24.-Csak benned létezem!

Sziasztok! Itt is van az új és egyben utolsó rész. Még van vissza egy epilógus. Aztán kezdem itt az új történetemet! :D Remélem tetszeni fog majd nektek. Az epilógust a kommentektől függően fogom feltenni... Majd meglátom! Jó olvasást! 

Érezted már úgy, hogy teljesen egyedül vagy? Hogy senki sem szeret, és hogy mindenki ellened van? Hogy talán ez életed legrosszabb napja, és csak azért nem ölöd meg magadat, mert gyáva vagy, vagy mert bízol abban, hogy esetleg a holnap jobb lesz? Tisztában vagy azzal, hogy mindenki elhagyott, és csak a szenvedés jutott neked, és a Sors, aki akkor szórakozik veled, amikor olyan kedve van, folyamatosan veled szívózik.
Én sem tudom elhinni, de most ezek nem igazak rám. Az életem egy száznyolcvan fokos fordulatot vett. Mióta Sophia felbukkant teljesen megváltozott minden. Újra rám talált a boldogság, és végre nem szomorkodok minden nap azon, hogy mi lett volna, ha én is 1D tag leszek. Már el akarom felejteni a múltamat, a jövőmet, és csak a jelenre akarok koncentrálni.
A mostani része a kapcsolatunknak a hullámvölgy legalján van. Sikerült összevesznünk, miközben még csak 2 hónapja vagyunk együtt. A volt pasija felbukkant, és ez mindent romba döntött. Sophiában újjá éledtek a régi életének emlékei, és emiatt kételkedik a mostani érzéseiben, ezért időt kért tőlem. Nem akartam azt mondani, hogy akkor ennek köztünk most vége, így beletörődtem, és adtam neki gondolkodási időt. Végül is, nem azt jelenti ez, hogy nem szeret. És őszinte volt velem, mert elmondta az igazat mindjárt aznap, és nem titkolta, amit iszonyatosan értékelek benne.

A mozi előtt álltunk Austinnal, és vártam, hogy barátom végre kijöjjön a mosdóból. A film egy és fél órás volt, de Ő a két literes kólája miatt, - amit persze másodpercek alatt a hasába termelt – minden percben rájött a pisilés. És persze a film feléről lemaradt, mert folyton a terem és a WC között ingázott. A teremőrök, már a mozi terem szélére ültették le, mert folyamatosan zavarta az embereket. 
Gondolataimból két apró kéz zökkentett ki, amik a szememet fogták be, hogy ne lássam az illetőt. 10 éves koromban az ilyeneket simán hasba ütöttem, és elszaladtam, mivel a suli legmenőbb srácai csinálták ezt velem, hogy végre el tudjanak kapni. Csak hogy én boxolni kezdtem járni, ami a hasznomra vált, és után leszálltak rólam. Sokkal erősebb és ütés tűrőbb lettem, mint ők. Volt, akit hasba ütöttem, mikor lökdösni kezdett, és a földre rogyott, majd pár másodperc múlva sírni is kezdett. Akkor tudtam volna kinevetni, és az orra alá dörgölni, hogy egy nála kétszer kisebb fiú verte meg, de nem tettem. Mert én nem olyan vagyok, aki másnak akar rosszat.
Kezeimet a puha kézfejekre helyeztem. Egyből tudtam ki az, de mivel játékos kedvemben voltam találgatni kezdtem.

- Aust, neked a sok hugyozástól ilyen puhák lettek a tappancsaid? – Dorin száját egy apró kacaj hagyta el, és ezzel teljesen elárulta magát. – Jobb színész is lehetnél, drága! – mosolyogva fordult meg, és kacsintottam rá egyet. Az orrát felhúzva ment Austinhoz, aki éppen jött ki a mosdóból, és a kezéről rázta le a vizet.

- És engem nem is üdvözölsz? – kérdezte mögülem egy hang. Egy hang, amelyet már 1 teljes hete nem is hallottam. Nehezen, de kibírtam. Nem akartam zaklatni, hagyni akartam, hogy nyugodtan döntsön.
Megfordultam, de a mosolyom még mindig az arcomon volt. A tudat, hogy itt van, és hogy esetleg miattam jött ide boldogsággal töltött el.
Azonnal hozzászaladtam, felkaptam és forogni kezdtem vele. Fejemet a vállába fúrtam, és boldogan hallgattam, ahogyan hangosan nevet. Nem érdekelt, hogy mindenki minket néz, és hogy az emberek mutogatnak ránk, csak az, hogy visszakaptam őt, aki most felvirágoztatta az életemet.

- Annyira hiányoztál! – tettem le végül, majd szemeibe néztem. Arcából kisöpörtem egy hajszálat, és azonnal megcsókoltam. Egy teljes hete nem érezhettem ezt. Nem tudhattam, hogy a pillangók még a hasamban vannak, és nem éreztem a törődést.

- Te is nekem! – válaszolta boldogan. Kezeinket összekulcsolta, és elindultunk barátomék felé, akik még mindig a mozi plakátokat bámulták.

- Akkor engem választottál? – álltam meg, és szegeztem neki a kérdést, ami már egy ideje gondolkozom. Lehet nem így kellett volna, de már nem tudok tovább várni. Tudni akarom a választ, ami akár megint a padlóra küldhet. Bár, nem hiszem, hogy idejött volna akkor és megcsókolt volna olyan lelkesedéssel, ha szakítani akar velem. De az is lehet, hogy utoljára érezni akarta a csókomat, mert tényleg van köztünk valami, ami valami megmagyarázhatatlan dolog.

- Hát… - ingem gallérjánál fogva húzott magához, és a cipőmet kezdte bámulni. Gyomrom azonnal görcsbe rándult, a kukorica, amit a film közben megettem, már szinte visszajött. – Szerinted egy ilyen csodát elengednék? – újra a szemembe nézett, majd homlokunkat összeérintette.

- Szeretlek! – mondtam ki először a kapcsolatunk óta. Tisztában vagyok azzal, hogy a lányok szeretik, ha a fiúk mondják ki először, de én komolyan is gondolom. Beleszerettem. Újra szerelmes lettem. Szinte másfél éves gyász után sikerült végre boldognak lennem, egy másik lánnyal, aki még csak nem is hasonlít Daniellere.
Eleinte folyamatosan ugyan azokat a hibákat, és pozitív dolgokat kerestem minden egyes lányban, aki elment mellettem, de még egy ugyan olyan lány nincs. És ezzel tisztában is vagyok, de én olyat akartam találni, mint Ő. Nekem olyan kellett, mint Ő. Senki más, és végre most képes vagyok mást is szeretni.

///

Tudjátok milyen érzés az, amikor valakit elvesztünk? A hiánya mindent felemészt. A lelkünket belülről, a barátságokat, a szerelmeket és mindent, amit csak lehet. Semmi másra nem tudunk gondolni, csak arra, akit elvesztettünk. De mikor a hiánya kezd elmúlni, és már csak a szívedben maradnak meg az Ő kis megszokott dolgai, a mosolya, a szeme színe és minden más vele kapcsolatos dolog, akkor úgy érzed, végre élhetsz. Visszaszerzed a régi énedet, és boldog leszel.
Én is ezt tettem. Boldog vagyok.  Végre nem gondolok minden másodpercben Danielle-re, aki régen az életemet jelentette, és ma már csak az emlékeimben él, ahol úgy gondolok rá, ahogy akarok. Sophia szeretetével segít feldolgozni minden rosszat, így már nem képzelődöm, nem vagyok féltékeny a testvéremre, és már nem akarok sztár lenni. Ő megmutatta nekem, hogy a normális embereknek is van valami szép az életükben, és nem csak a rivaldafény, és a sok pénz számít.

A kanapén ültem és a tv-ben valami hülyeséget néztem. Értelmetlenség volt. Egy igazi romantikus valami. A feleség megcsalja a férjét egy olyan emberrel, aki persze egy adonisz. Nem unják már ezeket, mert én nagyon kezdem. A mindennapi élet úgy sem egy ilyen szappanopera, mint ezek. Az élet ennél sokkal keményebb, és sokkal nagyobb megpróbáltatásokkal áll elő.

- Liam! – egy hatalmasat ugrottam a kanapén, mikor meghallottam a mellettem ülő lány hangját. Komolyan, mi a fenének csinálja ezt mindig? A frászt tudja rám hozni. Gyűlölöm, hogy eltűnik, aztán ha úgy dönt, akkor visszajön, és ijesztget.

- Miért csináld ezt? Hol itt vagy, hol pedig nem. Mire jó ez? – mondtam idegesen. Tényleg kikészít. Lassan tényleg gyogyós leszek.

- Azért jöttem, hogy végleg elbúcsúzzak – a mosolya, amibe bele szerettem még mindig ott volt a száján. Ha ránéztem egyszerűen nem tudtam megállni, hogy a szám ne görbüljön felfelé.

- Micsoda? Ezt most nem értem. Te szellem vagy, akkor hogyan tudsz elbúcsúzni, amikor akarsz úgy is visszajössz hozzám, vagy nem? – szemöldökömet az égbe emelve néztem, ahogy felém fordul, és megfogja a kezemet. Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy ez hogyan sikerülhet neki. Nem kellene átmennie az enyémen az övének? Vagy ez valami mágia, amit tudnak a szellemek?

- Liam, én nem létezek, csak az elmédben. Te engem csak elképzelsz, és ezzel fel tudod dolgozni a halálomat. És sikerült is. A hiányom benned így mutatkozott meg, azt hiszed itt vagyok, de most csak a levegővel beszélgetsz – alig akartam elhinni, amit mondd. Szóval akkor Ő most nem létezik? Ez a beszélgetés mind az én agyamban játszódik le? Ezek szerint megőröltem, hogy ilyeneket képzelődök, lassan 2 éve? Biztos, hogy nem. Nagyon is normális vagyok.

- De, kiütötted a kezemből a gyógyszereket… - hitetlenkedtem még mindig.

- Magadtól ejtetted el, mert azt hitted, én ott vagyok. De most már el kell engedj, boldog vagy Sophiával. Ő egy csodálatos lány, és hidd el nekem, hogy azt akarnám, hogy boldog legyél. Én örökké élni fogok a szívedben – mondta és közben az említett testrészemhez emelte a kezét, majd egyszer csak eltűnt. Tényleg képzelődtem éveken keresztül. Nem volt semmi féle szellem, nem őrültem meg, csak így dolgoztam fel a halálát.

- Nem felejtelek el soha….