12.

helloka. itt a kövi rész, és egyben az utolsó is... még jön egy Epilógus és akkor vége ennek a törimnek, a következőt már elkezdtem írni, és merem állítani, hogy olyat még nem olvastatok.
nem tudom, hogy mikor teszem fel az Epilógust, a kommentektől függ, de szerintem előbb túl leszünk ezen, annál jobb... csalódott vagyok az 1 komment miatt, de örülök a +2 feliratkozónak.. :D

komizni leheeeet

Minden pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy kihasználnak. Csak egy játékszer, egy újabb trófea voltam annak a személynek, akit kezdtem megszeretni. Kihasznált egy éjszakára, aztán eldobott magától.
Beleszerettem rettenetesen azon az éjszakán. A csókjai olyan forróak voltak, akár csak a szauna. Minden vele töltött pillanatban csak csókolni akartam Őt, és ölelni. Azt akartam, hogy csak mi ketten legyünk egy másik világban. A mi közös világunkban, ahol nincsenek hazugságok, se titkok.
Csak hogy abban a világban nekünk semmi keresnivalónk, mert Ő híres én pedig csak egy átlagos ember. Hiába jön azzal mindenki, hogy nekem is van hírnevem, az nem olyan, mint Liamé. Ha olyan lenne, akkor simán benne lennék abban, hogy szeressem. De most félek. Félek az emberek véleményétől, bár tudom, hogy nem fog kiderülni az, ami éjjel kettőnk közt volt. Csak van annyi eszük, hogy ne hozzák nyilvánosságra, mert az Liamet is befeketítené egy kissé a rajongói szemében. És az lehetetlen, hiszen kevesebb lenne az érdekeltsége az emberek szemében, és akkor kevesebb pénz tudnának rajta használni. Szegényeket azért sajnálom. Sokan csak a pénzt látják bennük. Az embereknek körülöttük, csak a dollárjelek jelennek a szemükben, ha látják őket, és nem az a nagy szívük, ami nagyon képes a szeretetre.
És ezt a szeretetet én is tapasztalhattam. Liam megmutatta nekem, hogy milyen az, amikor csak beszélgetned kell vele, és egyre jobban azt érzed, hogy vele akarsz leélni egy életet. Hiába suttogja azt az agyam, hogy megbántott, a földbe tiport és kihasznált, az agyam sebekkel tele, ragtapaszokkal együtt szalad ismét utána. És ez az, amit nem szabadna, mert lehet, hogy újra csalódni fogok. Sőt, biztos vagyok benne. Nem tudom miért hazudott, de biztosan meg volt rá az oka, de az engem már nem fog érdekelni. Tudom, hogy csak egy trófea voltam, de ha még sem, akkor sem érdekel. Nem fogom magamat hiú ábrándokba üldözni azért, mert minden féle elméletet gyárt a csalódott agyam.

Félve léptem be a táncteremhez közeli Starbucksba, ugyan is Liammel itt is kávéztunk. Nem akarom, hogy az emberek felismerjenek, kérdezősködjenek. Elég volt nekem az a sok fotós és rajongó, akik éppen azt lesték, hogy mit lehet pletykálni a neten. Nem akarok net celeb lenni pusztán azért, mert Liam boldog lehetett velem egy kicsit.
Azonnal rendeltem egy kávét, és leültem a pulthoz legközelebbi helyre. Nem akartam azt, hogy senki felismerjen, ezért hajamat próbáltam egyre jobban az arcomba húzni, ami nem sikerült teljesen. Telefonom rezegni kezdett, én pedig mosolyogva kaptam ki a táskámból és néztem, hogy egy twitter értesítés érkezett. Megnyitottam, és könnyes szemekkel láttam, hogy Liam írt ki twitterre, ráadásul az én nevem van hozzá linkelve.

„ Az igaz barátok tudod miért igaziak? Mert nem a pénzt mennyiségét látják bennem, hanem a szíved szeretetének mennyiségét. És nem azt akarja, hogy minden flancos helyre elvidd, pusztán csak megelégszik egy koszos tánctermi padlóval, és veled, hogy beszélgessetek!,,
LouWolterxx :D

Szemeim a tweet végére bekönnyesedtek és nem tudtam, hogyan is rejtsem el. Liam igaz barátnak tartott, de akkor miért hazudott? Miért nem lehetett egyszerűen megmondani, hogy ki Ő, és akkor ha megkér rá, hogy viselkedjek vele normálisan, akkor megtettem volna. Mert ha azt vesszük, akkor most elvesztett egy számára igaz barátot, és szerintem jogosan.
Telefonomat letettem az asztalra és az imént kapott kávémat kezdtem el szürcsölgetni. Azonban a jókedvem nem tartott sokáig, mivel egy ismerős arc lépett be és azonnal észre is vett. Integetve lépkedett hozzám, miközben nem foglalkozott azzal, hogy mennyien bámulják és rohannak hozzá.

- Lou, mi volt az a dolog tegnap? – hangosan huppant le mellém, telefonját pedig az asztalra dobva vette el a kávémat és szürcsölt bele egy hatalmasat, majd visszatette a szívószálat az én számhoz. 

- Szia, neked is. Először is, te mit keresel itt? Másodszor, hangosabban nem tudtad volna meg kérdezni? Harmadszor, a kávém a tied lehet! – toltam elé a Lou nevet viselő poharat, majd kérdőn pillantottam rá. A fél Starbucks ránk figyelt, de Őt ez egyáltalán nem zavartatta. Csak nyugisan fogta magához ismét a kávémat, és kezdte el szürcsölgetni. Megölöm ezt a pasit.

- Szia drága Lou-m. Bocsi, de engem akkor is érdekel, hogy mi van köztetek Liammel – Harry azonnal a lényegre tért, és nem foglalkozott azzal, hogy az utcán több fan is ott toporzékol érte. Őt most inkább az foglalkoztatta, hogy miért pofoztam fel Liamet, de legfőképpen az, hogy mit érzek iránta. Megmondjam. Gyűlölöm, de iszonyatosan szeretem. Beleestem, de erről nem tehetek.
És ha ezt most mind elmondom Harrynek, akkor Ő Liamnek fogja, és már is meg van a baj. Szerintem semmi köze hozzá, és Liamet úgy sem látom többet. A táncóráinkat átadom Rosynak és minden meg lesz oldva. Nem akarom Őt tovább oktatni. Végleg ki kell, hogy zárjam Őt az életemből, és ezt csak így tudom megtenni.

- Nincs semmi. Megfektetett, és ezt mára már el is felejtette! – legyintettem felé, majd ismét a telefonomat kezdtem nyomkodni. A twitterem még mindig Liam kiírásánál volt megnyitva, és nem tudtam megállni, hogy ne olvassam el még egyszer. Ez a poszt nem azt jelenti, hogy elfelejtette volna, hogy mi történt közöttünk. Sőt, szerintem nagyon is élnek benne a tegnap este emlékei.

- Te teljesen meg vagy húzatva. Twitteren több olyan posztja is van, amiben szerepelsz, vagy éppen rád utal. Biztos vagyok benne, hogy jelentesz a számára valamit, és ezt nem tudom, miért nem tudod felfogni! – emelte föl egy kissé a hangját, majd elégedetten hátradőlt a székében. És tessék, én fogok ebből az egészből kijönni szarul.

- Nehogy már én legyek a hibás, az Ő hülyesége miatt – álltam föl hirtelen, de Harry azonnal visszahúzott a székre, mivel mindenki felénk nézett. Engem azonban nem érdekelt a közönség, tovább folytattam a mondandómat.  – Hazudott nekem, szinte nem is mondott semmi igazat. Egy másik életet kreált velem szemben, csak azért, hogy ne nézzem más embernek, és bocsássam ezt meg neki? Azt, hogy hazudott? Soha. És ezt neki is megmondhatod! – táskámat felkaptam és rohamos léptekkel hagytam el a helyiséget, de nem sokáig mentem, mert azonnal beleütköztem barátnőmbe. Sírva borultam a vállára, Ő pedig azonnal át is ölelt.

- Ne itt sírj! – megfogta a kezemet és behúzott az egyik közeli WC-be, ahol hál Istennek senki sem volt, így mindent el tudtam neki mondani.
Ő pedig figyelemmel kísérte végig mondandómat, és minden kérdésemre választ adott. Ő tudta mi az a One Direction, ismerte a tagokat, de még sem mondta el nekem. Természetesen ezért jól le is csesztem, de rá egyszerűen nem tudok haragudni. Minden gondomon, bajomon segít, és ez nem fog változni egyhamar. Rá mindig számíthatok, és ezért nem fogok rá haragudni. Nem éri meg. Olyat mint Ő még egyet nem találok.

- Akkor átveszed tőlem Liamet? – kérdeztem bátortalanul, miközben egy zsepivel törölgettem le elfojt sminkemet. Nem hiszem, hogy Liam továbbra is fog jönni a táncórákra, de ha még is megteszi, akkor már Rosyhoz menjen.

- Persze, de nem gondolod, hogy meg kellene ezt beszélned vele?

- Nem. Liam a múlté – hangom határozottnak hallatszott, de a szívem egyre jobban kezdett gyengülni. Mindennél jobban szeretné ezt vele megbeszélni, de nem tehetem, mert tudom, hogy elgyengülök, és akkor hagyom, hogy mindent megmagyarázzon, amit nem szabad.
Hagynom kell a dolgokat leülepedni, és tudom, hogy Liam mindent el fog felejteni, mert elfogja. És akkor Ő legalább boldog lesz, nekem pedig megint megmarad a szenvedés…