eldöntöttem, de iszonyatosan bánom már! - Zayn szemei könnybe lábadtak, ahogy a terveiről beszélt, amiknek semmi értelme sem volt. 
- Nézzétek meg ezt a sok rajongót! Őket hagynánk cserben, ha nem maradnánk együtt többet! Nekem ebbe belefájdulna  szívem! - Niall is szomorú volt, bár Ő tudta, hogy együtt maradnak. Együtt kell, hogy maradjanak. 
- Így kívül állóként nagyon furcsa volt ezt végignézni. Híres lettünk alig pár hónap alatt - Liam elmélkedve nézte Leeyum-ot, aki önfeledten ugrált a színpadon, miközben Sophia-nak énekelte a Does He Know számot. 
Együtt vannak. A Sors nem engedte volna, hogy Sophia és Harry együtt maradjanak, valamilyen formában a lány biztosan Leeyum-hez került volna vissza és ez így a helyes. Hiszen Liam nem tudna nélküle élni.
- Olyan gyorsan történt, fel kellett nőnünk - Harry még mindig bánta a Liames dolgot. 
Elmondott neki mindent. Elmondta, hogy már régóta szerelmes volt a barátnőjébe és sehogy sem tudta kiverni a fejéből. Minden találkozásnál, csak egyre jobban bele habarodott és ez ellen semmit sem tudott tenni, még akkor sem, ha akarta volna. A szívének nem tudott hazudni, és az agya sem tudott már ez ellen tenni semmit sem. Szerelmes volt Sophia Smith-be, de belátta, hogy Liam sokkal jobban megtudja adni számára azt, amire szüksége van. 
- Felejthetetlen pillanat, amikor még egymás nevét sem tudtuk - nevette el magát Louis és a mellette ülő Harry-t karolta át. Larry létezik! De csak, mint barátok, és ezt az embereknek is így kell elfogadniuk. 
- Végre, mi is vissza tértünk a régi életünkhöz.... - Liam már ezt kívánta. A jövőt, amiben önmaguk lehetnek, és Ők a sztárok,. nem pedig más. 

10 megjegyzés:

  1. én nem akarom h vége legyen :c ugye lesz még majd új törid???? ugyeeee??? mond h igeeeen :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pedig sajna vége lesz.. nem tudom, bizonytalan vagyok :/

      Törlés
  2. Olya aranyossss *-* aww...
    Én sem szeretném ha vége lenne,de el kell fogadni. Várom a kövi részt és a kövi történetet :))

    VálaszTörlés
  3. akkor most hamarosan vége lesz a történetnek? :O

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jo resz lett. Sajnalom hogy vege lesz a torinek de remrlem hogy lesz egy ujabb is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, majd még meglátjuk, nagyon bizonytalan vagyok vele kapcsolatban..

      Törlés
  5. Na neeeee! Ilyet kérem szépen nem csinálunk! Pikk-pakk befejezünk egy történetet? Milyen rendszer ez? :D
    Kár, hogy lassan vége ennek a sztorinak, de jön a másik (mert remélem, tényleg jön a másik). Ha nem, akkor bajban leszel! :P
    Olvastam az előző részhez írt, kissé bántó kommentet. Annyit szeretnék csak mondani, hogy ne érdekeljen mások véleménye. Ha nem másért, akkor magadért folytasd az írást, mert ezáltal jobban tudsz majd fogalmazni, ami a suliban se egy utolsó dolog. Szóval, ha bármikor elkeserednél, gondolj arra, hogy az írással fejleszted magad. Meg persze gondolj azokra, akik rendszeresen olvassák a blogodat. :))))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom.. de most így hozta a sors..
      nem tudom, hogy jön-e még új sztori.. :/
      Köszönöm szépen!! <3

      Törlés