23.-Nem is ismerlek!

Sziasztok! Szerintem ez a rész sokatoknak nem fog tetszeni, de reménykedem benne, kommenteljetek! :D

Liam Payne

A fejem iszonyatosan fájt reggel mikor felkeltem. A nap besütött az ablakomon, és szinte égette a hátamat. Szemeimet dörzsölve ültem fel az ágyban, de számomra ismeretlen volt a hely. Egy lila színű szobában voltam, ahol minden sarokban egy- egy szerény állt. Lány szoba volt, és ezt a polcokon pihenő képekből vettem ki.

- Jó reggelt! –egy lány lépett be a szobába egy tálcával a kezében. Kockás ingem, amit tegnap este viseltem, most rajta volt, és meg kell hagyni nagyon jól állt rajta. Lábait kecsesen rakosgatta egymás után, míg oda ért az ágyhoz, majd egy puszit adott az arcomra. Hatalmas szemekkel bámultam rá, és nem tudtam mire vélni ezt a reakcióját. Mit keresek én itt? Egyáltalán hol vagyok? Mert azt tudom, hogy egy lakásban, és valószínűleg ennek a lánynak a szobájában. De mit csináltunk mi itt? Csak nem..? Na, nem. Tuti nem, én még mindig Daniellet szeretem, és csak nem fogom a szerelmünket egy éjszaka kedvéért eldobni.

A tegnap este furcsán alakult, és a legrosszabb, hogy nem emlékszem semmire sem. Még rémlik az, hogy Harry oda jött hozzám a bárhoz, majd bemutatott a barátainak és elkezdtünk ünnepelni. Senkit sem érdekelt, hogy mennyit is ittunk, így én is csak döntöttem magamba a piát. Nagyjából ennyi az, amire emlékszem, és most itt vagyok egy ismeretlen lány szobájában, akivel nyilvánvalóan tettünk valamit az éjjel, mert nem lenne rajta az ingem, ha ez másképp lenne.

- Hoztam neked reggelit, fájdalomcsillapítót és egy kis narancslevet! – mosolyogva mutogatta a tálca tartalmát, míg én elemeztem őt. Barna, hosszú haj. Gyönyörű mogyoróbarna szemek, arányos és tökéletes arc. Lábai vékonyak voltak, és izmosak.

- Öhm… Köszönöm – azonnal nekiláttam a tojásnak, aminek mennyei íze volt. Míg én elfogyasztottam mindent, amit hozott nekem, addig Ő felszedegette a földön heverő ruhákat, majd az ágyra tette, és visszafeküdt mellém. És most mit tegyek? A tálcát letettem az éjjeliszekrényre, majd felé fordultam. Hogyan is kérdezzem meg a nevét, hogy ne legyek bunkó? – Tudom, hogy most egy taplónak fogsz tartani, de mi történt tegnap este? Semmire sem emlékszem, és ez nagyon zavaró! – szemöldökömet összehúzva figyeltem, ahogyan közelebb bújik hozzám, és egy csókot lehel ajkaimra.

- Nem tartalak annak – mosolyodott el azonnal, és egy puszit adott az arcomra. – Sőt, egy hihetetlenül aranyos pasinak inkább. Tegnap este megvédtél egy pasitól, aki folyamatosan zaklatott, aztán feljöttünk ide hozzám és te akkor is olyan kedves voltál. Vagy százszor megkérdezted, hogy akarom-e. És tudod mi volt az egészben a furcsa? – idegesen, de még is kíváncsian hallgattam a sztorinkat, és valamit megmozgatott bennem. Éreztem valamit, amit nem tudtam hová tenni. – Az hogy részeg voltál, és még is udvarias. Ilyen srác nincs még egy a földön és… - egy hang a fejemben azt mondta csókoljam meg, és én eleget is tettem az angyalom kérésének. Haját elsimítottam az arcából, miután elváltunk. – Kimegyek a mosdóba! – egy mosollyal kelt fel, majd ment a fürdőbe és csukta be maga után az ajtót.

Mosolyogva tekintettem körbe a szobában, mikor az egyik sarokban megpillantottam egy alakot. Danielle ült a térdeit átölelve a földön, és engem nézett könnyes szemekkel. Szóval még ide is követett. És miért sír? Én nem akarom, hogy neki rosszul essen, ha tovább lépek. Nem akarom megbántani azzal, hogy újra boldog legyek, de nekem is jogom van újra mosolyogni, és minden reggel úgy felkelni, hogy ne az öngyilkosságon járjon az eszem. Szeretem még mindig, és soha életemben nem fogom elfelejteni a vele töltött 1 teljes évemet, és mind azokat, amiken átmentünk. Szerintem, ha fordított helyzetben lennénk, én azt akarnám teljes mértékben, hogy boldog legyen.
Felálltam az ágyról, és mellé sétáltam, majd felsegítettem a földről. Szemei ki voltak sírva, ki tudja mennyit látott. Lehet, hogy végig nézte az egész éjszakát.

- Boldog vagy vele? – szomorúan nézte az arcomat, majd végig nézett rajtam. Csak egy alsónadrág fedte testemet, és már olyan régen álltam így előtte. Már vagy fél éve nem csókoltam meg, nem éreztem az érintését.

- Nem tudom. Azt hiszem. Kedvesnek tűnik, és… - nem akartam befejezni. Nem ismerem Őt, és nem tudok róla semmit, még a nevét sem tudom, de úgy érzem, vonzódom hozzá. Amikor megcsókolt azt éreztem, hogy még többet akarok. Hogy újra érezni akarom csókjainak ízét, és hogy nem kellene elengednem. Minden este mellette akartam feküdni, és minden percben… Szeretni Őt. De nem ismerem, így ezt mind nem fogom eltervezni a fejemben. Nem fogok róla álmodozni, amíg meg nem ismerem. Ki tudja, lehet a maffia tagja, vagy esetleg az apja a főnök, és ha az, akkor, ha megbántom Őt, akkor nekem annyi. Ugyan is az apja szerintem a lógómtól fogva akasztana fel valahova. Elég viccesen néznék ki, de azt hiszem nem akarom megtapasztalni.

- És… Bele tudnál szeretni igaz? – fájdalommal teli hangja elcsuklott, majd végig simított az arcomon, ami bizseregni kezdett. Ilyenkor az ember mi tévő legyen? Most hagyjam itt Őt, és válasszam Danit, vagy hagyjam el Danit, és válasszam a fürdőszobában piperézkedő lányt? Tovább kell lépnem, és már eleget szomorkodtam az elcseszett gyerekkorunk miatt, a szüleim miatt, a One Direction és Danielle halála miatt. Most végre egyenesbe jöhetne az életem, lehet, hogy ez a lány a jövőm, és én képes lennék elengedni? Képes lennék ilyen hülye lenni? Mert ha igen, akkor tényleg akasszanak fel a lógómnál fogva.

- Lehet…

- Liam, te kivel beszélgetsz? – a fürdőajtó nyílt, és megjelent előttem egy bombázó. Az ingem lengén volt rajta, így nem sokat takart. A fekete fehérneműje sokat mutatott, aminek teljes mértékben örültem.

- Öhm… - tekintetemet elkaptam róla, majd magam elé bámultam, ahol már senki sem volt. Eltűnt, megint és ki tudja mennyi időre. Talán tényleg megőrültem. Kezdem teljes mértékben azt hinni. Egy olyan szellemmel társalgok, akit csak én látok, de akkor miért nem látom a többi szellemet is? Mert, ha Danielle szellem lehet, akkor bárki más az lehet és szerintem azokat is kellene látnom. De ha nem látom őket, akkor Danit miért? Én begyogyóztam. Esküszöm, engem elmegyógyintézetbe fognak zárni. – Csak énekelgettem! – ez az Liam. Jól kezded. Már most hazudsz, csak így tovább.
Fejemet rázva mentem közelebb hozzá, puha kezeit pedig az enyémbe vettem.

- Kezdjünk minden előröl. Liam James Payne vagyok!- nyújtottam felé a kezemet, és mosolyogva néztem a szemébe.

- Sophia Smith, örülök, Liam! – arcára mosoly húzódott, és ezt annak a jelének vettem fel, hogy benne van a játékban. Közelebb hajoltam hozzá, és egy puszit adtam az arcára.

- Ugye tudod, hogy szükségem van az ingemre? – az ing aljánál fogva húztam még közelebb magamhoz, mire még jobban elmosolyodott.

- Tudod, szerintem sokkal jobban nézel ki ing nélkül – meleg tenyerét mellkasomra fektette, majd lassan levezette a hasamra. Beleremegtem az érintésébe, az agyamban bekapcsolt valamit, és teljesen felmelegítette a testemet. Úgy éreztem nem sokáig bírok magammal.

- Szerinted nem fura egy kicsit, hogy nem tudunk semmit sem egymásról?- kérdezi hatalmas szemekkel Sophia, és az ágyhoz megy, majd visszafekszik, és a lábát betakargatja. Bevallom nekem is kicsit furcsa, hogy belementem egy egy éjszakás kalandba, amiknek soha sem voltam a híve, de úgy látszik egész jól összehangolódtunk, és ennek remélem nem most lesz vége.

- Akkor ezen most változtatunk – válaszolom neki olyan izgatottsággal, mint egy öt éves, mint amikor vattacukrot kap, majd leülök az ágyára és mellé hasalok. – Mit szeretnél tudni?

- Hmm… Hány éves vagy? –kérdéseit folyamatosan tette fel, én pedig mindegyikre válaszoltam. Minden előkerült, és ugyan úgy én is rákérdeztem. Elmesélte, hogy az apukája meghalt még kicsi korában, és a nővérével és az anyjával él. Modellkedik, de közben még tanul, és szeretné majd elkezdeni a főiskolát is, de közben híres modell szeretne lenni. Elképesztő elképzelései vannak, olyanok, amikre az ember nem is gondolna. 18 évesen tudja, hogy mit akar, viszont én 1 évvel idősebb vagyok nála, és én még sem tudom.

- És az utolsó kérdésem… Te miért nem vagy benne a One Directionben? – a számomra szívfájdító kérdés, amire nehéz a választ megfogalmaznom. Még mindig nem értem Simon mit értett az alatt, hogy nem bírnám ki érzelmileg. Szerintem sokkal több sokk ért engem így átlagemberként, mint sztárként ért volna. Le kellett nyelnem mindent, főleg azt, hogy más kapta az életemet, amit nekem szántak. Zayn, Louis, Niall és Harry élete ugyan úgy lehetett volna az enyém is.
Mindent elmondtam neki, és azt is elárulta, hogy Ő mindig is a rajongóm volt. Imádja a hangomat, és vagy milliószor szavazott rám, és rettenetesen szomorú volt mikor kiestem.
Azt hiszem, ez mindennél többet jelent számomra, mint bármi más. Egy rajongómba kezdek beleszeretni? Hát ez csúcs…