22.-Rá számíthatok!

Sziasztok. Itt is a kövi rész, ami Harry szemszögéből van, a többi Liaméből lesz. Jó olvasást, köszönöm a komikat, és most is várom őket! :D

2013. június 23

Harry Stlyes

A kocsimban ültem, és éppen a menedzser házából tartottam egy buliba. Megmondta, hogy végre észhez kell, hogy térjek. Azt mondta, elszállt velem a ló, túl sokat költekezek, és keveset adományozok, amiben kezd igaza lenni. Mostanában tényleg sokat voltam vásárolni, de ez kit is zavar? Annyi pénzem van, mint ember a földön, akkor meg ez kinek is fontos? Szerintem még az ükunokáim is el fognak élni ebből a pénzből, amit eddig kerestem.
Utoljára, Liam beszélt velem ilyen hangnembe, még pár hónapja. Akkor is ugyan ez volt a téma, és megígértem neki, hogy nem leszek ugyan olyan, mint amikor haza értem. Megígértem neki, hogy nem változok vissza egy seggfejjé, amit nem sikerült teljesítenem. Tehát, megszegtem az ígéretemet, és Liam megint csalódni fog bennem, és emiatt már most iszonyú bűntudatom van.
Utálom, ha valakit megbántok, és mostanában ez egyre jellemzőbb. A rajongóimmal is sokat vitázok, amit nem igazán jó a banda szempontjából, se a rajongókéból. Bár, ha jobban bele gondolunk, nem én vagyok a legfőbb hibás. Amióta Louis és én összeköltöztünk egy házba, - persze, annak már majdnem 2 éve, és rá fél év után a többi fiú is oda költözött – a rajongók azt terjesztik, hogy buzik vagyunk. Mindenki a Larry bromance-ban hisz, pedig Larry nem létezik. Talán ez a legfőbb problémák okozója. Nem vagyok buzi, igen is a nőkhöz vonzódom, ugyan úgy mint Louis.

A buli helyszín eléggé feltűnő helyen volt, és iszonyú sok újságíró volt ott, bár nem csodálom. A One Direction ma ünnepli harmadik születésnapját, ami igen is nagy dolog. El sem merem hinni, hogy nem egészen 3 éve raktak egy bandába ezzel a három hülye és egyben legjobb barátommal. Eleinte rettegtem, hogy vajon milyen lesz majd egy csapatban dolgozni, de mára már teljesen egymáshoz szoktunk. Nem is tudnák nélkülük élni. Amikor a reptérre megyünk, ha valamelyikünk haza utazik, órákon át búcsúzkodunk, és ezért általában később is indul el a gép. És amikor elmegy az a valaki? Én úgy érzem, mintha hiányozna egy darabka belőlem. Mintha elvették volna az egyik szervemet, amely nélkül nem tudok élni, és ha életképtelenné tesz, annak sokan nem örülnek.

A előttem parkoló kocsiból Zayn és Perrie szálltak ki, majd pár kép erejéig pózoltak a fotósoknak. Imádják a Zerrie párost. Mióta Zayn eljegyezte a szőkeséget nagyon megváltozott. Sokkal komolyabb lett, és talán ezt imádják az emberek is. Na, én pontosan ezért nem fogom 20 évesen elkötelezni magamat. Hülyeség. Jobb szeretek szabad lenni, mint egy madár.
Én is előrébb gördültem a hatalmas kocsimmal, majd kiszálltam, és a kulcsot az egyik parkolós srác kezébe nyomtam. Rajongók tömkelege állt az egyik sarokban, akikhez szinte senki sem ment oda, és így ezen én változtatni akartam. Szeretem őket, mindennél jobban. Vannak olyanok, akik utálkoznak, és nem tudom az okot még a mai napig sem, hogy miért, de szerintem nem is fogom megtudni. Azonban vannak olyanok is, akik már csak egy kép erejéig is képesek napokat a szabad ég alatt tölteni, és szinte jégkockává fagyni.
A lányok hangos sikítozásba kezdtek, azonban én kicsit próbáltam őket csitítani. Attól, mert híres vagyok, még én is tudok normális ember lenni, főleg, ha otthon vagyok. Liammel. Az ikertestvéremmel, akit tudja, igazából milyen vagyok.
Aki előtt végre az igazi énemet adhatom, azt, aki gyerekkoromban voltam.
Aki nem nevet ki, még akkor sem, ha egy nagy baromságot is csinálok.
Aki megmondja az igazat, még akkor is, ha fájni fog.
És, aki nem tagadja le, hogy a testvérem, pedig simán megtehetné, sőt én még meg is érteném emiatt.
Egy napra, de csak egy napra szeretnék vele életet cserélni. Ő élvezze ki a rivaldafényt, én pedig had térjek vissza Wolwerhamptonba a megszokott kis életünkhöz, amiben Liamnek nem kell annyi rosszat elviselnie, mint nekem. Ő nem kap napi szinten több utálkozó üzenetet, neki nem mondják az emberek, hogy ronda, szoknyavadász, és még sorolhatnám. Vajon milyen lenne?

- Harry, kérdezhetek valamit? – megszólalt mellettem egy nálam sokkal fiatalabb lány, akinek autógrammot adtam. Mellette mindenki elhallgatott, és hol rám, hol pedig a szőke hajú lányt figyelték.

- Persze! – hatalmas mosolyom még egy kis bátorítás volt a számára, mire még több pír kúszott fel az arcára.

- Liam miért nem jött el az 1D szülinapjára? Ennyire rosszban lennétek? – kérdése kissé szíven érintett. Meghívtam a testvéremet, és azt mondtam neki, hogy hozza magával Austint, ha úgy jobban érzi magát, de csak annyit mondott, meglátja. Nem tudom, hogy most itt van-e, vagy éppen otthon ül, és nevet rajtam a haverjával, hogy még is mit vártam, a sok bunkóság után.

- Őszintén? Nem tudom, hogy eljön-e. Tudjátok bonyolult az egész, de Liamet sok csalódás érte, és én is csalódást okoztam neki, pedig nem akartam… - lehajtott fejjel válaszoltam, és éreztem, ahogy egy bizonyos érzés belülről marni kezd.

- Köszönöm, hogy őszinte voltál. Fel a fejjel, és ezt kérlek, olvasd el! – egy piros kis cetlit nyújtott a kezembe, amit a zakómba csúsztattam.

- Mindenképpen – kacsintással hagytam ott a sok rajongót. Olyan kedvesek, és én meg néha olyan bunkó tudok lenni. De miért? Ők nem érdemlik meg ezt. Senki sem.
Míg beértem elővettem a kis cetlit, amit a lány adott a kezembe, és óvatosan kinyitottam. Megtorpanva olvastam el… Szívszorító volt..

Mi lett volna, ha Harry-t nem támogatják annyian? Ha nincs az ikertestvére, aki vele együtt indult?
Mi lett volna, ha Niall nem kapja meg a második igent is? Ha Katy Perry nem találja elég jónak?
Mi lett volna, ha Zayn feladja, mert nem tud táncolni? Pedig iszonyat ügyes.
Mi lett volna, ha Louist aznap nem kelti fel az anyukája, hanem tényleg elalszik?

Mi lett volna, ha Simon nem dönt úgy, hogy megalakítja a One Directiont? Nem tudom, de nem is szeretném megtudni… Azonban van itt még valami…

Mi lett volna, ha Liam Paynet még is berakják a bandába? Ha nem csak azért hívják vissza megint, hogy összetörjék a szívét? Akkor ma nem 4 srácnak a „születésnapját” ünnepelnéd, hanem 5 csodálatos fiúnak.

Szinte már a sírás kerülgetett, aminek nem örültem. Még is hogy érzékenyülhetek el én? Harry Payne, a világ egyik legnagyobb sztárja? Nem szabadna nekem ilyen picsogós kis asszonykának lennem.
Az embereknek nem merem megmutatni az igazi énemet. Lefogadom, hogy teljes mértékben kicikiznének, és még több bántást kapnák, mint most. Még ezeket is nehezen bírom elviselni, vajon milyen lenne, ha még többet kapnák.
Beléptem a klubba, ahol azonnal megpillantottam az ismeretlen embereket, akiknek fogalmam sincs, hogy mi keresni valójuk vannak itt. Miért van itt olyan ember, aki nem ismer minket? Csak azért, hogy elmondhassák, hogy a One Directionnel bulizott? Mert azt még megértem, ha pár rajongót beengednek, bár akkor meglátnák, hogy milyenek is vagyunk részegen, ami nem lenne a legjobb dolog, de azt már nem, hogy ismeretlen embereknek mi keresni valójuk van itt?

A bárpultnál megpillantottam egy farmernadrágos, zakós férfit, aki egy koktélt szorongatott a kezében, és éppen a tömeget figyelte, akik boldogan táncolgattak. Számítottam rá, hogy eljön. Mikor elhívtam nemet mondott, de reménykedtem benne, hogy talán meggondolja magát. Hetek óta ezen idegeskedtem, de még is volt bennem egy apró kis remény.
Felé vettem az irányt, majd amikor már kellő távolságba volt tőle a vállára tettem a kezemet. Hirtelen megfordult, én pedig egy hatalmas mosoly kíséretében borultam a nyakába. Nem érdekelt a sok ember, akik akár képet is készíthetnek az érzelgős pillanatunkról, de mit izgasson azért mert még is csak a testvérem, akit megbántottam.

- Azt hittem nem fogsz eljönni – szakítottam meg ölelésünket, és tisztes távolságba álltam tőle. Komolyan azt hittem, hogy a mai estét Austinnal fogja tölteni, és rajtam fognak röhögni.

- A testvéred vagyok. Én is tojjam le a fejed? Tudom milyen rossz az, és én nem fogom azt tenni! – szinte szemrehányásnak vettem, de persze jogosan mondta. Megérdemeltem. Nem hívtam, nem üzentem, pedig Ő naponta többször is keresett. Fontos voltam számára, és én még is hagytam, hogy eltávolodjunk egymástól, olyan szinten, hogy már azt sem tudom, hogy mi van vele, és ez fáj. Szükségem van rá.

- Sajnálom, és remélem, egyszer el tudjuk majd mind ezt felejteni. De most bulizzunk! – kezeit a zsebébe csúsztatva követett engem a többiek felé, akik barátnőikkel álltak a táncparkett közepén és iszogattak. Jól esett, hogy itt volt velem ezen a fontos napon. A One Direction most van a csúcsún, én nekem is szükségem van egy kis támogatásra. Önzőség? Tudom. Én nem voltam ott Liamnek mikor Danit elvesztette, de ezen próbálok változtatni. Most viszont szükségem van rá. Hiába van itt Niall, Zayn és Louis, akkor is egy testvéri támogatás sokkal többet jelent, mint bárki más bátorító szavai.